Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-23 / 120. szám

ÉszaK'Maoyakország ' c-jí ­ORSZÁOBAN-VíUGBAN V :: íx ■ - Y' . [ ■- . 1998. Május 23*, Szombat • Gyerneknap - ingyen. A miskolci Rónai Művelő­dési Központ május 23-án, szombaton gyermeknapot rendez. A program - amelyben vetélkedő, filmvetítés és játszóház várja a gyerekeket - tíz órakor kezdődik. • Koncert a gyermekekért. Jótékonysági koncertet tartanak május 24-én, vasárnap délután négy órától Miskolcon a Szent Anna templomban. Az esemény rendezője a Mozgássérültek Segítése Házi Zsoltika Em­lékére Alapítvány és a Páli Szent Vince Szeretetszolgá- latos Egyesület. A koncerten fellépnek az Egressy Béni Zeneiskola növendékei, a Credo és a Laudate éneke­gyüttes, valamint a GYEK Kórházi Iskola növendékei. • Ingyenes jogsegély. A Keresztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége május 26-án, kedden délután három és hat óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Szakszervezetek Házában (Miskolc, Mindszent tér 3.). Sorszámot két órától lehet kérni. • Fogad a főkapitány. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Berta László ezredes fogadóórájának korábban közölt időpontja módosult. Május 27-e, szerda helyett 28-án, csütörtö­kön délelőtt kilenc órától tizenkét óráig várja az ál­lampolgárokat. • Zaj lesz. A DAM ESZ Energiaszolgáltató Kft. érte­síti a lakosságot, hogy miskolci, Puskin utcai Oxi­géngyárában május 24-én 22 órától május 28-án 22 óráig, valamint június 3-án 18 órától június 10-én 22 óráig fokozott zajkibocsátás várható az Oxigéngyár fokozatos leállása és újraindítása miatt, amire Acél­mű nagyjavítása miatt van szükség. • Ratzinger Szent István példájá­ról. Ma, amikor az európai egység helyreállításán fáradozunk, Szent István királyt is újra fel kell fedez­nünk, mint a keresztény Európa egyik létrehozóját és irányítóját - hangsúlyozta Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék Hittani kongregációjának prefektusa, ami­kor átvette a Szent István Társaság kiadó Stephanus- díját. A Rómában rendezett ünnepségen elmondott be­szédében Ratzinger emlékeztetett arra, hogy Szent Ist­ván király fiához címzett intelmeit „a keresztény hu­manizmus és a mind időszerűbbé váló politikai etika egyik legszebb dokumentumának lehet tekinteni Ez az etika jelent ma igazi védelmet a különböző ideoló­giák hamis ígéretei mögött rejtekező barbárság ellen.” Éccak-Magyororaág ||> Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölvi László Főszerkesztő-helyettes: Fiíip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Méhes László (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szirkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888, 341 -630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341 -601, kulturális: 411-275, sport: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: (osef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866,412-542,412-164, 341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés­ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a G6-8G/305-305-ÖS üzenetrögzítős telefonszámot! Ügyintéző: Kálmán Mária A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Tapasztalatok a közbeszerzésről Bizalmat erősítő katonák EBESZ- és NATO-ellenőrök Hajdúhadházon ip H " / ......... .. .........••. G yakorlatra indulnak a nemzetközi megfigyelők Fotó: HBN Hajdúhadház (MTI) - A Magyar Honvédségnél a közelmúltban rendszerbe állított BTR-80Á típusú szállító harcjárműveket mutatták be pénteken az EBESZ és a NATO ha­zánkban tartózkodó 56 képviselőjének a debrece­ni Bocskai István Gépesí­tett Lövészdandár hajdú­hadházi lőterén. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 55 állama - köztük hazánk ­által elfogadott Bécsi Doku­mentum ’94 alapján került sor a katonai bizalom és biztonságerősítés elvárásai­nak megfelelő látogatásra. Az ellenőrzésen 23 ország, köztük az USA és Kanada képviselői az elmúlt öt nap­ban repülőtereket és kato­nai létesítményeket látogat­tak meg. Hajdúhadházon azokat az új páncélozott szállító harc­járműveket tekintették meg, amelyeket hazánk a volt szovjet államadósság törlesztésének részeként ka­pott. A Bocskai Lövészdan­dár eddig öt ilyen típusú harcjárművel rendelkezik, de további 145 leszállításá­ról született megállapodás. A bemutatón Gyarmati István, a Honvédelmi Mi­nisztérium helyettes állam­titkára a világ egyik legkor­szerűbb harcászati eszközé­nek nevezte a BTR-80Á tí­pusú harci járműveket, amelyeket működés közben is megtekintettek az EBESZ és a NATO képviselői. Budapest (MTI) - A közbe­szerzéseknél a Piacgazdaság Alapítvány szabványosított pályázati rendszerek kialakí­tását, illetve a kisvállalkozá­sok részvételét biztosító kvó­tarendszer bevezetését szor­galmazza - közölte Dezsériné Major Mária, az alapítvány ügyvezető igazgatója egy bu­dapesti tájékoztatón. Az alapítvány által készí­tett tanulmány szerint meg­állapíthatatlan, hogy a tör­vény hatálya alá tartozó szervek milyen gyakran mellőzik a közbeszerzési törvényt. Az eljárások meg­kerülésére, szabálytalan le­bonyolítására a leginkább az önkormányzatoknál me­rült fel a gyanú, amelyek több mint 40 százalékkal ré­szesednek az éves közbe­szerzések értékéből. A magyarországi helyzet­ről szólva Dezsériné Major Mária elmondta: nagymér­tékben javítaná a közbe­szerzések átláthatóságát és csökkentené a korrupció ve­szélyét, ha szabványosítod pályázati rendszereket és kiírásokat hoznának létre. Az alapítvány olyan kvóta- rendszer létrehozását java­solja, amely garantált rész­vételt biztosítana a kis- és közepes vállalkozásoknak a közbeszerzések piacán. Magyarországon 1995 no­vemberétől 1997 végéig a több mint 7500 közbeszerzé­si eljárás során közel 450 milliárd forint értékű pá­lyázatot hirdettek meg, eb­ből tavaly közel 300 milliárd forint értékűt. A közbeszer­zésre fordított pénzek felé­ért feldolgozóipari terméke­ket, több mint egyharmadá- ért építőipari szolgáltatást vásároltak a megrendelők - olvasható a tanulmányban­Tiszavas-DWA kooperáció Budapest (MTI) - Az Industria ’98 szakvásáron meg­állapodást írtak alá vasúti teherkocsik gyártásáról a DWA-Ples Rt., a MÁV Tiszavas Kft. és a MÁV Rt. ve­zetői. A szerződés értelmében a gyártócégek kooperá­cióban állítanak elő a MÁV számára 200 eltolható ol­dalfalú teherkocsit. A gyártást az ABN Amro Bank finanszírozza. A Tiszavas Kft. a bérleti díjból fedezi a hiteltörlesztést. A 200 kocsi körülbelül 23 milliárd fo­rintba keiül. A DWA-MÁV Tiszavas együttműködé­sében három év alatt 700 vasúti ikerkocsi is elkészül. Erről egyelőre szándéknyilatkozatot írtak alá az érin­tettek. Mohi: indul a fűtőelem-aktivizálás Göncz Árpád Clinton elnökhöz Pozsony (MTI) - A Szlovák Atomfelügyeleti Hivatal szombattól engedélyezte a mohi atomerőmű első re­aktorában elhelyezett fű­tőelemek aktiválását. Ezen engedély birtokában május 23-tól az erőmű első blokkja - minimális teljesít­ménnyel - működésbe lép­het. A hírt Jozef Zlat- nansky, a felügyelőség alel- nöke is megerősítette. Ha az üzemeltetők betart­ják a megfelelő műszaki elő­írásokat és semmilyen zava­ró akadály nem lép fel, a re­aktor július- végéig maximá­lis teljesítményre fűthető fel. Az üzemeltető egyelőre nem jelezte, vajon szombat­tól élni kíván-e az enge­déllyel. Az „általános gya­korlat” szerint az engedély kiadását követő 5-10 napot még a műszaki felkészülésre fordítják, s ha ennek során Balassagyarmaton a szlovák határ közelsége (70 kilo­méter) miatt a polgári védelem új szirénákat telepí­tett a lakosság riasztására Fotó: MTI - Gyurkó Péter bármilyen indokolt aggoda­lom merül fel, akkor a hiva­tal bármikor elrendelheti a „felfűtés” leállítását. * A Global 2000 osztrák kör­nyezetvédelmi szervezet ak­tivistái péntek délelőtt el­foglalták a bécsi szlovák nagykövetség épületét, tilta­kozásul a mohi atomerőmű fűtőelemeinek tervezett ak­tivizálása ellen. Az akciót azonban a szlovák nagykö­vetség kérésére az osztrák rendőrség egy óra múlva megszüntette: a teljesen bé­kés, semmilyen ellenállást nem tanúsító aktivistákat eltávolították az épületből. A próbaüzem beindítását addig elfogadhatatlannak tartja a Global 2000, amed­dig legalább a májusi bejá­rást végző nemzetközi szak­értői csoport által felvetett biztonsági gondokat nem orvosolják Mohiban. Budapest (MTI) - Göncz Árpád pénteken levélben köszönte meg az Amerikai Egyesült Államok elnöké­nek, hogy elkötelezettségé­vel és támogatásával hoz­zájárult Magyarország NATO-csatlak ozásának washingtonbeli ratifikáció­jához. Bili Clinton csütörtökön látta el kézjegyével nz Észak-atlanti Szerződés Szervezetének bővítéséről szóló törvényt. A köztársa­sági elnök levelében rámu­tat: az amerikai döntés ha­tározott állásfoglalást tük­röz, amely szerint az Amerikai Egyesült Áll­mok szövetségesének te­kinti hazánkat. A köztársasági elnök levelében végül megerősíti1 Magyarország elkötelezett az euroatlanti integráció’ továbbá a NATO-tagságból fakadó jogok és kötelezett­ségek vállalása iránt. EGY MONDATBAN • A minimálbér 19 500 forintos jelenlegi összegének 700 forintos emelését, és a korábban megállapított be­sorolási rendszer tarifáinak módosítását javasolja szeptembertől a munkaadóknak a Kereskedelmi Al­kalmazottak Szakszervezete, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség - tartalmazza a két fél pénte­ken aláírt megállapodása. • Az energiatermelő iparban mintegy 1660 milliárd forint értékű, tíz éven túl megtérülő beruházással évi 15,4 millió tonnára csökkenthető a széndioxid-kibocsátás Magyarorszá­gon: ez a mennyiség 30 százalékkal kevesebb a jelen­leg kibocsátottnál - jelentette ki Zsebin Albin, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnök- helyettese pénteken. • A nemzetgazdaság - tulajdo­nosi hitelek nélküli - devizában fennálló bruttó kül­földi adósságállománya 0,6 milliárd dollárral, a nettó külföldi adósságállománya 1,5 milliárddal csökkent az előző év decemberéhez képest - közölte az MNB. • Péntekig 198 jelölt lépett vissza az indulástól - tudatta a BM Országos Választási Irodája. • A Ma­gyar Hanglemezkiadók Szövetsége is csatlakozott a vámhatóság és az Audiovizuális Művek Szerzői Jo­gait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) által ez év ja­nuár 30-án aláírt megállapodáshoz, amely a külföl­dön gyártott hamis hanghordozók illegális importjá­nak, valamint a Magyarországon gyártott külföldre irányuló „kalóz” hang- és videokazetták számának jelentős visszaesését remélik. A LEGÚJABB, A LEGKISEBB FlAT. Autóbemutatót tartott tegnap délután a TWIN ’93 Kft. Miskolcon. A rendezvény résztvevői megismerhették és kipróbálhat­ták a Fiat család legújabb, egyben legkisebb tagját, a Seicentót. Fotó: Farkas Maya i

Next

/
Oldalképek
Tartalom