Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-13 / 111. szám

KOMMENTÁR Kormányra Vári)a Görömbölyi László Rossz hírek érkeznek a tőzsdéről: esnek az árfolyamok, esik az index. És érkeznek a kommentárok is: bókerek, pénzemberek, po­litikusok mondják, mindez miért történt, mi várható még ezután. <A legérdekesebb talán a pénzügyminiszter magyarázata. Azt mondja, hogy választások idején természetes a tőzsde elbizonytalano­dása. Az első forduló előtt ez azért nem volt érezhető, mert a közvélemény-kutatási ada­tok szerint úgy tűnt, a koalíciónak jó esélye van a további kormányzásra - az első forduló eredményei azonban kétesélyessé tették a versenyt. Medgyessy Péter ebből egyrészt ar­ra következtet, hogy a befektetők nem tudják, lesz-e majd akkora ereje bármely politikai csoportnak, hogy végig tudja vinni az elkép­zeléseit, másrészt hozzáteszi: a helyzetet csak súlyosbítják a Fidesz és az FKGP ígéretei. Némiképp árnyalja ezt a képet az a tény, hogy a választás előtt két héttel (tehát a mi­niszter által nyugodtnak mondott időszak­ban), április 23. és 29. között, négy kereske­dési napon mintegy 500 pontot esett az in­dex. Most két nap alatt zuhant nagyjából ugyanennyit, ami a „természetes elbizonyta­lanodást" is figyelembe véve, talán még nem tragikus. Fiogy mi történik ezután, meglátjuk. Az viszont egy percig sem kétséges, hogy a választásnak a tőzsdére gyakorolt hatását be­folyásolhatják a politikusi nyilatkozatok. Ez súlyos felelősség, amit bizony nem könnyű a direkt pártérdekek fölé helyezni. Lehet riogat­ni egyik vagy másik oldalról a szavazókat (mi lesz, ha az ellenfélre szavaznak); de tudni kell azt is: sokszor nem könnyű eldönteni, hogy ugyanazon személy szájából éppen pártpro­pagandát hallunk, vagy a jelentős közszereplő rnéivadó megnyilatkozásának vagyunk tanúi. hAiközben pontosan tudjuk, hogy másfél hét múlva nem alapkérdésekről döntünk. Akár az egyik, akár a másik oldal kerekedik felül, nem kell tartanunk attól, hogy az ország letér arról az európai útról, amelyen a rendszerváltozás óta halad. A közúti hasonlatnál maradva: le­het, hogy egy kissé jobbra, lehet, hogy egy kissé balra húz majd a kormány. De hogy a pályáról nem tud letérni, arra biztos garancia a ma már jól láthatóan erős majdani ellenzék. Miskolc, számokkal játszva Miskolc (ÉM - Hl) - Megjelent Dobrossy Ist­ván Miskolc írásban és képekben című kötet­sorozatának legújabb, ötödik darabja. ~ A tudományosabb hangvételű Miskolc-monográfia mellett a Miskolc írásban és képekben című sorozat szélesebb rétegekhez szól, közérthetőbb nyelven ké­szül. E munkákban felidéződik a múlt, de a múlthoz kapcsolódó jelen is, segítve ezzel a későbbi korokat abban, hogy megéitsék: mi, miért és hogyan történt a városban - mondta bevezetőjében Dobrossy Ist­ván. A sorozat ötödik, Miskolc város napjára megje­lent, kötetének címe - 1848-1849, Í918-1919, 1948—1949, 1988-1989 - játék a számokkal, fogal­mazott a levéltárigazgató. - A számok mögött rejlő történelmi sorsfordulók miskolci vonatkozásainak feldolgozásával az olvasó lehetőséget kap arra, hogy 3t- és újragondolja az eseményeket - hangsúlyozta Dobrossy István. A könyv 1500 példányban jelent meg, a Belváro- SI Kulturális Menedzser Irodában (Miskolc, Kos­suth u. 11.) és a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban 850 forintért, Miskolc könyvesboltjaiban ennél némileg magasabb áron vásárolható meg. A könyvbemutató után az 1848-49-es szabad- sagharc Felső-Magyarországon témakörében tar­tottak történészkonferenciát a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. Fotó: Vajda János A sokhoz képest - kevesebb A lakás-takarékpénztárak az idén már „beállt" piacra számítanak Miskolc (ÉM - KI) - Drasztikusan csökkent a lakás-takarékpénztá­rak - az OTP LTP, a Fundamenta és a La­káskassza - szerződés­kötéseinek száma az el­ső negyedévben. A tavalyi, tört üzleti év második negyedében in­dult lakás-takarékpénztá­rak magas szerződésköté­seinek okát kutatva egyér­telmű, hogy ezt az 1997. december 31-ig igényelhe­tő 40 százalékos állami tá­mogatás jelentette, amivel a megfelelő anyagiakkal rendelkezők éltek is. A visszaesés egyrészt az ál­lami támogatás 30 száza­lékra csökkentéséből, vala­mint az első negyedévben - minden értékesítési te­rületen tapasztalható - visszaeséséből következik. Kuszmann Péter, a La­káskassza észak-magyaror­szági régió igazgatóságá­nak üzleti vezetője szerint a visszaesés már említett okain felül a lakosságot té­len terhelő magas rezsikölt­ségek is közrejátszottak a gyenge kezdésben, hiszen kevesebb befektethető pénz állt a rendelkezésükre. Vé­leménye szerint mindhá­rom cégnél értékesítési hé­zag keletkezett, de ezt a március óta ismét emelke­dő tendencia ellensúlyozza, s hosszabb távon a piac ki­számítható ciklikussága fog érvényesülni. Mindhárom lakás-taka­rékpénztárról elmondható, hogy ügyfeleik túlnyomó ré­sze magánszemély, s ők a rövid - négyéves - futam­idős konstrukciókat részesí­tették előnyben. A Lakáskassza alacsony megyei adatai Kuszmann Péter szerint a terület rossz gazdasági helyzeté­nek köszönhetők. Énnek ellent mond az OTP LTP koordinátorának vélemé­nye: Tiszaújváros és Ka­zincbarcika kiemelkedő foglalkoztatottsági és át­lagkereseti mutatói nem tükröződnek szerződéskö­tések számában. A mun­kanélküliség által inkább sújtott Mezőkövesden, Sá­toraljaújhelyen vagy En- csen igen magas ez a szám. Úgy tűnik - véli Kecskés Lajos -, hogy a nehezebb körülmények kö­zött élők nagyobb mérték­ben takarékoskodnak. Mormon zenekar - egyedül Miskolcon A Mormon Philharmonie Orchestra adott koncertet Európai kőrútjuk egyetlen magyarországi állomásaként tegnap Miskolcon, méghozzá két helyszínen is. Az első fellépésüket délelőtt 10-től tartották a Szabó Lőrinc Általános Iskolában (felvételünk itt készült), a másodikat pedig este 7-tól a Miskolci Egyetem aulájá­ban. Az ötventagú zenekar műsorában többek között Mendelssohn: Szentivánéji álom nyitánya, Beethoven IV. szimfóniája, Kodály: Galántai táncok című műve szerepelt. Fotó: Farkas Maya Ki, hol, mennyit? Az OTP LTP-nél tavaly 16-18 ezer darab volt a kö­tések havi átlaga országos szinten, s ezzel piacveze­tő pozíciót értek el. Borsod megyében a tervezett 5000 helyett mintegy 9500 szerződés született. Az idei esztendő első négy hónap adatai alapján a me­gyék rangsorában 800 szerződéskötéssel az első he­lyen áll Borsod. A Lakáskassza északkeleti régiójához tartozó Heves és Borsod megyében 6500 szerződést kötöttek tavaly; az országban összesen 62 ezret. Január elsejétől az or­szágos 3200-hoz képest mindössze 400-at. Az adatok alapján a cég 7 régiójának rangsorában az északkelet- magyarországi az utolsó három között található. A Fundamenta esetében - a szerződéskötések rang­sorában - Borsod megye Veszprém, és Pest megye után a harmadik helyen áll. Tavaly az országosan megkötött. 106 ezer szerződésből közel 8 ezer esett megyénkre. Arról azonban nem kaptunk információt, hogy az idei év 9 ezer kötéséből mennyi a borsodi. Fidesz-kifogás az eredmény miatt Miskolc (ÉM - BA) - Ki­fogással élt a választás első fordulójának ered­ményével összefüggés­ben a miskolci választá­si irodánál a Fidesz - Magyar Polgári Párt. Mint ismert: kifogást ked­den délután 4 óráig lehe­tett bejelenteni. Veresné Jakab Zsuzsámra, a terüle­ti választási iroda vezetője lapunkat úgy informálta, hogy nem egyértelmű: a miskolci 3-as körzet eseté­ben bejelentett kifogás az egyéni országgyűlési képvi­selői, vagy a területi listás eredményekre vonatkozik- e. Ezt próbálják tisztázni. Juga György helyi Fi- desz-politikus az Eszak- Magyarországnak elmond­ta: azt kérték, hogy a 3-as választókerület két szava­zókörében számlálják újra a szavazatokat. E szavazó- körökben az általános ten­denciáktól eltérő eredmé­nyek születtek, s feltételez­hető. hogy tudatosan, vagy véletlenül számolási hiba történhetett. Erre utal egy bejelentés is, amely szerint a szavazatokat a vasárna­pi umabontás után pártok­ra bontották (a szavazat- számláló bizottság más­más tagja gyűjtötte a kü­lönféle politikai erők vok- sait), s utóbb már csak da­rabszám szerint ellenőriz­ték a szavazatokat. Juga György úgy fogalmazott: arra szeretnék ráirányíta­ni a figyelmet, hogy sem a véletlen, sem a tudatos hi­bák nem maradhatnak kö­vetkezmények nélkül. Borútpályázat - és megyei borsikerek Nem 65, hanem 56 Miskolc (ÉM) - Tegnap közöltük a pártok válasz­tási eredményeit a megyé­ben és az országban. A me­gyei sorban között egyLr- ma százalékot tüntettünk fel a Munkáspárt és az SZDSZ mellett. Az SZDSZ valódi eredménye 9 szá­zaddal kevesebb: 5,56 szá­zalék. Ez azt jelenti, a te­rületi listán a negyedik he­lyen nem döntetlen az ál­lás, hanem a 4. a Munkás­párt, és az 5. az SZDSZ. Miskolc (ÉM - BA) - Ezekben a napokban bírál­ja el az úgynevezett brüsszeli bizottság azt a pályázatot, amelyet a por­tói, illetve egy’ görög régió­val közösen nyújtott be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat, il­letve a Tokaj-hegyaljai Bor­út Egyesület és a Tokaj Reneszánsz Egyesület az Európai Bortermelő Régi­ók Közgyűléséhez. Sója Szabolcs, a közgyűlésben megyénket szavazati jog­gal képviselő politikus la­punknak elmondta: a bo­rát egyesületi infrastruk­túra fejlesztéséhez, képzés­hez remélnek támogatást. A hírhez kapcsolódik, hogy ma kezdődik Stutt­gartban a bortermelő régi­ók közgyűlésének tisztújí­tó ülése, amelyet Helmut Kohl kancellár is megtisz­tel jelenlétével. A vasár­nap véget érő tanácskozás folklórfesztivállal fejeződik be, amelyre meghívták a Tokaj-Hegyaljai Népmű­vészek Egyesületének er­döbenyei kádartáncosait. Mivel csak az ott tartózko­dásuk költségeit fedezik, a kiutazásukhoz még elő kell teremteniük a pénzt. A MÁJUS ELEJI BRAZÍLIAI, Sao Paulo-i 4. Nemzet­közi Borszalon kiállításon a magyar borok „csapatban” a második helyen végeztek a házigazda első helyezett borai mögött, és az egyetlen nagy' aranyérem is magyar bornak jutott. A nagy aranyérmet az 1995. évjáratú Nagyrédei Muscat Ottonel nyerte. Aranyérmet kapott a Tokaj Ke­reskedőház Rt. 1994. évjáratú 5 puttonyos aszúja és a Megyei- Rt. 1993. évjáratú 5 puttonyos aszúja is. MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT* unnepli-e Miskolc város napját? Kuzma )ános (24) eladó, Miskolc - Egyetértek azzal, hogy egy városnak legyen ünnepe. Bár azt nem tudtam ponto­san, hogy Miskolcnak miért éppen május 11 -én van a napja, és a programokról sem igazán volt tudomásom. Ennek egyik oka az, hogy elég elfoglalt vagyok, sokat dolgozom. Másrészt pedig, ha hétvégén tartanák az ün­nepségsorozatot, talán job­ban felfigyelnék rá. Szerin­tem nem egyedül én vagyok így ezzel... Zámpori Zoltán (68) nyugdíjas, Miskolc - Nagyon örülök annak, hogy ünnepeljük a várost, így legalább Miskolcon is történik valami, amire odafi­gyelnek az emberek. Bár én nem használom ki a lehető­ségeket, inkább „unoká- zom". A kis Annával és a még kisebb Mártonnal annyi időt töltök, amennyit csak lehet. De azért azt jónak tartom, hogy a váro­sért tevékenykedő polgáro­kat kitüntették. Ez ösztönző­en hat másokra is. Urbán Dezsőné (66) nyugdíjas, Miskolc - Városünnep? Jó, hogy ün­nepelünk, de engem elszo­morít, hogy bár a belváros megszépül ilyenkor, Miskolc többi része ugyanolyan sze­metes marad, mint máskor. Elismerem, a vezetők sokat tesznek azért, liogy tiszta le­gyen a város, de csak az ő tevékenységük nem elég. Hiszen az, hogy a portájuk körül az emberek felszedjék a szemetet, nem pénzkér­dés. De a szemléletváltás nem hirtelen következik be. Gulyás József (59) nyugdíjas, Mezőkövesd - Mostanában nemigen jut időm odafigyelni másra, a feleségem beteg. így nem tudtam, hogy most van Miskolc város ünnepe, és azt sem, mi az apropója, de most, hogy mondta, jó hír­nek tartom. Minden ember, aki egy kicsit is ragaszkodik a városához, aki egy kicsit is önérzetes, és fontos szá­mára, hogy éppen itt, és nem másutt él, örül, ha la­kóhelye a középpontba ke­rül, ha azt ünnepelheti. Szilágyi Roland (19) diák, Záhony - Hallottam róla, hogy Mis­kolcon most ünnepük a vá­ros napját, de a programo­kon nemigen tudok részt venni. A Miskolci Egyetem­re járok és teljes gőzzel ta­nulok, mert zárthelyi dolgo­zatokat írunk. De azzal egyet értek, hogy minden városnak kell, hogy legyen ünnepe. Azt viszont jobb­nak tartanám, ha a rendez­vényeket nem hétköznapra, hanem szombatra vagy va­sárnapra tennék. ■fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom