Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-15 / 88. szám

LLX25 199 t. A PVSK a bajnok, DKSK-BC nem „nemzetközizik” Miskolc, Budapest (ÉM - BCS) - Pécsett véget ért a magyar női kosárlabda bajnokság idei rájátszása, miután a bajnoki finálé negyedik összecsapásán is a PVSK-Dália együttese diadalmaskodott, így a mecsek- aljai együttes 3-1 arányban jobbnak bizonyult a GYSEV-Ringa csapatánál. Ami az NB I „hátországát” illeti, a többi helyosztón már korában befejeződtek a csatározások. A DKSK-BorsodChem gárdája a tavaly elért negyedik helye után az idén lejjebb csúszott, hi­szen a piros-fehérek a mostam rájátszás során nem jutottak be az elődöntőbe. A bajnokság hajrájában csak az ötödik helyért küzdhettek a BSE gárdája el­len, de a két nyert mérkőzésig tartó párharcot elvesz­tették és végül a hatodik helyen kötöttek ki. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő évadban a diósgyőri együttes nem szerzett jogot arra, hogy Magyarországot valamelyik nemzetközi kupában képviselje. Mint azt Horváth Frigyestől, a Magyar _ Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökétől megtudtuk, a múlt héten tizenegy - a versenykiírást és nevezést tartalmazó - csomag érkezett a Nemzet­közi Kosárlabda Szövetségtől (FIBA), s a felbontás után kiderült, hogy az 1998/99-es idényben öt női és hat férfi együttes indulhat a nemzetközi kupákban. A férfiakat négy csapat képviseli a Koracs-kupában, míg két gárda a Klubcsapatok Európa Kupája soro­zatban állhat rajthoz. Ami a női csapatokat illeti: az Euroligában egy együttes, a magyar bajnok - tehát a PVSK-Dália - indulhat, míg további négy gárda a Ronchetti-kupában szerepelhet, vagyis a bajnokság második (GYSEV-Ringa), harmadik (Soproni Postás), negyedik (FTC-Diego) és ötödik (BSE-Esma) helyén végzett csapatai. A női NB I rájátszásának még nem közölt ered­ményei: Az 1. helyért: GYSEV-Ringa - PVSK-Dália 58-71, PVSK-Dália - GYSEV-Ringa 70-64, GYSEV-Ringa - PVSK-Dália 64-60, PVSK-Dália - GYSEV-Ringa 85-78. A bajnoki finálét a Pécs nyerte, 3-1-re. A 3. helyért: Soproni Postás - FTC-Diego 70-55. FTC- Diego - Soproni Postás 48-53, Soproni Postás - FTC- Diego 81-72. A párharcot a Postás csapata nyer­te, 3-0-ra. Az 5. helyért: DKSK-BorsodChem - BSE-Esma 102-81, BSE-Esma - DKSK-BorsodChem 94-65. A párharcot a BSE nyerte 2-1-re. A 7. helyért: Zala Volán TE - KSC Szekszárd 86-73, KSC Szekszárd - Zala Volán 67-77. A Zala Volán 2-1-re nyerte a párharcot. A 9. helyért: Cofinec Petőfi Nyomda KKC - OSC-Köz- gáz 83-61. A Cofinec 2-0-ás összesítéssel szerezte meg a 9. helyet. A 11. helyért: Bajai TK - BSC Szarvas 70-68, BSC Szarvas - Bajai TK 75-62. A párharcot a Szarvas nyerte 3-2-re, s így ők maradtak benn az NB I- ben. A bajnokság végeredménye: 1. PVSK-Dália, 2. GYSEV-Ringa, 3. Soproni Postás, 4. FTC-Diego, 5. BSE-Esma, 6. DKSK-BorsodChem, 7. Zala Volán TE, 8. KSC Szekszárd, 9. Cofinec Petőfi Nyomda KKC, 10. OSC-Közgáz SC, 11. BSC Szarvas, 12. Bajai TK 1. Empoli (12 Csak egy pont a zebrák előnye... nÉnnia Ronaldóék nem veszthetnek pontot. 3. Bielefeld (18.)- Bayern München (2; A^mdé^lMk^^n^^^^teló'dni látszik. Felsőházi rangadó a hazai pálya előnyével. Az utolsó szalmaszálak egyike... 16.)-Hertha BSC (10. Királyék egy kicsit „kipukkadtak". 7. Alalanta (16.) - Fiorentina Bár mindkét csapat tud meglepetést okozni... fmmiÉÖmmm Minden mindegy alapon. EMMIflI'BIPtftWnM A sajtosoknak ez rutinmunka. 0. Napoli (18.) - Sampdoria (9 Elmarad a feltámadás. _______ A vendéglátóknál senki sem mehet biztosra. 2fC. di Sartero (20.) »Perugia (6- Lazio (3 Nagyon nagy a különöséi 3. Ravenna (16 Ez olasz másodosztály! A vendégek egy ikszre jók. Liverpool (3 TOTONYEREMENYEK A Szerencsejáték Rt. közlese szerint a 15. heti to­tónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők. 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, a, következő hétre átvitt nettó nyeremény- összeg 16 382 345 forint. 13 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nettó nyeremény- összeg 13 105 876 forint. 12 találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 207 222 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 16 070 forin­tot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 3207 fo­rintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 4 találatos nem volt, a következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 404 516 forint. 3 találatos 38 darab, nyereményük egyenként 3 916 forint. A hét végén a huszadik fordulót bonyolították le a labdarúgó megyei II. osztály három csoportjában, ahol a következő eredmények születtek: ÉSZAKI CSOPORT Bánhorváti -Alsózsolca 1-411-2) Bánhorváti, 100 néző. Vezette: Kovács. Bánhorváti: Bényei (Antal) - Szabó L, Simkó, Ja­kab, Czövek, Mátyás, Czikora, Demeter, Jaskó (Derenkó), Kiss, Zsuponyó (Zelena). Edző: Bényei József. Alsózsoica: Tasi - Varga, Miklós R., Ónodi, Budai, Mizser (Fazekas), Balogh (Urbán), Horváth S., Miklós A., Vass, Horváth T. Edző: Veres Imre. G.: Jaskó, ill. Vass, Ónodi, Horváth S., Horváth T. Kiállítva: Simkó, Jakab, ill. Ónodi. Jók: Szabó, De­renkó, ill. Ónodi, Budai, Horváth S. Ifi.: 3-2. ga), Veres (Gadóczi). Edző: Krémer Imre. ME- AFC: Kiss - Boschánszky, Kováts, Fehér (Kovács P.), Pápai (Barkó), Szajbert (Szabó), Jádi, Nagy Zs„ Nagy D., Koseczki, Eke. Edző: Szemerszky Rudolf. G.: Mida, ill. Koseczki (3). Kiállítva: Ba­ba, Mida. Jók: Udvari, Kurucz, Dósa, ill. Ko­seczki, Eke, Nagy D. Hejőcsaba - Onga 5-2 (3-1) Felsőnyárád - Hidvégardó 1-0 (0-0) Felsőnyárád, 200 néző. Vezette: Ortó. Felsőnyárád: Máthé L - Szalai, Hegedűs, Béri, Máté, Braun, Barczy, Knopp, Feledi, Vladár, Fiala (Lipcsei). Szakvezető: Szabó László. Hidvégardó: Horváth I. - Márta, Kondi, Kalóz, Medve, Kalász, Drencsán, Kiss, Csőke R. (Békési), Hubi, Csőke I. (Szegedi). Szakvezető: Molnár József. G.: Knopp. Jók: Hegedűs, Knopp, Feledi, ill. Kalóz. Ifi.: 1-1. Heiocsaba, 300 nezo. Vezette: Buttkai I. Hejőcsaba: Juhos - Nagy Z., Sloszár, Kavecsánsz- ki, Vasas, Mikola (Balázs), Kiss Cs., Zsófi, Feren- csik, Vodicska, Resetár. Edző: Szűcs István. Onga: luhász - Bárdos Zs„ Bárdos K., Palakovics, Ur- szin, Veres, Dávid, Puzsár, Lakatos, Orgon (Va­dász), Galamb. Edző: Füstös József. G.: Ferencsik (2), Zsófi (2), Vasas, ill. Galamb, Dávid. Jók: Va­sas, Ferencsik, ill. Bárdos K., Dávid, Puzsár. Ifi.: 2-2. Rudabánya - Sajókeresztúr 1-1 (1-1) Dédestapolcsány - Varbó 1-1 (0-1) Dédestapolcsány, 300 néző. Vezette: Kálmán. Dédestapolcsány: Kovács - Pallai, Szaniszló (Tö­rök), Magyar, Szabó, Eke-Rigó, Szalóki Cs., Deme­ter, Lukács, Szalóki K., Németh. Edző: Kiss László. Varbó: Madocsai - Virágh, Vántal, Cseh, Kiss J., Király S., Viskolcz, Kulcsár (Kovács), Seszták, Ka­locsai, Király O. Edző: Nagy Antal. G.: Németh, ill. Seszták. Jók: Kovács, Magyar, Szabó, Demeter, Németh, ill. Vantal, Kiss}., Seszták. 1-3 (1-1) Rudabánya, 300 néző. Vezette: Samu. Rudabánya: Keller - Szajkó, Sebestyén (Szénási), Kovács, Molnár, Szopkó, Veres, lancsurák, Balázs, Laczkó, Musa (Jakab). Edző: Kiss Károly. Sajóke­resztúr: Szilágyi - Fodor Z., Popovics, Magyar, Dienes, Zieber, Gulyás (Sütő), Hanász, Kiss (Fodor E.), Bódi, Szukup (Bagoly), játékosedző: Dienes István. G.: Musa, ill. Bódi. lók: Szajkó, Musa, ill. Zieber, Hanász, Bódi. Ifi.: 15-0. 2 Isóvadász - Felsőtelekes 2-1 (0-0) S2P Mályi- MEAFC lyi, 150 néző. Vezette: Galanics. Mályi: Udvari - Krémer, Horváth P., Baba, Mi­da, Kurucz, Rákosi, Dósa, Bállá, Kőműves (Var­Alsóvadász, 150 néző. Vezette: Márkus. Alsóvadász: Meczkó - Pintér, Homovics, Buri, Horváth, Vámosi (Mészáros), Drótos P., Bakos (Pintér P.), Farkas, lakó, Drótos L. Edző: Pintér László. Felsőtelekes: Pores - Lippai, Vizes A., Fe­KELETI CSOPORT iszakarád - Bodroehalom Tiszakarád, 400 néző. Vezette: Váss. Tiszakarád: Kol - Karászi, Oláh I., Oláh Z., Plete- nyik, Dócs (Kántor), Tóth S., Zsiga, Mitró, Budai, Tóth R. Edző: Világh Béla. Bodroghalom: Kiss J. - Petercsák, Osztroha B., Rendes, Szabadka (Majo­ros), Perecsényi, Osztroha A., Tóth Z„ Osztroha T. (Pataki), Vajda T., Pálóczi M. Szakvezető: Balogh András, Koncz Mihály. G.: Mitró (2), Tóth S., ill. Osztroha T. (3), Tóth Z. Jók: Oláh I., Mitró, ill. Osztroha T. (a mezőny legjobbja), Kiss ).,Osztro- ha B. Ifi.: 0-1. 2-2 (1-1) Taktakenéz, 250 néző. Vezette: Tarjányi. Taktakenéz: Guth - Kiss P., Konyecsik, Molnár (Nagy S.): Péter, Vaskó, Erdei, Bodnár (Matiszkó), Nagy L., Kiss J., Tóth L. Edző: Zakariás Imre, Nagy Zoltán. Golop: Gergely - Drapcsik, Szabó A., Sza­bó L. (Oláh), Kurucz, Encsi (Kiss), Takács II, Szabó I. (Takács I), Kohári, Szárnya, Volczér. Edző: Sza­bó István. G.: Vaskó, Szárnya (öngól), ill. Takács II, Szabó A. Jók: senki, ill. Gergely, Drapcsik, Ku­rucz, Szárnya. Ifi.: 3-1. igánd-Abaújszántó 2-3 (1-2) Cigánd, 150 néző. Vezette: Szelényi. Cigánd: Bállá Zs. - Fodor A., Boricza, Balia J., Ta­más, Kopasz, Orosz, Fodor Cs., Csordorás, Majo­ros, Sándor. Edző: Fodor Géza. Abaújszántó: Er- dősi - Soltész, Király (Németh), Németh G., Bállá, Feledi, Dudás, Szilágyi, Csenged (Olejnyik), Ko­csis, Húszak, játékosedző: Kocsis József. G.: Bállá Fodor Cs., ill. Huszák (2), Csenged. Jók: senki, ill. Németh G., Feledi, Huszák. Ifi.: 1-3. 3-4 (2-2) ■Gönc - Hegyköz SE 5-0 (2-0) Gönc, 300 néző. Vezette: Soóváry. Gönc: Tóth - Mandlik G., Kunzó, Kutasi, Molnár (Kovács), Csontos, Spisák, Juhász (Nagy R.), Mand­lik Zs. (Lehoczki), Dankó, Kopcsó. Edző: Csontos József. Hegyköz FC: Zubik - Tokár, Soltész, Tóth, Fábián, Laczkó (Bállá), Repka, Petercsák, Timkó, Szabó, Sipos (Ragyák). Edző: Tóth Béla. G.: Spisák (2), Dankó, Mandlik G., Juhász. Kiállítva: Repka. lók: Spisák, Juhász, ill. Zubik. Ifi.: 4-1. Bekecs FC - Kenézlő 5-0 (2-0) Bekecs, 150 néző. Vezette: Csorba. Bekecs: Kádas - Olajos, Göndör, Gyurán, Turcsik (Sélley), Putnoki, Kovács, Gályász (Boncsér), Dá- nyi, Tóth (Szilágyi), .Bendik. Edző: Hauberger Pál. Kenézlő: Szemán - Balogh I., Durányik, Bódi, Végh, Balogh Cs., Balogh M., Koleszár (Lakatos), Egyed, Karászi, Zsindely. Edző: Molnár Tibor. G.: Bendik (2), Dányi, Kovács, Göndör, jók: Olajos, Göndör, Bendik, ill. Szemán, Végh. Ifi.: 1-1. arcai - Erdőbénye 1-1 (1-0) Tárcái, 200 néző. Vezette: Ferge. Tárcái: Fehér - Majoros, Varga, Pataki, Márton, Titkó (Halász), Mészáros (Bodnár), Soltész, Lacz­kó, Barcsa, Hudák. Edző: Hazír István. Erdőbénye: Balogh - Fekete, Losonczki, Oláh, Erdősi, Péti, /yjatisz, Hudák (Farkas), Nagy, Sánta, Kiss. Edző: Tóth Ferenc. G.: Laczkó, ill. Farkas. Kiállítva: Nagy. |ók: Laczkó, ill. Matisz, Sánta. Ifi.: 4-0. Erdőhorváti - Tolcsva 1-3 (0-2) Erdőhorváti, 400 néző. Vezette: Jakab. Erdőhorváti: lósvai N. - Rebecsák )., Bajusz, Szűcs, Sajgó (lósvai G.), Rebecsák N., Peimli, Novák, Ka­KÖZtP CSOPORT mmammmmmmmiam Tiszakeszi, 400 néző. Vezette: Dávid. Tiszakeszi: M. Varga G. - Keresztúri, Csanálosi, Lő- rincz, Paczók, Nagy (Zombor), Bubenkó, Szomba­ti, Bóta (M. Varga Cs.), Béres, Potyka (Bartha). Edző: Kápolnai László. Forró: Sztrik - Varga, Fe- renczi, Lakatos T., Gulyás (Hancsár), Tirpák (Cser- nai), Lutián, Hanyecz, Lakatos J., Tőkészki, Nyitrai. Edző: Tőkészki Ferenc. G.: Szombati, Bóta, Bartha, Keresztúri. Jók: Keresztúri, Paczók, Nagy, Szomba­ti, ill, senki. Ifi.: 3-1. _______________________ 4-0 (2-0) ■Tis/aluc - Girincs 2-2 (2-2) G Tiszalúc, 350 néző. Vezette: Pecze. Tiszalúc: Lisóczki - Tokaji, Viszolay, Böszörményi, Szilágyi (Petruska), Nagy, Végső (Macsó), Mogyo­rósi, Kálmándi, Szabó, Ozsváth. Edző: Gyöngyösi Károly. Girincs: Bori - Mészáros, Fekete, Nyircsák, Nagy L. (Béki), Németi, Visegrádi, Répási (Nagy J.), Lupkovics, Vadászi, Kovács. Edző: Vámosi Károly. G.: Böszörményi, Viszolay, ill. Németi (2). Kiállít­va: Nagy. |ók: Lisóczki, Viszolay, Mogyorósi, ill. Nagy L„ Németi, Visegrádi, Vadászi. Ifi.: 5-0. szaló - Krasznokvajda 6-3 (3-0) ■Vatla-Csobád Aszaló, 100 néző. Vezette: Buttkai II. Aszaló: Varga Z. - Varga A., Mika, Glonczi I., Ja­kab, Staviárszki, Oravecz, Magyar, Hajkó, Buko- venszki, Glonczi K. Edző: Árvái Károly. Krasznok­vajda: Galló - Grebely A. (Gallyas T.), Tóth T., Gallyas I., Tóth l„ Tódi, juhos P., Grebely Zs., ju­hos ). (Kulcsár), Kiss, Gallyas Gy. Edző: Siroki )á- nos. G.: Bukovenszki (3), Staviárszki, Hajkó, Ora­vecz, ill. juhos ]., Juhos P., Gallyas I. Jók: Hajkó (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill. senki. Ili.: 2-2. 4-0 (1-0) Bükkábránv - TITAN SE 0-1 (0-0) Bükkábrány, 200 néző. Vezette: Kozdrony. Bükkábrány: Jaksi - Balázs, Szabó, Fazekas, Szé­kely, Kerekes, Zólyomi, Tóth, Ludányi, Kiss, Dávid. Edző: Szép Pál. TITÁN SE: Holló - Demeter L, De­meter j„ Berg, Tóth (Ferenczi Cs.), Ferenczi A., Nagy, Csirmaz, Pető, Hímer flnáncsi), Burai. Edző: Ferenczi Imre. G.: Ferenczi A. lók: senki, ili. az egész csapat. Ifi.: 1-0. Vatta, 100 néző. Vezette: Leveleké Vatta: Szekeres - Bessenyei Z. (Bessenyei N.), Balázs, Gyöngy, Kovács, Szabó (Juhos), Rétéi, Nagy, Szeghő, Török, Tóth (Búzás). Edző: K. Tóth jános. Csobád: Szabados (Tamás) - Vismeg, Mika, Bangó, Csucsi, Tamás F„ Lakatos, Tamás)., Budai R„ Budai Z., No­vák. Mb. Edző: Budai Zoltán. G.: Tóth (2), Nagy, Ba- lázs, lók: az egész csapat, ill, az egész csapat. Ifi.: 3-0. Sály, 200 néző. Vezette: Urbán. Bükkalja SE: Áfra - Nagy, Sályi, Kovács A., Juhász, Susz­ter, Szabó, Máté (Kiss), Stenger, Farkas, Mészáros. Edző: Nagygyörgy Mihály. Novajidrány: Orosz - Bertalan, Or­tó, Tóth, Ónodi, Fazekas I. (Fazekas B.), Galyas, Vanó, Petrányi, Mata, Glonczi (Balogh). Edző: Takács Miklós. G.: Sályi, Suszter. Jók: az egész csapat, ill. senki. Ifi.: 2-3. Szalaszend - Bogács 3-0 (3-0 3 Szalaszend, 200 néző. Vezette: Czék Szalaszend: Jakab A. - Szopkó, lakab F., Tarr, Rozsnyai (Gáspár), Kuszkó (Terebesi), Krizsán, Da­hér, Kiss, Vizes Z., Holló, Szarka (juhász), Kava- iyecz, Galyas, Kovács (Munkácsi). Edző: Vizes András. G.: Jakó, Drótos P., ill. Vizes Z. Kiállítva: Vizes A. |ók: Homovics, Buri, Farkas, ill. az egész csapat. Ifi.: 8-0. Bódvaszilas- Hangács 4-1 (2-0) Bódvaszilas, 350 néző. Vezette: Kalász. Bódvaszilas: Kovács - Takács, Horváth I. (Kraj- nyák), Képes, Farkas, Tóth Z., Horváth Z., Tóth \., Nagy (Homyák), Trenka, Palcsó. Szakmai vezető: Dobos jános. Hangács: Nagy R. - Ta­kács, Mihók, Csóti Cs., Csóti V., Orosz I. (Orosz Z.), Hronyecz, Varga, Horváth Zs. (Hor­váth D.), Purger, Sándor. Edző: Hronyecz Pál. G:: Palcsó (3), Tóth Z. ill. Varga. Jók: Takács, Farkas, Tóth Z., Trenka, Palcsó, ill. Mihók, Var­ga. Ifi.: 4-1. Az Északi csoport állása 1. Hejőcsaba 20 17 2 1 66-12 53 2. Varbó 20 14 3 3 67-19 45 3. Bódvaszilas 20 13 f 6 53-29 40 4. Alsózsolca 20 11 6 3 55-23 39 5. Sajókereszt. 20 9 4 7 . 33-25 31 6. Onga 20 8 5 7 44-32 29 7. Felsőnyárád 20 8 5 7 29-35 29 8. Rudabánya 20 8 4 8 27-36 28 9. Alsóvadász 20 8 4 8 34-53 28 10. Dédestap. 20 7 4 9 43-55 25 11. Hlangács 20 7 2 11 32-39 23 12. MEAFC 20 6 3 11 39-42 21 13. Bánhorváti 20 6 3 11 29-47 21 14. Mályi 20 5 3 12 27-43 18 15. Hidvégardó 20 4 2 14 25-57 14 16. Felsőtelekes 20 3 1 16 17-73 10 '' '> ' v , . - • V ’ í zsimér (Márton), Bolló, Iván (Naár). Edző: Rebecsák József, Orosz László. Tolcsva: Mata - Gyüre, Sánta, Dorogi, Kádas, Kopa, Pásztor, Milik, Kótai (Gon­dos), Bajnok, Ajler (Rácz). Edző: Földesi Károly. G.: Rebecsák N., ill. Kótai (2), Kopa. Jók: Jósvai N„ Re­becsák N., ill. az egész csapat. Ifi.: 0-1. Pacin - Hollóháza •4-1 (4-1) Pacin, 200 nezo. Vezette: Kiss. Pácin: Kovács - Fodor, Szatmári, Mester, Tóth, Paro- nai Tamás Csomós (Horváth), Paronai Tibor, láger (Csontos), V. Nagy A., P. Nagy A. Edző: Tóth József. Hollóháza: Babis - Frind Gy., Bordás, Olexa, Trembu- lyák, Géczi, Frind T„ Szalx), Stiloer (Vaszlavik), Kaba- bik, Kovács. Edző: Kovács István. G.: Paronai Tamás (2), Jáger, Csomós, ill. Kababik. lók: Szatmári, Tóth, Pa­ronai Tamás, Paronai Tibor, Jáger, ill. senki. Ifi.: I -3. 1. Tolcsva 20 16 4 — ' 44 •10 ■52 2. Bekecs 20 14 3 3 78-21 45 3. Gönc 20 13 5 2 59' •15 44 4. Bodrogh. 20 10 5 5 43-27 35 5. Pácin 20 10 5 5 ■ 51 •37 35 6. Erdőhorváti 20 11 1 8 37­-28 34 7. TarcaJ 20 9 5 6 32­-36 32 8. Taktakenéz 20 8 4 8 52 •47 28 9. Kenézló' 20 7 3 10 43­-53 24 10. Tiszakarád 20 6 4 10 30­•42 22 11. Hollóháza 20 5 5 10 22 41 20 12. Abaújszánló20 6 1 13 33­■62 19 13.Erdőbénye 20 5 3 12 27­•36 18 14. Hegyköz FC 20 5 3 12 22­•40 18 15. Cigánd 20 4 2 14 25­■77 14 16. Golop 20 3 3 14 34­60 12 nyi, Gaál, Lakatos, Tóth (Mata). Edző: Verpecz Ist­ván. Bogács: Szajlai - Varga K„ Szeberin, Ittes, Jan­kó (Varga Zs.), Pintér, Fülep, Balogh, Csattos (Gye- nes), Ács, Verhóczki (Derda). Elnök: Csecsődi Imre. G.: Krizsán (2), Tarr. Jók: lakab A., Kuszkó, Krizsán, Tóth, ill. senki. Ifi.: 4-4. _______ _ M ézőkereszteS- Biikkszentkereszt 2-0 (2-0) Mezőkeresztes, 300 néző. Vezette: Kujbus. Mezőkeresztes: Gulyás - Dósa, Szilágyi, Sepsi, Kovács, Kiss J. (Kiss Z.), Csóka (Bukta), Molnár G., Ujj, Jablon- kai, Gyükér (Szendrei). Edző: Sepsi Ferenc. Bükkszent- kereszt: Lénáit - Behinya, Kömlei V., Huszti, Rákóczi (Pilisi), Komiéi)., Négyesi, Tulai (Császári), Kruzsely, Pa­taki, Fridel. Elnök: Fridel Antal. G.: Újj (2). jók: Csóka, Ujj, Jablonkai, Gyükér, ill. Kömlei V., Pataki. Ifi.: 3-0. A Közép csoport állása 1. Tiszakeszi 20 14 3 3 58-19 45 2. Mezőkeresztes20 13 5 2 52-21 44 3. Szalaszend 20 11 6 3 45-18 39 4. Bükkábrány 20 10 4 6 43-35 34 5. TITÁN SE 20 9 7 4 41-33 34 6. Girincs 20 10 4 6 35-27 34 7. Krasznokvajda20 9 6 5 64-43 33 8. Bükkszentk. 20 9 3 8 51-37 30 9. Tiszalúc 20 7 6 7 31-35 27 10. Aszaló 20 8 2 10 47-44 26 11. Forró 20 7 2 11 36-49 23 12. Bogács 20 5 6 9 32-43 21 13. Novajidrány 20 3 6 11 21-49 15 14. Vatta 20 3 4 13 32-71 13 15. Csobád 20 3 4 13 28-67 13 16. Bükkalia SE 20 2 6 12 22-47 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom