Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-18 / 167. szám

1998. július 18., szombat ! .■ ; '-I • ? > >.! .-j ‘ *i ái Aktuális 3 Újvárosi legek Marczin Eszter Úgy alakult, hogy az elmúlt egy hét alatt többször is voltam Tiszaújvárosban. Mivel au­tóval bejártuk a nem túl nagy település szinte teljes egészét, nyugodtan mondhatom, a me­gye talán legtisztább, legrendezettebb helye ez. Jólesik megpihentetni a szemet a városhá­za előtti parkon, hangulatos és tiszta a város közepén lévő tó, az új lakótelep sorra épülő családi házai pedig a tulajdonosok jómód ósá­gáról és nem utolsó sorban - többnyire - jó Ízléséről árulkodnak. S az, hogy egy újságíró egy hét alatt több alkalommal is megfordul itt, azt is jelzi: ebben a városban mindig történik valami. Az önkor­mányzat alapítványt hoz létre a vállalkozók tá­mogatására, majd arról tárgyal a testület, hogy beszálljon-e a város a Betonútépítő Rt. -be vagy, hogy milyen konstrukcióban újítsák fel a korábban munkásszállásként üzemelő Kárpáti Szállót. Szóval kellemes dolgokról, olyanokról, amilyenek csak kevés városatyának adatnak meg ebben a megyében, sőt megkockázta­tom, ebben az országban. Hiszen másutt leg­inkább az okoz problémát, hogyan gazdálkod­jék ki a jövedelempótló támogatások rájuk eső részét úgy, hogy másra is maradjon. Tény, a város vezetése jól sáfárkodik a te­rületén működő nagyüzemek iparűzési adójá­val. Mert tegyük hozzá, ebben a városban az egy főre jutó nagyüzemek száma is maga­sabb az átlagnál. Bár megjegyzem, ez ma- gánszámitáson alapuló kijelentés, nem egzakt statisztikai adat. És szerencsére ezek a cégek, valamennyien fizetőképesek. Az itt lakók legújabb büszkeségéről, a nagy- közönség előtt ma megnyíló strandról is csak felsőfokokban lehet beszélni, hiszen a hét hó­nap alatt elkészült létesítmény az ország leg­korszerűbb és legszebb fürdője, amihez még idén elkészül a fedett termálfürdő. És itt jön a város újabb szerencséje: a több mint ezer mé­ter mélyből feltörő meleg víz összetétele meg­egyezik a hajdúszoboszlói gyógyvizével. Hogy stílszerűek legyünk, a vegyigyár meg­léte mellett a természet vegykonyhája is kedvez ennek a Tisza-parti, változó nevű városnak. • Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett Bodrogkeresztúr belterületén tegnap az a motorkerékpárt vezető fia­talember, aki nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebessé­gét, és a nedves úton elcsúszott. • Egy súlyos sérültje van a tegnap Domahá- zán történt balesetnek: egy Wartburg gép­kocsi nagyívben balra kívánt kanyarodni, közben nekiütközött a szabályosan közleke­dő tehergépkocsi kerekének. A tehergépko­csi az úton keresztbe fordulva állt meg. • Az MSZP Miskolc város és környékének szer­vezete kongresszusi küldöttválasztó pártszava­zást tart ma, szombaton délelőtt 10 órától a Párt politikai centrumában (Miskolc, Corvin u. 9-). A szavazás ideje alatt politikai fórumra is várják az érdeklődőket. Idegenrendészeti akciót tar tottak pénteken Bánréve és Hangony tér­ségében a Miskolci Határőrigazgatóság munkatársai. - tájékoztatott Madarasi Ár­pád főügyeletes. Áz ellenőrzés célja a ha­tárkörzetben illegálisan munkát vállalók, illetve az országban jogosulatlanul tartóz­kodók, esetleg tiltott határátlépést elköve­tők kiszűrése volt. A határörök ezúttal a közúton haladókat vetették tüzetesebb vizsgálat alá. A tegnapi akció során tör­vénysértést elkövető külföldi polgárra nem bukkantak. Fotó: Bujdos Tibor Kifogták a Bodrogból a traktorokat Egymáson segítettek Fotó: Puskár Tibor Olaszliszka (ÉM - PT) - A szen­tesi 37. számú II. Rákóczi Fe­renc Műszaki Dandár különít­ménye tegnap délután öt órá­ra kimenekítette a hajdúnáná­si Béke tsz-nek a Bodrogzug árterében rekedt valamennyi mezőgazdasági gépét. Nyers József alezredes irányításá­val problémamentesen hajtották végre a „traktor-halász" akciót a katonák. A mentésben aktívan működtek közi'e a polgári védelem szakemberei, a rendőrség, és a he­lyi önkormányzat munkatársai is.- Csütörtökön este fél tízkor érkeztünk meg háromszáz kilo­méternyi utat megtéve Olasz- liszkára. A faluban friss bog­rácsgulyással és nagy remény­séggel vártak bennünket - me­sélte élményeit az alezredes. - Elszállásoltak bennünket, majd hajnali öt órakor keltünk, hogy felderíthessük az általunk isme­retlen területet. Fél kilenckor pedig megkezdődött a mentés.- Részt vett már korábban ha­sonló mentésben?- Egy évig teljesítettem szol­gálatot Boszniában az első kon­tingens tagjaként. Ott sokkal ve­szélyesebb körülmények között egyszer elvitte a víz a pontonhi- dat, de azt is sikerült megmente­nünk. Egyébként korábban is részt vettem vízi. de néhány év­vel ezelőtt hó fogságából való mentésen is. Szerencsére ebben az esetben a viz sodrása nem volt nagy. A gépek rakomány­térbe vontatása, és a túlparti le­rakodása sem jelentett különö­sen nagy feladatot számomra. Katonáink ez alkalommal is helyt álltak. Köszönetét kell mondanom azonban a polgári védelem speciális vízi mentői­nek is, akik aktívan tevékeny­kedtek a mentés során. Kiss István, a Sárospataki Pol­gári Védelmi Parancsnokság kör­zeti parancsnoka a mentés előké­szítésében a terület felmérésé­ben, és a mentésben is részt vett.- Az ártéren rekedt gépek problémájával először bennün­ket kerestek meg a gépek tulaj­donosai, de ennek a feladatnak az ellátása a mi erőnket, techni­kai felkészültségünket megha­ladta. Annyit tehettünk, hogy a polgári védelem országos pa­rancsnokságán keresztül a hon­védséghez fordultunk segítsé­gért. Ők pedig jöttek, és kiváló­an teljesítették feladatukat. Mi a speciális vízi mentő csoportunk tevékenységével, valamint szer­vezési feladatok ellátásával vál­laltunk részt a munkából. Az - együttműködés zökkenőmentes volt. A gépekben kár nem kelet­kezett. biztonságba kerültek. Fekete Gyula. Olaszliszka pol­gármestere a helyi védelmi bi­zottság elnökeként vett részt a szervezésben. A települést nem veszélyez­tette és jelenleg sem veszélyezteti a Bodi'og. Néhány, állattartással foglalkozó polgárunknak lehet gondja abból, hogy nem legeltet­heti állatait a megszokott terüle­ten. és nem tud takarmányt gyűj­teni. Természetesen mi is aggód­tunk a gépparkkért. de magunk erejéből nem tudtuk volna megol­dani a mentést. A falu élete meg­pezsdült a katonák tevékenységé­től. Valóságos búcsújárás indult meg a kompátkelőhöz, hiszen on­nan mindent jól lehetett látni. A hatalmas katonai járművek dübörgő hangja este hat órára elnémult. A lánctalpasok a tréle­rekre hajtottak, a katonák pedig a jól megérdemelt vacsorához vonultak. Feladatuk Olaszlisz- kán véget ért. A falu elcsendese­dett. A gépesített dandárkülönit- mény pedig parancsra várva vo­nult vissza szálláshelyére... Meglovagolták a hullámokat Ma avatják fel Tiszaújváros új termálfürdőjét Tiszaújváros (ÉM - FL) - Ezer vendég befogadására terve­zett fürdőkomplexum első üteme készült el Tiszaújváros­ban. A hathektáros területen három medencében, összesen 1344 négyzetméternyi vízfe­lületen lehet lubickolni - a megnyitó napján ingyenesen. A komplexum második üte­mét jövőre építik meg. A létesítmény építtetője az ön- kormányzati tulajdonú Tiszaűj- város-Termálfürdő Kft., terveit a miskolci PRT Kft. készítette Jászai Péter vezető tervező irá­nyításával. Kivitelezője a buda­pesti székhelyű Alterra Kft., amelyik - általános forgalmi adó nélkül - 599 millió forint vállalkozási díj meghatározásá­val nyerte el a beruházás meg­valósítására kiirt pályázatot. A fürdőkomplexum építését 1998 elején kezdték meg és rekordidő alatt, öt hónap elteltével készek voltak az átadásra - ismertette tegnap a beruházás történetét Recskó Péter, a Termálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója. A belvárosban létesített, a Szederkényi útra nyíló létesít­mény már messziről impozáns látványt nyújt. A tervezők és megrendelők gondosságát bizo­nyítja, hogy már az öltözők kivi­telezésénél gondoltak például a mozgássérültek mozgási lehető­ségének biztosítására. A gyermekmedence lovag­várra emlékeztető felépítményt kapott, melynek bástyái között a gyerekek játszhatnak is. A második medencébe. a „kalandfürdőbe” akár több helyről óriáscsúszdán, kami­kaze- és dombcsúszdán keresz­tül - lehet érkezni. Gyaloghíd íveli át a medencét, melyben vadvíz csatorna és pezsgőfürdő található. A harmadik, a 45 méter hosszú hullámmedence külön érdekesség. A termálfürdő megvalósításá­nak második „lépcsőjének” meg­valósítását a jövő év első felére tervezik, amikorra fedett me­dencével, gyógyító létesítmé­nyekkel, szállodakomplexum­mal. kempinggel bővítik a ma felavatásra kerülő létesítményt. „Magán” vegyes kari koncertek, a tavalyi si­keres bemutatónak köszönhetően az idén ismét Miskolcon vendégszerepei a budapesti Magyar Magán Vegyes Kar. Teg­nap este a diósgyőri evangélikus templomban adtak koncer­tet, július 19-én. vasárnap pedig a délelőtt 11 órakor kezdődő istentiszteleten szerepelnek a belvárosi evangélikus templom­ban. Fotó: Farkas Maya t -—————:—————-------——--------------------- - ~r~— --------------——"— -----:—— } ÍO-IUOhJvjTi/;..; ;\v', 1) i’j V :\:>l M1: 'ÍVÚI ;0 • ■ \Ú ú'Tú- — .. . ...1 ».4 ■ Ml SÍMftf ... —- A gázüzemű busz nem új fogalom. Ismer­jük az előnyeit: a kor­szerű üzemeltetés, ki­sebb költségek. Ismer­jük a hátrányait is. bár én személy szerint nem tartom hátrányosnak, de a lakosság egy része magától a fogalomtól fél. Ennek az az oka. hogy nem ismerik a kapcsoló­dó tulajdonságokat, sza­bályokat, biztonsági elő­írásokat. Meg kell is­merkedni ezzel a techni­kával is. hiszen csupán a vele kapcsolatos tudat­lanság idézi elő a félel­met. Én helyesnek tarta­nám a bevezetésüket. Mogyorósi István (53) egészségügyi felügyelő H allottam, hogy Deb­recenben már elter­jedt ez az üzemeltetési mód. Gondolom, ko­moly összegbe kerül mindez, hogy átszerel­jék a régi járműveket. És mi lesz akkor a dí­zelüzemű buszokkal? Szerintem legalábbis ez nem megoldott kérdés. Lennének ettől sokkal fontosabb korszerűsíté­si feladatok. Arról nem is beszélve, hogy veszé­lyesebbnek tartom a korábbinál. Ha kimond­juk. hogy gáz. a foga­lom már önmagában rossz gondolatokat hoz elő az emberekben. Rabóczki István (38) silókezelő I tt-ott működtetnek ilyen autóbuszokat. Én ugyan nem vagyok miskolci, de teljesen nyugodtan utaznék raj­ta. Debrecenben már utaztam ilyen buszon, ki volt írva az oldalára, hogy gázzal működik. Azt feltétlenül fontosnak tartom, hogy közöljék az utasokkal, ha tényleg bevezetik. Egyébként semmi különös nincs benne. A gázszagot sem éreztem, megmondom őszintén. Viszont a gáz kevésbé környezet- szennyező. úgyhogy örülnék neki. Egyértel­műen ráférne a városra. Lorko Adrienn (21) tanuló N em igazán vagyok híve az ilyesminek. Mondjuk biztosan ol­csóbb lenne. Olcsóbb is, korszerűbb, nem szennyezné a levegőt - gondolom én. A régiek biztosan elavultak. így változtatni kell rajtuk. Csak nehogy a buszje­gyek árát is megemel­jék a költségek miatt, elég drága így is egy jegy. Arról viszont már hallottam, hogy autók­ba is szerelik már, a gyerekek komájának is ilyen van. Mindenki ke­resi az olcsóbbat, csak egy a lényeg, hogy biz­tonságos legyen. Mokkái Istvánné (60) nyugdíjas G ázzal működő bu­szok? Nem igazán lennék híve ennek, bár elég sok a városban az autók által kibocsátott kipufogógáz, s attól ta­lán változna valame­lyest. Jómagam inkább az egyszerűbb közleke­dési eszközöket részesí­tem előnyben, gyakrab­ban használom a villa­most. De ha lehet, gya­log közlekedem. Egyéb­ként nem is hallottam róla. hogy használnak gázzal üzemeltetett au­tóbuszokat, de ha len­nének sem utaznék ilyeneken. Horvath Ágnes (35) aőminisztrator

Next

/
Oldalképek
Tartalom