Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-28 / 175. szám
1998. július 28., kedd Aktuális 5 Szigorúbban ellenőrzik az idegeneket Miskok (ÉM - PT) - A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei rendőrfőkapitány a közelmúltban írta alá azt az intézkedési csomagot, amelyben az idegen- rendészeti törvények régiónkban történő hatékonyabb betartásának szempontjait határozták meg. Mint arról - a korábban - Kiss Attilával, a megyei rendőr-főkapitányság igazgatás- rendészeti osztályvezetőjével készített interjúban már beszámoltunk, régiónk köz- biztonságának további erősítése érdekében a hatóság még következetesebben és szigorúbban lép fel a jövőben a régiónkban tartózkodó, és a zavarosban halászni kívánó külföldi állampolgárokkal szemben. Az osztályvezető a napokban megtartott tájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy megyénk nem a Bács-Kiskun megyei szigorító intézkedések követése miatt döntött a most papírra vetett helyi belső utasítás megfogalmazása mellett. Nálunk ugyanis már 1996-ban is áttekintették és meghatározták az akkori tennivalókat.- Nem véletlen - fogalmazott hogy a külföldiek által megyénkben elkövetett bűncselekmények mennyisége még 1 százalékát sem éri el a magyar állampolgárok által elkövetett törvénysértések számának. A korábbi intézkedések miatt az idegenek tudják, hogy nálunk nem lehet büntetlenül a zavarosban halászni - szögezte le Kiss Attila. Az osztályvezető ez alkalommal is nyomatékosan kijelentette: megyénkben nincs szükség a kétes egzisztenciájú idegenekre, akik nem tartják be a törvényeket, akik vétenek az idegenrendészeti előírásokkal szemben. A mostani intézkedési csomag is elsősorban bűnmegelőzést, a hazai és tisztességes külföldi polgárok biztonságérzetének megőrzését szolgálja. A szabályok maradéktalan betartásának visszatérő és mindenre kiterjedő vizsgálatával ébren tartjuk a külföldiekben, hogy megyénkben nekik sem érdemes bűnre csábulni... Ajándékzászló a templomnak Hollóháza (ÉM) - Nemzeti zászlót adományozott a Nemzeti Társaskör a hollóházi Szent László Katolikus templomnak. Az átadási ünnepség július 26-án ünnepi szentmise keretében zajlott le. A Nemzeti Társaskör még 1990-ben alakult, s nevéhez méltóan a nemzeti öntudat erősítését célzó akcióival vált híressé. A társaság nyolctagú delegációját Erkel Tibor vezette, az eseményen pedig Erdős László honvéd ezredes mondott ünnepi beszédet. A szentmise nyitásaként a Himnuszt, zárásként pedig a Szózatot Csaba János színművész szavalta el. A hollóházi katolikus egyháznak Tassi Ilona ajándékozta a zászlót, a lobogó talapzatát pedig a Hollóházi Porcelángyár készítette el fából. Otthoni szeretnének Miskolc (ÉM) - Közgyűlést tart a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei önkormányzat július 30-án, csütörtökön délelőtt fél 10-től a Megyeháza Dísztermében. A közgyűlésen megtárgyalják többek között a mezőkövesdi, Dohány utca 8. szám alatti ingatlan hasznosításának lehetőségét. A B.-A.-Z. Megyei és a Fővárosi Önkormányzat közös tulajdonában lévő ingatlanban a mezőkövesdi Gondoskodás Alapítvány halmozottan fogyatékos személyek részére kíván bentlakásos otthont létesíteni. Rendezési terv a tapolcai elágazás környékére Miskolc (ÉM) - Az Avasi lakótelep kiszolgálásaként megkezdődött Miskolcon a tapolcai elágazás Nádas-rét felőli terület szolgáltatói jellegű beépítése. A további beruházások helyének megkeresése érdekében a miskolci önkormányzat főépítészi osztálya felül kívánja vizsgálni a területre érvényes általános rendezési tervet. A hivatal szándéka a tapolcai elágazás és a Miskolc-Budapest vasútvonal közötti térség beépítési szabályainak megalkotása. A főépítészi osztály ehhez várja a lakosság, a civil szervezetek, érdekképviseleti szervek véleményét, amelyet a polgármesteri hivatal Főépítészi és Környezetvédelmi Osztályán lehet beadni. Magas értékek, idősebbek az érdeklődők A Táplálkozás-Egészség Napok felmérése alapján: keveset mozog és túlsúlyos a lakosság Budapest (ÉM - NyZ) - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTS7) valamint a Táplálkozási Fórum szervezésében a júniusi Táplálkozás-Egészség Napokon az ország 19 városában - így Miskolcon is - rizikómérö buszban mérték a megjelentek testsúlyát, tesmagasságát, vérnyomását és vérének koleszterinszintjét. Fauszt Imrével, a felmérés vezetőjével, az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének igazgatójával - az adatok feldolgozása után - a vizsgálatok eredményeiül beszélgettünk. 9 Az egész országban 5530 érdeklődőt vizsgáltunk meg, Miskolcon 294-en jöttek el. Ez valamivel kevesebben, mint más helyszíneken. A megjelentek átlagéletkora az országban 49, Miskolcon 46 év volt. Ez is azt erősíti meg, hogy többnyire az idősebbek járnak orvoshoz, különböző szűrésekre és mérésekre, a fiatalok pedig csak ritkán jönnek. Miskolcon például 11 volt a 20 év alattiak száma, 39- en voltak 21 és 30 év kor közöttiek, a megjelentek majd háromnegyede pedig már elmúlt 50 éves. □ Az egy hónapos felmérés adaMérik a rizikófaktort Fotó: V. J. tai alapján milyennek tűnik a lakosság egészségi állapota? ® A koleszterinszint átlaga a megengedett 5,2 felett van: az or-. szágos átlag 5,72 mmol/1. És az arányok is érdekesek: a megjelentek 40 százalékánál tökéletes, nagyon magas, tehát 7,8 feletti értékük pedig szinte csak az idősebbeknek volt. Megdöbbentő azonban, hogy a megjelentek 64 százaléka túlsúlyos. □ Az ez évi felmérés eredményei jobbak vagy rosszabbak, mint a korábbiak? 9 Nincs jelentős különbség. Most is inkább az idisebbek és a nik voltak érdeklidibbek, a vizsgálatok eredményei is csak nü- ansznyi eltéréseket mutatnak. Többen jöttek viszont a fiatalok... □ A felmérés során kiderült, hogy mi az oka a magas értékeknek? • Pontosan nem határozhatók meg az okok. Egyrészt, mert a vizsgálat szűk körben történt, másrészt pedig azért, mert csak a következő kérdésekre adott válaszok alapján szűrhetik le a tapasztalatok: „Dohányzik? Tud- e a magas vérnyomásáról? Cukorbeteg? Sportol-e szabadidejében? Volt-e szívinfarktus a családjában?...” Általános jelenség, hogy az emberek egyáltalán nem mozognak, pedig már a kertészkedést is a sport kategóriájába vettük. Hazamennek, otthon pedig ülnek. Miskolcon talán rosszabb volt ez az arány: az országos adatok szerint a megjelentek 66 százaléka, a miskolciaknak viszont a 74 százaléka nem mozog. Az emberek talán nem is tudják, hogy a dohányzás, a magas vérkoleszterin-szint, a magas vérnyomás, az elhízás, a mozgás hiánya elsődleges szerepet játszik a szívás érrendszeri megbetegedések kialakulásában. az ÁNTSZ és a Táplálkozási Fórum júniusi vizsgálatának eredményei országos adatok miskolci adatok átlag életkor 49 év 46 év megjelentek száma 5530 fő 294 fő túlsúlyosok 64 % 59 % dohányzik 15 % 22 % magas a vérnyomása 22 % 29 % sportol 34 % 26 % nem sportol 66 % 74% átlag koleszterinszint 5,72 mmol/l 5,91 mmol/l * *normál koleszterinszint: 5,2 mmol/l Biztosítók irodaháza épül A Szemere utca és az Uitz Béla út sarkán Generali- Providencia irodaház épül. Az épületben mind a Generali Budapest Biztositő Rt.- nek, mind a Providencia Biztosító Rt.-nek lesznek irodái. Az Észak-magyarországi Magasépítési Területi Igazgatóság Miskolci Főépítésvezetősége által vezetett építkezés a közelmúltban, július 15-én kezdődött el. Jelenleg a leendő ingatlan mellett lévő, Szemere utcai épület alapjait erősítik meg, és a pinceterületet emelik ki: a tervek szerint ugyanis 4 méter mély pincegarázst kell kialakítani. A közel félmilliárdos beruházás szerkezeti munkáit decemberre fejezik be, az átadás viszont majd csak a jövő évben várható. Fotó: Farkas Maya Nem mindenhonnan csen a vendég Akad, ahol a telefonnak is lába kél, de leginkább a törülközőt viszik haza Miskolc, Sárospatak, Szerencs (ÉM - Hl) - Itt a nyár, a nyaralás ideje. Megnövekszik a forgalom a szállodákban, panziókban. A nagy nyüzsgésben olykor előfordul, hogy a vendég nem üres kézzel távozik. A bőröndben gyakran a szuvenírnek szánt szappan mellett hamutartó, emblémás váza, vagy más apróság is rejtőzik. De előfordul, hogy telefonoknak, sőt, a tévé távirányítójának is lába kél. A miskolci Juno Viking szállodában igencsak megérzik, hogy dúl a strandszezon: a szobákból jócskán fogynak a törölközők. Emellett nagy keletje van az emblémás hamutartóknak, de évente körülbelül 10 telefont is pótolniuk kell. A „gyűjtőszenvedélynek” nehéz gátat vetni. Gyakran fogadnak ugyanis csoportokat, így általában egyszerre 20-25 vendég távozik. Ennyi szobát pedig nem tudnak egyszerre ellenőrizni, tudtuk meg a hotel recepcióján dolgozóktól. A Junóban az evőeszközök is kelendők. A nyári szezonban mintegy 150 darab tűnik el belőlük. Sárospatakon a Hotel Bodrogban viszont nem jellemző, hogy a szobákból bármit is elvinnének, a látogatók megelégszenek a párnájukra tett úgynevezett jó éjszakát-cukorkával. Inkább az étteremben lévő tárgyak a „veszélyeztetettek”. Fogynak az emblémás dolgok: a váza, a hamutartó, a fűszertartó, a poharak. Különösen a szép ívű, címkés búzasörös poharakból lesz emlék. A dolgozók szerint a selyemvirágok sincsenek a legnagyobb biztonságban. Szerencsen az egy éve működő Week-End Panzióban még minden a helyén van. Hevesi Jánosné panzióvezető szerint ez azért lehet így, mert nincs túl sok szobájuk, így azokat állandóan tudják ellenőrizni. Eddig egyedül egy televízió távirányítójának kélt lába. A miskolci Sárga Csikó hotelben is hasonló tapasztalatokról számolt be Sebők Istvánné. A vendégek mennek, a tárgyak maradnak. Ahol viszont nem így van, a hiányt a vendéglátás kellemetlen velejárójának tekintik. Mert tenni ellene nemigen tudnak, szűrhető le az elmondottakból. A törülközőből lesz a leggyakrabban „szuvenír" Fotó: Bujdos Tibor