Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-06 / 285. szám

9 Észak-MagyaíorszAg SPORT 1997« Dicimbir 6«, Szombat Kokó a képernyőn Budapest (MTI) - Egyenes adásban közvetíti az olimpai bajnok és kétszeres világbajnok ökölvívó, Kovács István első mérkőzését a hivatásosok kö­zött december 13-án, szombaton 21 órától az RTL Klub televízió - jelentették be a kereskedelmi te­levíziós társaság képviselői. A földi sugárzású csa­torna programtervezetében szerepel, hogy Kovács további profi találkozóiról is helyszíni közvetítése­ket ad. - Az első profi ellenfelem nevét szinte pilla­natokkal a sajtótájékoztató előtt tudtam meg - mondta Kovács István. - Vetélytársamról, Ahmed Lainról annyit tudok, hogy francia és statisztikájá­ban öt győzelem mellett három vereség szerepel. Két hete készülök a német profi együttesemben. Érzem még a szemsérülésemet, ami azonban nem zavar a munkámban. Mindent elkövetek azért, hogy sikeresen mutatkozzak be. A tervezettnél egy héttel korábban lép ringbe a profik között Kovács. Klubtársának, a WBO félne­hézsúlyú világbajnokának, Dariusz Michalczews- kinek köszönheti ezt. 0 ragaszkodott ahhoz ugyanis, hogy közvetlenül az amerikai Virgil Hill elleni címvédő mérkőzése előtt mutassa be tudását a kétszeres amatőr világbajnok magyar öklöző. Barcikai Téli Kupa ’98 Kazincbarcika (ÉM) - A Kazincbarcika Városi Labdarúgó Szövetség 1998-ban megrendezi a „Barcikai Téli Kupa ’98” teremlabdarúgó-tornát. A nevező csapatok az alábbi kategóriákban indulhat­nak: férfi felnőtt, női, általános iskolák. A torna időpontja: 1998. január 10-től február 28-ig. Hely­szín: Irinyi János Középiskola tornacsarnoka. A nevezési díj 7500 Ft/csapat (férfi felnőtt) és 2000 Ft/csapat (női), általános iskolásoknak ingyenes. Nevezési díj befizetése postai utalványon történik, amelynek befizetése megegyezik a nevezés határ­idejével és címével. Az elmúlt két évben benevezett csapatoknak a szervezők a versenykiírást és a ne­vezési lapot postázzák. Nevezési határidő: 1998. január 5., 12 óra. Felvilágosítás és nevezés az aláb­bi címen: Karajz Miidós, Irinyi János Középiskola, Kazincbarcika, Egressy út 1. Telefon: 48/311-422. Miskolc (ÉM) - Miskolcon rendezték meg a me­gyei felnőtt és utánpótlás úszóbajnokságot. Az eredmények: 100 m férfi gyors: 1. Tugyi Attila (Miskolci Vízművek). 100 m fiú gyors: Köteles Pé­ter (EVSC). 100 m női felnőtt gyors: 1. Kollár Eni­kő (Miskolci Vízművek). 100 m leány gyors 87-88: 1. Novák Szandra (Miskolci Vízművek). 100 m le­ány gyors ’90 után születtek: 1. Pangó Zsófia (Mis­kolci Vízművek). 100 m férfi, felnőtt mell: 1. Petre Lóránt (Miskolci Vízművek). 100 m fiú mell: Köte­les Péter (EVSC). 100 m felnőtt női mell: 1. Bern­nek Virág (Ózd). 100 m leány mell 87-88: 1. Sar- vajcz Kinga (Miskolci Vízművek). 100 m fiú gyors ’88 és fiatalabbak: 1. Bárdos Ádám (Ózd). 100 m felnőtt férfi hát: 1. Schifter Tamás (Ózd). 100 m fiú hát: 1. Balogh Gábor (Miskolci Vízművek). 100 m felnőtt női hát: Madaras Zsuzsa (Miskolci Vízmű­vek). 100 m leány hát: Novák Szandra (Miskolci Vízművek). 50 m leány mell: Orosz Szilvia (Miskol­ci Vízművek). 100 m utánpótlás fiú vegyes: 1. Köte­les Péter (Encs). 100 m felnőtt férfi pillangó: 1. Mélypataki Máté (Miskolci Vízművek). 100 m utánpótlás fiú pillangó: 1. Pálfalvi Gábor (Ózd). 100 m felnőtt női pillangó: 1. Kollár Enikő (Miskol­ci Vízművek). 100 m utánpótlás leány pillangó: 1. Sarvajcz Kinga, (Miskolci Vízművek). 50 m fiú mell: 1. Bárdos Ádám (Ózd). 200 m felnőtt férfi ve­gyes: 1. Mélypataki Máté (Miskolci Vízművek). 200 m felnőtt női vegyes: 1. Kollár Enikő (Miskolci Víz­művek). 100 m utánpótlás leány vegyes: 1. Novák Szandra (Miskolci Vízművek). Asztalitenisz Miskolc (ÉM) - A közelmúltban a miskolci hejő- csabai sportcsarnokban rendezték meg az asztali- tenisz diákolimpia III. korcsoportjának megyei döntőjét. A 81 induló részvételével zajló küzdelem az alábbi eredménnyel ért véget -.Leány egyéni: 1. Deák Anita (Miskolc, 45. Számú Általános Iskola), 2. Kiss Nóra (Miskolc, 45. Számú Általános Isko­la), 3. Antal Zsuzsanna (Borsodivánka), 4. Tutinka Enikő (Tiszabábolna). Leány csapat: 1. Miskolc, 45. Számú Általános Iskola (Deák Anita, Kiss Nóra), 2. Szögliget (Juhász Tünde, Izsó Alexa), 3. Miskolc, 43. Számú Általános Iskola (Kruppa Gabriella, Szolga Andrea), 4. Miskolc, Selyemréti Általános Iskola (Csordás Anikó, Czuder Ágnes). Fiú egyéni: 1. Zeller Gábor (Miskolc, Görömbölyi Általános Is­kola), 2. Kovács Csaba (Borsodivánka), 3. Szabó Miklós ((Borsodivánka), 4. Kulcsár Gábor (Mis­kolc, 3. Számú Általános Iskola). Fiú csapat: 1. Borsodivánka (Kovács Csaba, Szabó Miklós), 2. Miskolc, Görömbölyi Általános Iskola (Zeller Gá­bor, Broda László), 3. Ózd, Vasvári Úti Általános Iskola (Lökös István, Sramkó László), 4. Miskolc, 45. Számú Általános Iskola (Tóth Balázs, Végh Gabaly Tibor). Gólvágó irániak, szerénykedő nigériaiak Nyilatkozatok a labdarúgó-vb sorsolásáról, érdekesebb statisztikai adatok kó, Szaúd-Arábia, Irán, Jamaica, Tunézia, Japán 250-1. Vh-mazsolák A jövő nyári franciaországi Coupe du Monde fináléjába jutásért 643 selejtező-mérkőzést vívtak a válo­gatottak. A legtöbb gólt Irán sze­rezte, amikor 17-0-ra verte a Mal- dív-szigetek válogatottját. Ez nemcsak az 1998-as eseményt megelőző kvalifikációs menetelés rekordja, de a 67 éves világbajno­ki históriában is csúcs. Ennél na­gyobb különbségű győzelmet eled­dig nem jegyzett fel a futball-sta- tisztika. Irán a „nézőcsúcs országa” is. 1997. szeptember 16-án, amikor válogatottja Teheránban Szaúd- Arábiát látta vendégül, 120 ezer drukker váltott jegyet erre a mér­kőzésre. Az iráni Kharim Beheri bizonyult a „legtermékenyebb” labdarúgónak: 17 összecsapáson 19 alkalommal szerzett gólt. És zárásként a negyedik iráni „leg”: e nemzet futballválogatottja 57 ta­lálatával a legtöbb gólt elért együttes. A másik - negatív - véglet Afri­kához köthető, amennyiben Ka­merun és Nigéria 10-10 góllal, szerény mutatóval jutott ki fran­cia gyepre. E két legénység hat­hat összecsapáson volt érdekelt. Amúgy összesen 1922 gólt lőttek a csapatok; nyolcszázhatvankettőt az első, ezerhatvanat a második 45 percben. Az utóbbi 30 év során éppen a minap zárult selejtező-so­rozatban érték el a válogatottak a legelőkelőbb átlagot, 2,99 találat esett egy selejtezőre. Áz átlagos gólszám terén Óceánia volt az élenjáró selejtező-csoport, régió, itt 3,82 „átlag-gólt” lőttek mérkő­zésenként. A fináléért való küzdelem he­vességére jellemző, hogy a 643 összecsapáson 2141 sárga lapot osztottak ki a játékvezetők, és 162 futballistát állítottak ki. A kvalifi­kációs mérkőzéseket összesen 15 millió 290 ezer drukker látta a stadionokban. Könyv Cziborról Budapest (MTI) - Bemu­tatták a magyar labdarú­gás Aranycsapatának nemrégiben elhunyt legen­dás balszélsőjének életút- járól készült alkotást, a „Czibor - Dribli az égig” cí­mű könyvet. A sportújság­írónak tanuló 20 éves egyetemista, Szöllősi György tavasszal beszélge­tett el az akkor már na­gyon beteg Czibor Zoltán­nal, amelynek eredménye­ként készülhetett el a do­kumentumokkal, fényké­pekkel illusztrált közel 300 oldalas mű. KOSÁRLABDA NB 1/ Miskolc (ÉM) - Ma délután 17 órától Budapesten, a TFSE otthonában vendégeskedik a Miskolci EAFC NB I/B-s férfi kosárlabdacsapata.- Az alapfelállás az, hogy le kell győznünk az egyetemistákat - jelentette ki Szaniszló Sándor, a MEAFC szakosztályvezetője. - A TF az idén mind­össze egyetlen egy meccset tudott megnyerni, azt is még az első fordulóban. A győzelmi reményeink tehát megvannak, most már csak élni kellene vele, ami azért lenne fontos, hogy a legjobb négy közé kerülésre megmaradjon az esélyünk. Mostani el­lenfelünk mozgékony, alacsony szerkezetű csapat, ezért aztán magassági fölényünket illene kihasz­nálni. Remélem az esélyesség nem fogja vissza­vetni a gárdát. Sérültjeink szerencsére szépen ja­vulnak, így már kezdőként számíthat Miien Vuki- csevics vezetőedző Jávorszki és Tóth játékára is. Forma—1: búcsú Európától? Párizs (AFP, MTI) - A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) alaposan áttanulmányozza az Európai Unió Minisztertanácsa által meghozott határozat következményeit - adta hírül pénteken a FIA.. Az egészségügyi miniszterek kiharcolták, hogy az EU-tagországokban teljesen tiltsák be, a dohánytermékek reklámozását. A döntés értelmé­ben ötévnyi haladékot kapnak a sportesemények szponzorai, és további három év halasztásban ré­szesülnek a nagy nemzetközi sportesemények va­lamint a Forma-l-es autós gyorsasági világbaj­nokság futamai. Max Mosley, a FIA brit elnöke még-októberben azzal fenyegetőzött, ha az EU-ban elfogadják a dohányreklámok betiltásáról szóló törvényt, akkor Európa rovására Ázsia megkapja több vb-futam rendezési jogát. A fősorsoló Sepp Blatter, a vb kabalafigurája - és előtérben a jövő nyári főszereplő, a labda Fotó: AP Marseille (AFP, Reuter, MTI) - Marseille-ben látványos mű­sor keretében sorsolták ki, hogy az 1998. évilabdarúgó- vb-n a harminckét ország vá­logatottja mely csoportokba kerül. A nyolc darab, egyen­ként négy válogatottat magá­ba foglaló csoportból az első két helyezett jut majd be a nyolcaddöntőbe. Nyilatkoza­tok a sorsolások után: Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke: - Csodálatosan si­került ez a sorsolás, Sepp Blatter főtitkár remekül vezette le az ese­ményt. Úgy láttam, a közönség is élvezte a műsort. Sepp Blatter, a FIFA főtitkára:- Az elején egy kicsit zavarban voltam, ám később remekül bele­lendültem. Nagyon örültem an­nak, hogy ezt a ceremóniát egy stadionban rendeztük meg. Berti Vogts, a német váloga­tott szövetségi kapitánya: - Mindhárom ellenfelünknek remek csapata van, hiszen akkor most nem lennének itt. Jól ismerjük a ránk váró csapatokat, tudjuk mire számíthatunk. Cesare Maidini, az olasz válo­gatott szövetségi kapitánya: ­Elégedettek lehetünk a sorsolás­sal, bár még egy kicsit korai lenne ítélkezni az ellenfelek fölött. Min­den a pályán dől majd el. Ausztria például remek sorozatot produ­kált a selejtezőkben, Kamerunról és Chiléről viszont nem sokat tu­dunk. Mario Zagallo, a brazil váloga­tott szövetségi kapitánya: ­Nem félünk egyetlen csoportellen­felünktől sem. Itt a lehetőség, hogy visszavágjunk Norvégiának az Oslóban elszenvedett 4-2-es ve­reségért. Aimé Jacquet francia szövet­ségi kapitány: - Számunkra re­mekül alakult a sorsolás, el kell ismernünk, hogy szerencsénk volt. Dániát és a Dél-afrikai Köz­társaságot jól ismerjük, Szaúd- Arábiáról kevesebbet tudunk. Egyesek a sorsolás után azonnal kijelentették, hogy biztosan ott le­szünk a nyolcaddöntőben. Ezért is óva intek mindenkit az elbizako­dottságtól. Slobodan Santrac, Jugoszlá­via szövetségi kapitánya: ­Elégedett vagyok, azokat az ellen­feleket kaptuk, akiket szerettem volna. Szerintem biztosan beju­tunk a legjobb 16 közé. Glenn Hoddle angol szövetsé­gi kapitány: - Nem panaszkod­hatok, minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Igaz viszont, hogy Románia remek csapattal bír, régóta együtt vannak, bizo­nyos értelemben tapasztaltabbak nálunk. Daniel Passarella argentin szövetségi kapitány: - Csönde­sen készülünk a csoportbeli ve- télytársaink ellen, nem mondha­tom, hogy túlságosan boldogok volnánk. Horvátország bárki ellen meglepetést okozhat, Japán pedig fölöttébb dinamikus csapattal rendelkezik. Jamaicát nem ismerjük. Georges Leekens, Belgium szövetségi kapitánya: - Szá­munkra nem a legjobb eredmény­nyel végződött a sorsolás. Meg­kaptuk ellenfélül Hollandiát, en­nek nem örülünk, bár már hozzá­szoktunk ahhoz, hogy folyton összekerülünk valamilyen tornán. * A Marseille-ben lebonyolított sor­solást követően frissen reagáltak a bukmékerek. A londoni fogadó­irodáknál a címvédő Brazília a legnagyobb esélyes az aranyérem­re: 3-1-gyel lehet megfogadni a dél-amerikai futballművészeket. A további tétek a végső diadalra a „bukiknál”: Franciaország 5-1, Anglia, Né­metország, Olaszország 7-1, Hol­landia 8-1, Argentína 12-1, Spa­nyolország 14-1, Nigéria, Norvé­gia 28-1, Jugoszlávia, Kolumbia 33-1, Horvátország, Dánia, Romá­nia 40-1, Bulgária 50-1, Paragu­ay, Belgium 66-1, Ausztria, Chile 80-1, Mexikó, Kamerun 100-1, Skócia 125-1, Dél-afrikai Köztár­saság 150-1, Egyesült Államok, Koreai Köztársaság 200-1, Marok­Körkérdés az MLSZ-közgyűlés elé: ki legyen az elnök? Miskolc (ÉM) - A Magyar Lab­darúgó-szövetség ma tartja meg soros közgyűlését. Heve­nyészett közvélemény-kuta­tást végeztünk régiónk ismert sportolóinak, sporttal foglal­kozó szakembereinek köré­ben, kit látnának szívesen az MLSZ elnöki székében. Szaniszló Sándor, a MEAFC NB I/B-s kosárlabdacsapatá­nak szakosztályvezetője: - Ar­ra, hogy ki lenne a megfelelő sze­mély az MLSZ elnöki posztjára, nem tudok javaslatot adni, mivel nem ismerem azt a közeget, amely a mai magyar futballt kör­beveszi. Azt viszont látom: ami manapság labdarúgás címszó alatt megy, az nem folytatható. Változtatni kell, ez nem vitás, és ez vonatkozik az elnök személyére is, akinek már nincs erkölcsi alap­ja a maradáshoz. A probléma azonban nem biztos, hoev a sze­mélycserétől megoldódna, mivel az egésznek a baja sokkal lejjebb, az iskolai testnevelésben gyökere­dzik. Rácz Róbert, a Diósgyőri FC kapusa: - Jelöltem nekem sincs, de olyan embernek kell lehetősé­get adni, aki mögött jelentős anyagi bázis áll, s rendelkezik az­zal a tudással, amely szükséges egy ilyen poszt betöltéséhez. Fon­tos még, hogy legyenek megfelelő kapcsolatai, és tudjon pénzt hozni a labdarúgásba. Ha ilyen személy netán mégsem lenne, akkor sze­rintem a kétemberes irányítás sem elképzelhetetlen. Farkas János, a Diósgyőri FC csapatkapitánya: - Változtatni kell, ez egyértelmű! Laczkó Mi- hályról ugyanis kiderült, hogy el­nöksége alatt nem volt képes be­tartani beígért programját. De maradva csak a mai közgyűlésnél: egyszerűen nem hívták meg a lab­darúgók képviselőit. Kérdezem én, hogyan lehet valakiről, vala­miről úgy dönteni, ha az érintett nincs is ott? Bár az MLSZ elnöke a „csúcs”, nem csak személycse­rékben kellene gondolkodni, ha­nem abban is, hogy olyan törvé­nyek szülessenek, amelyek nem vezetnek a sport halálához. A to­tópénzeket, a tévéközvetítési jog­díjakat mind-mind vissza kellene forgatni a labdarúgásba, azon be­lül is az utánpótlásnevelésbe. Antal Krisztián borsodnádas- di autóversenyző, a Denim Ra­cing Team pilótája: - Olyan el­nök kell a magyar foci élére, aki képes meghonosítani a szó legszo­rosabb értelmében vett profiz­must. A pályán és a kluboknál egyaránt. Keressenek rengeteget a futballisták, de csak azok, aki­ket pár év múlva ismét retteg a világ. A tinglitanglizók focizgassa- nak saját kedvükre, a profi labda­rúgó azonban csak a futballt tart­sa szem előtt és pályafutása első percétől az utolsóig kizárólag azért éljen. Ehhez olyan vezető kell az MLSZ élére, aki kőkemény követelményrendszert tud kidol­gozni és betarttatni, és aki rendel­kezik olyan kapcsolatokkal, amely segít a focihoz szükséges háttér megteremtésében is. Závodszky István, az Ózdi Ké­zilabda Club edzője: - Bár nem nagyon foglalkoztam a kérdéssel, én úgy gondolom, hogy akár két elnök sem lenne elképzelhetetlen a magyar labdarúgás élén. Az egyik a szakmai irányítást végez­né, itt természetesen szakemberre gondolok. Az sem lenne baj, ha ez a személy egy világszerte ismert személyiség lenne, akit „kirakat­emberként” is tudna „hasznosí­tani” a magyar foci, mint például most a franciáknál Piatini. A má­sik vezető a pénzügyi dolgokért lenne felelős, itt mindenképpen egy menedzser szemléletű ember lenne a megoldás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom