Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-20 / 168. szám
1998. július 20., hétfő Kaptái nm 16 Sútoial|eiújíi*ly Putnvk z$*ra«|>aMk Sojös**nFpéí Keiimk ÜGYELET A vasút oldala Sok száz vasutas látogatott ki családjával szombaton Sárospatakra, a végardói strand területén megrendezett vasutas juli- álisra. A programra, és az enni-innivalóra a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDDSZ) invitálta kollégáit. A kötetlen találkozón részt vett Dudás József a MÁV Miskolc Területi Igazgatóságának vezetője, Kovács Ferenc A VDDSZ területi titkára is. Ez a nap a résztvevők számára elsősorban a - szó valamennyi értelmében - felhőtlen kikapcsolódást jelentett. Fotó: PIT. Tizenegyen rekedtek a föld alatt Majdnem megfulladt a strandon Malomtűz Székesfehérvárott Budapest (MTI) - Kigyulladt vasárnap Székesfehérváron egy műemlékjellegű malom, a kárt több mint tízmillió forintra becsülik - közölte az Országos Tű- zoltóparancsnokság ügyeletese vasárnap. Az épület födémszerkezete és a tetőzet kapott lángra. Egyelőre még nem tudni, mi okozta a tüzet, keletkezésének okait jelenleg is vizsgálják - mondta tegnap délután a tűzoltóparancsnokság ügyeletese. A beomlás helyén 100-150 méter átmérőjű kráterszerű mélyedés keletkezett Fotó: AP pék szomorú véget sejtetnek: a tárnát elárasztotta a víz. A mentőegység tagjai akkor jártak szerencsétlenül, amikor biztosítani akarták a tárnát, illetve szivattyút akartak üzembe helyezni. Feltételezik, hogy egy részük a szállítókassal együtt zuhant a mélybe. Szakértői vélemények szerint számukra már minden segítség késő lenne. Az eltűntek közül ketten tartoznak az idősebb korosztályhoz, a többiek 20-25 év körüli családapák. Sárospatak (ÉM - PT) - A medencében úszók egyike felkiáltott: egy férfi fulladt a medencébe! Többen pánikba estek, de né- hányan azonnal a középkorú férfi segítségére siettek. A kis híján tragikusan végződött történet szombaton történt Sárospatakon a végardói strand nyitott uszodájánál. A mozdulatlan testet hamar kihúzták a vízből. Szerencsére a bajba került férfival azonnal foglakozni kezdett valaki, aki értett az elsősegélynyújtáshoz. Ä sátoraljaújhelyi mentőszolgálat esetmentője - Barta Tamás mentötiszt vezetésével - percek alatt átért a fürdőbe. A beton - szegélyen fekvő férfi közelébe azonban csak a strandolok segédletével tudott felkapaszkodni a pörgő kerekű jármű. A mentőtiszt és kollégája a sérülthöz rohant, aki megmozdította fejét. Ekkor már tudták: az életveszély elmúlt. A sátoraljaújhelyi kórházba szállított férfit rövid megfigyelés után haza is engedhették. Bécs/Graz (MTI) - Magyar mentők is bekapcsolódtak a munkába az ausztriai Las- singban, ahol a hét végén egy bányászt temetett maga alá bányaomlás, s feltehetőleg odaveszett az egyik mentőegység tíz tagja is. Kettőt lökött... Három autó ütközött egymásnak a Harsány felé vezető út egyik kanyarokkal teli szakaszán tegnap délelőtt. A Trabantjával Egerből Harsány felé tartó P. József elmondása szerint az ütközést egy VW idézte elő azzal, hogy a síkos úton megcsúszott - majd magával „rántotta” az előtte haladó ZUK-ot is. A szemközti sávban közlekedő Trabantot már a két megpördült autó sodorta magával. Az útra több liter gázolaj ömlött a ZUK-ról. Amíg az utat meg nem tisztították, az útszakaszt lezárták a forgalom elől. Fotó: B. K. Mint Pavelcze László csoportvezető elmondta, vasárnap hajnalban érkeztek öten Tatabányáról és Székesfehérvárról két járművel, speciális felszereléssel, szerszámokkal. Ausztriában lassan minden reményt feladnak, hogy még élve kihozhatják a föld alól a tizenegy embert. A szerencsétlenségek láncolata pénteken kezdődött Bécstől körülbelül 200 kilométerre délnyugatra, amikor először egy 24 éves bányászt, Georg Hainzlt zárt el a külvilágtól 60 méter mélyen a föld, a sár, a víz. Megmaradásához eleinte reményeket fűztek, mivel volt elegendő oxigéntartaléka, s egy darabig telefonon tartották is vele a kapcsolatot. Szombaton délelőtt sikerült lejuttatni a mélybe egy szondát, egy kis kamerát, ám a lentről kapott ké1998. július 20., hétfő Időjárás mm. • v, i ■ ■ v vr Naptár A párórás napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, záporeső, zivatar is valószínű. A délnyugati, nyugati, majd déli, délkeleti szél megélénkül, zivatarban erős széllökés is várh ató. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14,16 fok, a legmagasabb hőmérséklet: 30, 32 fok körül alakul. A Nap kei: 5 óra 07 perckor, nyugszik: 20 óra 33 perckor, A Hold kel: 2 óra 20 perckor, nyugszik: 17 óra 35 perckor. Névnap: Illés. Egyéb névnapok: Eliána, Éliás, Gyöngyi, Jeromos, Margaréta, Marina, Margit. Illés név a héber Éiijjahu névből származik, jelentése: Jahve az en Istenem. mmmámmmmmmr Maximumok Pécs Szeged Győr llTINFORM g Traffipax 06.00- 14.00: 3-as főút-Mezőkövesd 14.00- 22.00 Miskolc belterülete Hívható a 46/432-111 telefonszámon pÉMMMMKlMM Útravaló Állandó forgalomkorlátozás; 0 Lillafüred-Ómassa között a Hámori-tónál; © Szomolya, 8 tonna tengelysúly-korlátozás; © Egerlövő és Tiszavalk között 6 tonna ten- gelysúly-korlátozás. Félpályás útlezárás várható: Ö 3. sz. út - Miskolc (a harsányi felüljárónál); ® 3. sz. út-Szikszón; © 3. sz. út - Aszaló - Novajidrány között; 0 3. sz: út - Mezőkön vesd - Mnyárád között; t* © 26. és 27. sz. út - Sa- jószentpéteren; © 3. sz. út - megye- határ-Mályi között, © 3. sz, út - Forró bel-, területén; ® 25. sz, út - Borsodná- dasd-Bánréve között; @ 26, sz. út - Miskolc belterülete; ® 35. sz út Nyékládháza-Nagy- csécs között. (Az információt a B.-A.-Z. Megyei Közútkezelő Kft.-től kaptuk.) Forgatag és forgatás, a gasztronómiai fesztiváon forgott legutóbb az Észak-Magyarország szerencsekereke, ezúttal két napon keresztül a Diósgyőri várban. A több mint száz kisorsolt nyeremény mellett azok is értékes ajándékot kaptak, akik a helyszínen fizettek elő lapunkra. A pólók, a fényképezőgépek, hátizsákok mellett könyvjutalmat is kiforgathattak a vendégek.Fotó: Bocsi Krisztián SZERENCSESZAMOK KENŐ, JÚLIUS 17., PÉNTEK PMÉMHMiMMnMr 3 9 16 19 20 21 22 24 26 33 34 37 38 44 47 48 54 62 66 69 6/45 LOTTÓ, 29. játékhét $*»*** mmt « * 14 21 35 36 40 I Pótszám: 4 5/90 LOTTÓ, 29. játékhét MMHMaMIMKIHMKiM'' 21 25 35 41 62 Jokerszám: 7 5 0 3 7 7 Heroinfogás Nagylaknál Budapest (MTI) - Az okmányok ellenőrzése után egy horvát rendszámú gépkocsi rakományának tételes átvizsgálásakor a textíliák között elrejtve 217 csomagban összesen 113,2 kilogramm heroint találtak a vámőrök Nagylaknál pénteken délután. A kábítószer értéke az előzetes becslések szerint 550-600 millió forint. A kábítószert lefoglalták és a horvát sofőrökkel együtt átadták a területileg illetékes rendőrségnek. A gépkocsi okmányai szerint textíliát szállított Törökországból Horvátországba. A VPOP ebben az esztendőben eddig összesen 72 alkalommal, 500 kilogramm kábítószert foglalt le. jgMHiiirtR» • É 1 Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Papp Tímea az alábbi telefonszámokon: 06-46-341-866/107 06-20-671-352 Hívásaikat 10 órától 20 óráig várjuk.