Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-16 / 63. szám
1 99®. MÁRCIUS 16. KÉTF© 54. évíolyeam, 63. sxám Kultúránk KITÜNTETETTJEI. Ketten a megyéből: Keresztény Gabriella újságíró, Zeke Edit díszlet-és jelmeztervező. 4. oldal Akár ÜLŐSZTRÁJKKAL IS AZ AUTÓÚT ellen, Lakossági tiltakozó akció lett a tájékoztató fórumból Barcikán. 5. oldal KORMÁNYMÉRLEG. Ellenzéki és kormánypártok véleménye az euro-atlanti integrációról. Az Európai Unió, a NATO és Magyarország kapcsolatának legfontosabb eseményei. 8. oldal Mától indul a sorozás Budapest (MTI) - Csaknem 55 ezer, 18-25 év közötti fiatalembert hívtak be országszerte a ma, hétfőn kezdődő és április 16-ig tartó sorozásra - tájékozatta az MTI-t a honvédség szóvivője. Sajner Gyula ezredes elmondta: a legtöbb hadkötelest - több mint 12 ezret - Budapestről hívták be. A megyék rangsorát Borsod-Abaúj-Zemplén vezeti, ahol mintegy 4300 fiatalt vizsgálnak meg. Azok a sorkötelesek, akik átmentek a egészség- ügyi és pszichikai szűrőn, augusztus 11-12-én, illetve november 17-18-án, de legkésőbb jövő év februárjáig megkezdik kilenc hónapos sorkatonai szolgálatukat. A bizottságok arról is döntenek, hogy a leendő katona korlátozással vagy anélkül alkalmas-e a fegyveres szolgálatra. Azt is közlik: melyik alakulathoz vonul be az újonc. Beosztásban és mikor kezdi meg a bakaéletet. A döntés ellen fellebbezéssel lehet élni, amelyet a másodfokú sorozóbizottság bírál el. A sorozás után a megyei köz- igazgatási hivatalnál lelkiismereti okokra hivatkozva lehet fegyver nélküli, vagy polgári szolgálatra jelentkezni, azonban aki az utóbbi lehetőséggel akar élni, annak tizenöt hónapos szolgálati idővel kell számolnia. A többéves statisztikai adatok szerint száz sorköteles fiatalból negyvenen egészségileg alkalmatlanok a katonai szolgálatra. Lobogó láng - lánglelkű költő A forradalom 150. évfordulóján Tiszaújvárosban felavatták Petőfi Sándor szobrát A tiszaújvárosi Március 15-e parkban felállított Petőfi-szobor leleplezésekor huszárok álltak díszőrséget Fotó: Vajda János Tiszaújváros (ÉM - Hl) - Az utolsó rendi országgyűlés példát mutatott valamennyi országgyűlésnek hazaszeretetből, áldozatvállalásból. A mai utódok pedig megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy méltók legyenek erre az örökségre - mondta ünnepi beszédében Kovács 'Tibor országgyűlési képviselő a Tiszaújvárosban az 1848-as forradalom 150. évfordulójának előestéjén tartott ünnepségen. A Március 15-e parkban rendezett fáklyafényes megemlékezésen felavatták Petőfi Sándor egészalakos szobrát. A többszáz fős tömeg fáklyákkal vonult a megemlékezés színhelyére, a Március 15-e parkba, hogy meghallgassa a Nemzeti dalt és részt vegyen az 1848/49- es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen. Kovács Tibor országgyűlési képviselő felidézte az utolsó rendi országgyűlés legfontosabb törvénycikkeit. Méltatta többek között a választójog kiterjesztéséről, a közteherviselésről, a városi képviselők rendszeréről szóló törvénycikkek megszületésének jelentőségét. Az ünnepi beszéd után Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke leleplezte Tiszaújváros legújabb köztéri szobrát - Seres János és Szórádi Zsigmond alkotását -, amely Petőfi Sándort mint a szabadság és a szerelem költőjét ábrázolja. A szobor megkoszorúzása után a tiszaújvárosiak a Derkoyits Művelődési Központban rendezett megemlékezésen vettek részt. * A forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére a megye más településein is születtek új köztéri alkotások. Március 14-én, szombaton Encsen Petőfi Sándor mellszobrát, Halmajon a költő dombor- múvét, Vámosújfaluban az 1848-as hősök emlékoszlopát adták át. Vasárnap Bánhorvátiban a forradalom és szabadságharc tiszteletére állított emlékművet, Megyaszón kopjafát, Szerencsen emléktáblát avattak... A MÁRCIUSI IFJAK NYOMÁBAN - MISKOLCON. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója Miskolcon is sokakat hívott megemlékezésre: a jubileumi „ünnepi, sétán" lényegesen többen vettek részt, mint.az elmúlt évek rendezvényein. A program-szokás szerint ~ a Kossuth-szobornál kezdődött és a Petőfi-szo- bornal fejeződött be, ahöha Szemere Bertalan Középiskola diákjai adtak műsort. (A miskolci ünnepség részletei, a o. oldalon;) . „ > ' - Fotó: Dobos Klára Tőkés László osztrák díja Bécs (MTI) - Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, az RMDSz tiszteletbeli elnöke nyerte el idén a Nagy Kunschak-díjat. A kitüntetést szombaton nyújtotta át Bécsben Alois Mock volt osztrák alkancellár, volt külügyminiszter, a Leopold Kunschak-díj kuratóriumának elnöke. A díjazottat Herbert Schambeck, az osztrák Szövetségi Tanács elnöke méltatta, majd Leni Fischer, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke mondott ünnepi beszédet. A Leopold Kunschak osztrák munkásvezérről, kereszténydemokrata politikusról elnevezett díjat 1965-ben alapították. Négy fokozata közül a legmagasabbat ítélték most oda Tőkés Lászlónak. Feltalálók találkoznak Budapest (MTI) - Budapest a házigazdája a Feltalálók I. Világtalálkozójának, amelyet március 16. és 22. között rendez meg a Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE). Az Olimpiai Csarnok ad helyet a legtöbb rendezvénynek. Többek között itt mutatják be a „Feltaláló Olimpia - Genius ’98” című nemzetközi találmányi kiállítást. Ez fórumot teremt a feltalálók számára, és felhívja a figyelmet a találmányok fontosságára. Feltalálók és szabadalomtulajdonosok többek között a vegyészet, a kohászat, a papíripar, a gépészet, és a fizika témaköreiben versenyeznek. A Karikaturisták és találmányaik című tárlatnak is a csarnok ad otthont. A világtalálkozón bemutatott találmányok az interneten is megtekinthetők a http:// www. inventor.hu/ címen. Nemzet akart lenni az ország Petőfi-szobrot avattak Kossuth szülőfalujában Monok (ÉM - HI) - A pesti ifjúság 150 évvel ezelőtt csodát művelt: kiállt a szabad, független nemzet megteremtéséért - mondta ünnepi beszédében Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke a Monokon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára rendezett vasárnapi megemlékezésen.- Nemzet akart lenni az ország, szabad, független nemzet. Sajtószabadságot, egyenjogúságot, a jobbágyok felszabadítását, vagyis az ember legtermészetesebb jogait követelték. Ezért győzhetett vértelenül és alkotmányosan a forradalom... Bár a szabadságharcot leverték, de el nem bukott, mert máig él a magyarok szívében, szellemiségében - idézte a múltat ünnepi beszédében Kupa Mihály a Kossuth Lajos szobránál rendezett ünnepségen. A résztvevők a helyi óvodások, általános iskolások és a dalkör műsora után megkoszorúzták a „turini remete” bronzba öntött alakját, majd az Andrássy-kastély kertjében álló, fából faragott szobránál helyezték el az Koszorúzás Kossuth szobránál Fotó: Vajda János emlékezés virágait. Az ünneplők ezután a Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára 1973-ban állított emlékműhöz vonultak, amelyre most rákerült a költő mellszobra, Kiss György alkotása. Az ünnepség a Kossuth Emlékmúzeumban folytatódott, ahol a rendezvény részeként 1848-as levelek egy magángyűjteményből címmel nyílt kiállítás. Majd a Szlovákiai Bodrog- parti Városok és Falvak Társulása és a Zempléni településszövetség képviselői együttműködési megállapodást írtak alá.