Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-27 / 174. szám
1998. július 27., hétfő í 7' ! 7 7 '*i\ ■ i 7 / ;« 7; Ű& ' ii 'J Jäii'-üVU ií w'iív i i; • )■;/ J -i v. lÁi&J :ZM Wm Műsor / Programok 14 Félidőben a szentendrei teátrum Szentendre (MTI) - Növekszik az érdeklődés az immár félidőben lévő szentendrei teátrum rendezvényei iránt - közölte Tasnádi Csaba, a teátrum igazgatója. A június 20-án kezdődött rendezvénysorozat indulását, mint a direktor a továbbiakban elmondta. viszonylag lanyha érdeklődés kísérte. Ma már szinte biztosra vehető, hogy ez részint a kedvezőtlen időjárással, részint pedig a futball-vb hatásával magyarázható. Emellett szól az is. hogy az említett tényezők változása után, az utóbbi napokban már „telt ház" van városi önkormányzat székhazának udvarán lévő szabadtéri színpad nézőterén. Az augusztus 20-i zárásig még tizenhárom előadás szerepel a programban. Közülük különösen sokan kiváncsiak az augusztus elsején a zalaegerszegi Erdei Színház előadásában színre kerülő Caragiale: Micsoda éjszaka című bohózatára. Ugyancsak rangos eseménynek ígérkezik az augusztus 4. és 8. között megrendezendő nemzetiségi színjátszó hét. Ezen belül augusztus 7-én és 8-án lép fel a Roma Színház. Szigligeti Ede Cigány című zenés darabjával, amelyben Dankó Pista dalai csendülnek majd fel. Mfmsácmimfr ÉÉ • -- ... T* ,,'v . üMakiá MISKOLC Legyetek jók,‘ha tudtok. Diósgyőri vér. Este féi 9-től. Pesti kabaré. Akropolisz Szabadtéri Színpad. Este fél 9-től. Teleki Miklós orgonaestje. Műemlék avasi templom. Este 7 órától. MISKOLC Moínár Irén festőművész kiállítása. Megyeháza Galéria. Nyitva: reggel 8-től délután 4-ig. BOLDOGKŐVÁRALJA Móser Zoltán fotóművész Párbeszéd a fáról című kiállítása. Boldogkő vára kiállítóterem. ENCS Az encsi képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek kiállítása. Városi Kiállítóterem. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. JÓSVAFÓ Jó5vafői tájház, barlangtörténeti és használati tárgyak kiállítása. Dózsa Gy. út 3. Előzetes bejelentkezés alapján tart nyitva, bejelentkezni Balda Jánosnál (Jósvafő, Rákóczi út 1.) lehet. A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva tart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni. Barlangi tárgyú és a környéket ábrázoló festmények, Baradla Galéria. Szabadság u. 3. Előzetes bejelentkezés alapján tart nyitva. SZERENCS Duray Tibor festőművész festményei és domborművei. Városi Kulturális Központ, Városi Könyvtár. Rákóczi vár. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási ideje szerint. Holnap: Aljarreau a Petőfi Csarnokban Budapest (MTI) - A Petőfi Csarnok vendége lesz július 28-án este AI Jarreau, a Magyarországon kevésbé ismert, de Amerikában a legjobbak és legnépszerűbbek között emlegetett dzsessz- énekes. Az ötvennyolc éves, egyéni hangú énekes a dzsessz mellett -„kiegészítő sportként” - a pop és a rhythm and blues kategóriában is Grammy-díjat nyert. Eddigi élete során összesen ötször tüntették ki a „zenei Oscarral”. Nemrégiben adták ki „Best of AI Jarreau” című gyűjteményes albumát, amelyen szerepel több mint két évtizedes pályafutásának csaknem minden fontos dala. A válogatás alapjául szolgáló korongok közül meg kell említeni a húsz éve született ..Glow”, az 1980-as „This Time”, az 1983-as „Jarreau”, az 1984-es „High Crime” valamint az 1988-as „Heartis Horizon” című lemezeit, s ez még korántsem a teljes lista. A wisconsini zenészcsaládban felnőtt Al Lopez Jarreau egyetemi tanulmányai után előbb bátyjával énekelt. Bár a templomi zene volt az első élménye - édesanyja kántor volt - hamar kitárulkozott más zenei stílusok: a countryzene, a Broadway színpadi világának muzsikája, s leginkább a dzsessz előtt. Éppen harminc éve határozta el, hogy minden egyéb tanulmányát „jegeli”, s csak a zenével, énekléssel foglalkozik. San Franciscóban kisebb klubokban lépett fel, majd visszatért szülővárosába, Mil- waukee-ba, ahol saját dzsessz- rock-bandájával koncertezett. A hetvenes évek elején ismét visszahúzta a szíve Kaliforniába, ezúttal Los Angelesbe. „We Got By” című, sokat emlegetett lemeze 1975-ben jelent meg. Ezután többhetes turnéra utazott Európába. Stílusára jellemző a „scatelés”. Ez a sajátos éneklési mód azt jelenti, hogy szó- tagokat és értelmetlen szavakat épít be dalaiba, ezekkel sajátos hangulatot és ritmust alakít ki. Ebben a stílusban énekelt többek között az A1 Jarreau által is nagyra becsült Ella Fitzgerald és Nat „King” Cole is. „Glow” című lemezével a poposabb vizeken haladt, de az „All Fly Home” című lemezen ismét régi hangján szólalt meg. „Heaven and Earth” című lemezéért 1977- ben megkapta a legjobb férfi énekesnek járó Grammy-díjat, majd 1981-ben a „Breakin Away” című popalbumáért ismét személyre szóló ammyt nyert, majd dzsesszénekesként a „Look to The Rainbow”-ért még egy harmadikat is. Új gyűjteményes albumára a régi sikerei mellett új dalok jól tükrözi A1 Jarreau törekvését: minél többet megragadni a zenei stílusoktól. Sokszor elmondta: nem hagyja magát zenei korlátok közé szorítani. A budapesti koncerten, amelynek szervezője a ShowTime koncertiroda, ebből a sokféleségből kaphat ízelítőt a közönség. MISKOLC BÉKE Blues Brothers 2000 (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MISKOLC BÉKE KAMARA Életre-halálra (amerikai) 16, 18.15, 20.30 MISKOLC KOSSUTH Mr. Magoo (amerikai) 10,14.30, 16.30, 18.30, 20.30 MISKOLC HEVESY Képtelen képregény (amerikai) 17, 19, 2.45 MISKOLC RÓNAI: Vasálarcos (amerikai) 20 ÓZD BÉKE: Mortal Kombat II.: A második menet (amerikai) 20 SÁTORALJAÚJHELY BÉKE: Deep Impact (amerikai) 17,19 SÁROSPATAK RÁKÓCZI: Starship Troopers - Csillagközi invázió (amerikai) 20 5.50-9.30 Nap-kelte 9.30 Bor és hatalom Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat 10.00 Repeta 10.25 Nagy ötletek Ausztrál film 12.00 Déli harangszó 13.00 Forma-1 Francia-kana- dai-magyar tévéfilmsorozat, 14.00 Patrin 14.25 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.50 Derrick 17,15 Körzeti magazin 17.45 Körzeti híradók 17.55 Peti és Din Iz- raeli rajzfilmsorozat , 13.ÖÖ_^EngedjeteK hozzám.!" _____ 18 .10 Mlxishow ___________ 18.3 5 A nagykövet asszony _ Német tevéfilmsorozat,________ 19 .27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó_______________ 2 0.ÖÖ Tökéletes biztonság Amerikai tévéfilmsorozat. Egy válogatott szakemberekből álló csapat nyomába szegődhetnek a nézők az elkövetkező 13 héten át, hogy tanúi lehessenek annak, miként tesznek eleget a főhősök a leg- különfélébb megbízásoknak 21.00 Kerge város Ameriai tévéfilmsorozat 21.25-22.30 Aktuális 21.25 Hírűt'__________ 2 1.30 Aktuali 21.55 Kenő______________ 22 .00 Provokatív Oravecz Éva műsora___________ 22 .30 Nyári borzongások Végső csábítás. Amerikai film 00.15 Képújság 5.30-9.00 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Az óceán lánya 9.30 Emlékképek 9.50 Közép-európai Magazin 1025 Heti hírmondó 11.45 Esti kérdés 11.55 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 A természettudomány és a technika mérföldkövei 12.50 A bálnák szigete 13.45 Zöldszem, zöldfül 14.15 Ami igaz, az igaz 14.30 Zengő ABC 14.45 Tarkabarka 15.45 Kallopé dalnokai 16.20 Katedra nélkül 17.10 Az aranyló patak 17.35 Mese_______ 18. 00 HiraJó____________________ 18.20 Mű kincsvadászok 19.T5>lörtobágyí lovasríapöK 25.10 Héthatár '_________ 20 .45 Esti kérHei 21.00 Híradó __________ 21. 25 Sportpercek ~~—~’ 21.40 Miénk a gyár _____________ 2 2.4Q Beavatás 22.55 Híradó 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó 7.10 Időjárás-jelentés 7.15 A Hét (ism.) 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 10.00 Szomszédok Teleregény, 90. fejezet 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 Déli harangszó Híróra (Azonos az MTV 1 adásával) 13.00 Tévémagiszter Közművelődési hetilap (ism.) 14.00 Kémek Amerikai doku- mentumfilm-sorozat, XXVI/9. rész: Az Ultra kémek 14.25 A pampák királya Brazil tévéfilmsorozat, 130/47-48. rész 16.05 Repeta - Nyár Benne: 17.00 Hírek 17.30 Indába Francia filmsorozat, XXV/13. rész: A kihívás 18.00 Magyarország ma Aranybá- nyászat a középkorban 18.30 Kincsestár _________________ 2 0.00 Mesetár ________ 2 0.20 Magyarok cselekedetei Magyar kártya (ism.) ____ ___ 2 0.30 Híradó - Sporthírek - időjárás-jelentés (ism.)_______ 2 1.00 A sebesség bűvöletében Angol dokurnentumfilrn-soro- zat (alámondásos), XIII/4. rész: A pionírok. Mindössze húsz év kellett a századforduló táján ahhoz, hogy a megbízhatatlan négykerekű tákolmányok ele- gáns versenyautókká váljanak. 21.30 Nyavalyás kölykök Angol f. 23.00 A. K. T. Aktuális, kultúra, tudomány (ism.)_____________ 2 3.15 Napbúcsúztató VTV Miskolc 9.00 A pénteki műsor ismétlése 16.00 Képújság 18.30 Műsorismertetés 18.35 Miskolci Krónika 18.45 várospolitikai Magazin 19.40 Várószoba - Egészségügyi Magazin 20.00 Film 21.40 Miskolci Krónika (ism.) VTV Encs 12.00- 22.00 Encsi képújság___ K TV Felsőzsolca 1- es csatorna 9.00 Miskolci VTV pénteki adás ismétlése 14.00- 15.00 Helyi képújság 18.00 Miskolc VTV adása 2- es csatorna 8.00 Szív TV VTV Kazincbarcika 16.00- 24.00 Szív Tv__________ V TV Szikszó Saját adás MTV1 18.35: A nagykövet asszony t 7.00 Lois és Clark 8.05 Jégcsillag 9,35 Vergődés 11.25 Az idő végeztéig 13.00 A szerelem hullámhosszán 14.45 Mozimánia: Ingrid Bergman 15.40 Gombháború 17.15 A bűn utcája 6.00 TOP-10 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-ve! 9.00 Igazi szellemirtók 9.25 Aki bújt, aki nem 9.50 Frankie 10.15 Magnum 11.05 Szerencsekerék 11.35 Satöbbi 12.00 Nótaszó 13.05 Csupa,csupa élet 13.30 Közvetlen ajánlat 14.00 Stádium 14.10 Hétköznapok tudománya 14.40 Satöbbi 15.40 A tegnap csodái 15.50 Szemtanú 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa, csupa élet 17.30 Baywatch 19.00 Lois és Clark 20.00 Tökös tekés 22,00 Rejtélyes manhattani haláleset 23.45 BädBoys - Mire jók a rosszfiúk 1.45 Végképp eltörölni 3.40 Csórikám! 18.25 Mindent tudni akarok 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények MMJWimmá 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm Klub 11.10 Klip Klub 11.30 Az első csók 12.05 Sliders 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip Klub 14.45 Rajzfilm Klub 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 17.25 100-ból egy 19.30 Szerencsekerék 19.55 Columbo 21.30 Egy úr az űrből 23.00 Tények 24.00 Stádium 0.15 Hajnaltól napestig 0.30 Tények 1.05 Közvetlen ajánlat 18.05 Sliders 19.00 Híradó A műholdas és a kábelcsatornák programját a péntekenként megjelenő heti műsormellékletünkben közöljük. 19.30 Fókusz 20.00 Hétfő esti szupermozi: Mr. Végzet 22.00 Vészhelyzet 22.50 Hírek, időjárásjelentés 23.05 RTL SporTiÖuE 0.05 Dóra mozija 0.35 Fókusz 4.30 Hírek - Időjárás 4.30 Reggeli Krónika 5.38 Falurádió 7.00 Krónika-Sport?.^ Körzeti időjárás-jelentés 7.37 Műsorszemle 8.00 Krónika 8.15 Műsorszemle 8.17 Mindennapi tudomány 8.30 Hírek 8.37 Zöldhírek 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 Szonda. T11.35 Tom Jones. 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég aháznál. 13.20 „Hadd zengjen az énekszó!" 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Beszélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 irodalmi műsorajánlat 15.06 Tudós Fórum - élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni Krónika - Útközben 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Művészek műhelyében 17.05 Kassza. Gazdasági hetilap 18.00 Esti Krónika - Háttér, Mindennapi gazdaság, Forródrót, Útközben 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Most jelent meg 20.00 Hírek - Időjárás 20.05 Régi magyar dalok és táncok 20.30 Határok nélkül 21.05 Szól a rádió. Hétről hétre rádióújság - 1928-ban és ma 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fényben és árnyékban 23.00 Hírek - Időjárás - Kenő 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek - Időjárás 0.10 Himnusz 4.30 Hírek - Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délelőtt • 8.05 Zenezóna. 9.04 Délelőtti tere- fere 9.50 Apró-cseprő 10.08 Gordi- usz plusz 11.04 Sporthírek 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész13.04 Egészségpercek 13.12 Sporthírek 13.20 Vízállásjelentés 13.44 Korkérdés. 14.00 Kettőtől ötig. 15.00 Hírek - Körzeti időjárás 17.05 Apukám világa. Csiszár Jenő műsora 18.30 Délutáni csúcs.19.03 Hétpróba. Hétről hétre hét kérdés 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Mozimagazin 21.03 Gramofonalbum 22.00 Fújhatjuk? 23.00 Hírpercek - Sporthíradó 23.15 Korzó 24.00 Éjfél után 3(04 Ismert dallamok, népszerű előadók 4.04 Verbunkosok, csárdások. City Rádió 10.00- 22.00-ig Zenés információs műsor a 96,3 MHz-en 11.00- 20.00 Óránként hírek, időjárásjelentés 11.30,13.30, 15.30, 16.30.17.30 Közlekedési információk 10.50, 13.50,16.50,19.50 Sporthírek 10.00-14.00 Zenés délelőtt Gál Lajossal Benne: 12.00- 13.00 Kívánságműsor 14.00- 18.00 City dzsúsz - a City vidám, frissítő délutáni műsora Bör- csök Imrével 18.00-22.00 Zene, ze- ne, zene... Roberrel Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00 az 1116 Khz- es középhullámon, 5.55-9 00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televízió hangsegédvivője. Állandó műsorok: 6.00, 7.00, 12.00 Kossuth Krónika 6.30, 7.30, 12.45, 17.30 Észak-Magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észak-magyarországi Lapszemle 7.50 Országos lapszemle 8.00 BBC Híradó 9.00- 10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak-magyarországi lapszemle 18.30-22.00 Nemzetiségi műsor 5.55 Hírek, tartalomismertetés 6.45 Tudósítóink jelentik 8.15 A hétvége sportja 8.30 Zöldhang - Környezetvédelmi magazin 10.05 Táj-Szólás. A körzeti stúdiók közös műsora 13.05-15.00 Válogatás a Magyarországról jövök műsoraiból (benne óránként hírek) 15.15 Sportmagazin __________________________ R acíióTop 5.00- 18.00;Óránként hírek, időjárás, közlekedési információk 6.15, 7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30, 8.20: Az utcán...(Sztorik,-anekdoták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30, 13.30,19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45,11.45,19.15 Sporthírek 18.00: Élő telefonos kívánságműsor 20.00: Előzetes a következő napi lapokból 20.05: rögzített telefonos kívánságműsor 0.01 Sony Music lemezbörze (ism.) 1.00 Éjszakai utazás (Néhány nyugodt perc - nemcsak éjjeli manók és baglyok számára) 5.01 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 9.00 Turmix (a világ legújabb slágerei) 14.00 Koktél (délutáni csevegés mindenről, ami feldob...) 17.00 Lemezbörze- Újdonságok, érdekességek, ma a Warner Magneoton házatájáról 19.05 SJH AS Country 21.31-24.00 A Jazz, a blues, a Klasszikus zenék kedvelőinek...