Észak-Magyarország, 1998. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-08 / 236. szám

1998. október 8., csütörtök Aktuális 3 • Leállt 3 fűtés. A Mihő Kft. tegnap leál­lította azon lakóépületekben a pótfűtést, ahol a fűtést a társaságra bízták, a mete­orológiai előrejelzés szerint ugyanis októ­ber 7-től a napi külső átlaghőmérséklet 12 C-fok fölé emelkedik. Azok a lakókö­zösségek, melyek mégis a fűtés újraindí­tását igénylik, írásban jelezzék igényüket. • Madárkülönlegességek. Egzotikus madár­kiállítás címmel mutatja be madarait októ­ber 9-től október 11-ig az Országos Díszma­dártenyésztők Egyesületének Miskolci Cso­portja a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház­ban. 30 különleges és ritka faj mintegy 250 egyedét láthatják a látogatók. A kiállítás délelőtt 9 órától este 6 óráig látogatható. • Állásbörzék. A megyei munkaügyi köz­pont ma a tiszaújvárosi művelődési ház­ban rendez állásbörzét. Pénteken pedig Encsen és Mezőcsáton a művelődési köz­pontban, Ózdon a Bükk Művelődési Ház­ban, Mezőkövesden a városgazdálkodási vállalat dísztermében lesz állásbörze. A titokzatosság kormánya Miskolc (ÉM - PT) - A korábban meghirde­tett politikai ígéretének nem tud eleget ten­ni a kormánykoalíció, mert nincsenek meg azok az állami források, amelyekből finan­szírozni lehetne a tervezett kiadásokat. Er­ről Szekeres Imre, az országgyűlés költség- vetési bizottságának elnöke beszélt a tegnap délután Miskolcon megtartott fórumon. Az MSZP politikusa szerint a jelenlegi kormánykoalíció a titokzatosság kormá­nya, mert október elejére sem tudták elő­készíteni az ország jövő évi költségveté­sét. Nem kerüli a parlament elé a szemé­lyi jövedelemadó, és a helyi adók 1999-es végleges mértékének meghatározása sem. Az országos büdzsé időben történő megis­merésének hiánya pedig gondokat okoz majd a költségvetési intézmények és vál­lalatok jövő évi pénzügyi tervének elké­szítésében - érvelt. Szekeres Imre annak a véleményének is hangot adott, hogy a szocialisták szerint a jövőre tervezett adó­kulcsok bevezetése esetén az ötvenezer fo­rint alatti keresettel rendelkezők kedve­zőtlen helyzetbe kerülnek majd. File-tárlat. File Tamás képzőművész al­kotásaiból nyílt kiállítás tegnap Miskolcon a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban. A tárlatot Máger Ágnes festőművész ajánlotta az érdeklődők figyebnébe. Fotó: Farkas M. Nem „vörös légvárak” Sárospatak. Sátoraljaújhely (ÉM ­BSZA) - Az észak-zempléni városokkal és a térségben élő emberek gondjaival is­merkedett tegnapi látogatása során Thür- mer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A pártelnök találkozott Jánosdeák Gá­borral, Sárospatak polgármesterével, aki­vel a város életével kapcsolatos aktuális kérdésekről tárgyalt. Thürmer Gyula el­mondta: a Munkáspárt nem vörös fellegvá­rakat akar építeni az önkormányzatokban, hanem működőképes képviselő-testületek­ben szeretne részt venni jelöltjei által. Támogatásáról biztosította a hivatalban lévő polgármestert. Mint mondta, a megye pártjuk „zászlóshajója”, ugyanis itt indí­tották a legtöbb jelöltet az önkormányzati választásokon.Kiemelte: a hivatali sze­mélycserék során nem kerültek elődeiknél jobb, tehetségesebb és tisztességesebb em­berek a posztokra. Thürmer Gyula délu­tán Sátoraljaújhelyen találkozott Laczkó Károly helyi polgármesterrel is. • Női holttestet emeltek ki Kesznyéten- nél a Sajóból tegnap délután. Az orvosi kezelés alatt álló 70 éves B. B.-né, aki teg­nap távozott kesznyéteni otthonából, már többször is próbált öngyilkosságot elkö­vetni. A mentők tegnap már csupán a ha­lál beálltát állapíthatták meg. Nagyobb sebességre kell kapcsolni! Vágyakozásomat a realitásokkal nem keverem össze - mondta Torgyán József Miskolc, Edeiény (ÉM - FL) - A három részre szakadt or­szágban együttes, de a terü­leti elmaradottságoktól füg­gően különböző mértékű fej­lesztéseket kell megvalósíta­ni. A megyék helyett régiók­ban gondolkodva és az új kormány lendületével na­gyobb sebességre kapcsolva - jelentette ki tegnap Mis­kolcon Torgyán József. A földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter tegnap dél­előtt a miskolci városházán szakmai fórumon vett részt. Itt Kobold Tamás polgármester is­mertette az 1993. őszétől kísérle­ti jelleggel beindított térségfej­lesztési programot, amelynek eredményeként Miskolcon fon­tos fejlesztések kezdődtek el.- Számottevő eredmények születtek, de a város és a megye lecsúszását nem sikerült megál­lítani. Véget kell vetni a régió végérvényes leszakadásnak, ami a kormányzat megkülönbözte­tett segítsége nélkül nem megy - hangoztatta Kobold Tamás. Torgyán József szerint éppen a fenti indokok miatt kellett vi­dékfejlesztésivé átminősíteni a minisztéi'iumot.- Miután az ország több rész­re szakadt - mondta - most a hátrányos helyzetbe került tér­ségek fejlesztése a cél. Koncent­ráltan, címzett és céltámogatáso­kat, PHARE-pénzeket együtt fel­használva. A Szent István kirá­lyunk által kidolgozott várme­gyerendszer szép és jó volt. de betöltötte történelmi hivatását, helyette most í’égiókban kell gondolkodnunk. Olyanokban, amelyek a trianoni békedekré­tummal tragikusan elszakított természetes vonzáskörzetekkel is visszaállítja a kapcsolatot. Például Miskolc és Kassa között - mondta a miniszter. A vendéglátók és a vendég egyetértettek abban, hogy Bor- sod-Abaűj-Zemplén kiváló adott­ságokkal rendelkezik. Olyanok­kal, amelyek a külföldi vállalko­zók számára kínálják magukat, nem is szólva az idegenforga­lomról. A külföldi tőke vonzásá­ra kitűnő példa a Shinwa Ma­gyarország Kft. miskolci beru­házása, a Miskolc-Tapolca Ter­málfürdő és fejlesztési projektje pedig a további lehetőségek egyikét villantja fel. A távlati le­hetőségek sorába állítható a mindeddig kihasználatlan edelé- nyi kastély is. Ezeket a helyszí­neket mind felkereste tegnap a miniszter.- A vidékfejlesztés a mezőgaz­daság fejlesztését is jelenti. Az olyan településekét is, ahová esőben csak lánctalpassal lehet a mentővel bejutni. Mi komple­xen gondolkodunk a mezőgazda­ság és a vidék fejlesztéséről - közölte a miniszter. Gazdademonstráció helyett megállapodás Budapest, Miskolc (ÉM - FL) - Megállapodásra jutottak ked­den a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium és a gazdák képviselői, így el­maradt a szerdára meghirde­tett demonstráció. A további­akban a minisztérium és az érdekképviseletek közösen lobbiznak azért, hogy a ter­melők most lejáró hiteleit meghosszabbítsák a bankok. A mezőgazdaság megyénkben helyzetéről a Mezőgazdasági Ér­dekvédelmi Szövetség (MÉSZ) megyei szervezetének elnöke. Pa­taki László, és Turnyánszki Já­nos, a megyei szövetség titkára elmondták: közismert a magyar mezögazdaság válságos állapota. Ez a megállapítás Borsod-Abaűj- Zemplén megyére fokozottan ér­vényes. Egyetlen konkrét példá­val élve: a nálunk idén megter­melt 300 ezer tonna búzából mindeddig összesen csak 80 ezer tonnát tudtak értékesíteni a ter­melők. A vevőre várók árbevétel kiesése megközelíti tonnánként a 8-10 ezer forintot, miközben „nya­kukon” vannak az őszi munkák. A betakarításhoz üzemanyag, az őszi vetésekhez fémzárolt vető­mag, vegyszer és még egyéb is kell(ene). Az érdekvédelmi szövetség képviselői végül kijelentették: nagyon örülnek a demonstráció elmaradásának és a tárgyalások eredményeként megszületett megállapodásnak. Különösen he­lyeslik. hogy a garantált áras fel­vásárlásra bejelentkezett, de an­nak jogáról lemondott termelők tonnánként 3000 forint megtérí­tésre jogosultak. Ugyancsak egyetértenek a gabonatermelés­hez felvett, államilag garantált hitelek állami garanciájának egy évvel történő meghosszabbítá­sával. Azt is tudomásul veszik, hogy aki 15 napon belül lemond a kukorica garantált áron törté­nő értékesítésének öt megillető jogáról, tonnánként 3000 forint támogatási összegre jogosult. Bál' - mint elmondták - a Ga­bonatermelők Tanácsa és a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselői által aláírt megállapodás teljesen nem oldja meg az ágazat gondjait, de ennek hiánya évtizedekre visszavetette volna az ágazatot. A megállapodás kilátást jelent a jövőre - jelentették ki egybe­hangzóan a MÉSZ megyei veze­tői. - A folyamatos kapcsolattar­tás, az állandó egyeztetés és az együttműködés révén elkerülhe­tő egy újabb demonstráció. Ezt kívánja hazánk agrártermékek­kel való ellátása, és az EU-hoz való csatlakozásunk is - nyilat­kozták. ízes gombafalatok ízetlen tréfája Miskolc (ÉM - SZ) - Az utób­bi időben egyre gyakrabban szerepel a hírekben a gomba - sajnos kedvezőtlen szöveg- környezetben... Az eső, a párás levegő hatására a gombafélék újra megszaporod­tak az erdőkben, réteken. Olyan gombák is megjelentek, amelyek igazából a tavaszi időszakra jel­lemzőek. A városok melletti fü­ves területeken gyakran látha­tunk a fűben gombát kémlelő embereket. Szedés közben érde­mes elkülönítve gyűjteni az egyes fajtákat, így a kosárba ke­rülő gombák méreganyaga nem teszi ehetetlenné az egyébként fogyaszthatókat. Ezután első­ként mindenképpen gombavizs­gálóhoz kell fordulni, vásárlás esetén pedig ellenőriznünk kell a vizsgálatot igazoló szelvényt. A szakellenőrök munkája - a megye minden nagyobb piacán van ellenőr - jócskán megnőtt az utóbbi időben, a miskolci Búza téren például naponta átlagosan 8-10 mázsa gombát vizsgálnak meg. Ebből a fogyasztásra alkal­mas gombák mindössze 3-4 má­Gombavizsgálat. Sok a mérgező. zsát tesznek ki, tehát többségében mérgező gombákkal találkoznak az ellenőrök - tájékoztatott Ká­roly Istvánná gombaszakellenör. A fogyasztható gombafélék kö­zül a pereszkefélékkel, a gyűrűs tuskógombával. tinórukkal és csiperkékkel találkozhatunk. Ezek közül a gyűrűs tuskógom- bára kell a leginkább figyelnünk, hiszen nyersen méreganyagot tartalmaz. Ezért fogyasztás előtt mindenképpen sós vizben kell főzni 20 percig, a levét pedig ki kell önteni. A szára, nehezen emészthető, így tanácsos azt is kidobni. A csiperkék között is akadnak veszélyes típusok, pél­dául a sárguló csiperke. Ezt ar­ról ismerhetjük fel, hogy' a kalap­ját megdörzsölve az erősen meg­sárgul és vegyszerszagot áraszt magából. Ha véletlenül mégis fa­zékba kerül, akkor a vizet erősen megsárgítja főzés közben és szin­tén erős vegyszerszaga van. Eze­ket tehát nem célszerű asztalra tenni. Ugyanígy a sárga kénvi­rág gombát sem, amely könnyen összekeverhető a fogyasztható tuskógombával. A kénvirág gom­ba teteje élénk sárga színű, alsó lemezei pedig barnásak. A gomba okozta ártalmakat, esetleg mérgezést egyetlen mó­don kerülhetjük el: ellenőrizzük a gomba származási helyét, vagy mi magunk vigyük vizsgá­lóhoz - hangsúlyozta Mázik At­tila gombaszakellenőr. így nyu­godtak lehetünk, hogy az ízes fa­latok nem űznek velünk ízetlen tréfát. ......___________£ A mérgezést okozó gom­baféléket az ártalom erős­sége szerint érdemes cso­portosítani - hallottuk Tarkó Mihálytól, a Megyei Kórház II. belgyógyászati osztályának főorvosától, aki maga is e fontos táplá­lék-kiegészítők szakértője. • Az enyhébb ártalmak tünetei a hányinger, émelygés, ritkán hányás. • Kicsivel erősebb toxikus ártalomra utal a gyengeség, rossz közérzet, szédülés, há­nyás, esetleg hasmenés. • A hallucinogén anyago­kat tartalmazó gombafe­lék térbeli és időbeli bi­zonytalanság-érzetet, az ittassághoz hasonló álla­potot eredményeznek. • A galócatípusok fogyasz­tása a legveszélyesebb. A korábbi tünetek mellett igen erős verejtékezés lép fel, az esetlegesen kialaku­ló, maradandó máj- és agy- károsodások elkerülése ér­dekében elkerülhetetlen az intenzív kórházi ellátás. MSZP: veszélyben a közmunkaprogram Riese (ÉM - BSZA) - Az önkor­73 állásmegállapodás Edeiény (ÉM) - Állásbörzét tartott tegnap a megyei mun­kaügyi központ edelényi ki- rendeltsége. 26 munkáltató­val találkozott 500 munkanél­küli. A nap folyamán 246 munkavállaló-munkáltatói beszélgetést regisztráltak. Végeredményben 73 munka- vállalási megállapodás szüle­tett és 22 főt kiközvetítettek. mányzatok többségénél az alibi munka helyett mára aktív foglal­koztatássá fejlődött a közhasznú munka - mondotta Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt alelnöke tegnapi, ricsei fórumán. Erre példaként a vendéglátó település erdőtelepítési program­ját hozta fel. Mint elhangzott, ez a szociális foglalkoztatási forma a jövőben veszélybe kerülhet az új kormány ezzel kapcsolatos várható intézkedéseinek nyo­mán. Rontja a közmunka esélyeit az is, hogy az országban nincs meg a program számára kedvező gazdasági környezet - mondotta Kiss Péter. Az alelnök véleménye szerint az Orbán-kormánv tagjai­nak kijelentései, politikán túl­nyúló racionális lenesei taszítják a külföldi befektetőket. Ezek mi­att pedig az országban tapasztal­ható regionális gazdasági feszült­ségek tovább nőhetnek - mondta. Az elmondottakhoz Soós Győ­ző szocialista honatya hozzátette: ezt a gondolatot az is igazolja, hogy a zempléni vállalkozói öve­zet iránt eddig nagy volt a beru­házási érdeklődés, ám ez mostan­ság jelentősen visszaesett. Torgyán József a Shinwa miskolci beruházásánál Fotó: Vajda János

Next

/
Oldalképek
Tartalom