Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-14 / 241. szám

1998. október 14., szerda Választás 6 Mit kívánnak tenni a megyében a népességmegtartó erő növelése érdekében? Fidesz A népességmegtartó erő növelése érdekében teendő lépések.- A megye elmaradott, illetve válságtérségé­nek fokozottabb fejlesztése, speciális kedvez­mények ösztönző rendszerének bevezetése a területfejlesztés rendszerén belül.- Az egyes kistérségi fejlesztés irányainak meghatározása a kistérségek egyediségére alapozva.- A megye identitástudatának erősítése köz­vetlen, illetve közvetett módszerekkel (ren­dezvényszervezés, kultúra, oktatás, idegen- forgalmi programok).- Hagyományőrző unicumnak számító prog­ramok szerepének erősítése, fejlesztése.- A városok és környékük természetes kap­csolatrendszerének fejlesztése. FKGP E téren kiemelnénk az M3-as autópálya mie­lőbbi megépítését és ingyenes használatát, hogy a tőke végre eljuthatna megyénkbe, így új munkahelyek jöhetnének létre. A me­gyében elindult ipari központok fejlesztését elsősorban a területfejlesztési és PHARE-pén- zek segítségével kívánjuk megvalósítani. A vidéki települések felemelkedését az élet­képes családi gazdaságok biztosíthatják. Eh­hez kb. 50 hektáros földtulajdonok kialakítá­sa célszerű. Ezen gazdaságok munkáját a lét­rehozandó Földvásárlási Alapból gondoljuk finanszírozni. Fontos lenne még e téren a banki rendszer módosítása, vagyis a me­gyénk vidéki településeinek fejlesztése - kü­lönös tekintettel a mezőgazdasági gazdálko­dókra, akik így kedvezményes, hosszúlejárat- ú hitelekhez juthatnának gazdaságuk fejlesz­tése céljából. MDF A megoldás kereséséhez ismerni kell a népes­ségcsökkenés okait.- Nagy az elvándorlás.- Területileg eltérő sajátosságai vannak a megyének. Riasztó, hogy megyénkből, főleg a fiatal és jól képzett munkaerő vándorol el. A gazdasá­gi élet mellett a szellemi, kulturális élet pan­gása, az élettér beszűkülése felébreszti az emberekben az elvándorlás gondolatát. A né­pesség megtartása, a negatív folyamatok megállítása, megfordítása összehangolt mun­kát és akaratot igényel. Azonnali lépéseket kell tenni a munkanélküliség csökkentésére. Kiemelt feladat a kistérségek fejlesztése, az intézményhálózat korszerűsítése, infrastruk­turális beruházások, melyek önmagukban is munkahelyteremtők, és vonzzák a befektető­ket. Pl. az M3-as autópálya megépítése, a Miskolcot elkerülő út, Sajószentpéter-Kazinc- barcika-Ózd vonalon, valamint Miskolc-Kassa vonalon a gyorsforgalmú úthálózat fejleszté­se révén erős gazdasági tengelyek jöhetnek létre, melyek mentén már a fejlett műszaki színvonalat képviselő, magasan képzett mun­kaerőt foglalkoztató iparágak is megteleped­hetnek. Segíteni kell a meglévő vegyipari és energetikai központok továbbfejlődését, új beruházásaik térbeli szétterjesztését a me­gyében. Az EU-hoz csatlakozással a mezőgaz­daság és feldolgozóipar, különösen a borá­szat területén a jelenleginél sokkal jobb lehe­tőségek nyílhatnak meg termelőink számára. MIÉP-KDNP Ä lakosság fogyásának két fő oka van: a szü­letési szám csökkenése, s a fiatal, szakképzett munkaerő elvándorlása. Az első probléma megoldása kormányzati feladat. Olyan törvé­nyek kidolgozása szükséges, amelyek a lum­penrétegek támogatása helyett a tenni aka­ró és tenni tudó családok támogatását helye­zi előtérbe. Pl: a nagycsaládosokat ne családi­pótlék növelésével támogassa a törvény, ha­nem adókedvezményekkel és a gyermekek tanulmányi költségeinek átvállalásával. A második problémát megoldani a meglévő munkahelyek megőrzésével, új munkahelyek teremtésével lehet. Támogatni kell a kis- és középvállalkozásokat, a termelő beruházáso­kat, a falusi turizmust és az infrastruktúra fej­lesztését. Megfelelő közbiztonság nélkül nincs olyan fejlesztési program, ami megvaló­sítható lenne. Ezért egyik fő feladatként ke­zeljük a rend helyreállítását. Ehhez kapcsoló­dik az önkormányzatoknál a közmunka lehe­tőségeinek kiszélesítése, szabályozása. Fon­tos, hogy ipari parkok jöjjenek létre a megye több településén, ezzel is biztosítva az ott élők munkalehetőségeinek növelését. Kie­melten kell kezelni a fiatal házasok lakáshoz jutási és lakásépítési lehetőségeit. Pl.: ingye­nes építési telekkel és adókedvezményekkel. Fontos a megyei önkormányzat részéről a la­kosság egészségügyi színvonalának emelése. MSZP __________________ M egyénk népességmegtartó erejének növe­kedését alapvetően meghatározza:- az emberek létbiztonsága, a munkahelyek megőrzése, fejlesztése és bővítése.- Az ifjúság korszerű képzése és a megszer­zett tudás hasznosításának, az egyéni ambíci­ók megvalósításának esélye.- A megye felzárkóztatásának meggyorsítása és a halmozottan hátrányos helyzetű kistér­ségek és települések problémáinak érdemi kezelése.- Az egészségügyi, szociális és kulturális ellá­tórendszer minősége, hozzáférhetősége mindazok számára, akiknek ezt szükséglete és igénye megköveteli.- Nem utolsó sorban fontos tényezőnek te­kintjük, hogy a megyénk milyen pozícióba kerül az új EU-konform regionális szervező­désében. Ezeknek az összetett problémáknak a megol­dási lehetőségeit tartalmazza a Szocialista Párt Megyei Szövetségének 1998-2000. kö­zötti időszakra szóló programja. A program 5 fő témakört részletesen érint:- a foglalkoztatási lehetőségek bővítését;- a térségi egyenlőtlenségek megszüntetését;- a fiatalok életkezdési esélyeinek javítását;- a közbiztonság javítását;- a roma népesség beilleszkedésének előse­gítését. A program megvalósításához elengedhetet­len a kormányzat pozitív hozzáállása, a meg­kezdett folyamatok továbbvitele. A szocialisták azt szeretnék, ha otthon érez­nénk magunkat ahol élünk, a szó nemes ér­telmében kezünkbe vennénk sorsunk alakítá­sát, ezért alkotó együttműködésre hívjuk a különböző szellemi műhelyeket, szervezete­ket és megyénk valamennyi lakóját. Munkáspárt A Munkáspárt fontosnak tartja a megyében a lakosság számának csökkenő tendenciáját, az elvándorlást megállítani. Szükséges a fia­talabb, képzettebb korosztály megtartása. Növelni kell a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit. Ehhez elsősorban munkahelyekre és lakásokra van szükség. Lényeges feladat az ipartelepítés, a tőke idecsábítása. Ezért tá­mogatni kell a vissza nem térítendő, vala­mint a kedvező kamatozású hitelekkel azo­kat a beruházásokat, melyek nagyszámú munkaerőt képesek foglalkoztatni. Gondo­lunk itt az ipari parkokra, korszerű technoló­giát biztosító ipari és mezőgazdasági befek­tetésekre, amelyek gazdaságélénkítő hatása a megye több területére is kiterjed. A helyi források mellett külső (állami) segítséget is igénybe kell venni az infrastruktúra kiépíté­séhez. A közpénzek felhasználása a lehető leghatékonyabb legyen. Fontos a lakosság jó egészségügyi ellátása, tiszta, egészséges kör­nyezet megteremtése. Szennyvíztisztító rendszerek, hulladéklerakó telepek kiépítése. A kistérségek további leszakadása megállít­ható, ha az ott lévő óvodákat, iskolákat, kul- túrházakat továbbra is üzemeltetjük. Az em­berek lakóhelyükön, csak akkor maradnak meg, ha ott gyermekeiknek megfelelő tanu­lási lehetőségük van. Az alsó tagozatos gyer­mekek képzését lehetőleg helyben kell meg­oldani. Olyan iskolákat kell fenntartani, ame­lyek színvonala az országos átlagnak megfe­lel. Csak így biztosítható a gyermekek esélye­gyenlősége. Szükséges egy, a megyét átfogó családsegítő intézményrendszer kialakítása. SZDSZ ___________________ É gy térség megtartóereje az eltartóképesség függvénye. Az, hogy egy térség hány ember számára tud életlehetőséget biztosítani az a gazdasági erejétől függ. Éppen ezért a fela­dat a gazdasági erő növelése, azaz vonzóvá kell tenni a várost, a megyét a befektetők számára. A befektetők számára akkor versenyképes egy térség, ha könnyen elérhető, kedvező adópolitikával" rendelkezik, megfelelő mun­kakultúrával, kreativitással bírnak az ott munkát vállalók. Ennek megfelelően el kell érni, hogy az M30-as, Miskolc és Ernőd kö­zött megépítendő autóút 2001-ig elkészül­jön, az iparűzési adókedvezményt jelentős legyen, a képzési lehetőségek, az oktatási rendszer, a szakképzés versenyképesen tá­mogassa a gazdasági növekedést. A Miskolci Egyetem lehet a kutatásfejlesztési bázis az ide települő cégek számára, de a képzés tekintetében is fontos szerepe van. Az egyetem infrastruktúrájának fejlesztése, a konferenciaturizmus szempontjából is fon­tos, hiszen Miskolc-Tapolca közelsége, a Bar­langfürdő egyedülálló lehetőséget biztosít. A munkahelyteremtés és a munkahelymeg­tartás támogatása egyaránt fontos. A terü­letfejlesztési tanács döntéseinél ezt figyelem­be kell venni. A gazdasági erő növelését a kulturális, spor­tolási lehetőségek is támogathatják: a befek­tetők döntéseit egy térség kulturális, sporto­lási adottságai is befolyásolják, de a polgárok számára is fontos, hogy gyermekeik és saját maguk számára hogyan tudják ezeket a szol­gáltatásokat megszerezni. A megye és a város befektetési lehetőségei­ről, idegenforgalmi adottságairól intenzíven tájékoztatni kell, azaz dinamikus város, tér­ségmenedzselést kell meghonosítani. Mit terveznek a területfejlesztés terén a megyében? Fidesz- Ä területfejlesztési intézményrendszer hiányzó elemeinek kialakítása elsősorban az információ- áramlás, illetve a monitoring és visszacsatolási rendszer kiépítésére vonatkozóan.- A megye gazdasági és társadalmi szereplői szervezetei közötti kapcsolatok erősítése, az együttműködési fórumainak fejlesztése.- Kiemelt jelentőségű, hosszú távra meghatá­rozó programok esetében források felkutatása közös lobbyzás a megye társadalmi, gazdasági, politikai szereplőivel a források biztosítása ér­dekében. (Emőd-^Miskolc és Miskolc-Hidas- németi autóút, szerkezetátalakítási, beszállítói programok.)- A megye EU régiós szerepének erősítése mar­káns meghatározó részvételével az északkelet­magyarországi fejlesztések tervezésében, az EU-integrációs és kishatár menti programok beindftása.- A közpénzek felhasználásában minél nagyobb nyilvánosság biztosítása mind a döntéselőkészí­tés, mind a felhasználás során. FKGP __ Ä megye úthálózatát fel keli újítani, illetve to­vább kell fejleszteni. Meg kell akadályozni a kis­települések elszigetelődését és elsorvadását. En­nek érdekében a szociális ellátást fejleszteni kell a kistelepüléseken (óvodák, iskolák, közlekedés, bolthálózat orvosi ellátás). Támogatni kell az ifjúság helyi letelepedésének esélyét, helyi szinten kell munkalehetőségeket biztosítani. Az ehhez szükséges pénzügyi forrá­sokat a területfejlesztési támogatások célirányos pályáztatásával kell biztosítani. Továbbá fokozottabban kell támogatni a kiste­lepüléseken a kis- és középvállalkozókat. A megye idegenforgalmát tovább kell fejleszte­ni, ezen belül nagy hangsúlyt kell fordítani a fa­lusi turizmus kibővítésére. MDF Á megye válságának kezelése évtizedes problé­ma. A kialakult súlyos gazdasági, társadalmi helyzet miatt a megye továbbra is a magyar re­gionális politika célterülete kell, hogy maradjon. A megye tradicionális ipara olyan válságban van, oly mértékben leértékelődött, hogy erre a bázis­ra alapozva a gazdaságfejlesztés terén jelentős eredményeket elérni nem lehet. Az iparfejlesz­tés iránya a megmaradt nagyüzemek mellett, a középüzemeken nyugvó iparszerkezet kialakítá­sa, a több lábon állás lehet. A megye adottságai­ból adódóan ilyen a járműiparhoz kapcsolódó alkatrészgyártás és összeszerelés, a mezőgazda- sági- és élelmiszeripari gépgyártás, a fafeldolgo­zás fejlesztése lehet. Az agrárgazdaság tekinte­tében a megye az egyik legsokoldalúbb lehető­séggel bíró térsége az országnak. A búza- és ku­koricatermelésre, gyümölcstermesztésre, az er­dő- és vadgazdálkodásra, a bortermelésre épülő fejlesztések megnövelhetik a megye gazdasá­gán belül a mezőgazdaság szerepét. A megye sokszínűsége, gazdag történelmi-kul­turális hagyományai miatt jelentős idegenfor­galmi lehetőséggel rendelkezik, melyek többsé­ge az országos kínálatba is bevonható. A fejlesz­tés fő iránya ezért, az ezekre az adottságokra épülő területi programok kidolgozása lehet. Fontos területfejlesztési eszköz a műszaki inf­rastruktúra, melynek megléte és állapota lénye­ges a tőkét vonzó és megtartó gazdasági kör­nyezet kialakításában. Kiemelten kell kezelni az M3 autópálya építésének folytatását és a telepü­léseken a szennyvízhálózat és tisztítóművek megépítését. MIÉP-KDNP ________________ K ívánatos lenne, hogy a megyében az infra­struktúra kiépítettsége minél jobb legyen. Fon­tos, hogy ipari parkok jöjjenek létre a megye több körzetében, településén, ezzel is biztosítva az ott élők munkalehetőségeinek növelését. Elengedhetetlenül be kell vonni ebbe a fejlesz­tésbe az ipari nagyvállalatokat és a tőkét - kül­földit - is. Ne csak bevásárló központok épülje­nek megyeszerte, hanem olyan új, korszerű gyá­rak, üzemek, amelyekben termelő tevékenység folyhat. Ki kell használni a már meglévő, de esetleg nem működő üzemeket, csarnokokat, telephelyeket és ezekben egykor dolgozó em­berek szakértelmét, tapasztalatát, ha kell, át­képzésük árán is. Itt kell megemlítenünk az autópálya minél előbbi megépítésének fontos­ságát mely a megyénket bekapcsolná az orszá­gos vérkeringésbe. A későbbiek folyamán ugyanilyen fontosságúvá válik a miskolci repülő­tér üzembe helyezése. MSZP Az élet terheinek kónnyebbítését, mielőbb elér­ve a kor szellemi, anyagi, technikai lehetőségei­nek szintjét, a megye és a megyerészek felzár­kóztatását. Nagy lökést adott ehhez az 1995-ben indult „megyei integrált szerkezetátalakítási és válság- kezelési program", amely 1990 óta az első átfo­gó, s a szocialista többségű kormány által támo­gatott válaszlépés volt a megye problémáira. Képletesen és ténylegesen elérhetőbbé váltunk, több külföldi érdeklődés beruházássá érett, a vállalkozási övezetekkel, ipari parkokkal, s hoz­zátartozó kedvezményekkel létrejöttek a továb­bi fejlődés alapjai. Fejlődtünk az infrastruktúra terén is. Megtettük az első lépéseket. Várhatóan jövő év elején elkészül a megye „EU- konform területfejlesztési koncepciója". Szeret­nénk a program magasabb szintű, megújult esz­közrendszerű, a pályázatok szélesebb elérhető- ségű folytatását. Fontosnak tartjuk a megyén belüli területi egyenlőtlenségek csökkentését és megszüntetését. Célunk, az esélyegyenlőség biz­tosítása a vidéki embereknek az élet minden te­rületén, így az oktatás, a kultúra, az egészség­ügy, s nem utolsó sorban a munka- és bérlehető­ségek terén. Fokozni kell a befektetés ösztönzési akciókat, még több külföldi közepes és nagy vál­lalatot bevonva a megye gazdaságába és to­vább erősítve a hazai kis- és középvállalkozói szektort. Olyan területpolitikát kívánunk folytatni, amely a megye értékeinek és erősségeinek kihasználá­sával, a belső összefogás erősítésével, a decent­ralizáció fenntartásával integrálni tudja a me­gyét a regionális és országos terület és gazda­ságfejlesztési folyamatokban. Munkáspárt Olyan önkormányzatokat szeretnénk, melyek a települések fejlesztése során támogatják a ve­gyes tulajdonú gazdaságok hatékony működé­sét. A településfejlesztési pályázatokat maximá­lisan ki kell használni, hogy kiegyenlítettebb fej­lődési folyamat induljon be a megye egymástól eltérő adottságú településein, csökkenjen az el­maradott térségek aránya. A pályázati rendszer és a támogatási szerződések megkötése túlságo­san bürokratikus (sok felesleges igazolás beszer­zése), a támogatási összeghez való jutás sok időt vesz igénybe. Ezen változtatni szükséges. Min­den fejlesztési akciónak összhangban kell lenni egymással. Úgy a gazdasági, mint a környezet- védelmi vagy a kulturális, idegenforgalmi fej­lesztések terén. A gazdasági folyamatok élénkü­léséhez feltétlen szükség van az M3-as autópá­lya északkelet-magyarországi szakaszának a megépítésére, valamint a megye úthálózatának bővítésére, javítására. Egyes szakaszokon szük­ség van a vasúti közlekedés villamosítására, pá­lyarekonstrukciókra, a keskeny nyomtávú vasút­hálózat beindítására, felújítására. Jobban ki kell használni folyóinkat áru- és személyszállításra, ehhez kikötőket kell építeni. Fontos feladat az árvízvédelmi főművek karbantartása, fejlesztése, mivel a megye jelentős része árvízveszélynek van kitéve. A fejlesztések során gondoskodni kell az erősen veszélyeztetett vízkészletek védel­méről, a települések csatornázásáról. Fejlődésünk alapvető követelménye a megfelelő infrastrukturális ellátás biztosítása. SZDSZ Ä repülőtér és az autópálya megléte jelentős té­nyező. A mezőkövesdi repülőtér polgári légiközleke­désre is alkalmassá tehető, charterjáratok foga­dása megoldható. E repülőtér jelentősen javíta­ná a megye elérhetőségét. Ugyanezért fontos az M3-as megépítése is. Borsod megye két vállalkozói övezettel rendel­kezik, amely a vállalkozók, befektetők számára kedvező feltételeket biztosít. A továbbiakban is támogatni kell az ipari parkok kialakítását. A megye munkaerő adottságait figyelembe véve, törekedni kell a kézimunkaigényes iparágak le­telepítésére. A kis- és középvállalkozások támogatása kiemelt fontosságú, hiszen ezek a vállalkozások a mun­kahelyteremtésben, a változó gazdasági feltéte­lekhez való alkalmazkodásban rugalmasak, ha­tékonyak. A beszállítói hálózat megvalósítása a következő évek nagy kihívása, ehhez fontosnak tartjuk a kedvezményes hitelkonstrukciók felkínálását, a kis- és középvállalkozók számára, de ezzel összefüggésben a kutatás-fejlesztési lehetősége­inek támogatására is módot kell találni. A területfejlesztés egyik jelentős része a megye természeti adottságainak kiemelt támogatása, ez Tokaj-Hegyalja, Mezőkövesd és térsége, Aggtelek és a Nemzeti Park, valamint a Bükki Nemzeti Park területe. Ezek a területek idegen- forgalmi szempontból is vonzerőt jelentő kultu­rális és szórakoztató programokkal összekap­csolhatók. Hiszen jelentős lehetőség rejlik a gyógyturizmus, bor- és ökoturizmus fejlesztésében, amelyre van jelentős külföldi igény is. A megye területfejlesztése sem képzelhető el a humán erőforrás fejlesztése nélkül, azaz az isko­lázottság, a felnőtt képzés programjai is támo­gatandók. A pártok rövid nevének feloldása: Fidesz: Fidesz - Magyar Polgári Párt FKGP: Független kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt MDF: Magyar Demokrata Fórum MIÉP-KDNP: Magyar Igazság és Élet Pártja, Kereszténydemokrata Néppárt MSZP: Magyar Szocialista Párt SZDSZ: Szabad Demokraták Szövetsége A holnapi kérdések: Miben látják a megye kitörési lehetőségeit? Mit kívánnak tenni a népességmegtartó erő növelése érdekében Miskolcon?

Next

/
Oldalképek
Tartalom