Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-28 / 74. szám

MISKOLC ÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA 1998. MÁRCIUS 28. SZOMBAT 54. évfolyam, 74. szám Világnyelveken megszólaltatott csecsemőképek 7. oldal Egy kamarában a mezőgazdaságért A mai ÉM-ből Hétvégi mellék­letünkben riportot olvashatnak a magyar örömiparról a jogalkotók és a prostitúciót mint ke- nyérkeresó foglalkozást űzők szemszögéből; meg­ismerkedhetnek a Bé­nán! család hányattatá­saival; Műhely oldalun­kon pedig Máger Ágnes festőművész vall alkotásai­nak szimbólumairól. 11-16. oldal Több a HALÁLOS BALESET. Az állampolgárok jogkövető magatartásának erősödésétől remélhető a közúti közlekedésben a kedvező változás. 2. oldal A Borsod-Abaiy-Zemplén Megyei Agrárkamara tegnap tartott küldöttgyűlésén elfogadták az elmúlt öt év mun­kájáról szóló beszámolókat és jóváhagyták az idei esztendőre javasolt feladatokat. A küldöttgyűlés megerősí­tette az agrárkamara elnöki tisztségében Fábián Gyulát, alelnökeként Csákány Bélát és Osvay Györgyöt. A kamara választott vezetősége a köztestület legfontosabb téladataként az őstermelőktől a betéti társaságokig te'jedo tagság segítését és érdekképviseletét, határozta meg, Tudósitásuiik a,2. oldalon. fotó: Farkas Maya ... ....... -^n . ■—ií __í_________~J T ársadalmi és kulturális melléklet • Fogós fogászati kérdések. h3­a fogászat részesedése az egészségügy költségvetéséből nem egészen 3 százalékkal része­sedik, szemben a nemzetközi tapasztalatok alap­ján minimálisnak számító 5 százalékkal - hangsú­lyozták a szakma képviselői a fogászati ellátásról, illetve annak finanszírozásáról szóló konferencián. • Kárrendezési Iroda, a Központi Kárrendezési Iroda (KKI), amely az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatal utódja, április 1-jé- től kezdi meg működését. A KKI feladata lesz a még le nem zárt kárpótlási ügyek továbbvitelén kívül a kárpótlás során felgyűlt dokumentumok őrzése. • Almáskert-telepítók. Újratelepítik a túzelhalás-fertózés miatt két évvel ezelőtt több mint negyven hektár területen teljesen kiirtott nyárlőrinci almáskertet. A Bács-Kiskun megyei községben a több mint száz termelőt - a járvány megakadályozása érdekében államilag elrendelt megsemmisítés miatt - nem csekély huzavona után, de végül teljesen kártalanították. A kulisszák mögött a színházi világnapon Miskolc (ÉM - DK) - Ha kinyitjuk a havi műsor­oldalt, rákattintunk va­lamelyik mű címére, megjelenik egy kép az előadásról, ha ott kat­tintunk az egyik sze­replőre, látható lesz a színész portréja és ön­életrajza amelyben újabb színdarabcíme­ket találhatunk, ezek­ről „tovább ugorha­tunk” a darabok szerző­jéhez..., és már rég el is felejtettük, hogy tulaj­donképpen csak azt akartuk megtudni, mi­lyen előadás lesz ma a miskolci teátrumban... Ellentmondásokkal teli magzatvédelem Budapest (MTI) - Az Al­kotmánybíróság várható­an meg ebben az évben ál­lást foglal a magzati élet védelméről szóló törvény alkotmányosságát meg­kérdőjelező indítványok­kal kapcsolatban. Az abor­tuszra vonatkozó rendel­kezéseket is tartalmazó, 1992-ben alkotott tör­vényiül az Alkotmánybíró­ság megállapította: a ter­hességmegszakításra vo­natkozó szabályok rende­letben való meghatározása alkotmányellenes. Bőveb­ben a 4. oldalon. Szomorúan aktuális szavak Móricz Zsigmondra emlékeztek Prügyön- A színház halad a korral- mondta Hegyi Árpád Ju- tocsa, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója tegnap- a színházi világnapon - amikor bemutatta a szín­ház internetes honlapját. A magyar teátrumoknak nagyjából a feléről talál­hatunk adatokat a világ­hálón. Az előkészítés sza­kaszában a honlap készí­tői természetesen tanul­mányozták a külföldi színházakról szóló inter­netes anyagokat is, a ta­pasztalatok felhasználá­sával - és bővítésével - korszerű homepage-et si­került készíteni Funke A színházi világnap szellemének megfelelően tegnap arról is meggyőződhetett a közönség, hogy mit rejtenek a kulisszák Fotó: Farkas Maya Attilának és Bállá László­nak, a Comtrans Kft. munkatársainak.- A nagy kihívás az volt, hogy egyszerre kellett áb­rázolni Magyarország első kőszínházát, és a legkor­szerűbb magyar színházat - mondják a számítógépes szakemberek.- Végső soron odáig sze­retnénk eljutni - hangsú­lyozta az igazgató - hogy a világ bármely táján egye­nesben láthassák a nagy- színházi előadásainkat a hálózaton „barangolók”. Kamera már van, de azért ez még néhány hónapba beletelik... Címük: http://vvwvv.olh.hu/Miskolri_Nemzeti_Srinhaz Levelezési cím: mszinhaz@maii.olh.hu Prügy (ÉM - Hl) - Mó­ricz Zsigmond szavai ma is, mint saját korá­ban, szomorúan aktuá­lisak - kommentálta a Vn. Móricz-napok meg­nyitóján az író Koldus című novellájából el­hangzott részletet Ku­pa Mihály, a Zempléni Településszövetség el­nöke tegnap a prügyi Művelődési Házban.- Móricz Zsigmond termé­szetesen mozgott az egy­szerű emberek körében, ám ettől még nem vált bamba népiessé. Magas szinten művelte az irodal­mat. Mint minden nagy ember, nem a jelennek al­kotott, szavai most is érvé­nyesek - fogalmazott Ku­pa Mihály. Tiszlavicz Csa­ba, a prügyi Móricz Zsig­mond Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy az író Prügyön szer­zett élményei alapján is- mei*te fel: az ország'fel- emelkedésének kulcsa a falusi ember. A Móricz Zsigmond em­lékére hetedik alkalom­mal szervezett kétnapos rendezvényi-e 34 általános iskolából 450 gyermek ér­kezett, hogy prózamondás, népi hangszer és néptánc kategóriában összemerje tudását. A magyarországi versenyzők mellett a Fel­Palotás a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak előadásában Fotó: Bujdos Tibor vidékről és Ukrajnából is jöttek gyermekek. A fellé­pések szünetében a vendé­gek megtekinthették az erre az alkalomra Magyar falu, falusi élet címmel ki­írt rajzpályázatra bekül­dött 469 rézből a Művelő­dési Ház előterében ren­dezett kiállítást. Ma, szombaton felavatják az író tiszteletére kialakított emlékparkot és a benne felállított Móricz-mell- szobrot, Lavotta Géza al­kotását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom