Észak-Magyarország, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

Kovács László a határon túli magyarokról Szeged (MTI) - Az elmúlt négy év külpolitiká­ja bebizonyította, hogy az európai integráció ügye, a szomszédos országokhoz való vi­szony, és a határon túli magyarság támogatá­sa együtt is kezelhető - jelentette ki Kovács László szombaton, szegedi lakossági fó­rumán. A külügyminiszter kifejtette: a szomszédos orszá­gokkal való viszony javítása nagyobb lehetőséget nyújt arra, hogy a határon túli magyarság ügyét segítsük. Az euroatlanti integrációban elért ered­mények nagyobb súlyt adnak hazánknak, ami nem hátrány a kisebbségben élő magyarok számá­ra - tette hozzá. Kovács László hangoztatta, hogy a jelenlegi kor­mány külpolitikája sokkal többet adott a határon túli magyarságnak, mint az előző kormány, amely - minden jó szándéka ellenére - valójában illúzió­kon és szép jelszavakon kívül semmilyen területen űém tudta javítani a kisebbségben élő magyar kö­zösségek helyzetét. Munkáspárt: öt százalékért Szolnok (MTI) - A Munkáspárt megérett a parla­menti tagságra - jelentette ki Thürmer Gyula el­nök vasárnap Szolnokon, a párt országos vidéki vá­lasztási kampánynyitó nagygyűlésén. A 20 ezer ta­got számláló Munkáspárt 176 választási körzetben állít jelöltet, a tagság 26 százaléka nyugdíjas. Az el­nök reményének adott hangot, hogy a korábbi vá­lasztásokhoz hasonlóan az idén is legalább 170 ez­ren adják voksukat a jelöltekre, így a párt akár öt- százalékos parlamenti mandátumarányt is elérhet. IszA-MofytiiwgzÉg ||| Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888, 341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon/fax:341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411 -425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866, 412-542,412-164, 341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés­ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postal rank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendeli kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A ^ÄATESZ Gátat a gátnak! - volt a tüntetés jelszava Ezrek tiltakoztak Budapesten a Parlament előtt a kormány Duna-politikája ellen Makovecz Imre Kussuth-díjas építész a József nádor téren összegyűlt tüntetők előtt egyebek között a gát felépítése nyo­mán az Esztergomot fenyegő veszélyekről beszélt Fotó: MTI Budapest (ÉM - KI) - Több ezres tömeg vett részt szombaton a Duna Kör és a Duna Charta szervezte budapesti tün­tetésen, amelyen bármi­féle gát megépítése ellen tiltakoztak. A József ná­dor térről a Parlament elé vonulók nevében az Országgyűlés elnökének címzett tízpontos petíci­ót adott át a charta két képviselője. Budapesten a Duna Kör és a Duna Charta szervezte szombati tüntetésen több ezres tömeg gyűlt össze a József nádor téren, ahol Makovecz Imre építész ki­fejtette: akik a keretmeg- állapodás-tervezetről tár­gyaltak, a Dunát nem fo- lyónak, hanem csupán egy kék vonalnak tekintik. Ezután felolvasták a számtalan település és ci­vil szervezet támogatásá­val megfogalmazott tíz­pontos petíciót, amelyben követelték: a kormány semmilyen megállapodást ne kössön Szlovákiával a választások előtt; vegyék figyelembe a hágai búóság kedvező döntését, amely nem kötelezi Magyaror­szágot gátépítésre sem Nagymaroson, sem Pilis- maróton, sem Dunakilitin; továbbá tiltakoznak az el­len, hogy a kor­mány több száz milliárd forintot fordítson a beru­házásra akkor, amikor az or­szágban milliók küzdenek megél­hetési gondok­kal. A petíció azon pontja ismerteté­sekor, miszerint a nemzeti érde­keket figyelmen kívül hagyó kor­mánytisztviselő­ket váltsák le, a tömegből több­ször is „Vesszen Horn!”, illetve „Hazaárulók!” jelszavak hallat­szottak. A Parlament elé vonuló tüntetők han­gos tetszésnyilvánítások közepette hallgatták a Du­na Kör vezetőinek, Lányi Andrásnak, Vargha János­nak és Karátson Gábor­nak a beszédét. A felszóla­lók elfogadhatatlannak tartják, hogy az MSZP egypárti döntésként írta alá pénteken Pozsonyban a keretszerződés-terveze­tet, figyelmen kívül hagy­va koalíciós partnere és számos társadalmi szerve­zet határozott ellenkezé­sét, valamint a környezet­védelmi szempontokat - veszélybe sodorva ezzel a demokrácia működését is. Az Országgyűlés elnöké­nek címzett petíciót a Du­na Charta két képviselője, Perczel Anna és Szilágyi Ákos adták át, s azt az ígé­retet kapták, hogy azt a le­hető leggyorsabban eljut­tatják Gál Zoltánhoz, a képviselőkhöz és a kor­mány tagjaihoz. A Duna-mozgalmak be­jelentették: március 14-én, a Gátellenes Világnap al­kalmából ismét utcára vo­nulnak, hogy nyomatéko- sítsák tiltakozásukat a rendszerváltás szimbólu­mának számító építmény megvalósítása ellen. Budapest (MTI) - A járókelők és a sajtó képviselőinek kérdé­seire válaszoltak a Reális Zöldek Klub vezetői szombaton, a Vörösmarty térre meghirdeteti tüntetésükön. A Reális Zöldek Klub üdvözli a pénteken Pozsonyban aláírt keretmegállapo- dás-tervezetet, mert az lehetőséget ad arra, hogy az erőmű- rendszert az eredeti terveket megközelítő módon építsék fel. A klub hangsúlyozza, hogy a vízierőművek rendkívül környe­zetkímélő energiatermelést valósítanak meg. juhos László elnök rámutatott: a magyar álkörnyezetvédők hazugságai vezettek ahhoz, hogy a szlovákok megépítették a C-variánst, így a „Duna kulcsa” átkerült Dunakilitiből Duna- ; csúnra. Kritikával, illette a sajtót, mert az elmúlt években fel­nagyították a vízierőművek hibáit, és elhallgatták e létesítmé­nyek előnyeit. . . : MDF: ma már újra a nyugodt erő Gödöllő (MTI) - Az MDF ma újra az a nyugodt erő, amely kormányképes alternatívát jelent, a követ­kező választásokon szövetségeseivel képes lesz megszerezni a mandátumok többségét, és leválta­ni az MSZP-SZDSZ-kormányt - jelentette ki Le- zsák Sándor pártelnök a Magyar Demokrata Fó­rum XII. országos gyűlésén vasárnap, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában. Hangsúlyoz­ta: az MDF-nek van programja, határozott jövőké­pe, nagyszerű tagsága, szakmai bázisa, van tisztes­sége, tapasztalata, távlata.- Péntek óta kísértet járja be Magyarországot, az egypártrendszer, a szocia­lista diktatúra kísértete - mondta. Az előzetes meg­állapodás aláírása, a gát­építés terve országos fel­háborodást keltett, meg- roppantotta a kormány egységét és választási re­ményeit. - Május 10-én mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a szociál-li­berális kormány végképp befejezze tevékenységét. A megújult MDF nemze­ti elkötelezettségű demok­rata párt, amely az egész magyar társadalmat és az egyetemes, 15 milliós ma­gyar nemzetet kívánja szol­gálni. Politikájának lénye­ge ugyanaz, ami 1990-ben volt, de a helyzet megválto­zott. Ma a rendszerváltás tisztességes lezárása a fel­adat, az Európai Unióhoz való, a nemzeti érdekeket határozottan érvényesítő csatlakozás és a fiatal de­mokrácia intézményrend­szerének megóvása. Az MDF és a Fidesz vá­lasztási megállapodása kormányzati alternatíva­ként könyvelhető el - je­lentette ki vasárnap Le- zsák Sándor, az MDF el­nöke a párt országos kam­pányindító gyűlése előtt tartott sajtótájékoztatóján. A pártelnök kifejtette: el­készült az MDF program­ja, amely a családot, az anyagi biztonságot helyezi a középpontba. A prog­ramban szerepel egyebek között a családi adórend­szer bevezetése, a gyes visszaállítása és a váran­dósági pótlék folyósítása, mindez annak érdekében, hogy a jelenlegi kormány által fogyásra ítélt népes­ség csökkenése megálljon. Ha ez nem történik meg, 25-30 év múlva 9 millió alá csökken a lakosság száma. * Az MDF alapszabályának módosítása nyomán im­már nem kizárt, hogy az egykori Magyar Szocialis­ta Munkáspárt volt vezető tisztségviselője kivételes esetben az MDF-színeiben indulhasson az or­szággyűlési választásokon. Az alapszabályt vasárnap elsöprő többséggel módosí­tották az országos gyűlés küldöttei. Mint ismeretes, az 1998-as választásokon Pozsgay Imre az MDF képviselőjelöltje lesz. KDNP­kampánynyitó Nyíregyháza (MTI) - A májusi parlamenti válasz­tásnak az lesz az igazi tét­je, hogy a nép képes lesz-e elzavarni a politikai, a tár­sadalmi és a gazdasági életből azokat, akik hátat fordítanak a nemzetnek - hangoztatta Giczy György, a KDNP elnöke szomba­ton, pártja országos kam­pánynyitó nagygyűlésén, Nyíregyházán. A pártelnök hangsúlyozta: a kereszténydemokraták­nak az a céfjuk, hogy Ma­gyarországon végre meg­történhessen a rendszer- változtatás, és meghúzzák azt a határvonalat, amely gátat szab a volt kommu­nisták hatalmi törekvései­nek, egyszer s mindenkor­ra száműzi őket a politikai életből a szélsőséges libe­rálisokkal együtt. Mi lesz a Dunával Hága után? Politikusok és közéleti személyiségek konferenciája a pozsonyi aláírás után Budapest (MTI) - A hágai íté­let végrehajtásáról pénteken Pozsonyban aláírt megálla­podást az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb diplomáci­ai kudarcának értékelték va­sárnap a Mi lesz a Dunával Hága után? című konferen­cia résztvevői Budapesten. Véleményük szerint a hágai ítélet legáltalánosabb üzene­te az, hogy az erőmű-vízlép­csőrendszert az eredeti el­képzeléseknek megfelelően nem kell megépíteni Mádl Ferenc akadémikus, a Ma­gyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke hangoztatta: azáltal, hogy pénteken megszüle­tett a szlovák-magyar megállapo­dás, a magyar fél a hágai döntés­hez képest „lealkudott”, az ítélet által elő nem írt kötelezettsége­ket is vállalt. Vida Gábor akadémikus, az ELTE genetikai tanszékének vezetője arra hívta fel a jelenlé­vők figyelmét, hogy a szigetközi élővilág nagyon bonyolult rend­szer, amelyet negatívan befo­lyásolna az, ha a vízszintet sta­bilizálnák. Nagymaros megépí­tése nemcsak tájesztétikai szempontból lenne előnytelen, hanem a duzzasztás alatti sza­kaszokon növekedne a meder mélyülése, amely a Szentend­rei-sziget és a Budapest alatti kutak vízkészletének megcsap­panásához vezethetne. Rabár Ferenc volt pénzügymi­niszter hangsúlyozta: az alsó duzzasztómű megépítése gazda­ságilag ésszerűtlen döntés, hi­szen még azok a számítások is, amelyek eddig a közgazdászok rendelkezésére álltak, kívül es­nek a lehetséges, gazdaságilag értékelhető alternatíván. Baráth Etele (MSZP) elmond­ta: tényként kell figyelembe ven­ni, hogy Bős üzemel, s a döntése­ket csakis ezzel összefüggésben lehet meghozni. Az alsó szaka­szokon meg kell oldani a hajózá­si, az ái-víz- és környezetvédelmi gondokat. Ennek megoldására több változat lehetséges, ezek között szerepel a keresztgát felé­pítése, amelynél az utolsó az energiagazdálkodási szempont. Baráth Etele hangoztatta: Po­zsonyban nem keretszerződés született, hanem egy olyan előze­tes megállapodás, amelyet az elő­ző kormány által aláírt alávetési megállapodás kényszerített ki. Eörsi Mátyás (SZDSZ) közöl­te, hogy a kisebbik kormány­párt nem tekinti elfogadható­nak a pénteken megkötött szer­ződést, és az SZDSZ megakadá­lyozza azt, hogy ebben a formá­jában szülessen megállapodás a szlovák féllel. A megállapodás nem a kormány, hanem a szoci­alista párt felelőssége. Az SZDSZ megvétózza a Bős-Nagy­maros ügyében hozott elsietett, megalapozatlan döntést. Csató István (FKGP) szerint a pénteken Pozsonyban megkötött szakértői megállapodás egyolda­lúan elhibázott lépés volt, amely nem vette figyelembe a magyar nemzeti érdekeket. Szólt arról, hogy környezetvédelmi hatásta­nulmányok már a ’70-es évek vé­gén is készültek, amelyeket azó­ta „elfelejtett,” az MSZP. Illés Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Part alelnöke szerint a hágai bírósági döntésből nem kö­vetkezik semmilyen alsó vízügyi létesítmény, sőt a dunakiliti tá­rozó megépítése sem. A Fidesz szerint a szlovákokkal nem más­ról kellene tárgyalni, mint a víz­megosztásról. A választások nép­szavazás jelleggel is bírnak, hi­szen amennyiben a szocialisták nyerik meg, úgy „gátakat fognak építeni 600 milliárdért, amennyiben az ellenzék, akkor nem lesznek gátak” - mondta az alelnök. Csapody Miklós, az MDF alel­nöke ismertette pártja állásfog­lalását, amely szerint a távozó kormány a Dunáról folytatott tárgyalások során „szembe­menetelt a demokratikus parla­mentarizmussal”. Az állampárti erőpolitika gátlástalan alkalma­zásával megalázta a médiát, le­hetetlenné téve, hogy a közszol­gálati tájékoztatás valós képet adjon. Az Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tart­ja, hogy a kormányzat tudatosan politikai célra használta fel a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom