Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-21 / 93. szám
mm 1998. Április 21», Kidd KULTÚRA ÍSZAK*MAOTARORSZAe Több fényt! Verselő pataki diákok Sárospatak (ÉM) - A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium Több fényt! címmel adott ki egy verseskötetet. A gimnázium ötéves jubileumi ünnepségének napján, április 24-én, csütörtökön délelőtt 10 órától a gimnázium épületében mutatják majd be a diákok verseit tartalmazó kiadványt. A verse- lők mindegyike bemutatkozott már az Árpád Vezér Gimnázium Diákvilág című lapjában, többük költeményét pedig lapunk fiataloknak szóló mellékletében, a Jövünkben is olvashattuk. A kötet végére helyezett bemutatkozásukból pedig kiderül, hogy a tizenhat-tizenhét-tizennyolc évesek szeretik Adyt, József Attilát, Weöres Sándort, Pi- linszkyt, Radnótit, de Rimbaud-t, Byront, Lermon- tovot vagy Puskint is. Szeretnének költészettel vagy irodalommal foglalkozni, fordítanak „idegenből”, szeretik a másságot, a hóbortokat, követik a szívüket és várakozással néznek a jövő elé. A kötetet Balázs Ildikó, a gimnázium magyartanára - lapunk állandó külső munkatársa - szerkesztette, és Vass Tibor - lapunk Literátor című irodalmi rovatának a szerkesztője - lektorálta. * Sárospatak (ÉM) - Az „5 éves az ÁVG” rendezvénysorozat megnyitója április 22-én, szerdán délután háromnegyed 5-kor kezdődik a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban. A megnyitót az osztályok bemutatkozása követi. Másnap, csütörtökön többek között néprajzi előadást, diákvegyészek előadását hallgathatják az érdeklődők, illetve részt vehetnek különféle sportrendezvényeken, szavalóversenyen, este pedig táncházban. Pénteken bemutatkoznak a diákköltők, népdalénekesek, Vida Gábor akadémikus a bioszféráról tart előadást, a tornacsarnokban pedig kézilabdatoma lesz. A Művelődés Háza színháztermében este 6- tól a jubileumi gálaműsort láthatják az érdeklődők. Ä rendezvénysorozat befejezéseként szombaton este 7 órakor bál kezdődik az iskola aulájában. Nebulós Föld-nap Miskolc (ÉM) - A Föld napját - hagyományosan - városi rendezvény keretében ünnepli meg a miskolci Nebuló Általános Iskola. Mostani programjuk április 22-én, szerdán délelőtt 9 órakor gyermekrajzokból válogatott kiállítás megnyitójával kezdődik. Utána játszóházban festhetnek, hajtogathatnak és készíthetnek bábokat az érdeklődők. A természetvédelem, természetismeret témakörben szervezett vetélkedő után mese- és versmondó verseny lesz. Indulni olyan szabadon választott irodalmi művekkel lehet, amelyek a természetről szólnak, amelyekben növény, állat szerepel. Bővebb információ a (46) 347-834-es telefonszámon kérhető. „Keressük meg a szemünkkel! Látásfejlesztés, látásjavítás az alsózsolcai Fekete István Óvodában V A látásjavító és -fejlesztő' továbbképzésre még várják az érdeklődő óvodapedagógusokat Fotó: Vajda János Aisózsolca (ÉM - NyZ) - A szem a lélek tükre - ezzel a címmel dolgozott ki játékos látásfejlesztő programot az alsózsolcai Fekete István Óvoda két pedagógusa, Fazekasné Baksi Piroska és Fiaskó Judit. Programúk bemutatására április 29-én, szerdán és 30-án, csütörtökön - délelőtt 9 órától délután 3 óráig - szerveznek regionális szakmai továbbképzést az alsózsolcai Faluházban.- Óvodánkban az egészségmegőrzést elsődleges feladatnak tekintjük. A gyermek harmonikus fejlődésének döntő feltétele, hogy érzékszervei is tökéletesen működjenek. Mi legfontosabbnak a látás szervének, a szemnek a működését tartjuk, hiszen a gyermek a látás révén szerzi a legtöbb információt - magyarázza Fazekasné Baksi Piroska, óvodavezető, a program egyik kidolgozója. - A látás tanult funkció, az egészséges gyerekeket is meg kell tanítanunk látni és láttatni. Az alsózsolcai Fekete István Óvoda játékos látásfejlesztő programja nemcsak egészséges gyerekeknek szól. A többéves óvónői tapasztalat alapján egyre több a szemüveges, a kancsal és a különböző szembetegségben szenvedő kisgyerek mind Alsó- zsolcán, mind tágabb környezetünkben. Ezért kezdtek öt éve a program kidolgozásához. A látásélesség, a térlátás, a mélységlátás, az együttlátás stb. talán az iskolakezdés előtt válik igazán aktuálissá: fel kell készülni arra, hogy az iskolás gyerekek szemét nagyon megterheli az írás és az olvasás. A vizuális foglalkozáson a nagycsoportosok üvegre - az üveg alá tett sablon alapján - festenek, de vannak, akik papírpillangót készítenek: az egyik szárnyát bepöttyözik festékkel, majd kettéhajtják, és festő- hengerrel „egyengetik el” a színeket. Az iskola előtt álló korosztály másik csoportja textildarabkákból, ceruzareszelékből, papírból készít tavaszi képeket.- A gyerekek nagyon élvezik, amit csinálnak. Még a nagyon mozgékony gyerekek is leköthetők egy- egy foglalkozáson. Az óvodában ekkor találkoztak a gyerekek először tűvel és cérnával - idézi a többé- kevésbé már kész hímzések „történetét” az egyik óvónő de nagyon ügyesen használták az eszközöket. Az apró öltések a szem és a kéz nagyfokú, összehangolt munkáját feltételezik.- Programunk központjában elsősorban a szemérzékelés és a látásfejlesztés áll, ez azonban nem jelenti azt, hogy csak szem- tornákat végeztetnénk. A szem-kéz-láb koordinációjára törekszünk, a gyakorlatok pedig áthatják egész napos munkánkat - jellemzi tevékenységüket Fazekasné Baksi Piroska, az intézmény vezetője. - Elsősorban a vizuális és a testnevelés foglalkozásokon jelennek meg a különböző szemgyakorlatok, de környezeti foglalkozásokon is alkalmazhatók. Egyébként többheti étrendet is készítettünk, hiszen a táplálkozás is meghatározza a látást. A program minden csoportban használható. A kiscsoportban viszont még nehezebb: az utazásiéi beszélnek a gyerekek, kezükkel mutatják a mozdonykerék mozgását, székeket raknak egymás után, piros-kék kendőt kötnek, integetnek. „Keressük meg a szemünkkel a katicabogarat!” - mondja az óvónő. A gyerekek ujjúkkal mutatják a bogarak repülését, nagyítóval nézegetik a képzeletbeli allatokat-nö- vényeket. Szinek, formák, nagyságok, szem- es kézmozgások...- Gyógyítani a bajt nem mindig lehet, de megelőzni igen - mondja Fazekasné Baksi Piroska. - A megelőzés pedig csoportmunka, melyben részt vesznek a óvodapedagógusok, a tanítónők, a szülők, a védőnők, a orvosok, a pszichológusok és a gyerekek... Iskolai jubileum Miskolc (ÉM) - Jubileumi ünnepséget rendez a miskolci (volt 34-es számú) Könyves Kálmán Általános Iskola fennállása 35. évfordulója alkalmából április 24-én, pénteken délután fél 4-től a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A szervezők várják az iskola volt növendékeit is, akik a gálaműsorra a (46) 370-309-es telefonszámon igényelhetnek belépőket. Pető János képei Pető János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 22-én, szerdán délután 3 órakor a mezőkövesdi Városi Galériában. Az alkotásokat Herkely György, Mezőkövesd polgármestere ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A tárlat május 10-ig tekinthető meg. Vass Lajos népdalosai Eger (ÉM - SFL) - Az év elején Érden kezdődött az a népdalos sorozat, amelyhez kapcsolódva további tizennégy helyszínen tartottak - a Vass Lajos Népzenei Szövetség és a Magyar Művelődési Intézet (MMI) szervezésében - vetélkedőket. A sorozatzáró összejövetelt a múlt hétvégén tartották meg Egerben. OIsvay Imre, az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa elmondta, hogy nem véletlenül rendezték a hevesi fővárosban a sorozat utolsó fordulóját: ezen a vidéken példásan ápolják a népzenei hagyományokat. A népdalkörök, népzenészek régiós megkötés nélkül választhattak a versenyhelyszínek között, ezzel - a megmérettetés mellett - a szervezők az ország tájegységeinek jobb megismerését is biztosították az együttesek számára. A tavaszi versenysorozat nemcsak hazánk településeit érintette. Horvátország kivételével minden szomszédos országban megtartották a Vass La- jos-versenyt. Az egri vetélkedőn megyénket két szólista és három népdalkor képviselte. Dudovics Istvánná (Tállya) és Kalina Ferenc (Tállya) ezüst fokozatú minősítést ért el. A Gyöngykaláris Népdalkor (Uppony) szintén ezüst, a Bogácsi Pávakor (Bogács) kiváló arany, a Kővirág Népdalkor Egyesület (Tállya) két arany fokozatú elismerést kapott (az egyiket a KÓTA ajándékozta a tállya- iaknak). Az egész napos program a Dobó téren fejeződött be, ahol a harmincnégy versenyző együttes és szólista közösen énekelte el Vass Lajos legkedvesebb népdalait, a székely és a magyar Himnuszt. Tankötelesek beíratása Miskolc (ÉM) - Tankötelesek azok a gyermekek, akik hatodik életévüket 1998. május 31-éig betöltik, és az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérték. Tankötelessé válhat azonban az a gyermek is, aki a hatodik életévét csak 1998. december 31- éig tölti be, de a szülő kéri gyermeke beíratását. A tankötelezettség kezdetéről az óvoda vagy a Nevelési Tanácsadó Intézet szakvéleménye alapján az adott általános iskola igazgatója dönt. A miskolci általános iskolákba a gyerekeket április 23-án reggel 8 órától este 6 óráig, és 24-én reggel 8 órától délután 2 óráig lehet beíratni. A beíratáshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata és a gyermek fejlettségét igazoló óvodai vagy nevelési tanácsadói szakvélemény. * A miskolci Kafíka Margit Általános Iskola (Hun- falvy út 1.) április 23-án, csütörtökön reggel 8 órától este 6 óráig, 24-én, pénteken pedig reggel 8 órától déli 12 óráig várja a rajz és mozgásmúvészeti osztályaiba beiratkozó, leendő elsőseit. Az iskola vezetősége kéri, hogy a szülők a beíratáshoz vigyenek magukkal a szükséges iratokon kívül - a gyermekükről írt óvodai szakvéleményt, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, saját személyigazolványukat - 3600 forintot, mely összeg fedezi a tankönyvek és a balesetbiztosítás árát. További információ az alábbi telefonszámon kérhető: 46/379-959. A teremtés üzenete Miskolc (ÉM) - A teremtés üzenete címmel Kisfaludy György időfizikus tart előadást - a Mandorla Egyesület és a Miskolci Bölcsész Egyesület szervezésében - április 22-én, szerdán délután 5 órától Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban. Urbán Tibor alkotásai Urbán Tibor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás április 23-án, csütörtökön délután 5 órakor a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Az alkotásokat Szemadám György festőművész, művészeti író ajánlja az érdeklődök figyelmébe.