Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28 / 74. szám
Történelem _______ A hatalmas, hodályszerű terem közepén dróthálót húztak ki a börtönőrök. Beengedik a rabokat a hálón innen, a látogatókat pedig a dróthálón túlról. II. oldal Riport ________________ H uszonegy éves lány. Azt kéri: hívjam egyszerűen Vikinek. Hosszú, sötét haj keretezi arcát, de a szemei már tompán fénylenek. Hosszú idő óta űzi az ipart. III. oldal Műhely____________________ A létet minden ember a maga teljességében próbálja megélni Igyekszem én is úgy megélni az élményeimet, hogy belehelyezem azokat a világegyetembe. IV. oldal Tavaszi énekes Fotó: Vajda János A hét embere Gúr Nándor, a kitüntetett Marczin Eszter ~ Mióta az eszemet tudom, öiárcius 15-e az egyik legfontosabb ünnep volt szádomra. A sors különös ajándékának tartom, hogy ePpen ehhez a naphoz kapcsolódóan vehettem át a Munkaügyért-díjat - kezdi a beszélgetést Gúr Nándor j40), a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, aki ezt, a munkaügyi miniszter által adható legmagasabb kitüntetést kapta meg a közelmúltban. A fiatal közgazdász több mint cárom éve irányítja a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei munkaügyi szervezetet, aki - mint mondja - a most kapott elismert a csapatmunka eredmé- cyeként könyveli el. ® Nyilván sok múlik az első emberen, de megfelelő stáb nélkül senki sem érhet el komo- Jyabb sikereket - fogalmaz Gúr Nándor. - Büszke vagyok arra, n°gy az elmúlt években egy o'yan csapatot tudtam kiépíte- m, amely kellő empátiakés- Z8éggel bír, és megfelelő értékrendet képvisel. Azt persze el kell ismernem: a mi szervezetünk sem mentes a torzóktól, oe ezeket igyekszem folyamatosan kiszúrni. ^ On szerint ellentmondásos Va8y éppen ellenkezőleg, kézenfekvő az, hogy az országban a egnagyobb munkanélküliség- gel küzdő megye munkaügyi szervezetének első embere kapta meg ezt a kitüntetést? 9 Azt hiszem, a feladat elvégzésének mikéntjét, minőségét nem az befolyásolja, hogy hány regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván egy-egy térségben. Ha több állásnélküli lenne vagy sokkal kevesebb, az az én és munkatársaim hozzáállásán, felelősségérzetén nem változtatna. Mindössze a meny- nyiségben lenne különbség, vagyis az egyik esetben kevesebb, a másikban még több munkánk lenne. □ Nem túl sok sikerélményt nyújt ez a szakterület a művelőinek, hiszen látványos előrelépést a jelenlegi helyzetben nem tudnak produkálni. 9 Ez az egyik legnagyobb bánatom. Elsősorban azért, mert a szervezet nagy energiákat fektet abba, hogy minél több hozzánk forduló ember számára megtaláljuk a kivezető utat az állásnélküliség szorongató, idegőrlő helyzetéből. Erőfeszítéseink viszont egy-egy gazdasági szervezetnél bekövetkező elbocsátássorozattal nullára íródnak. □ Mondana konkrét példát ? 9 Hiába sikerül nekünk a különböző munkaerőpiaci eszközök alkalmazásával munkahelyet teremtenünk, ha az energia- szektorban a privatizáció kapcsán bejön egy önkéntes távozási csomag, amelynek hatására 2300 ember hagyja el a bányát és az erőműveket. Elismerem, ha a számokat nézzük, kifelé olybá tűnik, mintha tespedt. állapotban lenne, vagy mintha sok mindent nem is tenne a munkaügyi szervezet, hiszen hatvanezer munkanélküli van. □ Ugyanakkor a munkaerőpiaci folyamatok alakulását nagyban befolyásolná, ha végre mind több, komoly tőkével rendelkező befektető jelenne meg térségünkben... 9 A térség fejlődése szempontjából fontos gazdaságfejlesztési trendeket sajnos máig nem sikerült megfordítani. Igaz, csírájában már mutatkozik, hogy egy-két - 100-500 főt foglalkoztató - cég megtelepszik nálunk is. De ez még mindig nem az a nagyságrend, ami mértékadó változást hozhat. □ A munkaügyi szervezet a külföldi példák adaptációidnak felhasználásával végzi tevékenységét vagy már saját, eszköztárát alkalmazza? 9 Az induló fázisban szinte minden csakis adaptáció alapján történt. A német, illetve az osztrák példa lebegett a szemünk előtt. De aztán folyamatosan - törvénymódosítások sorával - kialakult a magyar foglalkoztatáspolitikai eszköztár. Ma gyakorlatilag tizenhat eszköz szolgálja az előttünk álló feladatok, problémák megoldását. U A szervezet munkája után most egy kicsit beszéljünk Gúr Nándorról is. Szigorú főnöknek tartja magát? • Ügy gondolom, emberi módon igyekszem a felvetődő problémákat kezelni. De hogyha a visszaélés gyanúja lebeg bármilyen probléma körül, vagy nem a jogszerűség medrében haladunk, akkor azt nem nézem el. Fontosnak tartom a közvetlen kapcsolattartást munkatársaimmal, ezért havonta egyszer általában mind a tizenhat ki- rendeltségnél megfordulok. □ A munkája gyakorlatilag minden idejét leköti, hogyan tolerálja ezt a család? • Megértik, hogy számomra nagyon fontos a munkám. Persze, be kell vallanom, ezzel együtt van bennem egy jó adag lelkiismeret-furdalás, hogy kevés időt töltök velük. Ha van némi szabadidőm, akkor az természetesen elsősorban az övék. Egyre kevesebbet fordítok viszont hobbijaimra, a focira, a teniszezésre, a horgászatra. A morgás joga Kornya István Amikor megkérdezik a cigányt, mit akarna jobban: enni vagy melegedni, azt válaszolja, hogy leginkább szalonnát sütne. A fenti történet a pragmatikus gondolkodás iskolapéldája, a furfangos válasz irigylésre méltóan eszes. S kivált igaz ez és megfontolandó, ha a politikára gondolunk- választások előtt meg pláne. A „tűz” a közélet központja, a körötte ülők tűztől mért távolsága befolyásuk egyik alapvető fokmérője. S persze az is, hogy kinek mekkora pecsenyéje sül a tűzben. (A rutinosabbak persze tudják, hogy a pecsenye- és szalonna- sütögetéshez legalkalmasabb a parázs, és azt is tudják, így lassabb az eljárás, ám a lángokkal is hasonló hatás érhető el, csak a nyársat kell gyorsabban forgatni.) Akik a körön belül vannak, pontosan tudják egymásról, melyikük milyen messziről <vagy közelről) nyújtogatja nyársát. Kintről- a választók szemszögéből - sokszor azonban úgy tűnik, mindegyikük túl közel merészkedett, letagadhatatlan és el- titkolhatatlan égési sérüléseket szerzett, de legalábbis megpörkölődött, és takargatni próbálja sebeit. A választó- polgár pedig háborog. így is megfogalmazhatjuk a választók politika és politikusok iránti bizalmatlanságát -jobboldali kurzus ide, baloldali pragmatizmus oda: Úri huncutság!, Megszedik magukat! Saját zsebre játszanak! - hallható a közéltekben, buszokon, villamosokon, vonatokon. Szívemhez közel álló Márai Sándor Krúdy Gyulája (Szindbád hazamegy, rögtön az első oldalról idézem szabadon), aki fiatalabb korában egy este kedvenc kocsmá- rosa borkimérésében a nyolcadik fröccs után átölelte, és rettenetes ökleivel meggyomrozta a komoran nyakaló szófián huszártisztet, mert az a gyanúja támadt, azt feltétélezi a hadfi, hogy ő, Szindbád, hatvanhetes. Szindbád- nák nem volt politikai véleménye, mert rangon és méltóságon alulinak tekintette, hogy legyen, de nem szenvedhette, ha egy kalap alá veszik a kormánypártiakkal. „Mint író és úriember, az ellenzékkel tartott, nem annyira meggyőződésből, mint inkább jóízlésből, híven családja hagyományaihoz. " Abból, hogy éppen ezt idéztem, feltételezhetnék, hogy kocsmákban szoktam hőbörögni, hogy nem vagyok kormánypárti, hogy a családom sem az, véleményem sincs, s hogy tévesen értelmezem a nosztalgiát: összekeverem a mát a tegnapelőttel. Erről azonban szó sincs. Szindbád még elegáns közönnyel tarthatta magát távol a politikától. Mi azonban nem elegánsak, inkább felelőtlenek lennénk. Ez pedig - ugye - nem mindegy. A választások előtt, legkésőbb pedig a szavazófülkében döntésre kell jutnia mindenkinek, hogy kit is tart méltónak arra, hogy majdan a parlamentben véleményét és érdekeit képviselje. Természetesen az is egy lehetőség, ha valaki nem él állampolgári jogával, s nem szavaz - ez is egy szavazat, de... Voksolni abból az egyszerű megfontolásból kell, hogy aki nem szavaz, az még csak morogni sem moroghat az elkövetkező négy évben, vagy csak a bajsza alatt, hogy senki se hallja. Elveszíti erkölcsi alapját, hogy a következő parlamenti ciklus munkáját kifogásolja, szidalmazza, de még azt is, hogy nyugodt szívvel dicsérje - ízlésétől függően - a kormányt vagy az ellenzéket, esetleg mindkettőt egyszerre. Csupán azt akarom tehát hangsúlyozni, hogy nekünk ma - a demokratikus, a polgárosodó Magyarország szavazóinak - nemcsak lehetőségünk (amivel élni lehet), hanem kötelességünk is (amivel élni kellene): voksolni. Nehezen számon kérhető ez, hiszen nem feltétlenül kell tudnunk még közvetlen környezetünk tagjairól sem, hogy szavaztak-e egyáltalán. A polgári öntudatnak mégis fontos adatai azok a statisztikák, amelyekből kiderül: a szavazásra jogosultak ennyi és ennyi százaléka nem járult az urnák elé. (Megértve és eltekintve most attól, hogy a távolmaradásnak - a hétvégén jóidőben végezhető kerti munka csábításától, az esetleges kellemetlen, esős időn át a társadalom általános depressziójáig - számos oka lehet.) A szavazásokon résztvevők tekintetében eddig még jól állunk - országosan, bár felmerült az is, hogy a fejlett nyugaton eddig mindig nagyobb volt az arányuk, mint a sötét keleten. Ha pedig egy ismerősöm büszkén bevallja, hogy juszt se ment el, s később okoskodik, rövid úton felvilágosíthatom a „jogairól": minden, amit mond, felhasználható ellene, jobban teszi hát, ha hallgat. Választanunk tehát kell! Még akkor is, ha nehéz a döntés. Akkor is, ha a választék minden tagjával kapcsolatban vegyesek az érzelmeink. Azzal sem ékelhet senki: „Mi múlna pont az én szavazatomon!?”. Lehet, hogy éppen az az egyetlen iksz valóban semmit sem változtat a nagy egészen, de hogy legalább fejcsóválva moroghassunk, és - adja Isten! - tiszta szívvel örülhessünk, ahhoz pont az az egy kell.
