Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-27 / 301. szám

M; tsmt«MágTMOiwAo ORSZÁGBAN-VILÁGBAN 1997. Dicimbir 27v Szómra? Dráguló patikaszerek Módosul a rászorulók közgyógylistája Budapest (MTI) - Januártól átlagosan 12,8 százalékkal emelkedik a társadalombiztosí­tási támogatásban részesülő gyógyszerek té­rítési díja. A mintegy 2500 tb-támogatott készítmény - a gyógyszergyártók- és forgalmazók, a Népjóléti Mi­nisztérium és az egészségbiztosító megállapodásá­nak eredményeként - a tervezettnél kisebb mér­tékben drágul 1998-ban. Ezzel együtt is az ez évi 51 milliárd forinttal szemben jövőre - becslések szerint - 57 milliárd forintot hagyunk majd a gyógyszertárakban. A lakossági terhek növekedé­sében nemcsak az játszik szerepet, hogy a tb-támo- gatás mindössze 6,8 százalékkal emelkedik. Ahhoz az is hozzájárul, hogy a forgalomban lévő készít­mények közül mintegy ezerháromszázhoz a gyár­tók nem kértek támogatást. Vagyis ezek szabad­áras készítmények, áremelésüket nem kell egyez­tetni a biztosítóval, így drágulásuk mértéke a gyártókon múlik. A gyógyszerekre vonatkozó támogatási kulcsok jövőre nem változnak. Módosul viszont a szociáli­san rászorulók számára ingyen rendelhető patika­szereket felsoroló úgynevezett közgyógylista. A jegyzékben 1998-ban is mintegy 700 készítményt vettek fel, de már nem szerepelnek benne a súlyos, krónikus bajok azon ellenszerei, amelyek 90, illet­ve 100 százalékos tb-támogatással is beszerezhe­tők (például egyes csontritkulás elleni szerek). A leggyakoribb, ambulánsán kezelhető betegségek gyógyszereit mindazonáltal továbbra is térítés- mentesen kapják meg a hátrányos helyzetűek. Irak a pápához fordult Bagdad (MTI) - Az iraki parlament csütörtökön fel­kérte II. János Pál pápát: jáijon közbe, hogy oldják fel az ország ellen hét évvel ezelőtt életbe léptetett igazságtalan” embargót. A pápához intézett üzenet azt kéri a pápától: „kettőzze meg erőfeszítéseit, hogy véget vessenek a 22 millió irakira rákényszerített embargónak, melynek következtében több mint egy millióan, főként gyerekek vesztették életüket. Észqlc"Mqgyqrország Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Cörömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csörnök Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) SztRKESzrősÉc: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.:351. E-maii: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341 -888, 341 -630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Górömbolyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó ríme: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Teleíon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411 -425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft Tel/fax: (46) 411-104 Központi számaink: 341 -866, 412-542,412-164,341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés­ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem ó'rzünk meg és nem küldünk vissza! _________________________________________________ Terjesztési panaszaival hívja a Ö6-80/303»305^s telefonszámot. A hívásokat fogadja: Fekete Józsefre. a hívás a megyéből ingyenes! Az öröm és a remény napja II. János Pál karácsonyi üzenetében megbékélésre szólította fel a világot Vatikánváros (MTI) - Békét kívánt az egész emberiségnek II. János Pál pápa a karácsony éjjelén tartott miséjén. Az ünnep első napján elmondott üzenetében pedig újólag békére szób'totta fel a világot.- A karácsony nem csak egy majd kétezer évvel ezelőtt történt esemény, karácsony a mai szent éj­szaka is - foglalta össze a keresztény ünnep lényegét a katolikus egyházfő. Az év legfontosabb li­turgiájának pápai szent­beszédét teljes egészében a vallási üzenet uralta. II. János Pál felidézte Krisz­tus születésének legfonto­sabb állomásait az angya­li üdvözlettől a betlehemi istállóig, ahol a gyermek megszületett. A katolikus egyházfő Izrael szerepét hangsúlyozva arról be­szélt, hogy Izrael népe „Isten ószövetségi népe”, mely arra választatott, hogy a napvilágra hozza “a Messiást, a Megmentét, az egész emberiség Meg­váltóját”. „A Karácsony misztériu­mában teljes egészében megmutatkozik az eirtber és a világ megmentését tartalmazó terv igazsága... Az Isten ezen az éjjelen lett egész alkotása, külö­nösképpen az ember örök­sége” - mondta a pápa. „Béke legyen az embe­rekkel, akiket Isten szeret, béke legyen az egész em­beriséggel. Ez karácsonyi jókívánságom, s imádkoz­zunk azért, hogy az egész emberiség képes legyen fel­ismerni Mária Betlehem­ben született gyermekében a világ megváltóját, aki ajándékba hozza a szerete- tet és békét” - fejezte be szentbeszédét II. János Pál. Karácsony az öröm és a remény napja mindenki számára, s ezen a napon „sokkal ijesztőbb az új sze­gények csendje” - mondta II. János Pál pápa csütör­tökön hagyományos kará­csonyi üzenetében. A vatikáni Szent Péter bazilika loggiájának abla­kából elmondott üzenetet és az Urbi et Orbi - a vá­rosnak és a világnak szóló - áldást a bazilika előtti téren összegyűlt több tíz­ezer ember mellett a világ mintegy 70 országában százmilliók hallhatták a televíziók egyenes közvetí­tésében. Első alkalommal volt egyenes közvetítés a Vatikánból Kubában, ahol a hatóságok II. János Pál közeli látogatására való tekintettel három évtized után ismét munkaszüneti nappá nyilvánították a ka­rácsonyt. „Ma az öröm napja van mindenkinek, a mai nap a békét és testvériséget sür­gető kérések napja. Ezen a napon sokkal erősebb és határozottabb azoknak az etnikai és politikai erő­szakot szenvedő népek­nek a hangja, amelyek szabadságért és egyetér­tésért kiáltanak” - mond­ta a pápa. „Ma sokkal erősebb mind­azoknak a hangja, akik le akarják rombolni a félelem és az agresszivitás falát, akik a különböző szárma­zású, bőrszínű és vallású emberek közti megértést akarják.” Ezen a napon sokkal drámaibban látsza­nak az otthonukból mene­külők viszontagságai. Ezen a napon sokkal nyugtalaní­tóbb „az egyre növekvő szá­mű új szegények helyzete.” A katolikus egyházfő az idén is a világ 56 különbö­ző nyelvén mondta el jókí­vánságait mindazoknak, akik látták és hallották őt. Magyar nyelven az „Áldott karácsonyt” szavakkal küldte a pápa ünnepi jókí­vánságát. Betlehemi békétlenség A szokottnál nyomottabb hangulatban telt el karácsony éjszakája Jézus Krisztus szülőhelyén, Betlehemben. Az ünnepekre a palesztin önkor­mányzat alatt lévő városba érkezett Michel Szabbáh latin pátriárka, hogy bemutassa az éj­féli misét. A Jeruzsálemből jött főpapot a pa­lesztin autonóm terület határáig izraeli rend­őrök kísérték. A Szentföldön élő katolikusok szellemi vezetője szentbeszédében csalódottan állapította meg: az 1993-ban kötött palesz­tin-izraeli békeszerződés nem hozta meg gyü­mölcseit. „A békefolyamai megfeneklett, az élet egyre elviselhetetlenebb" - fogalmazott a latin pátriárka. Végezetül megbékélésre szólította fel a palesztin és az izraeli vezetőket. Fotó: AP Jövedelemszámítás ’98-ban Halasztható a hallgatói adókedvezmény Budapest (MTI) - Jövőre több szakma képviselői választhatják az átalányadózást. Az adótörvények módosításával ebbe a körbe kerültek az építőipari kivitelezők, a videofelvétel-készítők és a fényképé­szek is. A bevételi határ is emelkedett, évi 3 millió forintról 3,5 millió forintra - emelte ki Mészáros Gyuláné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adónemek főosztályának vezetője a sze­mélyi jövedelemadó-törvény változásának egyéni vállalkozókat érintő rendelkezései közül. Az Országgyűlés által elfo­gadott törvénymódosítás alapján a jövő évben már a tételes átalányadózás is szélesebb körben választha­tó mint idén. így egy köszö­rűs vagy egy kosárfonó pél­dául évi 100 ezer forint adó megfizetése fejében válhat tételes átalányadózóvá. A gazdasági kamarák szerepének növekedésével összhangban 1998-ban a befizetett kamarai tagdíj 50 százaléka - legfeljebb 10 ezer forint - a vállalko­zói személyi jövedelemadót csökkenti. Ugyanezt az összeget azonban a bevéte­lek között kell feltüntetnie a vállalkozónak. A módosí­tás következtében az eddi­gi 27 százalékról 35 száza­lékra emelkedik a vállal­kozói osztalékalap utáni adó. Ezt a szabályválto­zást viszont először csak 1999-ben, a jövő évi oszta­lékalap utáni befizetésnél kell alkalmazni. A kedvez­mények közül kiemelte: a munkáltató által adómen­tesen nyújtható étkezési hozzájárulás felső határa havi 2000 forintról 2200 forintra emelkedik jövőre, az adómentes utalvány ér­téke pedig 1200 forintról 1400 forintra nő. Az adójó­váírás mértéke a jelenlegi havi 3600 forintról 4200 forintra emelkedik. Ugyanakkor elmondta azt is: adómentes bevétel­nek minősül jövőre a falusi vendégfogadásból szárma­zó bevétel, amennyiben nem haladja meg az évi 400 ezer forintot. Nem kell adózni a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott névre szóló üdülési csekk ellenértéké­ből adott kedvezmény után sem, amely a csekk értékének 50 százalékáig terjedhet. Visszamenőle­ges hatállyal (1994-ig ter­jedően) állapít meg a tör­vény adómentességet a nyugdíjasok, illetve özve­gyük számára nyújtott áramdíj-kedvezményre. Mészáros Gyuláné felhív­ta a figyelmet, hogy az elfo­gadott törvénymódosítás le­hetővé teszi a hallgatói tan­díj halasztott igénybevéte­lét. Amennyiben a tandíjat fizető diák vagy hozzátarto­zói nem élnek a tanulmá­nyi időszak valamely évé­ben az adókedvezményt a hallgatói jogviszony meg­szűnése után legfeljebb öt évig érvényesíthetik. A súlyosan fogyatékosok adókedvezménye havi 1200 forintról 1500 forint­ra emelkedik, míg a jogo­sultság törvényi feltételei és az igazolás módja nem változtak. Carlos ítélete: életfogytiglan Párizs (MTI) - A Carlos néven elhíresült nemzet­közi terroristát, a 48 éves venezuelai születésű Iljics Ramirez Sanchezt a pári­zsi esküdtszék szerdán életfogytig tartó börtönre ítélte, miután bűnösnek találta az 1975. június 27- én a francia főváros diák­negyedének egyik lakásá­ban elkövetett hármas gyilkosságban. Carlosnak kedden este, az ítélet meghozatala előtt utolsó­ként joga volt szólni a perben elhangzottakról. Monológja négy órán ke­resztül tartott, s egyebek közt azt hangoztatta, hogy harcát közel harminc éven keresztül az elnyomottak, s köztük is a palesztin nép jogos érdekeiért folytatta. Eltemették a mexikói vérengzés áldozatait Csütörtökön eltemették a hétfői dél-mexikói vé­rengzés 45 indián áldo­zatát. A 21 asszony, 15 gyermek és 9 férfi holt­testét népviseletbe öltö­zött tzotzil indiánok kí­sérték utolsó útjára. A gyászmenetben néhá- nyan a bűnösök szigorú felelősségre vonását kö­vetelő transzparenseket vittek. Az Európai Unió állásfoglalásában elítélte a mexikói Chiapas állam­ban véghezvitt mészár­lást, amelyet egy zapa- tista félkatonai szervezet emberei hajtottak végre, és vizsgálatot sürgetett a latin-amerikai ország ha­tóságaitól, hogy a tette­sek mielőbb az igazság' szolgáltatás elé kerülje-! nek. Fotó: ÁP Áldás a pápától Fotó: AP

Next

/
Oldalképek
Tartalom