Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)

1998-02-28 / 50. szám

■e-w liga ;• ~.;'S v jt TÖRTÉNELEM 1998. Február 28., Szombat □ Fazekas Csaba Az idén ünnepeljük az 1848-as for­radalom és szabadságfaarc 150. év­fordulóját, de az idén választunk is: először országgyűlési, majd ön- kormányzati képviselőket. De mi­előtt megkezdődne a kampány, te­kintsünk vissza a 150 évvel ezelőtti választásra, amikor még a meg­győzés eszköze volt a leitatás, ami­kor még a kortesnótáktól volt han­gos a város, és ikszelés helyett köz- felkiáltással voksoltak a polgárok. Az 1848/49-es forradalom és szabad­ságharc egyik meghatározó eseménye volt a magyar polgári átalakulást megteremtő áprilisi törvények megal­kotása. A feudális kiváltságok (job- bágyterhek, robot, tized stb.) eltörlé­sét, valamint a közteherviselést, jog- egyenlőséget, felekezeti egyenjogúsá­got stb. kimondó törvényeket az utolsó rendi országgyűlés (akkori nevén: dié­ta) fogadta el Pozsonyban. E meghatá­rozó jelentőségű országgyűlés követei­nek megválasztását (még 1847 októbe­rében) rendkívül heves kampány előz­te meg a legtöbb vármegyében, mely­nek az volt a tétje, hogy a polgári át­alakulást megvalósítani kívánó Ellen­zéki Párthoz vagy a kiváltságrend­szert látszatreformokkal fenntartani akaró Konzervatív Párthoz tartozó ne­mesi politikusokat delegálnak-e a tör­vényhozásba. Borsod megyében valamivel egysze­rűbb volt a helyzet, hiszen itt a liberá­lisok elsöprő többségét senki nem kér- dójelezhette meg, vitát legfeljebb az válthatott ki, hogy az Ellenzéki Párt­tal szimpatizáló nemesek közül ki le­gyen az a kettő, akiket Pozsonyba kül­denek. Az országos szinten talán legis­mertebb borsodi ellenzéki személyiség, Szemere Bertalan jelölését senki nem vitatta, második jelöltként szóba ke­rült még Rácz János és az öreg Pa- lóczy László is, aki azonban Tamás fiá­nak Szemerével történt konfliktusa miatt nem vállalhatta a jelöltséget. (A forradalom győzelmét követően egyéb­ként elsimultak ezek a személyes konfliktusok, és Palóczyt 1848 nyarán Miskolcon egyhangúlag választották az első népképviseleti országgyűlés tagjai sorába.) 1847 őszén végül a libe­Választási kampány Borsodban - másfél századdal ezelőtt rálisok Bük Zsigmond táblabíró sze­mélyében egyeztek meg, aki korábban már képviselte megyéjét Pozsonyban. A jelöltek súlyát növelte továbbá a közgyűlés által elfogadott Borsod me­gyei követutasítás is, mely a Kossuth, Deák, Batthyány hevével fémjelezhető ellenzék valamennyi fontosabb követe­lését, a polgári átalakulás átfogó prog­ramját tartalmazta, az Ellenzéki Nyi­latkozattal összecsengő módon. A mellékelt verset egy kis cédulán (ma ügy mondanánk: szórólapon) ta­láltuk a Magyar Országos Levéltár 1848-as vegyes iratai között. (Jelzetei: H 147. 8. doboz.) A frappáns rigmu­sokból álló költemény sorai, illetve ke­letkezésének körülményei egyaránt érdekes adalékait szolgáltatják a régi vármegyei választási hadjáratoknak, azok hangulatának stb. A reformkori „pártoknak” nem volt lehetőségük mai értelemben vett kampányra, hiszen je­lőttjeiket nem népszerűsíthették a saj­tóban, illetve utcai plakátokon (min­dennek politikai korlátozottsága mel­lett azért voltak nyomdatechnikai okai is), így nagy szerepet kapott a jelöltek személyes fellépése, beszédeik, a vá­lasztópolgárok közvetlen rábeszéléssel történő meggyőzése stb. Mivel a vá­lasztásokat egy napon, közfelkiáltás­sal tartották, szükség volt a meggyő­zött választópolgárok személyes jelen­létére, ezért többnyire az azo­nos jelöltet támogatók csopor­tosan és meglehetősen hango­san vonultak fel a kitűzött időpontra. A kampány külső kellékei voltak mind az ellen­zéki, mind a kormánypárt esetén egy nagyméretű (érte­lemszerűen nemzetiszínű) lo­bogó, ráhímezve a jelöltek ne­vével, melyekkel néha csopor­tosan tüntetve járkáltak fel és alá a megyeszékhely utcá­in; továbbá fontos szerepet kaptak a politikai hovatarto­zás kifejezésére a pártok jelvényeinek” kitűzése, ezál­tal a figyelem felkeltése. Bor­sodban a konzervatívok kis zöld leveles faág, a liberálisok fehér toll kitűzésével jelezték pártpreferenciájukat. Vala­mivel hasznosabb volt a jelöl­teknek a korteskedés kevésbé látványos eleme, vagyis a szavazati jopal rendelkező, ugyanak­kor politikailag (illetve általában) ke­véssé iskolázott nemesség megveszte­getése, leitatása vagy csak rábeszélése valamely jelölt támogatására. (Utóbbi eszközöket egyébként a közvélekedés­sel ellentétben helyenként nemcsak a kormánypárt korifeusai, hanem az el­lenzékiek is alkalmazták.) 1847-ben az ellenzék Borsodban a korábbi évekhez hasonló aktivitást mutatott a választásokkor, jóllehet, az eredmény nem volt kétséges, már csak azért sem, mert egy évvel korábban a megyei tisztújítás alkalmával meg­semmisítő vereséget mértek az amúgy sem túl népszerű „zöld gallyas” (kon­zervatív) pártra. 1847. október 14-én Miskolcon gyakorlatilag egyhangúan választották Bük Zsigmondot és Sze­mere Bertalant Borsod vármegye kö­veteivé. Mellékelt költemény a liberálisok kampányának kulcsfontosságú eleme volt, a választások előtt hetekig cso­portosan énekelték megzenésített vál­tozatát Miskolc utcáin, a kaszinóban, kifejezve ezzel az ellenzéki párt nagy­ságát és erejét a borsodi megyeszékhe­lyen. A versikéból kiderül, hogy 1847- ben újra feltűzték „pártjelvényüket” a fehér tollat, továbbá a kortesdalba is belefoglalták, hogy követeiktől a „nemzet jussainak” védelmét várják el. Az említett „Palatínus Pista” István főherceg volt, akit a több mint ötven- évi nádorság után elhunyt apja, József utódaként valóban nádorrá választot­tak az országgyűlésen. (István főher­ceg egyébként nem sokkal korábban országjáró körúton járt, s 1847 szep­temberében megfordult Miskolcon is, ahol a liberális ellenzék - jó érzékkel - részt vett a tisztelgő fogadásokon. A Habsburg főherceg látogatásának em­lékét ma is őrzi a Hámori-tó partján felállított emlékoszlop.) Hogy végül jó vezére” lett-e a magyar tábornak, meg­ítélés kérdése. Fontos szerepe lett a Batthyány-kormány kinevezése és az áprilisi törvények szentesítése körüli politikai csatákban, s 1848 júliusában az uralkodó helyett ő nyitotta meg az első népképviseleti országgyűlést is. 1848 szeptemberéig kitartott, addig, amíg úgy érezte, hogy a Habsburg-ház és Magyarország érdekeit egyszerre szolgálhatja. Az önvédelmi háború kezdetén azonban, amikor a kettő szembekerült egymással, elmenekült Magyarországról. Az viszont biztos, hogy Bük Zsig­mond és elsősorban Szemere Bertalan valóban nem hagyták elveszni a „nemzet jussait” az utolsó rendi or­szággyűlésen, sőt 1848-1849 viharai­ban is mindent megtettek a magyar polgári átalakulás előmozdításáért (A szerző a Miskolci Egyetem oktatója) „Legyünk szemei mindnyájan Egy láncnak, Szüksége van mindnyájunké a Hazának. ” /Petőfi/ Ult-IAEA A z 1848-as forradalom, s a belőle sarjadó szabadságharc történel­münk egyik legszebb időszaka. 1848 februárjának végétől a következő esztendő őszéig sorsdöntő változások történtek hazánkban. Lapunk - a 150 éves évforduló tiszteletére - hét­ről hétre felidézi azokat az esemé­nyeket, amelyek a modem polgári ál­lam építéséhez az első alapköveket jelentették. Magyarország elavult gazdasági és társadalmi rendjének megváltoztatá­sára nem a 150 évvel ezelőtti „szép márciusiban tettek először kísérle­tet. A „legnagyobb magyar”, Széche­nyi István által elindított reformmoz­galom azonban nem volt képes elérni a jobbágyfelszabadítást, a nemesi adómentességet megszüntető közte­herviselést, a tőkés gazdálkodásra való áttérést, nem tudta kiharcolni a polgár egyéni szabadságjogait, s or­szágunk Habsburg Birodalmon belüli függetlenségét sem. Pedig történel­münk legfelkészültebb politikusgár­dája, valamint a magyar irodalom és tudomány színe-java dolgozott érte kitartó szorgalommal. 1847-48 telén úgy tűnt, a sürgető változtatásokra az előző ősszel összeült országgyűlés sem lesz képes. Nem gyorsította meg az eseményeket a korábbi évek rossz termése miatti éhezés, az ebből fakadó elégedetlen­ség, s az 1846 februárjában kirob­bant galíciai lengyel nemzeti felkelés véres tanulsága sem. A képviselők szinte már beletörődtek, hogy ez a di­éta is csak részeredmények elérésé­vel zárul, amikor váratlanul fólcsil- lant a remény. 1848 januárjában Palermóban ki­tört a forradalom, s a nápolyi király, majd több itáliai fejedelemség - a for­radalmat megelőzendő - alkotmányt adott népének. De még ezek az események is alig hatottak a magyar változásokra. Ja­nuárban mindössze annyi történt, hogy 24-én átadták a nagyközönség­nek a pesti Nemzeti Múzeumot (amely később helyet ad az első nép- képviseleti országgyűlésnek), a kö­vetkező napon megjelent Lipcsében a Bajza József által szerkesztett Ellen­őr című ellenzéki zsebköSyv, a re­formnemzedék legjobbjainak írásai­val. E könyvecske tartalmazta az itt­hon betiltott Ellenzéki Nyilatkozatot. Az udvar továbbra is a sokszor be­vált taktikát követte, István főherceg és a konzervatívok segítségével az el­lenzéki egységet igyekezett megbon­tani, elég nagy sikerrel. A külpoliti­kai helyzet alakulása, az esetleges forradalomtól való félelem szintén a megosztottságot növelte. Az udvar legfőbb célja Kossuth Lajos - a nagy­hatású ellenzéki szónok - elszigetelé­se volt. Ebben a Kossuthtal már ko­rábban vitába keveredett Széchenyi István gróf és a centralisták is segít­hettek. A „legnagyobb magyar” ennek szel­lemében terjesztette február 2-án az országgyűlés elé átfogó javaslatát „a magyar közlekedési ügy fejlesztésé­ről”. így félretehető lett a kezdetlege­sebb kossuthi elképzelés (egy Vuko- vár-Fiume közötti vasútról), s ez Kos­suth jelentős presztízsveszteségével járt. A vármegyék élére még 1845- ben állított adminisztrátori rendszer megszüntetésére tett ígéret is az ó el­szigetelésére volt hivatott. A kormány tervei azonban romba dőltek, mert 1848. február 24-én a francia fővárosban az ellenzéki ban­kettek sikereként forradalom döntöt­te meg a „polgárkirály”, Lajos Fülöp uralmát. Bécsbe február 29-én, Po­zsonyba március 1-jén érkezik meg a párizsi forradalom híre. Kossuth március 3-án a kerületi ülés elé terjeszti felirati javaslatát a közteherviselésről, a kárpótlás mel­letti jobbágyfelszabadításról, a nép politikai jogokkal való felruházásá­ról, a felelős parlamenti kormány ki­nevezéséről. A következő napon az országos ülés egyhangúlag elfogadja a javaslatot, amelyet a pesti Ellenzé­ki Kör is támogatásáról biztosít. Kos­suth beszédét német fordításban már Bécsben terjesztik ekkor, hisz abban az örökös tartományok számára is al­kotmányt követelt. Szinte egész Eu­rópa forrong, de a változásokhoz még egy lökésre lesz szükség... (Folytatjuk) A sorozat szerkesztője: Gulyás József A párizsi forradalom 1848. február 24-én megdönti Lajos Fülöp király trónját, s megteremti a második francia köztársaságot (fametszet) Múltidéző kérdések Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit felidéző cikksoro­zatunkhoz kapcsolódóan minden héten három kérdést is felteszünk olva­sóinknak. Azok között, akik helyesen válaszolnak, és a megoldást -a lap al­ján közölt rejtvényszelvénnyel együtt - a megjelenést követő hét csütör­tökjéig eljuttatják szerkesztőségünkbe, hetenként három 500 forintos könyv- utalványt sorsolunk ki. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, 3501 Miskolc, Pf: 351. A levelezőlapra vagy a borítékra kérjük, írják rá: 1848/49. 1. Ki tervezte a Nemzeti Múzeumot? 2. Mi volt Lajos Fülöp, a „polgárkirály” eredeti, polgári foglalkozása? 3. Ki volt 1848 januárjában a nápolyi király? iMMmmmmMMmmMmmMmmmm. Borsodi követválasztó Fehér toll a jelem Kalapomhoz teszem Bük Zsigát, Szemerét Halálig éltetem Köszöntsék a királyt S az ország nagyjait Ne hagyják elveszni A nemzet jussait Palatínus Pistát Válasszák nádornak Jó vezére lesz ő A magyar tábornak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom