Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24 / 300. szám
■ hü $4 * jj;;vv\.;* •: •• .tfe. Görömbölyi László /VI ilyen szép ez a város! - szólal meg a mellettem ülő, miközben a hegyi úton kanyargunk. Alattunk a gyár, a lakótelepek szürke betonvonulata, és egyáltalán, leönt\'e minden a borús téli reggel szürkeségével. Valóban, milyen szép ez a város, innen, erről a hegyoldali teraszról nézve - tavaszi-nyári napsütésben, a környező dombok zöldjének ölelésében; vagy télen, hóesés után, amikor a puha-fehér takaró tisztának mutatja azt is, ami szennyes. De most nincs napfény, nincs hótakaró, csak borús szürkeség van - és a mellettem ülő megszólal: Milyen szép ez a város! fiát persze: hiszen a miénk, itt élünk, közünk van hozzá - képesek vagyunk felfedezni benne a szépet, képesek vagyunk szépnek látni akkor is, ha éppen fáradt, meggyötört arcát mutatja. Talán ezért látjuk szépnek a karácsonyt is - meit a miénk, bennünk van, hozzánk tartozik. Ünnep, ami ünnep mindenkinek. Nem kell hozzá történelemismeret, nemzettudat, politikai-közéleti azonosulás - ünnep valamennyiünknek. December végi találkozás a szeretettel, december végi számvetés önmagunkkal, december végi piros betűs napok a naptárban és a lelkűnkben. Egyetlen talán, amire senki, még titokban sem mondja azt: nekem ez nem ünnep. Mert ilyenkor valami megváltozik az emberekben. Valami késztetést érzünk arra, hogy kilépjünk a hétköznapok szürkeségéből, hogy legalább egyszer egy évben legyünk olyanok, amilyenek lenni szeretnénk mindig: figyelmesebbek, őszintébbek, tisztességesebbek és emberségesebbek. Késztetést érzünk arra, hogy a gyertyaláng fényében meglássuk, legalább magunknak bevalljuk gyengeségeinket. Késztetést érzünk arra, hogy ajándékaink hordozzanak magukban bocsánatkéréseket és megerősítéseket: ha másként gondoltad volna, ha nem vetted volna észre, hát vedd észre, hogy figyelek rád, vedd észre, hogy fontos vagy nekem, vedd észre, hogy nem felejtettelek el, vedd észre, hogy itt vagyok. Persze, csak az őszinte ajándékok - amelyek nem megszokásból kerülnek díszes papírba, amelyek nem megrendelésre érkeznek, s nem letudandó kötelességnek számítanak. Igen, hiába a fenyőillat, hiába a gyertyafény, a Mennybőlazan- gyal, a karácsony sem mentes a hazugságtól. Vajon merünk-e szembenézni önmagunkkal, merjük-e vállalni mindazt, amik vagyunk? Vajon nem használjuk-e fel az ünnepet éppen arra, hogy leplezzük gyengeségeinket? Nem használjuk-e ki arra, hogy ezzel a néhány órával, néhány nappal letudjuk mindazt, amit képtelenek vagyunk megtenni nap nap után, egy egész éven át - mert teher számunkra a törődés, a figyelem, a tisztesség? De ha így lenne is, a karácsony talán hozzásegít a felismeréshez, talán erőt ad ahhoz, hogy legalább magunknak bevalljuk folytonos mulasztásainkat. S ezzel talán közelebb vihet a célhoz: hogy holnap erősebbek, jobbak - de legalább kevéssé gyengék és rosszak - legyünk, mint voltunk tegnap. Talán éppen ezért fontos mindannyiunknak a karácsony: lehetünk boldogok vagy boldogtalanok, hívők vagy ateisták, gazdagok vagy szegények, lehetünk szeretelben élők vagy magányosak - ilyenkor valami megváltozik az emberekben. Közelebb kerülünk önmagunk megismeréséhez, közelebb jutunk ahhoz, hogy pontosan tudjuk a helyünket bonyolult világunk bonyolult viszonyrendszerében. Talán éppen ezért mondhatjuk: milyen szép ez az ünnep! Ha szegényebb is a karácsonyunk, mint szeretnénk, ha nem is hullik a hó karácsony vigíliáján, mégis a miénk, mégis fontos nekünk. Mert alighanem szükségünk van a szép, fehér, megtisztító karácsonyokra. :sMSM i '.V: hjÚ'f |if f hl V 1l*T ' -iffl ml ej}?: -sjtuirrgaEtsTariTznmBBvr Szürkén is fehéren
