Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
Képviselői tabló Borsod-Abaúj -Zemplénből Egyéni képviselők Miskolc Lenártek András (Fidesz) 1957-ben születtem Ózdon. Édesapám bányász családból, édesanyám polgári családból származott. Nős vagyok, feleségem röntgen- asszisztens. Hétéves és ötéves kislányunkkal együtt Miskolcon élünk. Az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségiztem, majd felvételt nyertem a Debreceni Agrár- tudományi Egyetemre. Itt 1981-ben általános agrár- mérnöki diplomát szereztem, majd 1987-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen környezetvédelmi szakmérnöki, 1991-ben a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szakközgazdász diplomát kaptam. Ezenkívül mérlegképes könyvelői és adóügyintézői képesítésem van. Változó munkakörökben dolgoztam: eleinte mezőgazdasági üzemekben Miskolc környékén, majd a Csereháton; üzemgazdászként később főkönyvelőként. Az utóbbi 8 évben, a vállalkozásfejlesztés különböző területein (ÉMo.-i Átképző Központ, B.-A.-Z. Megyei Vállalkozásfejlesztési Központ) dolgoztam, mint szakoktató és programmenedzser. Jelenleg a Megyei Integrált Program megvalósításával foglalkozom a B.-A.-Z. Megyei Fejlesztési ügynökségnél. 1994-ben a Fidesz jelöltjeként megválasztottak a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagjává. A Közgyűlés Oktatási, Művelődési és Sportbizottságában valamint a Pénzügyi Bizottságában dolgozom. Miskolc Oh. Répássy Róbert (Fidesz) Dr. Répássy Róbert vagyok, Miskolcon születtem 1968- ban. Szegeden érettségiztem, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem diplomát. Édesapám és nagyapám hivatását követve, 1995 óta ügyvédként dolgozom. 1988-tól foglalkozom közéleti tevékenységgel. Alapítása óta tagja vagyok a Fidesz miskolci szervezetének. Már az 1990-es országgyűlési választásokon képviselőjelöltként indultam Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2. számú választókerületében. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy 1993/94-ben tagja lehettem az első szabadon választott országgyűlésnek. Képviselőként az Országgyűlés Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottságában dolgoztam. Az 1994-es ön- kormányzati választásokon a miskolci polgárok Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének tagjává választottak. 1996 óta a Fidesz- Magyar Polgári Párt Borsod- Abaúj-Zemplén megyei elnöke vagyok. Miskolc Kádas Mihály (Fidesz) Miskolcon születtem, 1951. december 18-án. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem 1970-ben. 11 hónapos katonai szolgálatomat Hódmezővásárhelyen teljesítettem. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen 1976-ban középiskolai tanár oklevelet szereztem. 1975-ben házasodtam meg, feleségem ugyancsak középiskolai tanár, a Matura Gimnázium oktatási igazgatója. Tanári pályám e|ső öt tanéve Székesfehérvárhoz kötődik. Itt születtek 9yermekeim is (Péter 1977-ben, Anikó 1980-ban). 1982-től élek újra szülővárosomban, Miskolcon. A válás több középfokú oktatási intézményében dolgoztam tanári, vezetői és magasabb vezetői beosztásban. Je- lenleg egykori iskolám, a Földes Ferenc Gimnázium tatára vagyok. A kultúra területén végzet! munkámat 1985-ben a város Nívó-jutalommal, a megye Nívódíjjal •smerie el.1993-tól szerepel nevem az Országos Szakajtói Névjegyzékben a magyar nyelv és irodalom tantárgy szakértőjeként. 1997-ben szereztem meg másoddiplomámat a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakán. Eidesz-jelöltként indultam 1994-ben az országgyűlési választásokon. A Fidesz - Magyar Polgári Pártnak 1994-től vagyok tagja. 1995-től dolgozom a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Oktatási Közműve- iodési és Sportbizottságában, mint a Fidesz felkért szakértője. 1952. szeptember 17-én születtem, Nyíregyházán. Felsőfokú tanulmányaimat Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán végeztem, s 1976-ban szerszámgéptervezői szakon szereztem diplomát. Utána az egyetemen maradtam, mint a Gépész- mérnöki Kar Szerszámgépe Tanszékének oktatója-kutatója: 1976-78 között tudományos továbbképzési ösztöndíjas, 6 éven át tudo- ™iy°s munkatárs, 1984 óta egyetemi adjunktus. 1982-ben a számítógépes géptervezéssel foglalkozó disszertációmmal egyetemi doktori fokozatot szereztem. Ugyanebben az időszakban jártam a Marxista-Le- hmista Esti Egyetem munkásmozgalom történeti számítóját. Közben 1979-1981 között Miskolcon sorkatonai szolgálatot teljesítettem. Kutatási területem a szerszámgépek számítógépes tervezése. Az 1994-es váltásokon Miskolc 4. sz. vk-ben képviselővé válasz- ónak. 1994-1996 között az MSZP-frakció helyettes ve- a'oje, a B.-A.-Z. megyei képviselőcsoport vezetője. A miskolci MSZP-szervezet elnöke vagyok 1990 óta. Miskolc t°mpa Sándor (MSZP) Ózd Benedek Mihály (MSZP) 1954. január 18-án születtem Ózdon. Általános iskolába Hódoscsépányon jártam. Középiskolai tanulmányaimat Kazincbarcikán végeztem. 1973-tól 1975-ig sorkatonai szolgálatot teljesítettem. 1975-tol a Borsod Volán Rt.-nél, ill. jogelődjénél dolgoztam, mint autó- buszvezető, 1990-től mint vezénylőtiszt. 1977-ben megnősültem. Feleségem Nagy Katalin. Két gyermekünk van. Beáta 1978-ban, Attila 1980-ban született. Jelenleg egyetemen, ill. szakmunkásképzőben tanulnak. 1990-től a Közúti Közlekedési Szakszervezetnél mint országos elnökségi tag és helyi alapszervezeti titkár tevékenykedtem. 1992-ben az újonnan alakult Ózdi Érdekképviseleti Szervek Tanácsának elnökévé választottak. 1994-ben az MSZP jelöltjeként országgyűlési képviselővé választottak a B.-A.-Z. megye 05. számú ózdi választókörzetében. Országgyűlési képviselőként tagja voltam a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának és elnöke voltam a bizottság Európai Integrációs Albizottságának. Sátoraljaújhely Dr. Hórcsík Richard (MDF-Fidesz) 43 éves egyetemi tanár. Sátoraljaújhelyen született, nős, 2 gyermek édesapja. A sárospataki gimnázium elvégzése után diplomát szerzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (1974-1980), az ÉLTE Bölcsészettudományi Karán (1979-1985), az University of Edinburgh skóciai egyetemen (1985-1986). 1989-ben a történelemtudományok kandidátusa tudományos fokozatot szerzett. 1977-1983 között lelkészi szolgálatot végzett, valamint levéltárigazgató volt a sárospataki Református Tudományos Gyűjteményekben (1983-1994). 1990-94-ig országgyűlési képviselő (B.-A.-Z. m. MDF). 1990-1993 között az Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja, 1993-94-ben a Külügyi Bizottság tagja. 1992-94 között az Európai Közösségi Ügyek Bizottságának elnöke. 1990-1994 az Európa Tanács tagja. 1994. az Európai Unió - Magyar Országgyűlés Vegyesbizottságának társelnöke. Jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető professzora és a Miskolci Egyetem Regionális Gazdasági Tanszékén előadó. % '=>>0 ! ■t «V i Sajószentpéter Dr. Faragó Péter (MSZP) 1946. február 16-án születtem. Szüleim: Faragó Imre és Galó Erzsébet. Nős vagyok, feleségem Podlovícs Edit. Gyermekeim: Edina (1974.) és Tamás (1977.) Tanulmányaim: ELTE Jogtudományi Kar. Munkahelyeim: 1964-74. között a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének gazdaságvezetője, 1974-84. között a szendrői községi tanács VB-titkára voltam. 1984-86. között a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Beruházási Vállalat jogtanácsosaként dolgoztam, majd 1987-1997-ig a Borsodszi- ráki Bartók Béla Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben jogtanácsosként, majd elnökként dolgoztam. 1994-ben B.-A.-Z. megye 6. sz. választókerületének országgyűlési képviselőjévé választottak. Kazincbarcika Gyártás Ildikó (MSZP) 1950. november 26-án születtem Abaújszántón. Szüleim gyógyszerészek voltak, édesapám elhunyt, édesanyám nyugdíjas. Általános és középiskolai tanulmányaimat Kazincbarcikán végeztem. 1975-ben a KLT-én kémiafizika szakos középiskolai tanári diplomát, majd 1989- ben a Miskolci Egyetem környezetvédelmi szakmérnöki diplomát szereztem. 1960. óta élek Kazincbarcikán. Az Irinyi János Műszaki Középiskolában tanítottam, majd az intézmény igazgatóhelyettese lettem. 1985-ben választottak meg a Városi Tanács elnökhelyettesének, majd 1989-90-ben a Tanács elnökének. Áz 1990. évi önkormányzati választáson egyéni képviselőnek és a Megyei Közgyűlés tagjának választottak meg. 1991 januárjától a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnökeként dolgoztam. Az 1994. évi parlamenti választáson az MSZP jelöltje ként a B.-A.-Z. megye 7. sz. választókörzetében Kazincbarcikán és a térségben országgyűlési képviselőnek választottak meg. 1995 áprilisától a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke vagyok. 1995 májusától tagja vagyok a Magyar Szocialista Pártnak. Edelény Molnár Oszkár (Fidesz) 1956-ban született Sajó- szentpéteren. Általános és középiskolai tanulmányait Edelényben végeztem, Jelenleg az Eurolux-Trans Kft. ügyvezető igazgatója, melyet 1996-os eredménye alapján Magyarország 200 legjobb cége között tartják nyilván. 1990-94-ig tagja volt az edelényi önkormányzatnak. 1994-től tagja a Fidesz - Magyar Polgári Pártnak. Nős, két gyermek édesapja. Encs Dr.Ódor Ferenc (Fióesz-MOF) ...........' 1 954.11. 22-én Kecskeméten születtem. Középiskolát Baján végeztem, Budapesten, az Állatorvos-tudományi Egyetemen 1978-ban szereztem diplomát. 1979-tól Hidasnémetiben kezdtem dolgozni, mint körzeti állatorvos, a székhely később, 1980-tól Garadna. 1990-től polgármester vagyok Garadna községben. 1994-től a Csereháti Településszövetség elnökeként, a megyei Fejlesztési Tanács tagjaként dolgozom. Tagja vagyok a Megyei Közgyűlésnek. Feleségem szintén állatorvos. Két lányom van, ők tanulók még. Szerencs Dr. Kupa Mihály (független) 1941-ben születtem. Diplomámat 1969-ben szereztem meg a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 1971-től aktívan foglalkozom a költségvetés és az adóval kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel. 1975- ben kaptam doktori címet. 1984-től a Pénzügyminisztérium. Pénzügypolitikai Főosztály vezető helyettese, valamint az Adó- és Költség- vetési reform titkárság vezetője lettem. 1990 decembertől 1993 februárjáig pénzügyminiszter voltam. Az 1992. évi közgyűlés alkalmával az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank Kormányzótanácsa a kormányzó- tanács alelnökévé választott. Az 1992. évi közgyűlés alkalmával a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap Kormányzótanácsa megválasztott a kormányzótanács elnökévé. Mindkét címet pénzügyminiszterként viseltem. 1991-ben '94-ig a 11. számú választási körzet független parlamenti képviselője voltam. 1994-től a Zempléni Településszövetség elnöke, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagja vagyok.Több pénzintézet és cég felügyelő bizottságában és igazgatóságában töltök be tisztséget. Nevem Kovács Tibor, 1952. szeptember 8-án, születtem Sőrekúton. Édesapám MÁV-alkalmazott volt, 1997- ben meghalt, édesanyám háztartásbeli volt, 1993-ban halt meg. Középiskolába Kazincbarcikára a Vegyipari Technikumba jártam, itt érettségiztem és kaptam vegyésztechnikusi oklevelet. Bukarestbe az Olaj- és Gázipari Egyetemre állami ösztöndíjasként kerültem 1971-ben. 1977-ben szereztem vegyészmérnöki diplomát. 1977-től 1994-ig dolgoztam a Tiszai Kőolajipari Vállalatnál (ma Mól Rt. Tiszai Finomító). Elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdasági Mérnök szakát és lettem gazdasági szakmérnök 1986-ban. 1989-től tagja vagyok a Magyar Szocialista Pártnak, ma választókörzeti alelnök. 1994-ben megválasztottak B.-A.-Z. megye 12. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjévé. A parlamentben az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának tagjaként, az MSZP-frakcióban a Külügyi és Gazdasági Munkacsoportokban dolgoztam. A második választási ciklusban vagyok önkormányzati képviselő Tiszaújvárosban. Feleségem dr. Szinku Timea háziorvos, két leányunk Tímea és Lilla iskolába járnak. Mezőkövesd Tállai András (Fidesz) 1959-ben született Debrecenben. Általános iskoláját egy Hajdú-Bihar megyei kis községben - Görbeházán - végezte. Középiskolai tanulmányait Hajdúszoboszlón végezte, majd Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett üzemgazdász diplomát.Első munkahelye a Tiszai Vegyi Kombinát pénzügyi osztálya volt, majd Mezőkövesden a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző Iskola gazdasági-igazgatóhelyetteseként dolgozott. Jelenleg adószakértőként, okleveles könyvvizsgálóként dolgozik. Az ön- kormányzat munkájába 1994-ben kapcsolódott be a Költségvetési Bizottság tagjaként. 1997-ben Mezőkövesden települési képviselővé választották, ekkortól tagja a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak. Gazdasági tanácsadóként a Dél-borsodi Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál és a B.-A.-Z Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mezőkövesdi szervezeténél tevékeny- kedik.Nős, felesége közgazdász tanár, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese, két gyermekük van.Képviselői tabló Borsod-Abaúj-Zemplénből Kovács TfflOR (MSZP) Megyénk képviselőinek tablója az interneten található adatok alapján készült. (Forrás: http:/Avww. valasztas.hu) Pártlistáról bejutott képviselők Szabó György (MSZP) 51 éves közgazdász vagyok. Általános és középiskolai végzettséget szülővárosomban, Miskolcon szereztem. Egyetemi diplomát a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, majd a Politikai Főiskolán szereztem. Leghosszabb ideig a megyei közigazgatásban dolgoztam, ahol főelőadóként kezdtem, 1972-ben. A Borsod-A.-Z. Megyei Tanács elnökének 1989 nyarán választottak meg, majd a megyei önkormányzat elnöki tisztségébe két alkalommal is megválasztottak (1990., ill. 1994.) 1995 áprilisától 1996 decemberéig népjóléti miniszterként dolgoztam. Mind 1990-ben, mind 1994-ben országgyűlési képviselői mandátumot nyertem (megyei lista, ill. szerencsi vk.). Az MSZP megyei elnökének 1997 áprilisában választottak meg. Vargane Kerékgyártó ílckó (MSZP) 1959. február 4-én születtem Miskolcon. Édesapám Ormosbányán volt bányász, fiatalon bányabaleset következtében meghalt. Édesanyám nyugdíjas.Tanulmá- nyaim befejezése után gép- gyártástervező technikusként 18 éven át dolgoztam a Diósgyőri Gépgyárban. Férjem a Diósgyőri Meiegalaki- tógyár igazgatója. Négy gyermekünk van, így jól ismerem a nagycsaládos lét minden őrömét, gondját és terheit. 1994-ben a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként az edelényi választókerület országgyűlési képviselőjévé választottak. Szocialista képviselőként azért dolgoztam, és szeretnék dolgozni a jövőben is, hogy e nehéz sorsú, de a felemelkedést megérdemlő térségben élők helyzete javuljon, hogy a jövő tervezhető és kiszámítható legyen mindenki számára. Dr, Soós Győző (MSZP) 1948. november 11-én született Miskolcon. Apja Soós Viktor (1922-1970) közgazdász. Édesanyja Polcz Katalin (1928-1990). Nős, felesége Csáki Mária a Sátoraljaújhelyi Vállalkozó Iroda programmenedzsere. Két fiúk született: Viktor (1971) már dolgozik, Péter (1974) a BRFK középiskolába jár.Miskolcon, 1967-ben érettségizett a Földes Ferenc Gimnáziumban. A nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán, 1970-ben üzemmérnöki oklevelet szerzett. 1973 után a felsőzsolcai termelőszövetkezetben gyakornok, majd üzemvezető-helyettes. 1974-től 1984-ig főrevizor Miskolcon, a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóság területi igazgatóságán. Közben 1976-ban mérlegképes könyvelői szakképesítést szerzett. 1984 óta a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság, illetve jogutódja, a Tokaj Kereskedőház Rt. Borkombinát dolgozója. 1990 óta az rt. gazdasági igazgatója. 1987-ben könyvvizsgálói, 1989-ben adótanácsadói vizsgát tett. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának levelező tagozatán 1995-ben Jogászdiplomát szerzett. Az 1994. évi választásokon 10. sz„ Sátoraljaújhely központú vk-ben lett országgyűlési képviselő. Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi állandó bizottságának az alelnöke, a monetáris albizottság elnöke, az ellenőrzési és az Európai Unióhoz való csatlakozással foglalkozó albizottság tagja. Az MSZP-frakcióban a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki munkacsoport tagja. A megalakulásától az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja. Dr.Koleszár Lajos (MSZP) Miskolcon, 1948. november 4-én születtem. Szüleim (apám MÁV-alkalmazott, édesanyám szakácsnő) hatodik gyermekeként. Gyermekeim Péter informatikus, Zoltán egyetemi tanulmányait végzi.Iskoláimat Miskolcon végeztem. A Földes Ferenc Gimnáziumban 1967-ben érettségiztem. A Debreceni Orvostudományi Egyetemet 1973-ban fejeztem be. Ezt követően Miskolcon a Semmelweis Kórház belgyógyászati osztályán álltam munkába. Ezeddig első és egyetlen munkahelyemen belgyógyászati szakvizsga megszerzését követően dolgoztam tovább adjunktusként. majd főorvosként. 1996-tól Miskolc Város Önkormányzat Semmelweis Kórházának vagyok kórházigazgató főorvosa. Az „Egészségért, az egészség- ügyi dolgozókért' alapítvány kuratóriumának vagyok elnöke. B.-A.-Z. Megyei Triatlonszövetség elnökeként is támogatom a sport ügyeit. Alapító tagja vagyok az MSZP-nek. 1994-ben az országgyűlési választások során Miskolc város 2. sz. választókerületében lettem egyéni országgyűlési képviselő. Dr. Fónagy János (Fidesz) 1942-ben Budapesten születtem. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, majd ügyvéd és jogtanácsosi szakvizsga után előbb az államigazgatásban, majd közel másfél évtizedig a mezőgazdaságban dolgoztam jogászi és gazdaságirányítási munkakörökben. 1981-től az Ózdi Kohászati Üzemek vezető jogtanácsosa, 1984-től gazdasági vezérigazgató-helyettese, majd 1986-tól 1989-ig a szerkezetváltást szorgalmazó marketing szakágazat vezetője voltam. 1989-től a település- és térségfejlesztéssel,, kis- és középvállalkozás-fejlesztéssel foglalkozó RÉGIÓ Ózdi Szerkezet-Fejlesztő Kft. vezetőjeként dolgozom. 1991-től a Vállalkozói inkubátorok Szövetsége elnöke, PHARE vállalkozásfejlesztési szakértő, 1994-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat alelnöke és Ózd város képviselő-testületének térségfejlesztési tanácsnoka vagyok. Feleségem egy jogtanácsosi iroda vezetője, leányom önkormányzati jogtanácsos, (Ötéves unokám még pályaválasztás előtt áll.) Steinefné Vasvári Éva (Fidesz) 46 éves okleveles gázmérnök vagyok. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karán szereztem diplomám. 23 éve élek családommal Tiszaújvárosban. Két fiúgyermekünk van, a nagyobbik harmadéves egyetemista: matematikusnak készül, a kisebbik angol tagozatra jár a helyi középis- kolába.Férjemmel mindketten a Mól Rt. Tiszai Finomítóban dolgozunk. Ő, mint üzemvezető, én pedig energiagazdálkodási csoportvezető. A finomító energiafelhasználásának biztosítása a területem immár 12 éve.1990-től Tiszaújváros önkormányzati képviselője vagyok. 1990-től 1994-ig a Szociális és Egészségügyi Bizottság vezetőjeként, 1994-től pedig két bizottság: a Szociális és Egészségügyi valamint a Kulturális és Oktatási Bizottság tagjaként dolgozom.1994-töl vagyok a Fidesz tagja. Koncz Ferenc (Fidesz) • 1959-ben születtem Torna- szentjakabon. Jellegzetesen vidéki családból származom. Nős vagyok, Zsófi lányom 7, Bence és Ferenc ikerfiaim 2 évesek. Feleségem közgazdász. Középfokú tanulmányaimat a miskolci Gépipari Szakközépiskolában végeztem gépgyártástechnológiai szakon. Matematika-fizika szakos tanári képesítést 1987- ben szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Jelenleg a Kossuth Lajos Tudományegyetem informatikai szakos hallgatója vagyok.1988-ban Szerencsre költöztünk, ahol jelenlegi munkahelyemen, a Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában helyezkedtem el.Az 1990-es önkormányzati választáson, majd 1994- ben is, a Fidesz jelöltjeként lettem tagja a szerencsi képviselő-testületnek. Önkormányzati munkám során megbizonyosodtam arról: a térség számára létfontosságú, hogy végre igazi képviselete legyen a parlamentben. Meggyőződésem, hogy helyi ügyeket csak helyi polgárok tudnak hitelesen támogatni. A döntések súlyát csak idegyökerezett ember képes átérezni.Ha nem sikerül rövid időn belül megoldani égető problémáinkat, akkor Magyarország menthetetlenül kettészakad. Nagyon sok szegényre, és kevés nagyon gazdagra, viszonylag fejlett nyugatra, és elmaradott keletre. Dr. Pokol Béla (FGKP) Záhonyban születtem 1950. május 7-én, és iskoláim elvégzése után költöztem családommal Budapestre. Jogi tanulmányokat folytattam az ELTE Állam- és Jog- tudományi Karán, majd a jogi diploma megszerzése után az újonnan alapított ÁL lamigazgatási Főiskolán mint tanársegéd alkotmány- jogot és jogelméletet tanítottam. Később visszakerültem az ELTE Jogi Karára, és eleinte alkotmányjogot, majd politológiát tanítottam és tanítok ma is itt. A kandidátusi majd a tudományok doktora fokozatot 1986-ban, illetve 1989-ben szereztem meg, egyetemi tanári kinevezésem 1991-ben történt meg. Három gyerekem származik 1974-ben kötött házasságomból, akikkel együtt egy budai lakásban élek. Egyetemi oktatói és kutatói pályám során több évet töltöttem Németországban tanulmányi utakon, az utóbbi években rövidebb ösztöndíjas utakon Franciaországban voltam. A politikai életbe a '89-es rendszerváltás után csak évekkel később kapcsolódtam be, és eleinte politikai publicisztikai cikkeimmel jelentem meg itt, majd 1995-től mint az FKGP elnöki főtanácsadója közvetlenül is szerepet vállaltam a pártpolitikai életben. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) ....................... 1950. augusztus 20-án születtem Miskolcon. Édesapám Dr. Asztalos István és édesanyám Sum Anna 1949-ben költöztek Miskolctapolcára. Édesanyám nyugdíjasként ma is velünk él.1974-ben szereztem diplomát a Miskolci Nehézipari Egyetem Gázipari Tagozatán. 1971-ben férjhez mentem. Férjem Tóth István az SZDSZ B.-A.-Z. megyei elnöke, gyermekeink Lóránd és Mariann egyetemisták. Az egyetem elvégzése után a Tigáznál helyezkedtem el. 1984-től műszaki csoportvezetőként, 1992-től pedig a B.-A.-Z, Megyei Kirendeltség vezetőjeként dolgoztam itt. 1993. október 22-én polgármesterré választottak. 1994. december 12-től 1996. november 1-jéig a Tigáz miskolci üzemigazgatója voltam. 1996. november 1-jé- től az IKIM politikai államtitkárává neveztek ki.