Észak-Magyarország, 1998. szeptember (54. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda iv Itt-hon 6 Kazincbarcika és környéke V A fJ U A © Tankönyvtámogatás. Az idén is tankönyvtámogatásban részesítette a ragályi önkormányzat a község diákjait. így az általános iskolás gyerekek szüleinek csak ezer forintot kellett fizetni, az e fölötti költségeket állta a költségvetés. A közép- iskolásoknak fejenként 4000, a felsőokta- _ tásbán tanulóknak pedig 5000 forint támogatást biztosítottak - tájékoztatott Demeter Józsefné polgármester. © Szennyvízcsatorna. Képviselő-testületi ülést hív össze Zilahi Dezső, Rudolftelep polgármestere jövő hét keddre. A garázs használati díjakról hozandó határozaton és a telekvásárlási kérelmek elbírálásán túl téma lesz, hogy a község pályázatot adna be a szennyvízcsatorna beruházás költségtámogatására. A főhálózat már a 70-es évekre elkészült, most a rácsatlakozásokhoz kérnének anyagi segítséget. Ortega A kétszerszületett Szuhakálló (ÉM SZN) - Kresák Magdolnát 1950-ben azzal a feltétellel vették fel a bányába dolgozni, hogy beáll a női kézilabdacsapatba. Hogyne ment volna; háromszor annyi fizetést kapott, mint addig. Még nem sejtette: halálfélelmet megszégyenítő helytállásával 16 társa és saját túléléséhez járulhat hozzá.- Tízgyermekes szuhakállói családban születtem, apám és több fiútestvérem is bányász volt, s mert a nyolc osztály után nem volt lehetőségem továbbtanulni, bolti kisegítő lettem - meséli Kónya Istvánné Magdi néni. - A bányában dolgozni óriási dolog volt. Egy évig dolgoztam „kint”, elvégeztem a gépkezelői tanfolyamot, s mert megbízható voltam és még többet akartam keresni, lemehettem a frontra. Cseppet sem féltem, bármivel szembenéztem, csak nagyon fárasztottak az éjszakás műszakok. Két éve dolgozott bányászlányként, amikor megtörtént a tragédia.- Rossz hangulatban ébredtem, amikor anyám keltett azon a délutánon. Szinte betegen indultam éjszakára. A felolvasás után a másik lánnyal, Zsuzsikával egy csapágyat vittünk a műhelybe javítani. Hideg december volt, hajnali 4-kor gyalogoltunk vissza, akkor találkoztunk egy aknásszal. Csak annyit szólt: hordágy kell! A fronton azzal fogadtak: valami baj van a hatos eresztőben. Eredj, lányom; nézd meg, mi történt - küldött a frontaknász, de akkor már jelezték: azonnal meneküljünk, betört a víz. Hiába rohantunk, teljesen elzárta az utat. 15 férfi maradt lenn, meg mi, lányok. Zsuzsi nagyon sírt, s ez pánikot keltett, de próbáltam lelket önteni beléjük. Nem tudom, miben reménykedtem: gyorsan emelkedett a víz. nyakig vizesen fordultunk vissza a frontra. Csak ültünk a sötétben és vártunk, el nem tudom mondani, mit éltünk át. Két nap múlva lett ismét telefonösszeköttetés. Fogytán volt a levegő, de egyre közelebbről hallottuk a fúrógépeket. Négy nap múlva gumicsövön engedtek le rántott levest, teát, szétszerelt telefont, elemlámpát. A férfiak tapogatva mentek a fúró hangja után, aztán a saját lábunkon jutottunk ki és az a rengeteg ember! Katonák, bányászok, nők, férfiak sírtak, nevettek, sose felejtem el. Galyatetőre vittek megerősödni, aztán Dorogra, Pécsre, sokan nem hitték: tényleg mi vagyunk. Nem volt nagy élmény februárban visz- szamenni a bányába. De ott ismertem meg a férjemet, akivel ma, 45 év után is boldogok vagyunk. Jött a két fiú, s a könnyűiparba mentem csoportvezetőnek, onnan nyugdíjba. Öt unokám van, ők és a betegségeim töltik ki a napjaimat, de túlteszem magam mindenen, kirándulok, olvasok, imádok rejtvényt fejteni, mert akarok élni. Holt betűkben él örökké az ő dicsőségük Hősi emlékművet avattak az ormosi emberek, hogy legyen hol gyertyát gyújtani Ormosbánya (ÉM - SZN) - „A könnyek elapadtak, a tábori, a harctéri, a lágerből írott levelek megsárgultak. Több mint 50 év után lelkűnkben, emlékezetünkben ök hu- szonketten újra itthon, a szűk hazában. Ormosbányán vannak, ahonnan elindultak utolsó útjukra." E szavakkal adta át Ormosbánya szombati ünnepségén a régi bánya-irodaház elől a község központjába áttelepített, 1940-ben készült. s most felújított hősi emlékművet Nagy Tibor polgármester, hozzátéve: „a márványtáblán megörökített holt betűkben éljen örökké az ő dicsőségük”. A II. világháborúban eltűnt, elesett katonák, leventék, deportáltak zömmel ugyanolyan bányászemberek voltak, mint az a 76 férfi, akik az ormosi bányászkopjafán szerepelnek: ők munkájuk végzése közben lelték halálukat. Hamarosan az ő nevük is márványba kerül a központi emlékművön lévő bányászjelvények alá, a kopjafának pedig méltó helyet talál az önkormányzat. A Hősök könyve Az emlékművön feltüntetett ormosi katonák eltűnésének körülményeiről nincs sok feljegyzés, nagyon hiányosak az adatok. Volt, aki a Don-ka- nyarban, mások útközben haltak meg, Hojka László, a község orvosa már az első bevetésben elesett. Hivatalos értesítések híján a hozzátartozók többnyire a hazatértek elmondásaiból, szóbeszédekből indulhatnak ki. de a leventének elvittek közül is volt, akit szökés miatt kivégeztek. Az ön- kormányzat arra készül, hogy elkészíti a Hősök könyve című kiadványt, ahol a 22 személyről megmaradt valamennyi információt közlik. Ezért kérdőívet készítettek, s kérték a családtagokat, hogy töltsék ki azokat. Ennek alapján például Bányai Gábor bányászt 1943. decemberében a Don-kanyarban látták utoljára. Novák Sándort, aki 1925-ben született fiatal erdész volt, s leventének vitték 1944. novemberében, Sopronban nyilvánították eltűntnek. Makalicza József híradós honvéd (képünkön) 23 évesen. 1942 februárjában tűnt el Voronyezsnél. Immár márványtábla őrzi a hősök emlékét Fotó: Vajda János A hősi emlékmű kerítését és más kiegészítőit Andó Pál kovácsmester készítette, a legfőbb támogató az Észak-Közmű Kft. volt, de a még működő bányák, a Borsodi Bányász Hagyományokért Alapítvány, az Ormos Megújhodásáért Baráti Kör és számos vállalkozó, magánember is csatlakozott az önkormányzati elképzeléshez.- Katonazenész volt a bátyám. Miután behívták, nem tudtuk, s ma sem tudjuk, hová lett, mi történt vele. Nem is tehettünk semmit, csak sírt szegény édesanyám - emlékszik Serfőző Istvánné.- Huszonhárom évesen vitték el leventének a legidősebb bátyámat, Sándort, többé nem jött haza - sóhajt Burkus Jánosné Novák Erzsébet. Köszönjük, hogy most már van hová helyezni egy szál virágot, van hol gyújtani egy szál gyertyát. Lukács Ottó 6. osztályos gimnazista volt, amikor éppen erről a térről elhurcolták az oroszok. A ma 72 éves bányásznyugdijas az emlékművön szereplő deportáltakat pokrócba csavarva maga temette el Vorosilovgrád mellett. Őt kérték fel, hogy a márványtáblát leleplezze.- Háborús bűnösként hurcoltak el huszonhármunkat, akiket a nevük alapján német ajkúnak tartottak - meséli. Rudabá- nyán a gyüjtőállomáson már 120-an voltunk, a miskolci Gö- mörin pedig háromezrünket va- gonírozták be ’45 januárjában. Pontosan öt év múlva jöttem haza, s ami az alatt történt, több kötetet megtöltene. Sokszor és sokmindent elmeséltem a hozzátartozóknak. miattuk szorgalmaztam a hősi emlékmű állítását, s éppen miattuk nem emlegetem már a szörnyűségeket. Házasságkötés és konditerem egy házban Sajógalgóc (ÉM - SZN) - Mintegy 30 millió forintos beruházásra készül a helyi önkormányzat Sajógalgóc Baráti Köre támogatásával: korszerű faluházat terveznek. Sajógalgócon olyan faluházat építenének, amely számos funkció korszerű, európai színvonalú ellátására képes, ugyanakkor küllemében illeszkedik a dombok közt rejtőző kistelepülés hagyománytisztelő arculatához. A jelenlegi hivatali épületet az „50-es években építették, leginkább társadalmi munkával. Azóta pereg a vakolat, repednek a falak, a ház állapota olyannyira leromlott, hogy az önkormányzat először vis maior-pályázaton szeretett volna felújítási támogatáshoz jutni. Később mégis a területfejlesztési tanácshoz fordult, s a gyors tervezés, engedélyeztetés, sok utánajárás révén sikerült tartani a sürgető határidőt. Az október eleji döntéstől valamivel több mint 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást remélnek, a saját erő 9 millió. A 100 férő„Régi-új" faluház-teleház - egyelőre rajzon helyesre tervezett nagyteremben kulturális rendezvényeket is tarthatnak összecsukható dobogó-színpaddal, ám itt köttetnének a házasságok is, s aki kiszorul a teremből, az helyet találhat a körbalkonon. A faluház egyben teleház is lenne informatikai lehetőségekkel, egy szabad helyiségben pedig konditermet rendezhetnek be a helyi fiatalok számára. A jövőben is együtt Felsönyárád (ÉM) Dévény. Felsőkelecsény, Felsönyárád és Jákfalva a jövőben is együtt kívánja megvalósítani céljait fejezték ki a községvezetők azon a cikluszáró közös testületi ülésen, amelyen a körjegyzőség négy önkormányzata találkozott szeptember 18-án. Az elmúlt négy év értékelésekor jelen volt, újonnan megválasztott országgyűlési képviselő. Molnár Oszkár is egyetértett azzal: az infrastrukturális beruházások és az intézmény- hálózat fejlesztésében elért sikerek folytatása valóban közösen, együttgondolkodva képzelhető el. Az eredményeket jelzi, hogy mind a négy településen megvalósult a gázkorszerűsítés, az intézményhálózatot nem csupán szinten tartani, de fejleszteni is tudták, így például nagy büszkeségük az egymillió forintos egészségügyi műszerpark korszerűsítése. Hat és fél napig a Winter-bányába zárva Szuhakálló (ÉM - SZN) - Tavaly, a 45. évfordulón emlékeztek meg először az 1952. december 16-ra virradóra történt szuhakállói vízbetörésről. Mostantól márvány emléktábla hirdeti az utókor számára a helytállás, az emberség példaképeinek nevét. Azon a hideg téli hajnalon Szuhakálló I. aknán, az akkori Winter-bányába váratlanul betört a víz. Két bányász azonnal meghalt, 17-en lennrekedtek a mélyben. Hat és fél napig voltak a külvilágtól elzárva, sokáig élelem és víz nélkül, teljes sötétségben. A hírre az egész ország megmozdult, Dorogtól Tokodig, Tatabányáig mindenhonnan érkeztek a szakemberek segíteni, s bár a mentés során egy bányamentő is életét vesztette, a 17 bányász, akik között két nő is volt, megmenekült. Tavaly december 16-án, a fragé- dia és az emberpróbáló küzdelem 45. évfordulója alkalmából emlékestet rendezett az önkormányzat - tudjuk Tinyó Tamás polgármestertől. Itt elevenítette föl a még élő hat bányász és egy mentésirányító a megrázó történetet. Szuhakálló községvezetése az akkori események emlékére avatott a múlt héten, szeptember 17- én a bányászszakszervezetek és alapítványok, valamint a még működő bányák támogatásával márványtáblát, a baleset hőseinek nevét így őrizve meg az utókor számára. A szívszorító, ünnepélyes hangulatban az egyik A helytállás emléktáblája lennrekedt nő, Kónya Istvánné visszaemlékezését hallgatták, akinek saját, ez alkalomra írt verse így kezdődik: Az élet útja bonyolult,/ 1952 számunkra tragédia volt./ Bányász voltam, az igaz;/ Nem szégyellem ma sem azt! Az ünnepségen műsort adtak a helyi általános iskola diákjai és a Rozmaring Népdalkor tagjai, Farkas Olivér esperes pedig görög katolikus szertartás szerint áldotta meg a bányásznapi emléktáblát. A tavalyihoz hasonló baráti beszélgetést és vacsorát az elképzelések szerint ezután minden évben hagyományosan megrendezik, s immár az emlékezés helye, a koszorúzás lehetősége is adott a polgár- mesteri hivatal falán lévő márványtábla révén.