Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28 / 74. szám
II Észak-MagyarorszAg WMfM TÖRTÉNELEM VijT 1998* Március 28., Szombat c o Nyikes Zita „Kisgyermekként nem mindig értettem, hogy mikor mi és miért történik velünk...” - és Benárd Éva most elmeséli nemcsak a maga, hanem a nyolcgyerekes család egész történetét. „Nehéz élet volt™”- mereng el többször. Meghurcoltatások, kilakoltatások, internálások™- Apámat a munkája és a sorsa gyakran elszólította a családtól, sokszor volt távol. De jól emlékszem, azt mindig tudta, hogy melyikünknek milyen tanácsra van szüksége. Előfordult, hogy egyáltalán nem jutott idő az igazi és mély beszélgetésre, ilyenkor csak kirótta a büntetéseket, és ment. Nap mint nap anyánk volt velünk, nehezen bírt nyolc gyerekkel... Karácsony, valamikor az ötvenes evek végén. Egy kis házban a hatalmas ünnepi asztal körül orgonasípszerűén ülnek a gyerekek. Hogy éppen az ország melyik településén köszönt az ünnep, az nem is lehet lényeges, hiszen a Benárd családnak sokat kellett költözködnie. 1957-ben már a legkisebb lánygyermek is megszületett, így hét lány és egy fiú osztozkodik a szükségben és a sorsban. A fenyődíszítést mindig valamiféle varázs veszi körül náluk, a szülők pedig törekszenek a csoda megőrzésére. Gyertyagyújtás. A gyerekek nem várnak nagy ajándékokat az ünnepeken, elég egy nekik szóló üzenet, vagy a kedvenc ételük tovagőzölgő illata. A szépen díszített és „gazdagon szegény" asztaltól távol csilingelni kezd a csengő.- Csak később jöttünk rá, hogy apánk a háta mögött csengetett. 0 volt kettejük közül az engedékenyebb. De anyám a nyolc gyereket nem is tudta volna a szükséges szigor nélkül irányítani és ellátni. Nem futkostunk a fához, odavonultunk, énekeltünk, ki-ki elvette az ajándékát... Meghitt, csendes szeretet volt mindenütt. Úgy érzem, hogy hitet kaptunk, tartást CSALÁDREGÉNY A Benárd család 1956-ban és kitartást. Kisgyermekként nem mindig értettem, hogy mikor mi és miért történik velünk. Apám sokszor csak évek múlva mesélte és mesélhette el, hogy miért kellett annyiszor távol lennünk tőle. Az elsőszülött gyermek, a legnagyobb lány, Éva már emlékszik arra, amikor a második világháború után édesapját, Benárd Gézát családjával együtt marhavagonokban szállítják Dunacsunyról Biatorbágyra. A családanya a kisfiúval állapotos, összecsomagolhatnak egy-egy kézipogy- gyásznyi holmit, és indulniuk kell. Viszonylagos gazdagságot kellett otthagyniuk: a házukat, bútoraikat, a könyveiket, rádiót, fényképezőgépet...- Kevés családi fotó van, mert később nem volt lehetőségünk a fényképeszkedésre. Apám családjáról viszont mutatok néhányat. Amolyan nagypolgári család volt, egyik ősünk nemesi címet is kapott. Az apai nagyapám egy irodalmi társaságba járt Móra Ferenccel. De apám sokat betegeskedett, ezért javasolta az édesanyja neki: „Fiam, ne akarj irodai Benárd Éva Fotó: Farkas M. munkát végezni, legyél inkább a természet és a föld közelében.” így került az apám Gazdasági Akadémiára. Benárd Géza 1931-ben már gazdatisztként a szabolcsi Encsencsen dolgozik, itt ismerkedik meg egy talpraesett fiatal lánnyal, és összeházasodnak. Az aratást végző parasztokkal együtt megszervez egy sztrájkot, a sikerül növelni a munkások bérét. Természetesen az ifjú értelmiségi áthelyezésére találnak indokot. A család Dunacsunyra kerül, viszonylag békés és gazdag körülméPataki János festménye Benárd Gézáról nyék között élnek, megszületik az első három lánygyermek. A második világháború végén Szlovákiából kitelepítik a magyarokat, ekkor kerülnek Biatorbágyra. Itt a családfőnek munkanélküliként kell eltartania egyre népesebb családját. Gazdálkodik, viszi a piacra a zöldséget, gyümölcsöt. A pesti utak alkalmával bejár a Magyar Paraszt Szövetség Országos Központjába is, ott hivatali tisztséget lát el. A család Biatorbá- gyon az államtól kapott parasztházban él. Nem sokáig, mert orosz katonákat telepítenek be, először csak az első három szobába, később viszont az egész házat visszaveszi az állam. Újra menniük kell.- Nehéz élet volt. Én legalább öt helyen jártam az általános iskolát. Értelmiségi, vagy ahogy akkor mondták, egyéb származásom miatt nem tanulhattam tovább, másrészt, mivel én vagyok a legnagyobb, hozzá kellett járulnom a család eltartásához. Folyamatosan vándoroltunk, kevés hely volt, ahol igazi otthont tudtunk berendezni. Talán amikor ismét visszatértünk Encsencsre. Biatorbágyról tehát Encsencsre, az anyai nagyszülőkhöz megy a család. A szatmári településen Benárd Géza agronómusként dolgozik. Nyugalmasabb szakasz kezdődik ekkor a család életében: biztosabb megélhetés, megbecsültség. Aj. édesapát a Heves megyei Lőrincibe hívják, itt az országos talajvizsgáló laboratóriumban tudományos tevékenységgel bízzák meg. Aztán újabb fordulat: 1956. Zagyvaszántó községben a Nemzeti Bizottság elnöki tisztségét látja el Benárd Géza, ezért később felelősségre vonják, majd felmentik, hiszen nem volt meghatározó szerepe az eseményekben. 1958-ban újra előkerül az ügy, és Tökölre internálják.- Amikor apám börtönben volt, el kellett mennem dolgozni. Muszáj volt valamiből fenntartani magunkat. Anyám még a parlamentbe is felment, és azt mondta: „Ha nem engedik ki a férjemet, idehozom a nyolc gyereket, etessék maguk!” Anyám sokkal gyakorlatiasabb volt,' mint az apám. Két hónapig volt apám Tökölön, ezalatt kétszer látogathattuk meg. A hatalmas, hodályszerű terem középen dróthálót húztak ki a börtönőrök. Beengedik a rabokat a dróthálón innen, a látogatókat pedig a dróthálón túlról. „Tessék, lehet beszélni." Mindenki egyszerre kiáltozik, hogy mesélj és meséljetek, és kérdezi, hogy hát otthon mi van. De a nagy zajban igazán senki sem érti a másik szavát. Egymással szemben állnak az összetartozók, és nem tudván mit tenni, sírnak. Aztán a látogatók hazamennek, a rabok pedig maradnak. „Tudjátok, én fogok innen elsőként szabadulni, mert énértem nyolc gyerek imádkozik otthon" - mondja az egyik esti beszélgetés során a társaságnak Benárd Géza.- És tényleg így lett. Apám két hónap múlva kiszabadult. Amikor elvitték, mi még Lőrinciben laktunk, ő pedig már Miskolcon dolgozott és lakott, így először azt se tudtuk, hol van. A fóbérlójétól kaptuk az üzenetet, hogy apánkat egyik este elvitte a fekete autó... Emlékszem, minden este imádkoztunk érte. Végül Miskolcon úgy tűnik, hogy megállapodik a család. Kapnak egy másfél szobás lakást - tízen. Az egyik szoba tele van ággyal, a másik pedig a szülőké, továbbá a család közös élettere és Benárd Géza dolgozószobája. Benárd Géza megyei tanácstag lesz, cikkeket, tanulmányokat ír, könyve jelenik meg. Téli estéken járja a megyét, gazdatanfolyamokat tart. Beszél a trágyázásról, a vetőmagok kiválasztásáról, a termésjavításról...- Mesélte, hogy gyalog kellett mennie az abaúji, borsodi falvakba. Ahol érte az este, ott bekopogott egy házba. Ezeken az Ezüst- kalász-tanfolyamokon azonban nemcsak tanított, hanem beszélgetett is az emberekkel. Most is itt áll Szendrő szociográfiájának kézirata, szerette volna megírni egy nyírségi summás életét is. Ez volt a viszonylagos nyugalom, de a szétszóródás ideje is. A húgaim férjhez mentek vagy máshol tanultak, az öcsém kollégiumba került. Ma öten élünk Miskolcon, és ennek ellenére is keveset találkozunk. Most, hogy már nyugdíjas vagyok, igyekszem összehozni a családot, örülök annak, amikor bejelentkeznek az unokahúgaim: „Felmehetünk egy órára?” Szeretnék nekik valami olyasmit adni, amit én az apámtól kaptam. Benárd Géza az abaújszántói mezőgazdasági technikumból megy nyugdíjba. Később agyvérzést kap, betegsége ágyhoz és szobához köti. 1977-ben hal meg. Legnagyobb lánya, Éva most, nyugdíjas évei alatt megpróbálja rendszerezni apja munkáit, szeretné összegyűjteni az általa és a hozzá írt leveleket, válaszolni akar a miértekre. Munka közben gyakran eszébe jut apjától sokszor hallott figyelmeztetés: „Fiam, az a legfontosabb, hogy mindig szembe tudj nézni önmagaddalI" szép tavasz” /Juhász Gyula/ A z 1848. év március végi eseményei ugyan nem mentesek az ellentmondásoktól, de mégis biztatóak a jövendő alakítása szempontjából. Az újonnan szerveződő Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány legaktívabb tagja, a vattai születésű Szemere Bertalan méltán került pozíciójába. Az országosan szerveződő nemzetőrséget eredményesen fogta össze, s már március 27-étől rendszeres jelentést kért és kapott a helyi nemzetőrségek tevékenységéről. Sikeresen lépett fel a nemzetőrség fegyverrel való ellátása érdekében, olykor még az új kormányzat számára nem elég megbízható katonaság akciói ellen is fel tudta használni tettre kész nemzete őreit. A márciusi igák megmozdulásai segítségére voltak ebben. Március 28-án V. Ferdinánd király leiratában a felelős magyar kormányról szóló törvényjavaslat átdolgozására szólítja fel az országgyűlést, mivel nem járulhat hozzá az önálló magyar had- és pénzügyminisztérium felállításához. (Ugyanezen a napon tartják nemzeti gyűlésüket a szlovákok Liptó megyében, és a románok Kolozsvárott.) De mégsem nevezhetjük e napot szerencsétlennek, hiszen ekkor kerül a helyére a Lánchíd első lánca, s az erdélyi országgyűlés összehívását is ekkor kezdeményezi az uralkodónál Teleki József, Erdély főkormányzója. Március 29-én érkezik meg Pozsonyba a nádor az elutasító királyi leirattal, amelyet Zsedényi Ede hitelesített, aldt ezért méltán örökített meg irodalmunk, mint az eszmék elárulóját. A leirat hatására Batthyány lemond, de az alsó tábla határozata visszautasítja a királyi választ, s az úrbéri viszonyok eltörlését elfogadottnak nyilvánítja, mert a törvény lényege ellen a leirat nem emel kifogást. A pesti Közbátorsági Választmány további királyi halogatás esetére Pestre hívja a kormányt, és a függetlenség kikiáltásával fenyegeti Bécset, majd 31-én csatlakozásra hívja fel a vidéki választmányokat is. Ez már engedékennyé teszi az uralkodót, aki újabb válaszában elfogadja a 23-i törvényjavaslat lényeges pontjait. Április elsején éjjel pedig Pestre érkezik Eötvös József báró, és - a tömegeket csillapítandó - a Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlésen ismerteti a 31-i királyi leiratot. Ezek után a nádor által maradásra bírt Batthyány Lajos miniszterelnök 2-án a király elé terjeszti kormánya tervezett névsorát. Ugyanezen a napón indítja el a Munkások Újságja című hetilapot is Táncsics Mihály. Az újság minden kétkezi munkát végzőhöz szólni kíván. Táncsics némely kérdésben még a radikálisok követelésein is túllépett, s így hamarosan elszigetelődött. Április 3-án a minisztertanács a megyei önkormányzatokkal kapcsolatos ellentéteket vitatta meg. Itt ismét szembekerült egymással Kossuth (ki a megyéket népképviseleti alapra akarja helyezni) és Széchenyi (aki ódzkodik ettől). Az országgyűlés e napon zárja le a nemzetőrségi törvény vitáját. Az udvar magatartásából érzékelhető, hogy az engedékenység csak ideiglenes, s mivel az új kormányzatnak szüksége lehet a katonaság támogatására, ezért a pesti nemzetőrök az Ellenzéki Kör utasítására felkeresik a laktanyákat, hogy a katonákkal barátkozzanak. Mint a középkor óta minden zavaros időben, ismét megindulnak a zsidóellenes fellépések a vidéki városokban (Pécsett, Pozsonyban, Székesfehérvárott), s a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány a provokációk elkerülése végett a hatóságokat figyelmezteti, hogy a megbízhatatlanabb sorkatonaság helyett a nemzetőrséget vessék be ezek felszámolásánál. Később majd éppen innen indul ki az antiszemitizmus. E megmozdulások irányítják a figyelmet arra, hogy törvényben kell kimondani a zsidók egyenjogúságát. Április 4-én az országgyűlés felterjeszti a népképviseletről szóló törvényt, mely szerint szavazati jogot kapnak a nemeseken kívül azok, akik legalább negyed telket birtokló parasztok, önálló kereskedők, alkalmazottal rendelkező iparosok, vagy értelmiségiek. így választójoga lett az eddigi 1,6-1,7 százalék helyett a lakosság 7-9 százalékának. A korabeli Angliában a lakosok 4,8 százaléka rendelkezett választójoggal. A cenzus (a választójog szigorú feltételekhez kötése) miatt tehát nincs mit szégyenkeznünk. Vagy mégis... (Folytatjuk) A sorozat szerkesztője: Gulyás József Az esztergomi nemzetőrség díszszemléje 1848 áprilisában Múltidéző kérdések Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit felidéző cikksorozatunkhoz kapcsolódóan minden héten három kérdést is felteszünk olvasóinknak. Azok között, akik helyesen válaszolnak, és a megoldást - a lap alján közölt rejtvényszelvénnyel együtt - a megjelenést követő hét csütörtökjéig eljuttatják szerkesztőségünkbe, hetenként három darab 500 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, 3501 Miskolc, Pf: 351. Előző heti rejtvényünk megfejtése: a reformkori fogalmak szerint a „politikai nemzethez” soroltak minden Magyarországon élő nemzetiséget tekintet nélkül a nyelvi hovatartozásra; a felsorolt nemzetiségi vezetők szlovákok voltak, a Márczius Tizenötödike című lapot 1849. július 7-én tiltották be. Nyerteseink: Tóth Tamás, Miskolc; Gulyás Judit, Miskolc; Jakab Tímea, Forró. A nyereményeket postán kapják meg. 1. Mikor készült el a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvény? 2. Ki volt a Lánchíd tervezőmérnöke? 3- Hogy hívták eredetileg Táncsics Mihályt?
