Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-02 / 1. szám

OLGAR Új eV été rtz óesztendő homokszemei lassan lepereg­tek. Számvetést készítettünk elért eredmé­nyeinkről, de tervezzük az előttünk álló új esztendő feladatait. Gondolatainkat még át­hatja a karácsonyi napok melege, szeretete, s vidám szívvel búcsúztattuk az óesztendőt. Ugyanígy vagyok ezzel én is, a város polgár- mestere. Képviselőtársaimmal felelősségtelje­sen igyekszünk meghatározni az 1998-as év sarkpontjait, támaszkodva az elmúlt időszak tapasztalataira és eredményeire. L^sak egymással összefogva tudjuk jobb helyzetbe hozni magunkat, városunkat, tud­juk biztonságosabbá tenni életünket, tudunk jobb szociális ellátást biztosítani a rászoruló embertársainknak. Hogy mit hoz reánk az új esztendő, micsoda bánatot, vagy örömöt fog nekünk juttatni, milyen események fognak abban lejátszódni, mindezt sűrű köd borítja ma még. De feladataink tisztán állnak előt­tünk. A jövő bizonytalansága nem érinti kö­telességeinket. Azt az örökséget, melyet a múlt év hagyott ránk, birtokba kell vennünk minden terhével együtt. Változás és újjáteremtés jellemzi közéleti munkánkat és személyes életünket is. Szük­ségünk van mindannyiuk hitére, reményére és megértő türelmére, azért, hogy meg tud­juk őrizni hétköznapjaink törékeny egyensú­lyát, ne kelljen egyre több családnak min­denről lemondani, hogy gyermekeink jövőjét biztosítani tudjuk. 1998-ban helyezzük fi­gyelmünk és szolidaritásunk középpontjába a családot, mert csak erős családokra épít­kezve fejlődhet a város. Közös jó munkát, csak közös jó szándékkal lehet végezni. Eh­hez kérem minden miskolci polgár megérté­sét és közreműködését, és ennek nevében kí­vánok mindnyájuknak boldog új évet. Kobold Tamás Miskolc város polgármestere Jézuskás jelenetek A Városház téren felállított Betlehem az idén is sokakat vonzott. Kit ezért, kit azért. A leg­több embert persze maga a látvány ragadott meg. De voltak, akiket sokkal inkább a „meggazdagodás" reménye tartott fogva a Széchenyi-szobor közelében. Merthogy a jel­képes mirhán, tömjénen, aranyon túl valós kincseket is rejtettek némelyek Jézuska mellé. Általában néhány kerek forintot. Magam pe­dig azt láttam, mikor egy idős asszony be­csúsztatott valami borítékfélét az egyik király mögé. A gyerekek most is lesben álltak, ám a néni visszaballagott, kivette a kezükből a pa­pírt, s felolvasta róla a polgármesternek szóló üzenetét: köszönet a Betlehemért, s boldog új évet... Fotó: Farkas Maya Talán egy fáról való Zborovszkyak A Széchenyi utcai Zborovszky-ház 1900-as tervrajza és az épület az 1991-es felújítást követően Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - A főutcai ház falán márványtábla hirdeti: nemrég, 1991-ben újították fel. Ehhez képest az egész hom­lokzat hónapok óta állványok mögött. Miközben a ház régi és új gazdái után kutattunk, rátaláltunk valakire, aki mindössze néhány száz méter­re lakik és dolgozik az épület­től, így akarva-akaratlan ő is tanúja az átalakulásnak. Azt viszont álmában sem gondolta volna, hogy éppen e ház kap­csán keresi fel az újságíró... A Széchenyi 18. számú ház faláról megtudhatjuk: a telek az 1700-as években a Dőryeké volt, majd Nagy Sándor és Molnár György birtokolta. Azt már nem hirdeti felirat, hogy az első üzlet az épü­letben a Zborovszky-féle húskimé­rés volt. Az 1900-as építkezés do­kumentumai szerint Zborovszky Sándor volt a ház építtető-tulajdo- nosa is, az ő nevét idézik az orom­zat alatti mezőben a kagylós, put­tók által tartott, pálmalevelekkel övezett pajzsban egymásba fonódó Z és S betűk. Az utca felőli földszinten tehát kezdettől húsüzlet működött, idő­vel állami formában, majd a húst felváltotta - előbb csak részben, majd egészben - az édesség. A be- állványozás előtt a City Grill költö­zött ki ezen utcai traktusból. Az önkormányzati ingatlant a Corvin Bank vásárolta meg, amely szep­temberben beolvadt a Konzum Bankba. Jelenleg mind a 700 négyzetméternyi hasznos területet a pénzintézet birtokolja, egyetlen bérlője az udvari szárnyban műkö­dő IBUSZ. A régi szögletes portá­lok helyén kialakított - az 1900- ban elfogadott tervrajz tanúsága szerint az eredetivel megegyező - kosárgörbével záródó falnyílások fölé a napokban már fölkerült a Konzum Bank felirat, de a nyitást csak januárra tervezik. Szerettünk volna a Zborovszky család leszármazottaira bukkanni, nevezetesen Zsuzsára, aki - épp újságunkban tette néhány éve köz­zé a következő hirdetést: „Zborovszky Sándomé Ajtay Vilma Denverben, 1991. április 28-án 94 éves korában elhunyt. Hamvait 1991. május 23-án a mindszenti te­metőben helyeztem el. Lánya: Zsu­zsa.” - Sajnos hiába. Királycsináló A gyakorinak nem mondható Zbo­rovszky név azonban más kereszt­névvel több helyütt és sűrűn ol­vasható: nevezetesen a színház plakátjain vagy bárhol, a Miskolci Nemzeti Színház színészeinek so­rában. Zborovszky Andrea már másodszor vallhatja magát a tár­sulat tagjának. O is csak tőlünk szerzett tudomást arról, hogy munkahelyével, s lakhelyével, a szomszédos színészházzal szem­ben lévő épületet - legalábbis - névrokonai lakták.- Az sincs épp kizárva, hogy egy családfáról származunk. A legtöb­bet a családunkról az egyik nagy­bátyám tud, aki viszont Vancou­verben él. Ó derítette fel a családi címerünket, amelyről nekem saj­nos csak egy fénymásolatom van. Ó hívta fel a figyelmemet arra is, hogy Passuth a Négy szél Erdély­ben című könyvében leírja, hogy Zborovszky Sámuel és családja se­gítette hatalomra, tette meg len­gyel királynak Báthoryt, akit vi­szont - mivel szintén királyságra tört - Báthory lefejeztetett. A nagynénémtől tudom, hogy őse­inknek valaha a zborói vártól négy kilométernyire laktak, Sóvá­ron pedig sóbányájuk volt, amit Zborovszky András a szabadság- harc alatt eladott, hogy az abból befolyt pénzből a szabadságharcot támogassa. Állítólag ó is fogságba került Aradon, de nem végezték ki. Sajnos a miskolci Zborovszky családdal való rokonságról nem tudok, de nem kizárt hogy szeg- ről-végről egy családfáról valók vagyunk. De megpróbálom kiderí­teni. Lehet persze, hogy nyugdíjas korom előtt nem lesz rá időm... Mikor a Zborovszkyak nyughe­lyét említem, lelkesen tervezi, hogy kislányával, Annával felkeresi a sír­helyet a mindszenti temetőben. Vándorszínész Andrea sok városhoz kötődik. Más értelmezésben, mint régen, de akár azt is mondhatnánk: vándorszínész.- Már a gyermekkorom is állan­dó mozgásban telt. Az édesapám honvédségi pilóta volt, s ahová he­lyezték, költöztünk vele. Kaposvá­ron születtem, iskolába már Szé­kesfehérvárra jártam, de laktunk Taszáron és Veszprémben is. Most pedig kétlaki életet élek. A csalá­dom, ha úgy vesszük, már egyene­sen „háromlaki”: én a kilenc hóna­pos lányommal, Annával jobbára Miskolcon, a féljem, Árkosi Árpád pedig Pesten, ám most éppen Szé­kesfehérváron rendez, tehát jobbá­ra ott tartózkodik. Tudom, közhely, s lehet, hogy erőltetettnek hat, pe­dig igaz: a budapesti „állandó lak­hely” ellenére Miskolcon érzem ma­gam igazán otthon. Bár, ha bele­gondolok, talán a helyszín már nem is olyan fontos: a lényeg, hogy együtt legyünk. Mint megtudom, Andrea talán eddigi négy legcsodálatosabb évé­nek színhelye is Miskolc. Ez az időszak 1988-ban kezdődött, ami­kor Galgóczi Judit ide szerződtet­te: egy sor cím- és főszerep mellett rátalált élete máig tartó, nagy szerelmére, későbbi féijére. Aztán két év Szeged következett, majd egy év Debrecen, s némi „szabad­úszás” után - amelynek színhe­lyei között jegyzi Szatmárnémetit és Sepsiszentgyörgyöt - követke­zett ismét Miskolc. Feltartott orrok- Egy teljesen más világgal, Sze­geddel összehasonlítva, milyen itt élni, játszani?- Szeged gyönyörű, de amikor végigmentem a Kárász utcán, szinte csupa „feltartott orr” jött velem szembe. Miskolc, noha gyárváros volt, s rendkívül össze­tett a lakossága, sokkal nyitot­tabb, rugalmasabb, jóindulatúbb itt a közönség. Sokkal elevenebb­nek érzem a kapcsolatot néző és színész között.- Egyáltalán: élhet-e polgári életet egy színész?- Ami engem illet, törekszem rá. Nem csak a színház tölti ki az életemet. Az első helyre a gyere­kem került, és minden más csak utána jön. Vannak „civil” baráta­im is itt, Miskolcon, a velük töltött esték, beszélgetések nagyon fonto­sak számomra. Mióta a lányom megszületett, valahogy kitágult a világ, kezdem érteni, miért mond­ják, hogy az anyaság kiteljesedés egy nő életében. De legalábbis le­hetőség rá. Egyensúlyba került a hivatásom és az életem, kiegészí­tik, gazdagítják egymást. Régeb­ben sokat rágódtam a múlton és ábrándoztam a jövőről. Ma már csak a jelen érdekel. A pillanat átélése, igazsága. A színpadon még kíméletlenebből törekszem erre. A világ történései is erre sar­kallnak, hiszem, hogy a szétvá­lasztás idejét éljük, és nagyon ré­sen kell lenni, hogy meg tudjuk különböztetni az igazit a hozzá nagyon hasonlatos hamistól. (Cikkünk megírásában Dobrossy István Miskolc-monog- ráfiájára és kutatási anyagára. támaszkodtunk.) A kertészkedés mellett énekelnek Miskolc (ÉM - PTA) - „Nyolcvan éve már, hogy egy hétköznapon/ Kertjüket szere­tők ültek le egy pádon./ Régen dédelge­tett tervekről beszéltek/ Kertbarátok né­ven közösségre lépték.” • Ez annak az így kezdődött című versnek az első versszaka, amellyel az egyik kertbarát, Csanádi József köszöntötte a nyolcvanadik évébe lépő kertbarát-mozgalmat, és az akkor harmincötödik születésnapját ünneplő diós­győri Kocsis Pál Kertbarát Kört ’96-ban - em­lékszik vissza Csépányi Sándor, a szervezet el­nöke. - Közösségünk büszke azokra az egykori vasgyári munkásokra, akik összefogtak, és szervezett keretek között kezdtek kertészked­ni a bérelt földjeiken. A munkásoknak köszön­hető az is, hogy 1916-ban létrejött a Kiskerte- gyesület, a mostani kör őse. Akkor, a vasgyár körzetében kistelepeket és parcellákat hoztak létre, amelyeket aztán olcsón bérbe adtak a kertészkedést, növénytermesztést vállaló csa­ládos munkásoknak. □ Mi a mostani céljuk? • Az. hoav összefomuk a természetet, a ker­tészkedést, és az ahhoz tartozó egészséges életmódot szerető embereket. A kör biztosítja, hogy mindenki a lehető legérdemesebb helyek­ről szerezzen ehhez szakértelmet, és tapaszta­latot. A foglalkozásainkat minden hét első napján tartjuk, az ott megbeszélt témák az előre kigondolt éves program szerint alakul­nak. Többnyire a téli hónapok alatt - amikor a növény és a talaj is pihen - foglalkozunk úgy­mond az elméleti dolgokkal, az újításokkal, új­donságokkal. Meghívott előadóink is vannak, ha kell az ország másik részéről is elhívunk egy-egy szakembert. A lényeg, hogy a legjobb „helyről” szerezzünk információt mindenről. Éz is mutatja, hogy a szervezet tevékenysége nem a kezdő kertészkedésről szól. □ Tavasszal pedig jön a gyakorlat? • Igen, hiszen ez a lényege az egésznek. Mind a száz tagunk - és a több mint húsz pártoló ta­gunk is - rendelkezik kerttel. A termesztésnél egyébként figyelembe vesszük a biotermeszté­si módszereket is, a vegyszerek veszélyes bio­lógiai hatásai miatt. Kapcsolatot tartunk más kertbarát körökkel, sót elutazunk hozzájuk ta- Dasztalatcserére. ' □ Mit takar az imént említett pártoló tagság? • Ez két éve működik. Ilyen módon próbálunk segítőket, támogatókat találni. A pártoló tagok - akik tagsági díjat nem fizetnek - önkéntes támogatásokkal, felajánlásokkal, előadások­kal, illetve bemutatók megtartásával segíte­nek minket és a kerti kultúra fejlődését. □ A saját kórusuk arra utal, hogy nemcsak a kerti kultúrát szeretik. • Nagyon jó társaság a miénk, és a bátyus összejöveteleink, a kötetlen események alkal­mával mindig kellemes a hangulat. Beszélge­tünk és énekelgetünk is. Egy-egy ilyen alka­lommal észrevettem, hogy több jó hangú em­ber is van a társaságban. A kulturális ügyek­kel foglalkozó vezetőségi tagunk segítségével aztán megalakult a saját kórusunk. □ Ez a kórus a kör rendezvényein is szerepel? • Általában igen, de ’97-ben nem sok alka­lom volt rá. Szinte minden energiánkat a ta­valyi jubileumi megemlékezés szervezésére fordítottuk. Bár az év végi ünnepek tisztele­tére mi is gondoltunk. Mindig úgy igazítjuk, hogy az év utolsó foglalkozása kapcsolódjon a karácsonyhoz. Zborovszky Andrea, a „háromlaki" színésznő Fotó: Farkas Maya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom