Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-12 / 60. szám

ins Március 12.. Csütörtök MC6YCI KÖRKÉP □ Múltidézés virággal, fáklyafényben Szoboravatóval, ünnepi megemlékezésekkel tisztelegnek a 150 éve kirobbant forradalom emléke előtt megyénkber Ózd: A Petöfi-szobornál rendezik a városi ün­nepséget, amelyen Strohmayer László polgármester mond beszédet. Ugyanitt Zúg március címmel zenés-verses össze­állítást adnak elő Tolcsvay László és Tolcsvay Béla közreműködésével. Putnok: A Serényi téren délelőtt 10-tól kezdődő ünnepség részeként az óvodások élőké­pet mutatnak be, a Serényi Béla Gimná­zium és Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói pedig irodalmi műsort. Az ünne­pi beszédet Tamás Barnabás polgármes­ter mondja el. További bemutatókat kö­vetően a jelenlévők riiegkoszorúzzák a Petőfi-szobrot. A református egyház szervezésében délután 3-tól ünnepi is­tentiszteletet tartanak és Kálniczky Endre honvéd hadnagyra és református lelkészre emléKeznek. Négytől a városi temetőben lévő sírhelynél rendeznek ko­szorúzást. Sájólászlófalva: A helyi önkormányzat es az Egressv Gá­bor Általános Iskola szervezésében dél­előtt 10-kor felavatják és megkoszorúz­zák az Egressy emlékoszlopot a forrada­lom és szabadságharc 150. és Egressy Gábor születésének 190. évfordulója al­kalmából. A köszöntőt Bencs Simon pol­gármester mondja. A program részeként zászlós felvonulás lesz a település főut­cáján. Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM) - A megye településein számos programmal emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc kitörésének 150. évfordulójára. Lesz, ahol Petőfi-szobrot avatnak, más­hol fáklyás felvonulással idézik a más­fél évszázada történt eseményeket. Március 12-ei, csütörtöki esemény Sajókaza: Szoták Pál sírjánál koszorúzási ünnepség kezdődik délután fél 4-kor. A beszédet Balázs Tibor polgármester mondja. Március 13-ai, pénteki események: Belsőzsolca: Bélyegkiállítás nyílik Halász Ferenc gyűj­teményéből a művelődési házban. Törté­nelmi vetélkedő kezdődik ugyanitt délután 3-kor, ezen a helybéli felsőtagozatos általá­nos iskolások mérik össze a tudásukat. Miskolc: Az 1848-49-es szabadságharc hadseregei címmel ólomkatona-kiállítás nyílik az If­júsági és Szabadidő Házban délután 4- kor. A kiállítás március 14-e és 24-e kö­zött reggel 9-tól délután 6-ig tekinthető nteg, a belépődíj gyermekeknek 80 forint, felnőtteknek 120. Szirmán az ünnepség délután fél 5-kor kezdődik a Bem József Általános Iskolá­ban, a Szirmai Baráti Egyesület rendezvé­nyét fáklyás felvonulás követi a ’48-as em­lékműhöz. Ünnepi készülődés Nyékládháza: A helyi Nyugdíjasklub közös ünneplésre “ívja a település lakóit: délelőtt 10 órától indul a Művelődési Házban a műsor, amelyben a környékbeli és helyi klubok versmondói és dalkörei lépnek fel; a sze­llők emléklapokat kapnak, majd beszél­getésre, tapasztalatcserére ülnek össze. Sátoraljaújhely: Ünnepi önkormányzati képviselő-testületi újest tartanak délelőtt 10-tól a városháza dísztermében. Emlékbeszédet Daragó Fe- renc önkormányzati képviselő mond. A Rendezvény részeként emlékszalagot he­veznek el a városi zászlón, s emlékérme­ket adnak át az arra érdemeseknek. Szerencs: A megyei közgyűlés ünnepi ülését tartják délelőtt fél 11-kor a szerencsi Rákóczi-vár lovagtermében. A Zempléni Múzeumban A ferradalom és szabadságharc eseményei Abaújban, Borsodban, Gömörben címmel nyűik kiállítás. Szirmabesenyő: A nagyközség önkormányzati képviselő­testülete az 1848-as szabadságharc 150. evfordulója tiszteletére délután 4 órától eniléktábla-avatással egybekötött emlék- műsort rendez a Petőfi Sándor Művelődé­si Házban. "Hszászederkény: A Művelődési Házban tartják délután fél „tel a „Gondold el, ha most is élne” című ünnepi műsort. Tiazaújváros: tanulmányi versenyt rendeznek 13 meghí­vott középiskola részvételével a forradalom ®s szabadságharc kirobbanásának 150. és "oh)fi Sándor születésének 175 évfordulója júkalmából a városi könyvtárban délután Ltel. Este 7-től díszhangverseny kezdődik a Derkovits Művelődési Központban. Tokaj: A Magyar huszárok című kiállítást dél- ütán 3-kor nyitja meg a Tokaji Múzeum­án Orosz István professzor. Délután 5- . f az 1848-49-es síremlékeket koszorúz­zak meg a római katolikus temetőben. Március 14-ei, szomuati események: Encs: Petőfi Sándor mellszobrát avatják a vá­rosban délután fél 6-kor. Az esemény kap­jon az egybegyűltek Sohajda István ön- kormányzati képviselő gondolatait hall­gathatják meg. A 'szoboravató után fák­lyás felvonulás kezdődik. Fél 7-kor nyílik ”jeg a művelődési házban a tízéves Encsi Hírek dokumentumaiból rendezett kiállí­tás. A szabad magyar sajtó napja alkal­mából nyíló tárlatot Menyhért Béla alpol­gármester ajánlja az érdeklődők figyelmé­be. Az este 7-kor kezdődő, városi ünnepsé­gen, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolá­ban Gulyás Zoltán polgármester mond be­szedet. Ugyanitt este 8-tól népzenei bemu­tatóra és táncházra váiják a helybélieket. Belsőzsolca: A református templomban Gryllus Dániel Pál apostol levelei című műsorát tekinthe- t° meg délután 4-tól. Halmaj: A Gárdonyi Géza Általános Iskolában délután 2 órától G. Nagyné Maczó Ág­nes országgyűlési képviselő mond ünne­pi köszöntőt, 3-tól Petőfi Sándor dom­borművét avatják a Közösségi Ház előt­ti téren. Kazincbarcika: Jókai-emléktúra indul az Egressy Béni Művelődési Központtól reggel 8-kor. Ugyaninnen rajtol a kerékpártúra Tardo- nára délután 2-kor. Délután 4-tól a mozi­ban a Föltámadott a tenger című magyar filmet vetítik. Miskolc: A Kossuth-szobornál délután 6-kor kezdő­dik a Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület által szervezet megemlékezés, ahová elsősorban a megyeszékhely fiatal­ságát - és velük a szüleiket - váiják, egy- egy szál gyertyával, vagy virággal. Pere: Kopjafát avatnak Pere és Hernádbűd önkormányzatai szervezésében a két település közöti emlékparkban délelőtt 10 órától. Megemlékezést tart Vadász István országgyűlési képviselő. Putnok: Az ünnepséghez kapcsolódó rendezvé­nyek részeként délután 3-kor hirdetik ki a Tóth Ede Művelődési Házban az intéz­mény által hirdetett rajzverseny eredmé­nyét. E napon sportversenyeket is ren­deznek a Serényi László Általános Iskola szervezésében: délelőtt 9-től kispályás labdarúgó-torna kezdődik az intézmény sportcsarnokában. Ugyanekkortól aszta­litenisz-verseny indul a tornateremben. Délután 3-kor az iskola sportcsarnoká­ban a Serényi diákjainak hagyományos tomabemutatóját tekinthetik meg az ér­deklődők. Sajókaza: Fáklyás felvonulás lesz délután 6-tól, majd a kastélyszínpadon A pusztai kisasszony címmel ünnepi színjátékot tekinthetnek meg a sajókazaiak, illetve az érdeklődők. Tállya: Az evangélikus templomnál rendezendő ünnepség délután 3-kor kezdődik. Ünnepi beszédet mond Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke. Tiszaújváros: Az országos szavalóverseny döntőjét tart­ják három kategóriában a városi könyv­tárban délelőtt 11-kor. Az eredményt - az irodalmi, képzőművészeti és zenei pályá­zatokéval együtt - délután 3-kor hirdetik ki ugyanitt. Fáklyás felvonulás kezdődik délután 6- kor, a menet a Bükk ABC elől indul. A Március 15-e Parkban háromnegyed 6-kor Petőfi-szobrot avatnak. A beszédet Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság alelnöke, a Magyar Olimpiai Bi­zottság elnöke mondja. Ö lesz a szónoka annak az ünnepségnek is, amely a Derko- vits Művelődési Központban kezdődik este fél 8-kor. Itt a Széchenyi Általános Iskola diákjai adnak műsort. Az arra érdemesek kitüntetést vehetnek át. Vámosújlálu: A faluház előtti téren az 1848-as hősök emlékoszlopát avatják délelőtt 11 óra­kor. Az oszlopot az egyházak képviselői áldják meg, majd beszédet mond Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke. Az ünnepség a vámosújfalui ál­talános iskolások műsorával, illetve ko­szorúzással ér véget. Március 15-ei, vasárnapi események Bánbnia^ti:»^..^^^. ......... ....... A forradalom és szabadságharc 150. évfor­dulója tiszteletére készült emlékművet avatják délután háromnegyed 4-kor. Az emlékbeszédet Nagy Károly nyugalmazott iskolaigazgató, alkotói-díjas helytörténész mondja. Ä koszorúzást követően Varga Andrásné polgármester záróbeszédét hall­gathatják meg az egybegyűltek. A rendez­vény előtt, délután 3-kor istentisztelet lesz a helyi református templomban, Demeter Zoltán lelkipásztor hirdet igét. Bodrogkisfalud: Négy község - Bodrogkeresztúr, Bodrog­kisfalud, Szegi és Szegilong - közös emlék­ünnepsége este 6-kor kezdődik fáklyás fel­vonulással (a keresztúri faluháztól, illetve a kisfaludi postától), amit Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnökének fél 7-kor a honvéd-emlékoszlopnál elhangzó köszöntője, 7-kor pedig a koszorúzás követ. Edelény: A kopjafánál délelőtt 10-kor kezdődő koszo­rúzási ünnepségen Szilágyi Adolf polgár- mester mond köszöntőt. Délelőtt fél 11-kor a Rendezvények Házában A költő visszatér címmel ünnepi műsort adnak a Szabó Lő­rinc Általános Iskola tanulói. A város ha­gyományaihoz híven az ünnepi beszédet egy helybéli diák, az Izsó Miklós Gimnázi­um harmadikosa, Józsa Viktor mondja. A Rendezvények Házában délben nyitják meg A világ fémpénzei című kiállítást. Felsőzsolca: A zsolcai csata emlékoszlopánál délelőtt 10-kor kezdődik a városi ünnepség, ame­lyen Veliky János történész mond ünnepi beszédet. Gönc: Gyertyás felvonulással és térzenével kez­dődik az ünnepség délután háromnegyed 5-kor. Az emlékmúparkban (rossz idő ese­tén a kultúrházban) tartják a megemléke­zést délután 5-től. A rendezvény szónoka Pecze János alpolgármester. Hodoscsépány: A Petófi-szobornal rendezendő ünnepsé­gen délután 2-kor Rontó József önkor­mányzati képviselő mond beszedet, Az ün­nepséget a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium támogatja, mivel most ötven éves a Petőfi-szoboregyüttes, s ebből az al­kalomból szervezik a megemlékezést. Kazincbarcika: Történelmi jótszóhózba várják a kicsiket délelőtt 10-re az Egressy Béni Művelődési Központba. Délután 4-kor indulókból ad­nak térzenét a Jókai téren. Fél 5-kor meg­koszorúzzák a Jókai-szobrot, ahonnan íj­kor emlékező felvonulás indul az Egressy- szoborhoz. Délután 6-kor kezdődik a mű­velődési központban a díszelőadás, me­lyen Gyárfás Ildikó, a körzet országgyű­lési képviselője mond beszédet. Ugyanitt este fél 8-tól táncház. Megy aszó: Koszorúzással egybekötött műsoros ünnepi megemlékezés kezdődik délután 3-kor a ’48-as emlékparkban (rossz idő esetén a művelődési házban). Beszédet mond Vitá­nyi Iván országgyűlési képviselő. Az ünnep­ség részeként kopjafát avatnak a Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola udvarán. Mezöcsát: A Hősök terén, az első világháborús em­lékműnél rendezett ünnepség szónoka Kiss László Önkormányzati képviselő lesz délelőtt 11-kor. Mezőkövesd: Délután 3-kor a temetőben lévő ’48-as sí­roknál helyezik el a megemlékezés virá­gait. Háromnegyed 4-kor a Hősök terén térzene kezdődik. Délután 4-kor a ’48-as emlékműnél rendezendő koszorúzási ün­nepség szónoka Herkely György polgár- mester. A közösségi ház dísztermében délután 5-kor kezdődik a János vitéz díszbemutatója. A darabot, helyi iskolá­sok viszik színre. Miskolc: Délelőtt 10-kor kezdődik a városi ün­nepség az Erzsébet téren. Kossuth La­jos szobránál. A megemlékezők sorra felkeresik a város ’48-as emlékhelyeit: Széchenyi István szobrát, Petőfi Sándor emléktábláját, Szemere Bertalan, Lé- vay József, Deák Ferenc szobrát, Batthány Lajos emléktábláját, Petőfi Sándor szobrát, s elhelyezik a megemlé­kezés virágait. Családi március 15-e lesz az Ifjúsági és Szabadidő Házban délután 4-tól, ünnepi játszóházzal, aszfalt-rajzversennyel, zene- és tánctanítással. Ugyanitt 5-tól Feledy Péter önkormányzati képviselő mond kö­szöntőt, majd Magyarok fénye címmel a Dévai Nagy Kamilla vezette Krónikásének Zeneiskola növendékei adnak áttekintést a magyarok zivataros évszázadairól. Hejöcsabán Bárczay Miklós honvédszáza­dos síijánál tartanak koszorúzást a refor­mátus temetőben délelőtt 11 órától. Beszé­det mond: Virág Sándor református lelkész. Monok: A délelőtt 11-kor kezdődő ünnepségen a Kossuth-szobornál Csordás Ferenc pol­gármester mond köszöntőt. Az ünnep­ség szónoka: Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke. Az emléke- zók a kegyelet virágait helyezik el a Kossuth-szobornál, az Andrássy-kastély parkjában lévő Kossuth-szobornál, a Kossuth Emlékmúzeumnál, a Petőfi emlékhelynél. Az ünnepi rendezvény részeként 1848-as levelek egy magángyűjteményből címmel nyílik kiállítás Nagy Ferenc főtanácsos, or­vos (Bécs) gyűjteményéből a Kossuth Em­lékmúzeumban. A tárlatot Benkó Samu, az Erdélyi Múzeum egyesület elnöke (Ko­lozsvár) nyitja meg. Az ünnepségen együttműködési, társulási megállapodást írnak alá a Szlovákiai Bodrog-parti Váro­sok és Falvak Társulása (Kiralyhelmec) és a Zempléni Településszövetség képviselői. Sajószentpéter: A Kossuth Lajos Általános Iskola udva­rán délelőtt 10-kor kezdődik a városi ün­nepség, amelyen Tóth Péter történész kandidátus mond beszedet. A műsorban Lévai Joli és Ábrahóm István színmű­vész lép fel. Sárospatak: Délelőtt 10-kor rajtol a Sátoraljaújhely és Sárospatak közötti hagyományos Kossuth- staféta. Délelőtt 10-kor a református temp­lomban cserkészavató ünnepi istentisztele­tet rendeznek. A Művelődés Házában dél­után 5-kor kezdődő ünnepség szónoka Já- nosdeák Gábor polgármester. Ugyanitt fél 6-tól a Kormorán együttes es Páskándi Gé­za A költő visszatér című rockoperájat adja elő a 8-kor Színház. Este 7-kor fáklyával felvonulók keresik fel és koszoiúzzák meg a Petőfi- és a Kossuth-szobrot. Sátoraljaújhely: Ökonomikus könyörgés kezdődik délelőtt 10- kor a református templomban. A Pető­fi- és a Jókai-szobomál délután 5 óra 20- kor rendezik a megemlékezést. A posta­közből háromnegyed 6-kor fáklyás felvo­nulás indul a Kossuth-szoborhoz. A városi ünnepség a Kossuth téren lesz délután 6 óra 5 perckor. A szónok: Laczkó Károly polgármester. Ugyanitt történelmi játékot mutatnak be a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjai. Szendró: A helyi általános iskola aulajaban délelőtt 11- kor kezdődik az ünnepi megemlékezés. Szerencs: Tíz percig tartó harangszó köszönti az ün­nepet reggel 9 óra előtt 10 perccel. Az em­lékezés jegyében szentmise lesz a római katolikus templomban 9-től, szent liturgia a görögkatolikus templomban fél 10-tól, istentisztelet a református templomban 10 órától. A Kossuth téren a ’48-49-es emlékmű előtt tartják a városi ünnepséget délelőtt 11-kor, ahol emléktáblát avatnak és egy új emlékmű alapkövét teszik le. Nemcsak itt, hanem a Petőfi emléktáblá­nál is lesz koszoiúzás, majd a színházte­remben műsor várja az érdeklődőket. Este fél 7-kor fáklyás felvonulásra várják a helybélieket a Kossuth utcába. Szikszó: Az ünnepi megemlékezés a helyi iskolások sportbemutatójával kezdődik délelőtt 9 óra­kor a város sportcsarnokában. Az ünnepsé­gen Farkas József alpolgármester mond beszédet az 1948-as emlékműnél, majd dél­után negyed 1-tól a művelődési házban rajzkiállítást nyitnak meg a helybéli gyere­kek rajzaiból. Áz ezt követó díjkiosztáson a varos vezetése elismeri a legjobb műveket és azok készítőit. Tokaj: Fáklyás felvonulás indul a Kossuth térről a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakkö­zépiskolahoz. Az intézmény aulájában es­te fél 7-kor kezdődik az ünnepi műsor. A köszöntőt Májer Janos polgármester, az ünnepi beszedet pedig T. Asztalos Ildikó, az ipari tárca politikai államtitkára mondja. A megemlekezést az iskola diák­jainak irodalmi műsora követi majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom