Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

1998. október 3., szombat '\rL í ín''-*7 fV O j >u '-~j h p «*. Jv/x/mÍ J WviwÍw m/wÍj1 J4iAm^uTvI .*>•/ Sport 12 Röplabdanagyüzem itthon és idegenben Miskolc, Kazincbarcika (ÉM - BG) - A röplabda extraligában mindkét megyei csapatunk pályára lép a hét végén. A Ve­gyész RC-Kazincbarcika férfi csapata ma este fél hétkor Dunaújvárosban szerepel, a Miskolci VSC női gárdája holnap dél­előtt tizenegy órakor a Nyíregyházát fo­gadja a Csokonai úti sporttelepen.- A Tatabánya elleni meccsünk után azt nyilatkoztam, tanulságos mérkőzést játszot­tunk a Vértes Volán ellen - mondta Torna Sándor, az MVSC edzője. - Sajnos a lányok eleinte megrémültek a másik térfélen álló nagy nevektől, ezért nem merték azt játsza­ni, amit tudnak. Pedig elég volt egy-két jól si­került ütést bevinnünk a térfelükre, és már a tatabányaiak sem voltak annyira eltelve maguktól. Ezért lenne jó, ha a Nyíregyháza ellen már a meccs elején összejönne egy ilyen széria. Ehhez persze az is szükségelte­tik, hogy a nyitásfogadásunk nagyságrendek­kel jobb legyen mint amilyen az első forduló­ban volt. Ezzel együtt azt mondom, ha nyer­nénk, az a forduló meglepetése lenne.- A Vegyész RC-nél még mindig nem na­gyon tudták megemészteni, hogy Grózer nélkül kellett kiállniuk a Szeged ellen. A vezetőség egyelőre a hírek szerint még nem döntött, megóvja-e a meccset a szö­vetségnél. Addig azonban még van tenni­valójuk a barcikai röpiseknek, hiszen ma este a régi nagy rivális, a Dunaferr ottho­nában lépnek pályára. n?;fppiw EMM. Kazincbarcika, Miskolc (ÉM - PA) ­Mindkét megyei csapatunk vasárnap 14 órától idegenben lép pályára. A Kazincbarcikai SC az éllovas Kiskun­félegyházához látogat. Kádár Zsolt, edző: - Mivel a jelenlegi első helyezett ellen lépünk pályára, az idény leg­nehezebb találkozójára számítok. Dolgunkat nehezíti, hogy több játékos szereplése is kér­déses. Fekete sárga lapok, Szőke pedig sérü­lés miatt biztosan nem játszhat, Deák, Har- nócz és Takács pedig sérüléssel bajlódik, ezért nem tudok még kezdőcsapatot megad­ni. Az biztos, hogy nem állunk be teljesen védekezni, hiszen az visszafelé is elsülhet. Nyugodtan játszhatunk, és megpróbáljuk a saját stílusunkat megvalósítani a pályán. A Borsod Volán Dunakeszin vendég­szerepei. Bodnár József, edző: - Remélem csak rö­vidzárlat volt az elmúlt héten a Tápiósze- cső ellen mutatott játékunk. Mivel na­gyon kiegyensúlyozottnak tartom a me­zőny - úgy, ahogy nálunk nyert a Szecső -, mi is győzhetünk a Keszi ellen. Mi min­denhova a három pontért megyünk, s ha a hozzáállással és a helyzetkihasználással nem lesz gond, ezt meg is valósíthatjuk. ö >>í ­% 'tí'',"" V ___________<_1___£_______Li__1___2__■'___2___ . / vAv. 2 000 forint felett: felezünk! . Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország Szerkesztőségének játékára a héten 359 tippszelvényt küldtek be olvasóink. Közü­lük sorsolás után ezúttal is öt játékos tipp­jeit fizettük be. A szabály ismert: amennyiben 2000 forint feletti a nyere­mény, felezünk, a kisebb összeg viszont ol­vasóinkat illeti teljes egészében. Az elmúlt héten befizetett szelvények közül Szőke Fe­renc arnóti játékosunk ért el tiz találatot. A heti játékosok: 1. Brosch Renáta (Bocs, Ságvári u. 11.). 2. Kosa András (Izsófalva, Izsó M. u. 90.). 3. Rozgonyi András (Miskolc, Borbély u. 18.). 4. Zsebe- si Imre (Encs, Hunyadi u. 59.). 5. Tóth La- josné (Miskolc, Szentgyörgy u. 1.). 1 2 3 4 5 1. 1 1 1 1 1 2. 2 2 X X2 1X 3. 12 12 X 1X X 4. X2 1X 1X X X2 5. 1 2 2 X 2 6. 12 12 12 1 1 7. X2 X 2 X2 2 8. 1 2 2 X2 X 9. 1 X2 1X 2 X2 10. 2 1 1 1 1 11. X X X 2 2 12. 2 1 X 1 1X 13. X 2 12 2 2 14. X 1 2 1 1 Vasárnap este valaki elveszti a veretlenségét Női kosárlabda NB I, 4. forduló: GYSEV-Ringa - DKSK-BorsodChem Miskolc (ÉM - BCS) - Három forduló után három csapat áll három győzelemmel az NB l-es női kosárlabdabaj­nokságban, s közülük ketten (a GYSEV-Ringa és a DKSK- BC) egymás ellen lépnek pá­lyára (vasárnap 18 órától Sopronban), így egyikük egészen biztosan elveszíti veretlenségét. A két veretlen csapat között je­lenleg az a különbség, hogy a szakma szerint a DKSK-BC ed­dig várakozáson felül teljesített, mig a tavalyi Ronchetti-kupa győztes, a GYSEV-Ringa koránt­sem azt a produkciót nyújtotta az elmúlt hetekben, ami a csa­pattól joggal elvárható. Sokan úgy tartják, hogy ha valamikor két vállra fektetheti a Diósgyőr a soproni vasutasokat, akkor ennek vasárnap van napja. • Én is hallottam ilyen hango­kat - válaszolta lapunk érdeklő­désére Áron Balázsné, a DKSK- BC vezető edzője. - Azonban anélkül, hogy ki akarnám éne­kelni a sajtot a GYSEV szájából, kijelenthetem, hogy a soproni gárda játékosállománya erősebb a mienknél. Persze ebből még nem következik, hogy ezt a meccset csak ők nyerhetik meg. Azt tudom, hogy készülnek belő­lünk, mert edzőjük, Saed Ar- maghani a BSE elleni összecsa­pásunkon is jelen volt, de mi sem készületlenül utazunk va­sárnap reggel Sopronba. □ A GYSEV csapata méregfogá­A DK5K (fehérben) a Szekszárd elleni győzelemmel készült Sopronba Fotó: Séllei Zsolt nak Balogh Juditot tartják. Lesz-e külön őrzője a kitűnő játé­kosnak? • Az ő semlegesítése minden csapatnak komoly gondot okoz, de a kosárlabda csapatjáték és a győzelem soha sem egy emberen múlik, hiszen ahhoz, hogy vala­ki dobóhelyzetbe kerüljön, tár­sakra van szüksége. A soproni­ak méregfogát Brosovszkynak kellene kihúzni, aki számára nem lesz ismeretlen a feladat, hiszen válogatott szinten a nyá­ri Magyarország - Románia mérkőzésen már játszottak egy­más ellen. □ Alkalmazkodó játékot vagy sa­ját játékát fogja játszani a Diós­győr? • Természetesen a sajátunkat sze­retnénk. Igyekszünk majd kihasz­nálni gyorsaságunkat, hiszen a já­téknak ebben az elemében érzé­sem szerint jobbak vagyunk. A GYSEV csapata is magasabb a miénknél, éppen ezért sok múlik majd azon, hogy a pozíciójáték­ban mennyire lesznek eredménye­sek a centereink. Bízom benne, hogy felállt védelem ellen Vojnics és az elmúlt mérkőzésen jó formát mutató Iványi is jól fog játszani. idegenben továbbra sem megy Férfi kézilabda NB I, 4. forduló: Szolnok - Ózdi KC 23-18 (7-5) Szolnok (ÉM - TJ) - Nem szü­letett meglepetés, hiszen a férfi kézilabda-bajnokság él­vonalában a Szolnok hazai környezetben legyőzte az Ózdi KC-t. Szolnok, 500 néző. Vezette: La- diszlai, Tavarnay. Szolnok: KÖTELES - BENDÓ (6), Golovin (2), BERKÓ (6), Kle- mán (2), BODNÁR (7), Gara- buczy (-). Csere: Nagy (-), Ször- nyi (-). Edző: Nagy Károly. Ózd: Teremy - Jakab (4), Papp (-), Vitális (-), Bucseszki (4), Ör- dögh (2), Csörgő (-). Csere: BOCZÁK (k), BIALASZEK (2), Fügedi (6), Tirnovan (-), Bidlek (-). Edző: Závodszky István. Nehezen lendültek játékba a csapatok, sokáig nem akart gól esni, végül a Szolnok szerzett vezetést. Ördögh viszont csak a 12. percben talált be az ÓKC részéről. Negyedóra elteltével még mindig csak 3-2 volt az ál­lás, s innentől indult meg a gól­gyártás. A hazaiak a kilencesen védekeztek, igen kíméletlenül, s ezzel az ÓKC nem tudott mit kezdeni. 7-3-nál időt kért a ven­dégegyüttes, s a félidő hajrájá­ban sikerült a felzárkózás. Hiába kezdett emberelőnyben a piros-kék együttes, a hazaiak kétszer is betaláltak. Fügedi két gólt lőtt, s úgy tűnt, hogy 9-8 után szoros lesz a találkozó. Nem így történt, mert a Szolnok zsinórban 5 gólt szerzett, így a félidő közepére a vendégek mes­tere kikérte második idejét is. Ez sem segített, mert a nagy kedvvel játszó hazaiak biztosan tartották a különbséget, sőt, Kle- mán gólja után már 20-12-re is vezettek. A hajrá a vendégeké volt, s így sikerült mérsékelni­ük öt gólosra a vereséget. NAGY Károly: - Védekezésünk jó volt, támadásban azonban lát­szott az összeszokottság hiánya. ZÁVODSZKY István: - A hét­közben megerősödött Szolnok el­len játékunkon meglátszott, hogy kulcsembereink csak most épültek föl. Gyenge támadójáté­kunk miatt vesztettünk. Duatlondöntő Encs (ÉM) - Encsen rende­zik meg vasárnap a duatlon diákolimpia megyei döntő­jét. Az első korcsoport rajtja 9.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatal parkolójából. V. Vasutas-kupa Miskolc (ÉM) - V. Vasutas­kupa néven kerékpárver­senyt rendeznek az MVSC kerékpáros szakosztálya a klub egykori versenyzőjé­nek, edzőjének és szakosz­tályvezetőjének, Kovács Ká- rolynak az emlékére. A he­gyiverseny rajtja 11.00-kor lesz az ómassai út bánkúti elágazásánál. Új játékmóddal próbálkozik a Tiszaújváros Labdarúgó NB I, 11. forduló: Tiszakécske FC - Tiszaújvárosi FC Tiszaújváros (ÉM - BCS) - A Tisza partjáról a Tisza partjá­ra utazik a Tiszaújvárosi FC NB l-es labdarúgócsapata, hi­szen a kék-sárgák ma 14 órá­tól bajnoki mérkőzésen a Ti­szakécske FC vendégei lesznek. A TFC vezető edzője, Szentes Lázár az idén kétszer látta ját­szani a mai ellenfelet, és ennek alapján az NB I egyik legjobb csapatának tartja a kécskeieket annak ellenére, hogy jelenleg csak az ötödik helyen állnak, közvetlenül az élboly mögött. • A bajnokság előtt a Tiszakécs­ke vezetői a legmagasabb osz­tályba való visszajutást tűzték célul a csapat elé, s nem tartom kizártnak, hogy a bajnokság vé­gén ez sikerülni fog nekik - je­lentette ki Szentes Lázár. - Volt egy-két peches meccsük, mint például a Hajdúszoboszló elleni 3-3-mal végződött összecsapás, amit én is láttam. S ezek, vala­mint az, hogy a nyáron a klub­hoz érkezett játékosoknak egy bizonyos időre van szükségük, ahhoz hogy csapattá érjenek, együttesen eredményezik a csa­pat jelenlegi helyezését. □ S mi a helyzet a Tiszaújvá- rossal? • Változó korban vagyunk, ami azt jelenti, hogy ma délután egy új játékmódot szeretnénk meg­valósítani. Helyenként már a Ti­szavasvári ellen is megpróbál­koztunk az eddigieknél lényege­sen agresszívabb labdaszerzés­sel, amely a zárt védekezésen alapszik, s most ezt akarjuk át­menteni a teljes mérkőzésre. □ Miért pont most újítanak? • Mert most jutottunk el fiziká­lisán oda, hogy ezt a fajta játé­kot élesben is merjük játszani. A csapatszerkezet marad a régi, csupán a feladatok változnak meg, hiszen az együttes labda- szerzés másfajta játékot igényel. □ Milyen eredményt tart elfogad­hatónak a Kécske ellen, s kikre számít kezdőként a mérkőzésen? • A döntetlen már jó eredmény­nek számítana, de a hazai pá­lyán elhullajtott pontokat vala­hol vissza kell szereznünk és ez miért ne sikerülhetne a Tisza­kécske ellen? Ami az összeállí­tást illeti: Sipos és Farkas A. el­tiltás miatt nem szerepelhet, míg Vámosi, Horváth T. és Var­ga S. sérült, így minden bizo­nnyal a Sinescu - Szabó L. - Bo­csi, Nagy P. - Kovács T., Tóth L., Szirtesi, Ruskó - Horváth I., Forgó - Pap összetételű csapatot küldöm pályára. A Tiszavasvári ellen Nagy P. (jobbra) jól oldotta meg feladatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom