Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-23 / 19. szám

1998. JanuA» 23., Píntik GAZDASÁG Iszak-JHUoyarorsU« W Piaci szabályozásra várva Budapest (MTI) - A gabonatermesztők átfogó gabonapiaci szabályozást várnak az államtól, főleg a kukorica tekintetében - jelentette ki Guba Mihály, a Gabonatermesztők Országos Választmányának elnöke a testület csütörtö­ki budapesti ülésén. A termesztők a takarmánykukorica esetében 18 ezer forintos garantált felvásárlási árat szorgal­maznak tonnánként. A választmányi elnök szerint arra is szükség lenne, hogy EU-konform piaci sza­bályozást vezessenek be. Ez többek között azt je­lentené, hogy az állam az intervenciót megkövetelő helyzetben automatikusan élne a felvásárlás esz­közével. Tóth István, a MOSZ titkára, aki részt vett az agrárrendtartás tárcaközi bizottság ülésén, a tárgyalás után visszaérkezve megerősítette, hogy a kormány 16.500 forintos garantált kukorica felvásárlási árat fogad el tonnánként. - Piaci és költségoldalról egyaránt megalapozatlan a kor­mány felvásárlási árjavaslata - jelentette ki. Hangsúlyozta, új alapokra kell helyezni a magyar gabonapiaci szabályozást. Álláspontja szerint, amit a bizottság ülésén is kifejtett: az agrárrend­tartási bizottság 1997-es tevékenysége egyáltalán nem szolgálta a magyar mezőgazdaság érdekeit. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) - Tovább estek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén. A részvénypiacot nap közben hektikus ármozgások jellemezték. A TVK árfolyama 3200 forint alá esett, záráskor 3185 fo­rintot értek a társaság részvényei. A BorsodChem- papírok ára 6900 forintra csökkent. A Richter- részvények 21 000 forintot értek. Kárpótlási jegy Tőzsde " Index jani 22. 7519 -191 Valuta- és devizaárfolyamok Érvényben: 1998. január 22. VALUTA VÉTEL Eladás Középáré. 329,32 347,18 337,07 Angol font 329,55 345.83 337,69 328,52 345,37 336,95 130,21 140,33 134,93 Ausztrál dollár 131,43 139,65 135,45 131,25 139,37 135,31 537,38 576,16 554,00 Belga frank* 536,53 569,35 552,94 535,66 568,80 552,23 28,71 30,94 29,75 Dán korona 28,89 30,67 29,78 28,87 30,65 29,76 36,35 39,18 37,67 Finn márka 36,61 38,87 37,74 36,56 38,82 37,69 33,03 35,41 34,05 Francia frank 33,03 35,05 34,04 33,06 34,93 34,00 98,13 105,22 101,17 Holland forint 98,39 104,39 101,39 98,39 103,95 101,17 156,29 168,44 161,96 (apán yen* 157,04 166,78 161,91 156,85 166,56 161,70 137,05 147,70 142,02 Kanadai dollár 138,08 146,40 142,24 137,79 146,31 142,03 111,39 117,43 114,01 Német márka 111,41 117,05 114,23 111,44 116,86 114,01 26,61 28,68 27,58 Norvég korona 26,63 28,29 27,46 26,75 28,41 27,58 112,28 120,38 115,75 Olasz lira** 112,57 119,47 116,02 112,73 118,74 115,73 15,56 16,41 15,93 Osztrák schilling 15,55 16,36 16,96 15,54 16,33 15,93 105,91 118,17 111,48 Portugál escudo 108,34 114,98 1 11,66 108,17 114,86 111,51 129,97 140,07 1 34,68 Spanyol peseta* 129,99 138,01 134,00 129,81 137,84 133,83 136,96 144,39 140,18 Svájci frank 136,36 144,66 140,51 1 36,57 143,86 140,22 24,78 26,71 25,68 Svéd korona 24,94 26,50 25,72 24,92 26,46 25,69 200,72 211,61 205,45 USA dollár 200,90 210,66 205,78 200,38 210,66 205,52 215,11 231,83 222,91 ECU 216,69 230,03 223,36 216,38 229,76 223,07 A megadott számok egy egységben értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Pénznemenként az első sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a másodikban az OTP, a harmadikban a Postabank adatai olvashatók Elbocsátás vagy részmunkaidő Az alacsony forgalom miatt a hatórás foglalkoztatás a megoldás Forgalomfüggő munkaidő (felvételünk illusztráció) Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - KI) - Az UNIÓ ÁFÉSZ kilencven dolgozója nevében név­telen levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben azt kifogásol­ják az érintettek, hogy bizonyos időszakokban- a forgalomtól függően- nyolc óra helyett hat órában foglalkoztatják majd őket. Ennek kö­vetkeztében az amúgy is alacsony bérük még alacsonyabb lesz. Ä névtelen levélben meg­fogalmazottaknak azért jártunk utána, mert ta­pasztalható, hogy a munkavállalók nem vé­letlenül választják ezt a formát: állásukat féltik, amikor vélt vagy valós sérelmüknek hangot adnak. „Az UNIÓ ÁFÉSZ kilenc­ven dolgozója” aláírás sze­repel azon a névtelen levé­len, amelyben arra kérik szerkesztőségünket: jár­junk utána, jogos-e, hogy a szövetkezet egyes boltjai­ban az év kevésbé forgal­mas időszakaiban csak hat órában foglalkoztatják őket, s így az egyébként is alacsony bérük még ala­csonyabb lesz? A haté­konyság növelésének ezt a módját rendkívül emberel­lenesnek és etikátlannak ítélik. Az UNIÓ ÁFÉSZ keres­kedelmi igazgatója, Pász­tor Istvánné nem érti, ho­gyan lehet kilencven dol­gozóról szó, hiszen az utóbbi négy évben össze­sen nem volt ennyi rész­munkaidőben alkalmazott a szövetkezetnél.- Hatvanöt boltunk hat­száz dolgozója közül négy bolt összesen harminc részmunkaidőben foglal­koztatottjáról lehet csak szó. Ez a négy bolt a szö­vetkezet által megköve­telt, alkalmazottanként teljesítendő havi 850 ezer forintos forgalomnak nem tesz eleget, így a jelenlegi forgalom árrése béreik és közterheik fedezésére sem elegendő. Január és febru­ár amúgy sem forgalmas hónap, azért nem tudunk mindenkit folyamatosan teljes munkaidőben alkal­mazni, mert ez a szövetke­zet nyereségessége szem­pontjából nem lehetséges. Márciusban ismét megnö­vekedik a forgalom, tehát ilyenkor teljes munkaidő­ben foglalkoztatjuk őket. Aki ezt nem fogadja el, an­nak a szerződések értel­mében valamelyik miskol­ci üzletünkben ajánlunk fel munkalehetőséget, ám ezzel a legtöbben nem kí­vánnak élni - érvelt az UNIÓ ÁFÉSZ kereskedel­mi igazgatója, majd hozzá­tette: - Ez a megoldás tűnt dolgozóink és a szö­vetkezet szempontjából is a legmegfelelőbbnek, hi­szen ezzel biztosítottunk - ha részmunkaidőben is - a munkahelyet kollégáink számára. A vámosok napja Miskolc (ÉM) - Január 26-a, a Nemzetközi Vám­nap a törvény értelmében 1996 óta a Vám- és Pénz­ügyőrség szervezeteinél munkaszüneti nap. így hétfőn a belterületi vám­szervek csökkentett lét­számmal, a határokon lévő vámhivatalok a munkaszü­neti napokra érvényes szol­gálatszervezéssel dolgoz­nak. A megyei parancsnok­ság arra kéri ügyfeleit, hogy a szakmai ünnepén csak sürgős ügyekben for­duljanak a vámhatósághoz. Új öntöde Inotán Veszprém (MTI) - Új ön­töde épül az Inotai Alumí­nium Kft.-nél. Autóalkatré­szeket készít majd az alu- kohóból kikerülő fémből - tájékoztatta az MTI mun­katársát Csathó Géza, az Inotai Alumínium Kft. ügy­vezető vezérigazgatója. A hatszázmillió forintos beru­házást vegyes vállalat for­májában valósítja meg a MAL-MWK Kft. nevű magyar-német vegyes vál­lalat, amelyet a Magyar Alumínium Rt. és a német Metal Werke Kamm cég alapított 50-50 százalékos tulajdonaránnyal. A mun­kálatok rendkívül gyorsan haladnak, a már megépült csarnokban szerelik a be­rendezéseket, s februárban várhatóan megkezdődik a próbaüzem. Áz új öntöde évente 600 tonna alumíni­umot dolgoz fel és szálh't a német partnernek. Dy mó­don az inotai alumínium­kohó közvetve bekapcsoló­dik a Volkswagen, az Audi és a BMW gyártásba. Nehéz év a megye mezőgazdái mögött Növekedett az ágazatban tevékenykedő gazdálkodó szervezetek eladósodása Miskolc (ÉM) - Rendkívül ne­héz évet zárt a megye mező­gazdasága - hangzott el a Me­gyei Mezőgazdasági Érdekvé­delmi Szövetség (MÉSZ) teg­napi elnökségi ülésén. Amíg szövetséghez tartozó 76 gaz­dálkodó szervezet adózás előtti eredménye 1996-ban 1,2 milliárd forint volt, addig ez a szám tavaly drasztikus csökkenést mutat, hi­szen várhatóan 550 millió forint körül alakul.A szóban forgó 76 gazdálkodó szervezet a megye me­zőgazdasági árbevételének 64-65 százalékát produkálja, a művelt földterület mintegy 40 százalékán tevékenykednek. Közülük az elő­zetes adatok szerint 12-16 zárja veszteséggel az 1997-es esztendőt. Ez azt jelenti, hogy ezek a szerve­zetek sajnos hitelképtelenné vál­nak. Turnyánszki János, az ér­dekvédelmi szövetség titkára el­mondta, mindez annak ellenére következett be, hogy voltak kezde­ményezések az úgynevezett tőke­pótló hitel igénybevételére, ám a bankok - saját erő híján - a szer­vezetek többségénél nem finanszí­rozták ezt a hitellehetőséget. Ez­zel együtt 1,2 milliárd forint tőke­pótló hitelhez jutottak a tagszer­vezetek. Szinte valamennyi gazdálkodó szervezet esetében érvényes, hogy megnövekedett az eladósodás mértéke, összességében 6,8 milli­árd forintra tehetők az ilyen irá­nyú kötelezettségek. Ebből 3,6 milliárd a banki hitel, több mint 800 millió a szállítók felé fennálló tartozás, és jelentősen - 240 mil­lió forintra - növekedett a tb-tar- tozás mértéke. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben igen nagy nehézsé­gek árán tudják majd - különösen a veszteségesen gazdálkodók - ezt a köztartozást kifizetni. Ami a létszámot és a béreket il­leti: a rendszerváltozás előtt 60 ezer munkavállalót foglalkozta­tott régiónk mezőgazdasága, ez a szám most - az erdőgazdálkodás­sal együtt - nem éri el a 12 ezer főt. A MÉSZ tagszervezetei 7300 dolgozót alkalmaznak. A bérek az 1996- os 32 506 forintos átlaghoz képest minimálisan növekedtek, így a tavalyi 38 709 forintos átlag­bér hozzávetőlegesen 20 százalék­kal alatta marad az országos át­lagnak. Elhangzott az is, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén mezógazdasaga 1997- ben 5,77 milliárd forintot ru­házott be, ebből a gépi beruházás 3,2 milliárd forintot tett ki. A be­ruházásokhoz különböző jogcíme­ken 2,1 forint támogatást kaptak az ágazatban tevékenykedők, ami 38 százalékos támogatási szint­nek felel meg. Ebből a MÉSZ gaz­daságai 1,9 milliárdos beruházást valósítottak meg. Adóbevallási segédlet CD-n Budapest (MTI) - Van, aki meglátja, elolvassa, kitölti, feladja és elfelej­ti. És akad olyan notóri­us ellenszegülő is, aki meglátja és olvasatlanul a kuka mélyébe rejti az űrlapoktól dagadó cso­magot Tehát mindenki másképp csinálja. Egy biztos: a postás most is begyömöszöli a sárga APÉH-borítékot a pos­taládák szűk réseibe. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az APEH ezúttal baráti kezet nyújt valamennyi adófize­tőnek. A rettegett „adó-to­tó” talán némileg könnyeb­bé válik azzal a CD-vel, amely a személyi jövede­lemadó-bevallások nyom­tatvány-kitöltő és ellenőr­ző programját tartalmaz­za. A lemezhez két módon is hozzá lehet jutni. Gyor­san elő kell fizetni a pénz­ügyi kormányzat „Adó" rí­met viselő lapjára (ebben ugyanis amolyan újévi ajándék gyanánt találha­tó a CD). Amennyiben az adófizető nem kíván 3500 forintot költeni a lapra, úgy kénytelen 2500 forin­tért megvásárolni a most már kiskereskedelmi for­galomban is kapható le­mezt. Akinek pedig egyik megoldás sincs ínyére, an­nak egy lehetősége ma­rad: háromnapi hideg éle­lemmel az oldalán felke­resni a helyileg illetékes adóhatóságot, ahol az APEH munkatársai nem­csak az adóbevallás forté­lyaiba, de a számítógép­kezelés mesterfogásaiba is beavatják a lelkes ama­tőrt. Az APEH tehát min­den erejével - így az emlí­tett CD-vel is - azon van, hogy megkönnyítse az adófizetés adminisztratív poklát A dolog pikantéri­ája csupán az, hogy kide­rült: a lemezt az a cég gyártja, amelyik kiadja a szóban forgó újságot. Bár a sajtó alaposan „földob­ta” az ügyet, máig sincs válasz néhány kérdésre az üggyel kapcsolatban. Egy biztos: a kérdőjelek­kel együtt a kitöltendő rubrikák száma is gyara­podott. A megszokott ada­tokon túl nyilatkozni kell a család jövedelméről és arról, hogy nézik-e a tele­víziót. Ha az esetleges visszásságokra nem is, a határidőkkel, az adóbeval­lással és az adófizetés mi­kéntjével kapcsolatos kér­désekre bárki választ kap­hat az APEH ingyenesen hívható zöld számán (06- 80-232-232). A telefon- szolgálat ez évben meg­hosszabbított munkaidő­ben, február 1. és március 20. között áll az adófizetők rendelkezésére. • Az újonnan alakult külföldi érdekeltségű vál­lalkozások által Magyarországra behozott tóke 69,3 milliárd forint volt tavaly, ami több mint két­szerese az előző évi befektetéseknek. Hirdetés A HÓNAP ELŐFIZETŐJE Január előfizetőjét 1998. február 4-én sorsoljuk Érvényes előfizetéssel rendelkező régi olvasóink között ....................--1db3000 Ft-os új előfizetőink között------------------- 1 db 2000 Ft-os v ásárlási utalványt sorsolunk ki. A BORSOD ZÖLDÉRT RT. KERTÉSZ ÁRUHÁZ (MISKOLC, BÚZA TÉR 10. TEL.: 46/329-245)

Next

/
Oldalképek
Tartalom