Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-03 / 2. szám

ÍW*‘ MŰHELY 1998. JanuAr 3*r Szomrat D • Nem hiszem, hogy teljesen „elengedtük” volna a pályázókat. Ha a régebbi tematikus pályázatainkra gondolok, az azokra küldött képek sem kötődtek egyértelműen az álta­lunk megadott címekhez. □ Külön-külön a llépek többsége érdekes, iz­galmas, kellemes, kedves. Azt is fontos ki­emelni, hogy több olyan felvétel van, amely humorával is megragadja a nézőt. De mégis; mi az, ami összetartja ezeket a képeket? • Nekem az volt öröm, hogy nagyon sokan pályáztak, mindig többen és többen. És na­gyon sok tehetséges fiatalt fedeztünk fel, próbáltuk is őket ambicionálni, hogy dolgoz­zanak. Többüknek azóta már kiállítást is rendeztünk itt a galériában. És végső soron ez a pályázatok igazi célja... □ Jó, de CSAK nem válaszolt arra a. kérdés­re, hogy a kiállított fotókban mi a közös... • Nagyon sokfélék a képek. Mint ahogy az emberek is nagyon sokfélék. Végül is ilyen közös nevezőt nem hiszem, hogy tudnék ta­lálni, de szerintem senki nem tudna. És CSAK azt gondolom, nem is kell keresni... (A CSAK, CSAK... című országos fotóművészeti pályázat kiállítása január 20-ig tekinthető meg a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériájában.) 1. Stefán Attila: Hátsó udvar 2. Tóth Csaba: Egy lépést se tovább 3. Brassai Károly: Bodyguards 4. Bánóczi László: Golgota 5. Andics Árpád: Csak lámpafény... Dobos Klára ® CSAK azt sajnáltam, hogy a CSAK ját­szom... című pályázat nem sikerült, arra na­gyon kevés alkotás érkezett - mondja Koz­ma István, az ifjúsági ház munkatársa. - Pedig én azt tartottam az egyik legizgalma­sabb gondolatnak. De a többi, pláne a CSAK hiszem..., meg most a CSAK. CSAK nagyon jó volt. Több szerző visszatérően küldött ké­peket az összes pályázatra. □ Igazából mi lett volna a célja a sorozat­nak, mit szerettek volna megtudni vagy elérni.? • Konkrét tematikát mi ezzel nem akartunk adni. Pontosan olyan gondolatokat próbál­tunk a felszínre hozni, amelyekre azt mond­juk: CSAK. Azokra a mögöttes gondolatokra lettünk volna kíváncsiak, amelyeket a CSAK szóval elmismásol az ember... J És bejött? • Hellyel-közzel... □ Az utolsó címmel nagyon „elengedték” a pályázókat, amit a kiállított anyag is bizo­nyít. Úgy tűnik, nincs semmiféle összetartó erő a képek között. Egyetlen szerző van, aki - legalább rímében megpróbált direktebben a „tematikára" koncentrálni... a CSAK, CSAK... K-ok Hogy mi a közös ezekben a képekben, azt CSAK a Jóisten tudja (már ha szakít ma­gának időt a megtekintésére.) Vagyis hát biztos akadnak azért, akik sejtik, hogyan kerül egymás mellé a teljesen természetesen (értsd: technikai trükkök nélkül) szemlélődő mókus és a felkeményített-szolarizált-megkitudjahogyan machinált (ésmitábrázoló) játékos vagy komolykodó felvételek. Van azonban egy tippem: CSAK... A miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériája négy évvel ezelőtt hir­dette meg az első CSAK-pályázatot CSAK gondolkodom... címmel. Ezt követte a CSAK hiszem..., majd a CSAK játszom..., idén (pardon, már tavaly) pedig Juhász József Ajánlás A józanság sáncai között, üdvözlettel megrakott télben tisztelet a fehérnek, a születő tisztaságnak. Lépéseim mind felérnek a legbátrabb sietséggel: rád bízni magam Kisded mint nélkülözhető tárgyat, amivel már nem tud, végleg, semmit kezdeni a fáradt, értéket vesztett élet. Cseh Károly Korforduló K-nak I Visszacsavarton ég a csipkebokor ebben a dermedt világban. (Oly idő ez, mikor tompított fénnyel jár és jön el az Úr.) Hideg ujjhegyeidben is a láng: megannyi lakkozott köröm. (Boltíves asszonyi tenyered befelé fordult.) Valami súgja: bújj magadhoz, tél van. Akkora tél van, hogy csörrcn a vér. n. Kéklik, megfagyott mítoszoktól kéklik a Bükk - földbe nőtt égbolt, (szárnyas neszei fűrészsírások). Hűl az idő, és ilyenkor az alkony mágikus fekete-pirosa világomban is - tudd - napfordulatot jósol: mire üszkösödő, törött szárnnyal pávázó napunk lehanyatlik, testet öltök ebben a fában, melynek te is neki dőltél, s melyet, akár egy isten mását a hajdani Babylonban, kivágnak majd, és legallyazottan vetnek a tűzre elégni, s míg nő a hamu, sarjad alóla,- készülj és várj újra ta vaszunkra! - sarjad ujjongva füstjében a fa, zsendülő zöldje megint galam bot delejez már, és pünkösdöt a tisztuló magas kékje. 1995-1997. december 28. B ibliák különböző kiadású köteteivel bástyázzuk kö­rül magunkat - serdülő unokámmal.- Hittérítés, hittérítés? - nyit ránk valaki az ünnepekre ösz- szegyűlt családból. Tarnóc Már­ton szövegével válaszolok; né­hány mondatot idézve az Ara­nyos Biblia 1989-ben írt elősza­vából. (Arról a gyönyörű könyv­ről van szó, melyet M. Tótfalusi Kis Miklós költségével, s betűivel 1685-ben nyomtattak Amszter­damban, s aminek hasonmását mi az Európa Kiadó jóvoltából ismerhetjük.) Nos, a rendszerváltás pillanatá­ban Tarnóc jónak látja ajánlá­sát így kezdeni: „Az európai mű­veltség a klasszikus antikvitás és a Biblia kettős tartópillérén nyugszik. [...] a magyar gondol­kodás sorsdöntő találkozása a Bibliával egyidős az államalapí­tással és a latin szertartású ró­mai kereszténység felvételével.” Vajon hányszor kell még ezt el­mondani? Mikor lesz egészen természetes, hogy a tanügyi bá­csik lapalji jegyzeteinek biflázá- sa helyett a Bibliát lapozza fel a diák, ha - az Ómagyar Mária- siralomtól mostanáig - igazán érteni akarja hét évszázad ma­gyar literatúráját. Foglalkozásunk tárgya tehát - öltök szigorú tanári arcot a gye­reknek - a Biblia kézikönyvként való használata. De nem az unokám lepődik meg hanem én, mert a tizenéves kölyök igen könnyen és gyorsan képes átte­kinteni az ÍRÁS szerkezeti ta­goltságát, a szinoptikus evangé­liumok lényegét satöbbi. Persze, csak az Újszövetséget lapozgat­juk - elsősorban a javasolt ol­vasmányokra összpontosítva. Közben-közben összehasonlítjuk Károlyi Bibliájának szövegré­szeit az újabb fordítású Bibliá­val, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából a Szent István Társulat adott ki negyedszázaddal ezelőtt. Örülök, hogy - a sok silány tévé­műsor közben - igényesebb szel­lemi tevékenységre bírhattam a gyereket; talán ezzel elkezdő­dött, vagy legalábbis elkezdőd­het valami... Valami, ami sors­döntő lehet egy ember életében. Noha tudom, hogy a megisme­réshez egy egész élet is kevés. Hogy aztán valaha is lesz-e en­nek a gyereknek, illetve az ő nemzedéknek Isten-élménye, s milyen lesz, ha lesz, arról fogal­mam sincs. ÓH BOLDOG AZ, KINEK VAN ISTENE - sóhajt József Attila. Mikor egyedül mara­dok, s már becsukva fekszenek előttem a Szent írás könyvei, azon tűnődöm, hogy közel en­gedjük-e a betlehemi jászol­hoz, vagy a Golgota keresztfá­jához az embereket?, Tehát nem a Magasságos Úristen­hez, hanem Jézushoz. Mert ember voltunkban csak az em­berré lett Istent tudjuk megkö­zelíteni. Ki ellen vét, aki úgy érzi, hogy őt csak az Istenember értheti meg igazán, aki nem álruhás Megváltóként jött közénk, ha­nem maga is átélte az ember­élet örömeit és kínjait. Aki - em­berként - éppen úgy a test börtö­nének rabja volt, mint bárki itt a földön. Akire minden földi erő Gyarmati Béla hatott. Aki szomjazta a szerete­ted s valódi szomjúságot és éh­séget is érzett. Hát nincs joga a szabadakaratú embernek ezt az Istent keresni? Vajon eléggé figyelünk-e az ÍRÁST olvasva Jézus emberi gesztusaira, megnyilvánulásai­ra? íme, az EMBER! - mondjuk patetikusan. De megjelenik-e ábrázolt alakja mögött a szen­vedő, a szorongó BELSŐ EM­BER? - aki nem kapott mentes­séget a földi élet gondjai, kísér­tései alól. Hát, kéremszépen Scorsese Krisztus utolsó megkísérlése című filmjében ezt az EM­BERT láttatja. Nálunk leg­utóbb az RTL Klub televízió akarta bemutatni a filmet. A vetítés ellen azonban tiltakozó levél érkezett, s a panaszbizott­ság imigyen foglalt állást: „a több száz tiltakozó levél - elté­rő vélemény hiányában - vél­hetően az általános magyar íz­lést tükrözi.” Tessék mégegy- szer - akár többször is - elol­vasni ezt az állásfoglalást. Vél­hetően kinek-kinek meglesz a véleménye. A dologban csak az vigasztal, hogy élő példával tudom az unokámnak megvilágítani, hogy kik és milyenek korunk fa­rizeusai. Mindazonáltal örültem volna, ha bemutatják a filmet, mert így végre hazai főpapjaink is láthatnák. Mostanáig ugyanis, csak az alkotói koncepciót isme­rik. Ez aztán elég egy prekon­cepcióhoz! Ó, hová küldtek vol­na. engem - már kezdő kritikus koromban - ha pusztán egy dráma szövege alapján mondok ítéletet valamely színházi bemu­tatóról. Figyelmen kívül hagyva az inkarnációt: MIKÖZBEN TESTTÉ LÓN AZ IGE. A felelőtlen prófétálókat, szekta­alapítókat, misztikusokat, neo­fitákat etc. nagyon nem szere­tem, de hogy mindenki (minden művész) önnön lelkét és lehető­ségeit kutatva - jó esetben az egyháziak) segítségével - öntör­vényei szerint keresse az Istent, ahhoz joga van. És szabadsága, most mikor már nem küldenek máglyára embereket. De, jaj a botránkoztatóknak! S a botránkozáslioz olykor néhány mondat is elegendő. Van erről egy gyerekkori élményem. Az én szülőfalumban Nagyboldog­asszony napján (augusztus 15.) van a búcsú. Egy ilyen szép nyári ünnepen (persze zsúfolt a templom, izzadó homlokok, s nehéz virágillat, az orgonaszó pedig a piactéren is hallatszik) először lép szószékre a fiatal káplán. Természetesen a Szűz­anyáról beszél. De hogyan? Azt a Máriát elevenítik meg szavai, aki nehéz munkával töltötte napjait, hiszen éppen úgy kellett családjáról gondoskodnia, mint más asszonyoknak. Arról a Má­riáról hallottunk, akinek nem volt olyan gyönyörű kék palást­ja, mint oltárra került szobor­másának, hiszen maga szőtte, varrta ruháit. Minden bizony­nyal Jézus köntösét is - amire a poroszlók sorsot vetettek. És így tovább. Mindezt Nagyboldog­asszony napján - Mária orszá­gában. A padsorokban össze­súgtak az öregasszonyok. Ben­nük más Mária-kép élt. Mi az, hogy a „Szentek Királynője” avagy „Boldogasszony Anyánk” a mosásban megfárad... Meg van az új pap bolondulva ? Megvallom., kicsit én is féltem a Scorsese-fúm előtt, hogy megbot- ránkozom. Nem így történt, csak elgondolkodtam. És Jézus sóim, sehol nem mondta, hogy ne gon­dolkozzatok, Ezt mindig csak a dogmatikusok sugallták; AKÁR EGYHÁZI. AKÁR VILÁGI HA­TALMAT KÉPVISELTEK. A pápa karácsonyi üzenetéből idézek: „Isten ószövetségi népe arra választatott, hogy napvi­lágra hozza a Messiást, a Meg­mentöt az egész emberiség Meg­váltóját. ” Na, nézzük mit ír a Biblia Jé­zus Krisztus születéséről! - Lu­kács 2:1-40 - jelenti az unokám, aki. rendkívül büszke frissen szerzett ismereteire. Károlyi Gáspár szövege ezen a tiszta, le- ányhangon muzsika a fülem­nek. ,A kis gyermek pedig növe­kedők, és erősödők lélekben, tel­jesedve bölcsességgel; és az Is­tennek kegyelme van ő rajta.” V igyázok, hogy ne kerüljön az olvasó gyerek kezébe napilapunk - a „Betle­hemi békétlenség” hírével. Hi­szen őt most. az evangélium - a jóhír, az öröm hír - varázsa tart­ja fogva. Szószólóban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom