Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-10 / 58. szám
□ A közelgő választások arra is figyelmeztetnek, hogy lassan befejezi munkáját a jelenlegi kormány. Itt az ideje tehát, hogy mérlegre tegyük a koalíciós pártok ígéreteit és eredményeit. Tizenöt, közérdeklődésre számot tar-tó témát választottunk ki az 1994-ben megfogalmazott kormányprogramból, s ezen témákról készítettünk összeállítást, amelyek mindegyike négy egységből áll. Az egyik az adott témát meghatározó, kormányprogramból vett idézet; a másik az ehhez csatlakozó, a szerkesztőség által készített magyarázó, értelmező, elemző anyag - ami alkalmanként állhat szakértői véleményből, a témához kapcsolódó statisztikai, informatív adatok megjelenítéséből, vagy a kettő kombinációjából. A harmadik és a negyedik egység elkészítését a politikai élet szereplőire bíztuk: valamennyi téma kommentálására felkénünk egy-egy kormányoldali és ellenzéki pár-tot - a megadott terjedelmen belül teljes egészében rájuk bízva a megközelítés, az elemzés, az értékelés módját. A számvetésen, mérlegkészítésen túl az Észak-Magyar ország feladatának tanja azt is, hogy a maga lehetőségei szerint segítse olvasóit abban, hogy minél alaposabb információk birtokában dönthessenek a szavazófülkében: kire szeretnék bízni az ország sorsának alakítását a következő négy> esztendőben. KORMÁNYMÉRLEG Mai témánk: a társadalmi-gazdasági megállapodás Kiemelés a kormányprogramból A Magyar Köztársaság Kormánya átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás megkötését kezdeményezi. A megállapodás átfogó stratégiai egyezség a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletekkel (ideértve a közigazgatási önkormányzatokat és esetleg a társadalombiztosítási önkormányzatokat) a gazdaság- és társadalompolitika őket érintő fő irányairól, legfontosabb intézkedéseiről, a gazdasági erőfeszítésekben való társadalmi részvételről, a terhek megosztásáról és a szociális következmények kezeléséről. Célja az érdekképviseletek által reprezentált csoportok törekvéseinek megjelenítése a kormányprogram megvalósításában és a kormányprogram társadalmi támogatottságának erősítése. A megállapodás kifejezi, hogy a kormány párbeszédet kíván folytatni a társadalommal, és a gazdasági válság kezelésére való eltökéltsége szociális érzékenységgel párosul. A megállapodás tárgyalások útján, kompromisszumokon keresztül, a felek szabad elhatározása és közös álláspont kialakítása révén jöhet létre. A kormány a társadalmi-gazdasági megállapodást a megalakulását követően két-három hónapon belül meg kívánja kötni. Összehangolt akció nélkül A társadalmi-gazdasági megállapodás (tgm) lényege az, hogy a gazdaság főszereplői - a munkavállalók, a munkáltatók és a kormányzat - a gazdasági fejlődés érdekében megpróbálnak olyan hosszú távú tervet megfogalmazni, amelyek kölcsönösen elfogadhatók és kölcsönösen előnyösek egymás számára. Megegyeznek a közös célok eléréséhez szükséges terhek megosztásáról, illetve az ezáltal megszerzett jövedelmek elosztásáról is. A tgm nem gyógyszer a társadalmi konfliktushelyzetek feloldására, de csökkentheti az átalakulás „fájdalmait". Magyarországon sem a rendszerváltó, sem az azt követő kormánynak nem sikerült ilyesféle megállapodást kötni... - emlékeztet Bruszt László szociológus, a Közép- Európa Egyetem tanára, akivel a tgm múltjáról, jelenéről és jelentőségéről beszélgettünk. □ Hol ringott a bölcsője, meg lehet-e találni azt az országot, azt a személyt, ideológiát, amihez, akihez elsőként kötődik a társadalmi-gazdasági megállapodás (tgm) elméletei • A tgm gondolata nem kötődik szorosan egyfajta ideológiához, a liberálisoktól a szocialistákig minden nagyobb politikai irányzatnak megvan a maga ehhez hasonló elképzelése. Talán a szociáldemokraták mondhatják azt, hogy a század elején ők alkották meg a fogalmat, amely a Rudolf Hilferding (a német szociáldemokrácia teoretikusa, a 11. Internacionálé egyik vezetője - a szerk.) nevével fémjelzett „organisierte kapita- lismus”, azaz a szervezett kapitalizmus ideológiájához kötődik. Hilferding egy erről a témáról szóló könyvében ki is fejtette: egy-egy ország gazdaságát ilyesféle megállapodásoknak kell irányítania. A kereszténydemokraták, a keresztény- szociálisok a tgm-mel kapcsolatban visszanyúltak a múlt századba, a Rerum Novarum címmel napvilágot látott pápai enciklikához, amely szerint ahelyett, hogy a tőkés és a munkás egymásnak esne, meg kellene bizonyos társadalmi alapokról egyezniük. A tgm-nek van még egy eredője, mégpedig a franciák 1948-ra visszavezethető, ám balsikerű ötlete, amelyet „összehangolt akció” néven emlegetnek. Eszerint akkor lehet növekedési pályára állítani egy válságban lévő gazdaságot, ha annak főszereplői összehangolják céljaikat. □ A II. világháború utáni modern demokráciák kormányaira jellemző-e, hogy élnek az ilyesféle megállapodások lehetőségével? • A tgm meglétének elsősorban a nyugat-európai kisállamok tulajdonítottak jelentőséget. Azok az államok - például Ausztria, Svédország, Finnország, Benelux államok -, amelyek erősen függnek a világpiaci változásoktól, így nem engedhetik meg, hogy a szakszervezetek tiltakozási mozgalmakba kezdve gyengítsék az ország gazdasági pozícióit, rontsák a belső társadalmi helyzetet. Ezek a fajta megállapodások tető alá hozása a ’70-as évek végéig simán ment,, a ’80-as évek elején azonban válságba került. Manapság már csak néhány országban maradt fenn, ám ahol megmaradt - Ausztriában, Norvégiában -, ott még ma is nagy szerepet játszik a társadalom életében. Az új demokráciák stabilizálásában nagy szerep hárul az ilyen paktumokra, nem csak egy ország gazdasági, hanem politikai stabilizálásában is. □ Meddig élhet egy-egy tgm? • Nulla perctől akár harminc évig. Tartóssága függ a politikai kultúrától, a társadalom közreműködési hajlandóságától. A tgm-ben résztvevők autonóm szereplők; hogy mikor térnek el a megállapodástól, vagy mikor ragaszkodnak hozzá, ez nagyrészt az önkorlátozáson múlik. A megállapodások megkötése alkalmával természetesen próbálnak egymásnak garanciákat adni, de igazából ez mindig önkéntes. □ A volt szocialista országokban van-e példa, próbálkozás vagy kísérlet a tgm-re? • Kelet-Európábán ez eddig nemigen működött, bár majdnem minden országban napirendre került a kérdés. Csehországban ’90—’92. között voltak olyan éves, országos megállapodások, ahol a szakszervezetek elfogadták, úgymond támogatták a reálbér csökkenését. Bulgáriában rövidebb időre szóló megállapodással próbálkoztak, a csehnél jóval kisebb hatókörrel, szektorokra bontva. Lengyelországban egy tgm-mel kezdődött az egész rendszerváltás. A tgm megkötése a volt szocialista államokban általában azért nehéz, mert vagy megosztottak a szakszervezetek, vagy a kormány - belső megosztottsága okán - nem akarja az egyezséget, vagy éppen azért, mert a munkáltatók nem reprezentatívak, nem tudnak föllépni a vállalkozói osztály egészének képviseletében. Több oka is lehet a kudarcnak. □ Ha átfogó megállapodás nem születik, csupán egyes részterületeken sikerül megegyezni, sikernek nevezhető-e ez? • A részletek nem helyettesítik az egészet. A tgm, ha létrejön, másmilyenné tudja tenni egy ország politikai kultúráját, más légkört ad. A nyugdíjreform, a minimálbér, vagy más egyéb megegyezés nem jelentéktelen önmagában, de a tgm-mel kapcsolatban másról van szó. A tgm szerint a társadalmat felnőttként kezelve nyilvánossá lehet tenni, mivel jár a gazdasági átalakulás. A tgm a viszonyok tisztázása, egy nagyon fontos szerződés, ami arról szól, hogy föl lehet-e vázolni egy olyan gazdasági programot, ami szociálisan is elfogadható, amiben hajlandók a szakszervezetek is áldozatot vállalni. Ha nem jön létre komplex társadalmi paktum, akkor mindenki a maga különálló érdekeinek érvényesítésével foglalkozik, s nem azzal, hogy saját érdekei netalán más csoportok rovására valósulnak meg. Magyar- országon egy tgm funkciója igazából az lett volna, hogy nyilvánossá tegyen alternatívákat, erről folyó vitákat, és az emberek meggyőződhessenek a valós helyzetről, arról, hogy a hatalom törekszik a társadalomra nehezedő terhek viszonylag igazságosabb megosztására. Vargáné Kerékgyártó Ildikó, Magyar Szocialista Párt, a 8. sz. választókerület országgyűlési képviselője A Magyar Szocialista Párt választási programja, majd a kormány 1994-ben célul tűzte ki egy egyszeri, lehetőleg a kormányzati ciklus egészét átfogó társadalmi-gazdasági megállapodást. E szándék azért fontos, mivel látható volt, hogy a következő években a gazdaság szerkezetének, illetve a társadalombiztosítás, a szociális ellátás rendszerének az átalakítása rengeteg konfliktussal jár együtt, és ezekben egy átfogó megállapodás enyhíthet és segíthet megtalálni azt a szűk ösvényt, amelyben haladva a gazdaság átalakítása nem jár elviselhetetlen társadalmi feszültségekkel. Ennek megfelelően szeptember elejére az Érdekegyeztető Tanács elfogadta azt a munkatervet, amely felölelte a társadalmi-gazdasági megállapodás lehetséges témakörét: a gazdaság- és pénzügypolitika, a bér- és foglalkoztatáspolitika, a társadalombiztosítás, a szociálpolitika, a munkaügyi kapcsolatok, a munkaügyi szabályozás és az érdekképviseletek működési feltételeire vonatkozó legfontosabb kérdéseket. Ennek nyomán az Érdekegyeztető tanács, illetve bizottságai mintegy harminc kormányzati anyagot vitattak meg. Mindezek ellenére a társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésére - mint ismeretes - nem került sor. A kormány 1995 februárban a tárgyalások lezárását kezdeményezte, felismerve, hogy a megállapodás az eredeti szándékok szerint nem köthető meg. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a nehezedő gazdasági feltételek mellett egyidejűleg, ilyen sok témában nincs esély a feleket kielégítő kompromisszumok elérésére. Meggyőződésem, hogy a megállapodás elmaradása egyáltalán nem azt jelentette, hogy a kormány nem kívánt fontos kérdésekben a társadalmi partnerekkel egyetértésre jutni, pusztán belátta, hogy ennek megfelelő formája nem egy nagy átfogó megállapodás megkötése, hanem sok olyan, egymással összehangolt részmegállapodásé, amelyek révén elérhető, hogy a gazdasági stabilizáció terhei egyenletesebben érintsék a társadalom különböző csoportjait. így tehát az elmúlt évben a kormány átfogó megállapodások helyett részmegállapodások megkötésére helyezte a hangsúlyt, és továbbra sem változtatott a folyamatos párbeszédet folytató gyakorlatán. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány fontos megállapodást: a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat működési és eljárási szabályzatól, az Érdekegyeztető Tanács továbbfejlesztésének alapelveiről, a munkaügyi ellenőrzésről, a Munkaerőpiaci Alap önkormányzati jellegű irányításának elveiről, a minimális bérről, az átlagkereset ajánlott növekedéséről, az új nyugdíjrendszerről, a költségvetési és az adótörvényeket érintő módosításokról szóló megállapodások. Ma - amikor az Európai Unióhoz való csatlakozásunk küszöbén állunk - a fő tennivalót azoknak az intézményeknek és jogszabályoknak a korszerűsítése és megerősítése jelenti, amelyek tartósan biztosítják a munkavállalók helyzetének javulását, a munka világának szereplői között a folyamatos, demokratikus párbeszédet. Az Európa - amelyhez csatlakozni kívánunk - gazdasági és egyben, egyre inkább szociális unió. Osztroha Bertalan Független Kisgazdapárt, országgyűlési képviselőjelölt a tO. sz. választókerületben Magyarországon ma a kormány csak látszólagos megegyezéseket köt az érdekképviseleti szervekkel, legyen az munkáltatói vagy munkavállalói oldal. Ugyan a társadalomban részt vesznek ezek a képviseletek, de semmilyen fontos szerepet nem töltenek be. Az érdekképviseleti szervek legtöbbje a volt MSZMP időszakából visszamaradt és örökölt emberállományát mozgatja a vezetői köreiben (MSZOSZ). A jelenlegi kormány ideológiájába nem fér bele az érdekképviseletek által reprezentált csoportok törekvéseinek megjelenítése, hiszen a szociál-liberaliz- must képviselők céljai nem egyeztethetők össze pl. a munkásság vagy a parasztság érdekeivel. így messze nem valósulhat meg a társadalmi támogatottság sem. A probléma ott kezdődik, hogy a jelenlegi kormány párbeszédet kíván folytatni a társadalom bizonyos érdekképviseleti szerveivel. Nézetünk, az FKGP szerint, ha a kormány nem párbeszédet kívánna folytatni, hanem szigorúan megvalósította volna a kormányprogramját, akkor fej-fej mellett haladva az érdekképviseletekkel együtt aratják le a gyümölcsöt a magyar nemzet számára, vagyis nekünk mindnyájunknak! De addig, amíg külső idegen erők irányítják az országunkat, és a gazdaság minden területén a bérrabszolgaságot tartja kormányunk és a külső erő célnak, addig a képviseletek és a kormány között antagonisztikus ellentétek lesznek. A „szociálisan érzékeny” kormány nem veszi észre, hogy közben a magyarság elfogy, évente 50 ezer fővel csökken lakosságunk! Egy-egy nagyobb vidéki városunk lakossága tűnik el teljes egészében! Ezt tétlenül nézni nemzetellenes bűntett! Ellenségeink és a liberális érdekkörök nemzettudattal nem rendelkező része és a nemzetközi karvaly tőke jól látja, az ország birtoklásához nem elég a bányák, gyárak és a termőföldek megkaparintása, munkahelyek megszűntetése, hanem kell hozzá a nemzettudat elsorvasztása, hitünk kiirtása, ez által az oktatás szétverése is! Ezért mi kisgazdák valljuk, hogy meg kell valósítani a kétkamarás országgyűlést, ahol minden társadalmi szervezet, érdekképviselet, egyház stb. képviselői útján érvényesítheti az ország legnagyobb plénumán, a Parlamentben a jogait. Lesz Új Magyarország! Van és lesz jövőnk! Ezt a hitet akarja az FKGP erősíteni minden magyar emberben azzal, hogy megfontoltan, komoly szakembergárdával készül a kormányzás átvételére. A Kisgazdapárt meg fogja állítani a modern országpusztítást! Ország-mentő politikánk végrehajtása a magyar gondolkodású, cselekvésre kész nép aktív közreműködése nélkül nem valósítható meg! „Ne azt kérdezd, mit tesz érted az ország,/hanem, hogy mit tehetsz Te az országért!” Minden „kapu” tárva-nyitva van, a tényleges feladatok szintjén számítunk minden értelmes, tenni akaró magyar emberre! Hogy sikerül-e befejezni a rendszerváltást, hogy sikerül- e felépíteni közös eltökéltséggel és apró emberi értékek összeadásával a mai Európában is boldogulni képes Új Magyarországot, ez önökön múlik, választópolgárokon!