Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-12 / 110. szám

1998. Május 12«. Kim KULTÚRA Észak-Maoyakorszáo Halott költő Fecske Csaba /\ költő nem akkor hal meg, amikor lelkét visszaadja a teremtőjének. Halott költő-e Pető­fi, József Attila, Weöres Sándor? Kimondva, ki­mondatlanul, minden költő az örökkévalóság­nak dolgozik, de lehet, hogy csak porba írja a nevét. A levegő falára. / Élt egyszer, nem is olyan régen, Miskolcon egy költő, Akác István. 1992-ben költözött át a szeráfok és kerubok lakta csillagosba. A hatva­nas években ő volt a legismertebb irodalmár Miskolcon. Ő volt „a" költő. Bicegő járásával, félrecsúszott válIával, mindenen csodálkozó vagy méltatlankodó arckifejezésével éppúgy hozzátartozott a városképhez, mint az avasi to­ronyóra vagy a villanyrendőr. Akkor még nem ismertem személyesen, de sokat hallottam róla, főleg kigyúll szemű és szívű bakfisoktól, akik kézről kézre adták kéziratos verseit. Ifjúsága vi­rágában a város büszkesége volt Pista. A leg­jobb folyóiratok, reprezentatív antológiák kö­zölték verseit, de az igazán költővé avató első kötet csak nem akart megszületni. Pedig olyan sokan vártuk, és néhányan olyan sokat is tettek érte. Hiába. Önálló kötet nélkül vonult a halha­tatlanságba, feledésbe? Egyszer úgy tűnt, poszt­humusz mégiscsak lesz kötet. Néhány éve fel­kérést kaptam, a hagyatékból állítsak össze egy kötetrevalót. Megtörtént. Ám a mintegy félszáz verset tartalmazó kézirat kiadására pénz hiá­nyában nem került sor. Kár. Nem is annyira esztétikai vesztesége ez a városnak, mint erköl­csi. A város önbecsülésén - van ilyen egyálta­lán? - esett csorba. Mert éppen a hagyaték ta­nulmányozása során kellett rájönnöm, mennyire túlzó volt Horváth Gyuszi barátom fájdalmas kiáltása: „árva költőóriás!" Nem, Akác István nem volt nagy költő, ezt szomorú­an, de le kell szögeznem. Mégis szíven ütött, amikor épp' költészet napján felhívott egy ked­ves öregúr, aki elmondta, hogy Akác István és édesanyja az ő felesége mellett nyugszik a Szentpéteri kapui temetőben közel a ravatalo­zóhoz, és szomorúan látja, hogy a két sír mennyire el van hanyagolva. A költő emléke nem érdemelne többet a várostól, a verseit is­merő és szerető polgároktól? De igen. Aki úgy gondolja, kérem, keresse fel a költő sírját, vigyen egy szál virágot, tépjen ki pár szál gyomot. Ne hagyjuk, hogy a sír, már a mi életünkben, akik még személyesen ismer­hettük őt, teljesen elvaduljon. A mi lelkünk va­dul el vele. Az ember nem akkor hal meg, amikor kileheli a lelkét. Amikor elfelejtik. Kletzképek Szegeden Szeged (ÉM) - Kletz László miskolci képzőmű­vész, a Diósgyőri Képzőművész Stúdió vezetője al­kotásaiból nyílik kiállítás ma, kedden este fél 6- kor Szegeden, a Bálint Sándor Művelődési Ház­ban. A művész ötvenedik önálló tárlatának címe: A szeretet nyelvén, avagy konstruktív álmok”. A kiállítás június 2-ig tekinthető meg. Májusi ’48 Miskolc (ÉM) - 1848-as történeti játszóházat szer­veznek kisiskolások részére május 14-én, csütörtö­kön délután 3 órától a miskolci Ifjúsági és Szabad­idő Házban. A foglalkozás során a gyerekek gyalog­sági és tüzérségi csákót, zászlót készíthetnek. Elő­zetes bejelentkezés alapján 30 főt tudnak fogadni a rendezvényre a szervezők, és kérik, hogy ollót min­denki vigyen magával. Az anyagköltséget magában foglaló belépőjegy 100 forintba keiül. Jelentkezni a 46/412-508,46/411-747 telefonszámokon lehet. Kari bemutatkozás Miskolc (ÉM) - Bemutatkozik a Bölcsészettudo­mányi Kar címmel rendez tanácskozást a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara május 14-én, csütörtökön délelőtt 10 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) székházában (Erzsébet tér 3.). Ko­zák Imre akadémikus, a MAB elnöke és Kobold Ta­más, Miskolc polgármestere köszönti a megjelente­ket, majd előadásokat hallhatnak a résztvevők: Be­gyei Lajos, az egyetem rektora az ezredfordulós egyetemet mutatja be, Kabdebó Lóránt, a Bölcsé­szettudományi Kar dékánja a miskolci bölcsészkép­zés történetéről, Kormos Vilmos, a városi önkor­mányzat Közoktatási és Közművelődési Osztályá­nak vezetője a regionális és városi bölcsészképzés- ról tart előadást. Ezek után a böcsészszakok egyen­ként is bemutatkoznak. A konferencia ideje alatt a kar oktatóinak tudományos publikációiból rende­zett kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. Az erőltetett mosoly országa Lehár Ferenc operettjének bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Mi hercegnő (Kovács Vanda) és a huszár főhadnagy (Dézsy Szabó Gábor) Fotó: D. K. Filtp Gabriella Miskolc (ÉM) - Szu- Csong herceg moso­lyog. pedig közben megszakad a szíve. A dinasztia vezérének ar­cán is csak a kényszere­dett mosoly látszik, még akkor is, ha átsüt rajta a gonosz akarat. Mindenki mosolyog. Mert ez a mosoly orszá­ga. Az erőltetett mosoly országa... Már Lehár- Ferenc is aggó­dott az operett miatt. A műfaj hanyatlásának oka­it keresve jutott arra, hogy a valószínűtlen cselek­mény, az ostoba történet, az operett-bárgyúság a ku­darc legfőbb oka. A zene­szerző a maga eszközeivel mindent megtett azért, hogy megújítsa, élővé te­gye az operettet, élő és ér­ző emberekkel népesítse be a színpadot, növelje a zene drámai erejét. Az ere­detileg A sárga kabát cím­mel írt - régen elfeledett - operettet a szerző átírta. Az 1930-as bemutatóra megváltozott a történet, megváltozott a zene... Most is operai igénnyel szólal meg - Kesselyák Gergely vezetésével - a Miskolci Nemzeti Színház zenekara tolmácsolásában a Lehár-mű. Hegyi Árpád Jutocsa rendező is min­dent megtett azért, hogy sikeiüljön az újraélesztés. De a történet legalább olyan avítt már, mint an­nak idején A sárga kabáté lehetett. Persze, az érzel­mek időtállóak, minden korban megérinthetik a nézőt. Megérinthetik, ha nem arra figyel például, hogy vajon mitől olyan ri­asztó az imádott kínai követ? Leblanc Győző kissé vámpírosra sikerült sminkje egyáltalán nem teszi vonzóvá Szu-Csong herceget. így miután meg­jelenik a színen, az a kér­dés: ugyan miért tetszik a szép Lisának (Seres Ildi­kó), miért rajongnak érte a bécsi fruskák, miért megy el vele az ismeretlenbe minden gondolkodás nél­kül Lisa. Leblanc érzelmi­leg túlfűtött éneke erény is lehetne, ha nem látszana, hogy mindezt micsoda erő­kifejtéssel éri el. Mellette nehezen hallható és érthe­tő Seres Ildikó egyébként is gyengébb hangja. És ne­hezen értelmezhető Szu- Csong és Lisa szerelme, tragédiája. A másik szereposztás kettőse jobban összeillik. Nógrádi Gergely Szu- Csongja vonzó és titokza­tos. Nem csoda, hogy elan- dalítja a lányokat a bimbó­zó barackfaágakról szóló dalával. Pirisi Edit Lisája tiszta, szép énekével pedig Szu-Csongot erősíti meg szerelmében. Bár afölött már neki sincs hatalma, hogy az ifjú művész me­revségét oldja. Nógrádi Gergely még a tapsra is olyan teátrálisan vonul be, mintha most vágták volna ki a nagyoperettmesék ké­peskönyvéből. De legyen Szu-Csong Leblanc Győző vagy Nóg­rádi Gergely, a Vágyom egy nő után... kezdetű dal hatalmas siker. A közön­ség mindkét művésztől ki­követelte a ráadást. Hálás szerep Kardos Ró­berté, aki mint fóeunuch kedvére komédiázhat, ugyancsak kedves, kelle­mes a huszár főhadnagy (egyik szereposztásban Dézsy Szabó Gábor, a má­sikban Vida Péter) és Mi, az ifjú kínai hercegnő (Kertész Marcella és Ko­vács Vanda) kettőse. A legparádésabb meg- mutatkozási lehetőséget a tánckar kapta, vagy in­kább Majoros István kore­ográfus érte el, hogy ilyen látványos legyen Szu- Csong beiktatási ceremó­niája. Bár minden, ami Kínában történik, rendkí­vül látványos. Dávid Atti­la díszlettervező mesevi­lágot teremtett. A kínai jelentek gazdagsága mel­lett különösen szerényen hat a bécsi környezet, Ju­hász Katalin jelmezterve­ző is sokat dolgozhatott a pazar kínai ruhákon, ez­zel szemben úgy tűnik, mintha a bécsi mulatság­ra mindenki csak felka­pott valami esté hit a ru­határból. A bécsi operettrelikviák megkoptak, a művirág na­gyon mű, a szalon nappali, Kína viszont ragyog - és eróltetetten mosolyog. „Taposóaknák” a partitúrákban... Kovács László miskolci dirigens is tagja a karmesterverseny zsűrijének A Miskolci Szimfonikus Zenekarnál próbával telt a hétvége A szerző felvétele Dobos Klára Miskolc (ÉM) - A ma kezdődő karmesterversennyel kapcsola­tosan nem ért véget Kovács László feladata azzal, hogy jól felkészítette zenekarát a ver­senyzők „kiszolgálására”. Az a megtiszteltetés érte a Miskolci Szimfonikus Zenekar karmeste­rét, hogy tagja lehet a zsűrinek«. □ Ön versenyzőként részt vett va­laha ilyen karmesterversenyen? • Talán a második vagy a harma­dik televíziós versenyen. Akkor sokkal nagyobb társadalmi meg­mozdulást váltott ki ez a rendez­vény: szimpatizáló táblákkal vo­nultak a verseny helyszínére az érdeklődők, és nagy dolog volt, hogy nekem drukkolt az ország mint egyedüli magyarnak, aki a középdöntőbe jutott. De nekem a versenyek nem igazán fekszenek, nem is nagyon forszíroztam... □ De gondolom, azért végig követ­te a versenyeket. Megegyezett nagyjából a véleménye a minden­kori zsűriével? • Természetesen nem. Mindig voltak olyan emberek, akiket nem értettem, miért kerültek olyan magasra, illetve olyanok is, akiket jobb helyre tettem volna. De azt hiszem, ez normális is, hiszen a zsűri nemcsak karmesterekből áll, hanem zenetudósok, zenekari igazgatók is vannak benne, akik többféle szempont alapján érté­kelnek. A mostani elózsúrizésen azt tapasztaltam, hogy a karmes­tereknek általában megegyezett a véleményük, ugyanakkor a zené­vel másként kapcsolatban lévők pedig másképpen értékeltek, mint a gyakorló karmesterek, akik köz­vetlenül a bőrükön érzik ezeknek a mozdulatoknak a jó vagy a rossz megvalósítását. □ A nem szakmabeli közönség mi­re figyeljen, ha nem csak szimpá­tia alapján szeretne „bíráskodni”? • Egyrészt a szakszerűséget kell értékelni, amiben benne van a korrekt vezénylési technika, az értelmes próbafelépítés, a zene­karral való bánásmód. Ezt, persze a közönség nem biztos, hogy jól meg tudja ítélni. A kifejező erőnek azonban Je kell menni” a nézőtér­re is. Ha ez a két szempont talál­kozik. akkor az élmény abszolút átütő, és a karmester győzelem­esélyes. □ Ön már a legutóbbi karmester- versenyen is sokat „hibázott”... • Igen. Én vagyok a taposóakna- elhelyező, illetve itt az a jó, ha rálépnek, mert akkor kapják a pontot. Nagyon fontosnak tar­tom, hogy a karmesternek való­ban jó füle legyen. Olyan hibákat építettem be a szólamokba, ame­lyek akár ott is lehetnének, vagy­is nem arról van szó, hogy a négy zöldség közé beraknak egy éb­resztőórát, és ki kell találni, me­lyik a kakukktojás... Meg vagyok róla győződve, hogy7 a közönség ebből nem vesz észre semmit. Csak a nagyon jó fülűek hallják meg, hogy egy7 rövid részleten be­lül tíz helyen picit más a dolog. Amit a klarinétnak kellene ját­szani, azt esetleg a fuvola ját­ssza. Fontos, hogy7 a karmester a kottát olvassa, ne csak úgy körül­belül dirigáljon... A zenekar segít*.- Egy szemvillanás, egy7 mosoly jelzés lehet a karmesternek. Mi min­den versenyzőnek maximálisan igyekszünk segíteni, nem az a cé­lunk, hogy7 gátoljuk őket Néha kicsit vissza is kell fogni magunkat..- meséli Keresztfalvi Gizella, a Miskolci Szimfonikus Zenekar gordon (nagybőgő) művésze, zenekari felügyelő, aki úgy gondolja, nagy meg­tiszteltetés ez a zenekar számára.- Úgy tapasztalom, minden kolléga élvezi a karmesterversenyt. Nem találkoztam senkivel, aki azt mondta volna, minek ez nekünk. Ráadásul nagyon szép műveket játsszunk, ami külön is élmény. Az • biztos, hogy7 nagyon fárasztó lesz... Az eddigi hagyományok szerint a zenekar is pontoz.- Megbeszéljük, mi hogy éreztük, mennyire tudott a versenyző ve­zetni egy-egy hangszercsoportot, hogy tudta a dallamívet megmutat­ni egy mozdulattal, milyen precízek voltak a beintései, mennyire hagyta vagy nem hagyta magára a zenekart...

Next

/
Oldalképek
Tartalom