Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-17 / 192. szám
1998. augusztus 17., hétfő Kultúra 7 TOKAJI ÍRÓTÁBOR Augusztus 17., hétfő 11.00: Rákóczi-pince (Tokaj, Kossuth tér 15.) Megnyitó Köszöntőt mond: Májer János, Tokaj polgármestere, Kovács Tibor, a Tokaj Hétszőlő Rt. vezérigazgatója; közreműködik Kulcsár Imre színművész, Horváth Ádám operaénekes. 14.00: A gimnázium aulájában Régiók határok nélkül - forradalmak befejezetlenül című tanácskozás kezdete. Elnök: Gál Sándor, Székelyhídi Ágoston. Előadó: Kiss Gy. Csaba, Mir- cea Martin (Románia), Karol Wla- chovsky (Szlovákia) 20.00: A kollégium udvarán Tokaji esték. Házigazda: Gál Sándor, Petőcz András- Kárpátok Alapítvány Vendégünk: Köles Sándor elnök- Fiatalok a Parmasszuson - Az alkotókor bemutatkozása. Vezeti Turczi István szerkesztő Augusztus 18., kedd 9.00: A gimnázium aulájában Régiók határok nélkül - forradalmak befejezetlenül című tanácskozás folytatása. Elnök: Tornai József, Me- zey Katalin. Előadó: Giorgio Pet- racchi (Olaszország), Richard Prazák (Csehország), Robert Titan (Szlovénia). Felszólal: Bodó Barna, Grendel Lajos, Lőkös István, Gálfalvi Zsolt 14.00: A délelőtti tanácskozás és vita folytatása, lezárása. Elnök: Serfőző Simon, Dippold Pál. Előadó: Nedjelj- ko Fabrio (Horvátország), Krzysztof Czyzewski (Lengyelország), Bohumil Dolezal (Csehország). Felszólal: Gerold László, Kántor Lajos, Petneki Áron, Cs. Varga István 17.30: Összefoglaló: Kiss Gy. Csaba 20.00: A kollégium udvarán Tokaji esték. Házigazda: Májer János, Tarján Tamás.- Petőfi-évforduló Vendégünk: Benkő Andrea, a Petőfi Emlékbizottság titkára. Közreműködik: Sellei Zoltán előadóművész- Tokaji Himesudvar családi pincészet Vendégünk: Várhelyi Péter tulajdonos Augusztus 19., szerda 9.00: Faültetés Ratkó József költő emlékére. Közreműködik: Serfőző Simon, Kulcsár Imre 9.30: A gimnázium aulájában szabad fórum az irodalomról. Elnök: Gál Sándor. Előadó: Fűzi László 11.00: A kollégium ebédlőjében fogadás- Az Illyés Gyula-díj és a Tokaji írótábor dijának átadása- Orosz István vezérigazgató köszöntője (Miskolci Hűtőipari Rt.)- Táborozás Régiók határok nélkül, beszélgetések befejezetlenül Találkozás Petneki Áron egyetemi oktatóval, a Tokaji írótábor egyik előadójával Fotó: Bocsi Krisztián Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - A beszélgetést a magnó őrzi. Petneki Áron holnapi előadása előtt nem is illene előre elárulni: mit mond majd a professzor a befejezetlen forradalmakról, a határok nélküli régióról... Régiók határok nélkül - így' hangzik a Tokaji írótábor idei címének első fele. Régiók határok nélkül?! Aki régiót mond, vagy megyét, várost, falut, az határt is mond. Egy írótáborban, ahol az írásműveké, a szellem termékeié a főszerep, lehet- e, van-e értelme régiókól és határokról beszélni, amikor tudjuk: az irodalomi áramlatok nem állnak meg a közigazgatási határoknál. Van értelme régiókról beszélni, szögezi le mindjárt a beszélgetés elején Petneki Áron, a Miskolci Egyetem Böcsészettu- dományi Karának dékánhelyettese, a közép-európai irodalommal és kultúrával foglalkozó tanszékének vezetője. S mielőtt szabadjára engednénk a szellemet, hadd szárnyalják az irodalom a határok felett. A professzor alapos elemzésbe kezd. „Azt szokták mondani, köny- nyű az angolszász íróknak, hiszen Ausztráliától Amerikáig, Angliától Indiáig mindenütt Petneki Áron egyformán tudják olvasni másaikat, niégcsak a finom fordulatokat, nüanszokat sem kell magyarázni. Európa sokkal széttagoltabb, és sokszínűbb. A széttagoltság egy kicsit a maradiságot is jelenti, a sokszínűség viszont ennek a pozitív oldala...” E furcsa kettősség kialakulásának okait keresve „csak" az ókorig kell visszamenni, a latin és a bizánci kultúra kialakulásáig. „Muszáj a történelmi hátteret megvizsgálnunk - bizonygatja a professzor -, ahhoz, hogy megértsük az irodalmak széttagoltságát...” Ahogy közeledünk - az időben - napjaink, és - a térben - Tokaj felé, arról is szó esik, miként alakultak ki a nemzeti irodalmak, hogyan lett aztán Trianon után több - párhuzamosan fejlődő - magyar irodalom is. Sorolja a vidéki irodalmi központokat a professzor, és kiemeli azt is. milyen szerepe lehet egy régióban az egyetemnek. Azt persze ő is elismeri, hogy ma a főközpont még a fővárosban van, de állítja, apró lépésekkel le lehet győzni ezt a beteges vízfejűséget. Le is kell győzni, mert a kisebb régiókban sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni. Lám, lám: itt volt például Kazinczy! Micsoda szellemi központ volt Széphalom. Neki köszönhetjük. hogy éppen a mi tájnyelvünkből lett a köznyelv... De értjük-e majd egymást Tokajban? Hiszen az idén nemcsak azt mondják a szervezők, hogy a Tokaji írótábor az egyetemes magyar irodalom gyűjtőhelye, hanem a szomszédos népek irodalmának is találkozóhelyet kínálnak. „Sajnos, nem ismerjük eléggé a szomszédos népek irodalmát - állítja a professzor is. - Pedig éppen őket értenénk igazán, hiszen hasonló a történelmünk, hasonló problémákkal kellett szembenéznünk...” Ezekben az országokban - akárcsak nálunk is - sokáig az író volt a nemzet lelkiismerete. Hogy’ ez ma már ócska szerep?! Erre a kérdésre sem határozott nemmel, sem határozott igennel nem válaszol a professzor. Az írók figyeljenek csak a lelkiismeretükre, és figyeljenek Tokajra! Olvassanak, ne csak írjanak - és időnként fordítsanak is. Minderről bővebben ma, holnap, holnapután - és azután... írótábori támogatók A 26. Tokaji írótábor támogatói: Anyanyelvi Konferencia, B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat, B.-A.-Z. Megyei Levéltár, Cívis Rt. Hotel Aranybika. Egyetemi Könyvesbolt (Miskolc), Észak-Magyaror- szág szerkesztősége, Hudák István kádármester (Tokaj), Magyar Hírlap szerkesztősége. Magyar írószövetség, Magyar Országgyűlés, MALÉV, Miskolc önkormány’zata. Miskolci Hűtőipari Rt.. Miskolci Távközlési Igazgatóság, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Magyar Millennium Emlékbizottság, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium, Kárpátok (Euro- régió) Alapítvány, Tokaj Kereskedő Ház Rt., Tokaj ön- kormányzata. Levéltári tárlat Az idei Tokaji írótábor témájához kapcsolódva Árva Ferenc és Rózsa György' levéltáros (képünkön) kiállítást rendez a tokaji gimnázium aulájában a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban található 1848-49- es dokumentumokból. Az elsősorban korbeli írásokat, valamint portrékat, metszeteket bemutató kiállítás „megvárja” a vakációról visszatérő diákokat is. A tábor ideje alatt a helyszínen megvásárolhatók azok a kiadványok, amelyeket a forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére jelentetett meg a levéltár. Fotó: Bocsi Krisztián Fekete Gyula Befejezhetetlen forradalmak „Forradalmak befejezetlenül" - olvasom az írótábor tanácskozásának témáját, s noha sosem voltam a „permanens forradalom" dogmájának a hive, mégis azon tűnődöm: létezik egyáltalán befejezett fogadalom? Előfordult valaha is a történelemben? Mondhatták valaha is a tragédiabeli Úr hangján a forradalmárok: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." S ha talán valóban azt képzelték, hogy elérték céljukat, forradalmukat győzelmesen befejezték, nem kellett utána keservesen csalódniuk? Magamnak igy fogalmaznám meg a forradalmat: az életösztön fellobbanása a kiszolgáltatottakban. Ha már végképp tűrhetetlenné, elviselhetetlenné szigorodik a kiszolgáltatottság, s ha a „másként is lehetne" eszméje tömegeket hódít meg és a változtatás lehetősége felvil- lámlik - órák-napok alatt robban szét a társadalom hatalmi szerkezete. Mert „csak láncaikat feszíthetik" a kiszolgáltatottak? Dehogyis csak láncaikat, személy szerint nyomorult életüket is, de az egyén - az individum - annyira azonosul a szétáradó közösségi akarattal, hogy már nincs is külön - individuális - életösztöne. Kész szolgálni a közösségi akaratot magánhalálával is. Ha egy forradalomnak csak annyi volna a célja, hogy vessen véget a politikai kiszolgáltatottságnak, minden győztes forradalmat be lehetne fejezni. Ha a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak" az volt volna a célja, hogy a proletariátust szabadítsa meg a gazdasági kiszolgáltatottságtól, a bolsevikok is befejezhették volna forradalmukat. Ám a társadalom erőtereit a valóságban nem lehet igy felparcellázni, a politikai, gazdasági, társadalmi, nemzeti, faji, vallási, kulturális kiszolgáltatottság és elnyomás egész rendszere kapcsolódik egymásba szétfejthetetlenül, s a győztes forradalom itt szabadságot hoz, amott új kiszolgáltatottságot teremt, talán kegyetlenebbet minden addiginál - eme épp a bolsevikok forradalma a kínálkozó történelmi példa. A győztes hatalom szükségképpen öncélúsodik, s ha él is tovább a legjobbakban a szándék, hogy merőben új világot, s a társadalomban új rendező elvet teremtenek - erre a vállalkozásra jó lelkiismerettel csak azt mondhatom: befejezhetetlen. De úgy is felfoghatom a forradalmat: a társadalomba beépült hazugságok és igazságtalanságok földig rombolása - terét nyitni ezzel egy új társadalom új építményeinek. Hatalmi erővel valóban leronthatok a fellegvárak az állam, a társadalom tartományaiban, de a lélek, a beidegzettségek, az értékítéletek, a közgondolkozás dimenziójában vajmi keveset rombolhat s még sokkal kevesebbet építhet a maga erejéből a hatalom. Ezzel megint a befejezhetetlenség gondolatához jutottam el, s ábrándokba sem menekülhetek. Mert tegyük fel: a lehetséges legteljesebb egyenlőséget elérte a győztes forradalom, ám ez az egyenlőség csak az új történelmi rajthelyet jelzi. Ahol is egymástól igen sok mindenben különböző emberek rajtolnak, és - ennyi vagy annyi idő múlva, de szükségszerűen - újratermelődnek az olykor behozhatatlan előnyök és az olykor ledolgozhatatlan hátrányok. igy valahogy billen vissza a helyére (?) az államrend is. A forradalom megrohamozza a maga Téli Palotáit, s a meghódolt Téli Palotákba beköltözik - a Hivatal. Ha leverik, eltiporják a forradalmat, azzal sem fejeződik be Levert forradalmakat ismerünk, mást nem igen a magyar történelemből. De van egyáltalán bukott forradalom? Amelynek nincs történelmi szerepe, az emberi haladás irányába mutató? A népet a legmélyebb mélységekig felkavaró forrongás társadalmi méretben ismerteti föl a kiszolgáltatottságokat, a kényszerűt, az igazságtalant, a jogtalant, a tűrhetetlent. S ha a lelkekben megrendül a „világ rendje"- a kötőanyag porlik el, amely az építményt összefogja. Forradalmat csak leverni lehet. A lelkekböl kiirtani - soha. Kinálkozik a példa: 1956. Annyira nem fejeződött be, hogy még a megértéséig sem jutottunk el, mindmáig. A világtörténelem első és egyetlen „harmadikutas" forradalma volt. Tagadásba vette azt a keservesen megtapasztalt, otrombán bürokrata és tömérdek korlátoltságot magába gyűjtögető rendszert is, melyet - megcsúfolva hajdani prófétáit, szentjeit, mártírjait - „szocializmusnak" neveztek a korabeli hatalmasok. De tagadásba vette a kapitalizmust is, melyet a korabeli felnőttek jóval nagyobbik része úgyszintén a saját bőrén megtapasztalt, és vagy nem kívánt vissza, vagy határozottan elutasított. Figyelmet érdemel, hogy a forradalmi ifjúság, melyet pedig nem riasztottak háború előtti élmenyek, tapasztalatok, szintén nem a múltakban kereste a jövőjét, összhangban apáival, nagyapáival. Visszaemlékezve azokra a napokra olyan természetesnek, magától értetődőnek vettük, kétség sem férhet hozzá: új utat kell törnünk nemcsak a magunk - a világ számára is. Naivitás volt ez? Illúzió? - Tessék csak tanulmányozni a hirtelenében összeverődött munkástanácsok vitáit, állásfoglalásait, határozatait: több eredetiség van bennük, több kísérlet az első lépésekre egy uj égtáj fele, mint az elmúlt nyolc esztendő „rendszeiválto" politikájában összesen. Az azóta eltelt négy évtized mind nyomatékosabban ugyancsak arra figyelmeztet: új utakat kell törni az emberi fejlődésben. A súlyosan lebetegedett kapitalizmus tézisén s a leprával fertőzött „szocializmus" antitézisen túl a megújulás, az életrevalóság szintéziséig. Nem attól súlyos beteg a kapitalizmus, mert telve igazságtalansággal, korrupcióval, bűnözéssel, erkölcsi zülléssel - még javában virult, már akkor tele volt. De szemünk előtt fordul az elbomlás szakaszába: elvénülö társadalmai egyre inkább képtelenek az élet egyszerű újratermelésére is, A „szocializmus" hatalomvágyban tenyésző leprája is gyógyíthatatlan a jelek szerint. Meghirdetett legfőbb céljáit - az emberi egyenlőséget, a nemzetközi testvériséget, a társadalmi igazságosságot - kezdettől fogva feladta s mind messzebbre távolodik tőle] (A hazai kísérlet, a kapitalizmussal keresztezett restauráció, valószínű, a legkártékonyabb változat: mindkét rendszernek csak a kórjait gyűjtögette magába, a lehetséges értékei nélkül.) A szintézis ma már nem ábránd, nem lehetséges program, hanem születő korparancs Tetszik, nem tetszik, az elkövetkező két-három évtized kényszerpályára szorítja az elvénülö, AIDS-beteg, tehát lebénult immunreakciójával önvédelemre már képtelen civilizált világot. ■ A vénülő, fogyatkozó, a világméretű versengésben lemaradozó Európa mintának sem vonzó igazán. Ami vonzó benne, az történelmi múltjából sugárzik: a felhalmozott erkölcsi, szellemi, anyagi érték. A jelene elvesztette vonzását, egyben-másban inkább taszít. Ezt nem szokás leltárba venni, amikor találgatják, miért olyan szívós Keleten a baloldal a kommunisták több évtizedes gyurmaja után is. Miért nem építik lelkesen és dalolva a XIX. század vadkapitalizmusát - bontott téglákból. Miközben húsosfazekától Europa kitartóan hes- segeti őket. ehol a világon annyi közéleti tapasztalat nem gyűlt fel, mint a szapora fordulatok iskolájában, Europa keleti téréin, következésképp: sehol olyan kínálkozó esély a megújulásra, a szintézisre, a továbblépésre az emberi fejlődésben. Ez a felismerés fűtötte 1956 forradalmát, ezt felejtettük el azóta, s temettük el magunkban a világtörténelem „legtisztábbnak" nevezett forradalmát - befejezetlenül.
