Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-13 / 240. szám

1998. október 13., kedd m-hon 6 mmpB&ipitw: "v vxnT: v^rm''' '•’'' ,vr ^-t7! ■ . ■ v<- S __________________i___________2---­• Fát ültettek. Négyezer darab magyar szürke nyárfát ültetnek el Taktakenéz belterületén október közepén. A Szikes nevű területen korábban elkezdett erdő­sítési program a megyei erdőfelügyelőség pályázatán elnyert támogatással valósul­hat meg, egymillió-kétszázezer forint ér­tékben. • Tanterembővítés. A központi iskolánál decemberben elkezdődő tanterembőví­tésnek köszönhetően felszámolhatják a szükségtantermeket Mádon. A beruházás 62 millió forintba kerül. A tervezés elkez­dődött, és a közbeszerzési törvény szerin­ti pályáztatás után az építkezés még ez év decemberében beindulhat. • Pályáztak - várnak. Szeptember végén több pályázatot is beadott a mezőzom- bori önkormányzat. A művelődési ház te­levízióval, videóval, kamerával történő el­látása érdekében 180 ezer forint érték­ben kértek támogatást különböző kultu­rális alapoktól. A családsegítő szolgálat feladatainak színvonalasabbá tétele érde­kében a Soros Alapítványtól remélnek 1 millió forintot. A helyi pávakör fellépő ruházatának elkészítéséhez pedig 200 ezer forintnyi segítséget várnak a pályá­zat készítői. Lokálpatrióta tokaji lapszerkesztő Tokaj (ÉM - SFL) - Pozsa Antal 31 éves nős fiatalember, három gyer­mek édesapja. Családcentrikus és mint mondja, ennek ékes bizonyíté­ka, hogy nemsokára bekopog a ne­gyedik utód is. Antal az érettségi után elvégzett egy ren­dező-operatőri tanfolyamot. A tanultak­nak ugyan nem vette hasznát kézzel fog- hatóan, de jó elméleti alapokat kapott ah­hoz, hogy újságot szerkesszen. A kötelező sorkatonai szolgálat után Budapesten dol­gozott, de Tokajhoz való ragaszkodása nem volt összeegyeztethető a fővárosi élettel. Munkával eltöltött másfél év után hazaköltözött. Mint mondja, Tokajban a virágok illata is más, mint Pesten. Egy idő után a helyi polgármesteri hivatalban helyezkedett el, és 1995-től szerkeszti a Tokaji Hírek című újságot.- Fontosnak tartom az emberek tény­szerű tájékoztatását, legyen az bár a leg­csekélyebb dolog is - mondja, s arról be­szél: lapszerkesztőként és lokálpatrióta­ként mi mindent tartana megvalósítandó- nak városában.- Bár az idegenforgalomban tapasztal­ható a javulás, mégis be kell ismerni, hogy a turizmus csak idényszerűen van jelent Tokajban. Kutatások szerint ter­málvíz található városunkban, ezt a lehe­tőséget ki kell használni: például uszoda építésével. Másrészt nagyon hiányzik egy híd a Bodrogról, ami a keleten fekvő tele­püléseket bekapcsolná Tokaj vérkeringé­sébe. A város egykor kereskedelmi köz­pont volt, ezt a rangot vissza kellene sze­reznie. Talán megoldódna a munkanélkü­liek problémája is. Az oldalt szerkesztette: Puskár Tibor Telefonszáma: (46) 414-022/217 Nemcsak lőni, nevelni is kell a vadat Hosszú sorban állnak és várnak a vadászjelöltek, de bekerülni csak a családtag tud Áts Károly trófeái körében Fotó: Puskár Tibor Aranyosi-völgy (ÉM - PT) - Kétszázan vannak a várólis­tán: ennyien szeretnének be­kerülni a Tokajhegyaljai Va­dásztársaságba, amelynek tagjai nemcsak lövik, de ne­velik is a vadat - mondja Áts Károly, a társaság elnöke. • Már 16 éves koromban volt fegyvertartási engedélyem, de később elvették, mert osztály­idegennek számítottunk. Egy belga kakasos sörétes puska volt az első lószerszámom, de nem sokáig használhattam. Nagy nehezen az ötvenes évek végén kaptam újra vadászenge­délyt, és azóta vadászom. 1962- ben vadászmester lettem, húsz éve pedig én irányítom a 83 fős közösségünket. Mert itt többről van szó, mint egy vadásztársa­ságról. Úgy élünk együtt, mint egy nagy család. □ Az önök vadászterületéről elis­merőleg nyilatkozik a szakma. • Nagy önfegyelemre és követ­kezetes munkára van szükség ahhoz, hogy olyan és akkora vadállománya legyen valakinek, mint nekünk. Kiválóak a szar­vasbikáink, de azokat nem mi lőjük ki, hanem megfelelő díja­zás ellenében átadjuk az olasz és német vendégeinknek. Egy tró- feás bikáért akár másfélmillió forint bevételre is szert tehe­tünk. A társaság kiadásainak fi­nanszírozásához azonban szük­ség van a pénzre. Három vadőrt és gazdaságvezetőt is alkalma­zunk és persze a takarmányo­zás, kocsihasználat sem költség- mentes. Már most meg tudom mondani, hogy a jövő évi szar- vasbőgésnél kik lőhetnek a tró- feás vadjainkra. □ Ki lehet tagja a társaságnak? • Valamikor a fegyvertartási engedély megszerzése volt a nehéz, ma egy társulatba való bejutás okozza a problémát. A vizsgák, a fegyver és felszere­lés beszerzése legalább négy- százezer forintba kerül. És ez a kisebb, anyagi gond. Mi csak akkor veszünk fel új tagot, ha valaki netán meghal, vagy ki­lép közülünk. Ekkor is a tagok egyenes ági leszármazottainak van esélyük a bekerülésre. Je­lenleg kétszázan vannak váró­listán. Szerencs ________________ D r. Egeli Zsolt (Városszépítő Egye­sület), Kalina Lajos (KDNP-MIEP), Magda Gábor (Bocskai Társaság), Visi Ferenc (független) Tokaj____________ D r. Boros László (Fidesz), Májer Já­nos (független) Abaújszántó Alsódobsza Bűdi Károly (Zempléni Telepü­lésszövetség) Baskó Erdősi István (független), Ivancsó László (független), Kondrát Imre (független). Kucsma András (Füg­getlen Kisgazdapárt), Magyar Er­zsébet (Zempléni Településszövet­ség), Szénégető Gusztáv (függet­len) Bekecs Tóth István (Zempléni Telepü­lésszövetség) Bodrogkeresztúr Májer József (Zempléni Telepü­lésszövetség) Bodrogkisfalud Dr. Gáspár Huba (független), Haj­dú János (Független Kisgazdapárt), Illés János (független) Tóth András (Zempléni Településszövetség), Valler József (független) Csobaj ____________________ C sőri Péterné (független), Csugány Bertalan (független), Tóth Lajos (független) Erdőbénye Antal János (független), Kiss Tibor (független). Madár György (füg­getlen), Sóhajda Sándor (függet­len), Sotkó János (független), Ve- resné Tóth Lívia (független) Bajnok Imréné (független), Balázs Gábor (független), Kántor Dezső (független), Újlaki Mihály (függet­Golop Angelovics Lajos (független), Kol- bása Margit (független), Kondráth József (Zempléni Telepü­lésszövetség) Legyesbénye _______________ G yurán Józsefné (Zempléni Tele­pülésszövetség), Hlivják László (független), Jantek László (függet­len), Tvergyák István (független) Mád______________________ D r. Hajdú Gyula (független), Ifj. Kubus János (Zempléni Telepü­lésszövetség) Megyaszó Balázsi Barnabás (független). Bo­dor Sándorné (független), Csáki Barnabás (független), Gecső Gyula (Zempléni Településszövetség), Szilasi Dezső (független) Mezőzombor ______________ C sőri László (független). Juhász László (független), Kókai Sándor (független), Láng János (függet­len), Id. Nagy János (független)' Monok Csordás Ferenc (független), Ger­gely Ferenc (független), Hermann István (független), Kovács Béláné (független) Prügy Erdei Sándor (független) Rátka Héring Istvánné (független, német kisebbség) Sima Takács Vincéné (független), Virág László Dániel (független) Sóstófalva Minden László (független), Sztra- kon Béla (független) Szegi Fekete Ferencné (Zempléni Tele­pülésszövetség) Szegilong Fekete Istvánné (független), Kond­rát Géza (független), Szabó And­rás (Zempléni Településszövetség) Taktabáj Gulyás László (független), Kékedi János (független), Ifj. Soltész Gá­bor (független). Virág Zoltánné (független) Taktaharkány Juhász Károly (független), Sipos Attila (független), Szatmári Gyula (független). Varga László (függet­len) Taktakenéz Molnár Tibor (független) Taktaszada Filep András (független), Örkényi Imre (Zempléni Telepü­lésszövetség), Pásztor János (füg­getlen), Tóth Sz. István (függet­len), Vajtó János (független) Tállya Hausel Imre (független), Kalina Gábor (független), Pekó József (független) Tárcái Komáromi Sándor (független), Ko­vács János (független), Pataky Sán­dor Ákos (független), Szabó And­rás (független). Tímár Miklós (füg­getlen) Tiszaladány Benkő Ferenc (független), Csikai István (független), Dr. Gazdag Fe­renc (független), Miklósi Zoltánné (független) Tiszalúc Berzi János (Független Borsodi Kis­gazdák), Dolenszky Józsefné (füg­getlen), Kulcsár Károly (függet­len), Nánássy Miklós Andor (Zemp­léni Településszövetség) Tiszatardos Daubek György (független). Ro­mán István (független) Újcsanálos Galambos Gábor (független), Ka- menyiczki Lajos (Zempléni Telepü­lésszövetség) HIRDETÉS 4 megye járműhirdetései 1 lapban: a Borsodi flpró-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom