Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-18 / 91. szám
Másféle Fele-Más Országos vándorkiállítás második állomáshelye volt március 23. és április 3. között a debreceni Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános iskolája. Két huszonhárom éves fotós, Polónyi István (Pisti) és Tavas József (Tócsa) Fele-Más címet viselő, Down-szindrómás gyerekekről készült fotóanyagát tekinthették meg az érdeklődők. A két budapesti alkotóval a kiállítás megnyitóján múltról, jelenről, a fotózás és a másság kérdéséről beszélgettünk. „Az általános iskola 6-7. osztályában együtt kezdtünk el kirándulni. Akkor jött a nagy gondolat, hogy mi lenne, ha fotózgatnánk. Először tájképeket készítettünk. Az első filmtekercset az otthoni fürdőkádban kézzel közösen hívtuk elő, ami karcos és irtó rossz minőségű lett, de nagyon örültünk neki” - kezdi a múltidézést Pisti. „Középiskolás korunkban külön tevékenykedtünk. Aztán iskolai szinten is tanultunk fotózni. Pisti a Práter utcai 6. számú Szakmunkásképző Intézetben, én pedig a MÚOSZ szervezésében a Bálint György Újságíró Iskola fotóriporterképző szakágát végeztem el. Ám igazából az ősz mesterektől lestük el a fekete-fehér technika csínját-bínját” - meséli Tócsa. Ezután felváltva, egymás meglátásait kiegészítve folytattuk a csevegést. „Szakmai előremenetelünkben sokat köszönhetünk Horváth Ernőnek, Horváth Szabolcsnak, Horváth Péternek, a HVG főfotográfusainak. Ők megtanítottak minket egy nagyon jó látásmódra, miszerint az emberek és a figura körül mozog, mozogjon a fotográfia. Azt tartjuk fontosnak, hogy az ember legyen a középpontban. A történetek, amelyeket szeretnénk elmesélni fotóinkkal, mindig az emberről, az emberekről szólnak. Emellett a képi szerkesztésre, a minőségre is ügyelünk. Sajnos, a mai fotóriportek 70%-a nem tud fotózni. Ugyanis rengeteg újságnál nem az számít, jó-e a kép, hanem az, hogy van-e hírértéke, ki vagy mi van rajta” - állítja Tócsa. „Napilapnál, hetilapnál is dolgoztam már. S igencsak elment a kedvem az állandó gombnyomogatástól...” a kiállítás anyagából: az egészséges és a beteg egymásra találása Egy kép 1993-ban segítőkként mentek Gi- rincsre, ahol főleg debreceni Down-kó- ros gyerekekkel foglalkoztak. Ott is készítettek fényképeket, majd önállóan hol Pesten (például a Korai Gyermekfejlesztő Központban, Gyógy pedagógiai Főiskolán), hol Debrecenben az Élet Jegyében Alapítvány Heinrich Lenzen Korai Fejlesztő, Óvoda és Általános Iskolában fotózott képekkel bővítették az anyagot. Eközben Pisti középiskolás fotópályázaton országos második helyezést ért el, az iskolai háziversenyen első lett. Arra a legbüszkébb, hogy az országos aktfotó-pá- lyázaton elnyerte a második helyet. Tócsának Nagykanizsán volt önálló kiállítása Társas magány címmel. Ezt tekintik a Fele-Más előfutárának. A Down-szindrómás gyerekeket ábrázoló képeket gondolatébresztőnek szánják. A tárlatajánióban ezt olvashatjuk: „Célunk az, hogy mindannyian elgondolkodjunk azon, hogyan tudnánk elfogadni, természetesnek tekinteni, ha valaki nem pont olyan, mint mi. Ne féljünk a kapcsolatteremtéstől, közeledjünk bátran hozzájuk, mivel ők talán jobban igénylik a szeretetet, mint sok egészséges ember.” Munkájukkal megpróbálják közelebb hozni az egészséges és a sérült gyerekeket. Abban szeretnének segíteni, hogy az egészségesek ne sajnálják, ne nevessék ki sérült társaikat. Tudatosan általános iskolás gyerekeknek szánják fotóikat. A hatás nem marad el. A másféle, fele-más arányban (fejenként 11-11 képük látható) készült fotók láttán mindannyian megállunk egy pillanatra. A kocsiból grimaszolva kikukucskáló Márkot önfeledten fedezi fel a képmás gazdája. Eljöttek néhányan a Down- klub tagjai közül is. Az általános iskola tanulói percek alatt barátkozni kezdenek a „Danikkal”. Együtt nevet á Down- kóros Zsuzsival egy szőke kislány. S odaáll mellé, nem húzódik el tőle... Sikeres volt a kiállítás. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával létrejött fotóanyagot szeretnék az ország minél több általános iskolájába eljuttatni az alkotók. Várják olyan iskolák jelentkezését, amelyek szintén a másság elfogadására törekszenek. Kiss Beáta Buli buli hátán Mint a gomba, úgy szaporodnak a szórakozóhelyek Debrecenben. Nem mondhatod, hogy nem találtál megfelelő helyet, hiszen esténként 2-3 buli nyírja ki kapuit előtted. Azt sut» mondhatod, hogy nem találtál : megfelelő zenei kínálatot, hiszen a diszkók mellett léteznek alternatív zenét szolgáltató helyek, rockbuhk is. Szóval csak rajtad múlik, hol töltőd az estéd. De vajon szükség van-e ennyi bulira? Nem érzirek úgy, hogy las- é san elsüllyedünk a bulik forgatagában? Rendszeres idő- közönként újabb szórakozóhelyek nevét kell a fejünkbe vésnünk. Elárasztanak minket a reklámok, szórólapok, i plakátok. A választ ti adjátok meg. „Túl sok új hely nyílt, és ez zavaró, megosztja az cm- . beteket. Vannak »beállt«, a kóztudatban keringő helyek, Azt hiszem, inkább ide jönnek az emberek, talán már reflexből is.” (J. R.) „Azt, hogy mindennap van valahol hűlt, nem tartom i :j §; rossznak. Annak viszont nincs értelme, hogy estenként • 3-4 buli is van, mert nagyon széthúzza a szórakozni • ; ( vágyókat. Értelmetlen az is, hogy sorra nyílnak a szó• rakozóhelyek, biztos háttér nélkül, arra számítva, hogy : i odavonzzák a fiatalokat.” (P. Beáta, KERTKE) „Isten őrizz, hogy még több szórakozóhely legyen, ez I , is sok. A mostani helyek sem igényesek, csak félházzal működnek. Rengeteg engedményt tesznek, hogy odacsalogassák az embereket. Elég lenne 4-5 hely, jó programokkal, jó zenékkel, ahol kulturáltan lehetne J szórakozni.” (H. Henriett, KLTF.) J- „Legyenek jó kis kocsmák, oda úgyis járnak az cm- j %■ berek. Kocsmára és kcnyérboltra mindig szükség van.” . ’? | (Cs. László, KITE) „Túl sok a buli a városban. Elég volna - mint 2-3 j ' évvel korábban volt - két stabil buli, amely személyi >: összetételre és a buli minőségét tekintve is kielégítő = ; lenne.” (R. Ferenc, KLTE) j : „Minden Inni ugyanarról szól - ugyanolyan szín- T ' vonalon. Kevés a változatosság. Az nem volna baj, hogy •' , sok van, de legyen választási lehetősége a szórakozni ; vágyónak. Értem ezen azt, ha egy hangulatos kiskocs- í ' mába akarok menni, találjak megfelelő, kulturált he- ; V Ivett. (F.T.) „Szeretem a diszkókat, de a bulik minősége nagyban ? I függ a társaságtól. I eg ven kevesebb hely, de ami van, J \ legyen igényes.” (T. Éva, KLTE) ' | t Á véleményekből látszik, hogy szinte mindenki .-| y ugyanazt gondolja. A színvonalra cs a kulturált szóra- 1 kozási lehetőséget nyújtó bulikra mindenki igényt tar- ,| tana. Ha már egyszer elmegy az ember bulizni, érezze |ól magát, megfelelő társaságban. T !i • - : . ■ I Csató Anett ' - ' 'V Nem divat már rímelni hogy újat, merészet alkossak, de ez nem olyan egyszerű. Kevésszer „A szobrászat mesterségéhez tudnám hasonlítani az írást, a költészetet. Az alkotó addig farag egy nagy kődarabot, amíg ki nem alakul belőle az, amit ő szeretne. Lényegretörően kifejezi a kész darab azt, mire gondol a művész, mégis benne van az egész szikla is. ” így vélekedik a sárvári versíró verseny bronz okleveles díjazottja, a debreceni Kircsi Péter. A városból egyedül ő jutott be az országos versíróversenyre. iMagabiztos megjelenése már tükrözi a különlegességet, a másságot. Tekintetében némi bizonytalanság látszik, de ez talán csak a fiatalságának tudható be.- Április elején mérettetett össze huszonegy meghívott diák a verskategóriában Sárváron. Milyen műhelymunkák folytak a diákírók, diákköltők országos találkozóján? — Egész napos felolvasások, véleményezések, elemzések előzték meg a dobogósok nevének nyilvánosságra kerülését. Az értékelés az előzetesen beküldött, legfeljebb huszonöt gépelt oldalnyi pályázatok alapján történt. Az én verseim felett egy órán át folyt a vi- t a , ala- poKircsi Péter, a verselő san megkaptam a magamét. Kiemelték a közhelyeket, a már elhasználtnak minősített szófordulatokat és a felesleges jelzőket.- A dobogó harmadik fokát mégis csak úgy érdemelhetted ki, hogy valami rendkívülire, kiemelkedő tulajdonságra bukkantak a bírálók verseidben.- A legnagyobb dicséretet a versek egyenletes hangulatáért kaptam, Nagyon örültem, hiszen a biztatás mellett most már fel is tudok mutatni valamit. Eddig több helyre pályáztam, nem nagy sikerrel. Mindig arra törekszem, vagyok elégedett magammal.- Mióta próbálkozol a költészettel ?- Lassan négy éve írok verseket. Tizennégy évesen jöttek az első olyan gondolatok, amelyek arra ösztönöztek, hogy írjak. Nem festek, nem zenélek, csak írok. Sokan mégis azt mondják, kilógok a sorból. Ez annyiban igaz, hogy a Bethlen Gábor Szakközépiskolába általában a reál érdeklődésű diákok jelentkeznek. Péter közben cigarettára gyújt. Továbbra is a komolyság, kimértség jellemző rá, de egyre oldottabb a beszélgetés hangulata, bár sokszor maga elé néz elgondolkodva. A mosoly igen ritkán és nagyon rövid ideig jelenik meg az arcán.- Bár magát az irodalomtörténetet nem kedvelem, az érdekességei foglalkoztatnak. A fogalmazókészségem mindig jó volt, próbálkoztam már novellaírással is. A drámaírás gondolata is megfordult a fejemben, de csak az ötletig jutottam. A versírás néha már könnyen jön, ha gondolataimat egy hónapja érlelgetem, nagyon hamar le tudom írni a sorokat. Mások szerint ez akkor sikerül a legjobban, amikor észre sem veszem, hogy írok.- Milyen témákban írsz legszívesebben? Ez is kapcsolódik a pubertáskor sajátosságaihoz Erre a kérdésre Péter hirtelen felkapja a fejét, és gyorsan rávágja:- Nem a szerelem foglalkoztat leginkább! Megyek az utcán, állok a buszmegállóban, és hirtelen eszembe jut egy szófordulat. így indul az egész. Az ötleten elkezdek rágódni, és e köré építem a többi sort. Ezután következik a legnehezebb rész, a tömény szövegből kihúzni a sablonokat, a közhelyeket. Lépésről lépésre Kircsi Péter * ® Önarckép Mindennap cigarettafüsttel mocskolom tüdőm, Siratom élő múltam, halandó jövőm. Gyomromban a világ, kavarog a gyomrom, Összes érzésémet el kell nyomnom. Mindennap cigarettafüsttel tisztítom tüdőm. Nevetem halott múltam, éledő jövőm. Meggondolatlanul meggondolok mindent. Szerelmet, halált, és embert és istent. Anyám a szomszéd szobában horkol. | Álmokat sző talán, vagy vágyakat horgol? Megfakul minden maszatos műremek. Kezdenek oszlani a műnemek. Lelkemben vetetten ágyak a vágyak. Szelíden szállnak döglött csirkeszárnyak. halad a vers, olyan, mint a faesztergálás. Először a szék lába készül el, aztán a szék.- Milyen célokat tűztél ki magad elé?- Folytatni szeretném az írást. Ehhez nagy segítséget adott ez az alapos „fejmosás”, amit a táborban kaptam. Nem bántam meg, hogy a Bethlenbe jelentkeztem, jól érzem itt magam. Az iskola tanulóinak háromnegyede ismer, de nem azért, mért verseket írok, hanem mert minden rendezvényen szerepelek. Közéleti ember vagyok. Továbbtanulni jogi vagy bölcsészkaron szeretnék, de nem tanári szakon, hanem például a lélektan érdekel. Mindenképpen humán irányt választok. Sándor Heléna Fotó: Horváth Katalin
