Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-04 / 257. szám

•Magyarország ORSZÁGBAN-VILÁGBAN 1997, Novkmbkr 4., Kioo D • Befejezett NATO-tárgyalás. A magyar dele­gáció befejezte a csatlakozási tárgyalásokat a NA­TO illetékeseivel - jelentette be az Országgyűlés­ben a miniszterelnök. Horn Gyula leszögezte: Ma­gyarország a NATO teljes jogú tagjaként kíván te­vékenykedni. Ezt fogja megerősíteni a november 16-i népszavazás, illetve a külügyminiszter - a re­ferendumot követő - szándéklevele, amelyet Brüsszelbe küld. A miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarországnak a NATO összköltségveté­sének 0,65 százalékával - jelenlegi számítás sze­rint 2,3 milliárd forinttal - kell majd hozzájárulnia a szövetség büdzséjéhez. Ez az idei katonai-védel­mi kiadások 2 százalékát teszi ki. A NATO decem­beri, külügyminiszteri csúcsértekezletének dönté­se nyomán a ratifikáció jövő évben zajlik le. • A kormányfő felszólalására reagáló valamennyi frakció megerősítette, hogy támogatja a magyar a NATO-csatlakozást. Póda Jenő (MDF) - akit hétfőn választott frakcióvezető-helyettesévé képvi­selőcsoportja - a hazánk által a NATO-nak fize­tendő összeget méltányos árnak nevezte a bizton­ságért. Pokomi Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott: NATO-tagságunk a rendszerváltás hétéves politi­kai folyamatának betetőzése lesz. Hangsúlyozta, hogy felvételünk nem ajándék, hiszen annak árát Magyarország megfizeti, és tagságunk érdeke a nyugati világnak is. G. Nagy né — kizárva Budapest (MTI) - A Független Kisgazdapárt or­szággyűlési képviselőcsoportja és országos elnök­sége együttes rendkívüli ülésén egyhangú határo­zattal azonnali hatállyal kizárta a frakcióból G. Nagyné Maczó Ágnest. Ezzel a képviselőasszony országgyűlési alelnöki tisztsége is megszűnt. Az el­nökség azonnali hatállyal felfüggesztette a politi­kus párttagságát, és kezdeményezte az FKGP-ből való kizárását. Torgyán József a döntés indoklása­ként elmondta: G. Nagyné Maczó Ágnes tudatosan szembehelyezkedett a párt politikájával és vezető testületéinek döntéseivel. A képviselőcsoport úgy döntött: Kávássy Sándort jelöli parlamenti alelnök- nek, akit a jegyzői székben Gyimóthy Géza vált fel. Észak-Magyarország Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csomók Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. E-mail: eszak@esznw.iscomp.hu Telefonok: Titkárság (fax is): 341 -888, 341 -630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411 -275, sport: 341 -700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: josef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó címe: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Teleíon/fax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411 -425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Tel/fax: (46) 411-104 Központi számaink: 341-866,412-542,412-164, 341-600. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés­ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nvomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza! A . yÁAJESZ Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/305-30*05 telefonszámot. A hívásokat fogadja: Fekete Józsefné. A HÍVÁS k MEGYÉBŐL INGYKNES! Demonstráció, ha tiltva is Karhatalmat vetettek be az agrártüntetők ellen EGY MONDATBAN • A parlamenti pártok vezetőinek aláírásával készüljön plakát a NATO-csatlakozás melletti vok­solásra -javasolta frakcióülése után a Magyar De­mokrata Néppárt, de nem javasolják, hogy ellen­őröket küldjenek a népszavazás lebonyolításának ellenőrzésére, mert megbíznak a köztisztviselői karban. • A Magyar Demokrata Fórum képvi­selőcsoportja egyhangú szavazással tagjai közé fo­gadta Semjén Zsolt volt KDNP-alelnököt, aki a KDNP-től azért vált meg, mert nem tudja vállalni a jelenlegi elnökségnek azt a politikai irányvona­lát, amelynek alapján Torgyán Józsefet kérték fel a kereszténydemokrácia képviseletére. A tudomány helye Kutatóműhelyek - megrendelésre Budapest (MTI) - Hét­főn reggel a mezőgaz­dasági termelők ismét elfoglalták munkagépe­ikkel, járműveikkel az utak egy részét. A mostani demonstrációt szervező sztrájkbizottság titkára, Kosa Gyula, aki egyben a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke el­mondta: kifejtette: nem­csak a magyar termőföld külföldi kézbe kerülése el­len tiltakoznak, hanem az alacsony felvásárlási árak, az értékesítési zavarok mi­att is. Rámutatott, hogy a magyar parasztot nemcsak adótörvényekkel, de a piaci helyzet alakításával is tönkre lehet tenni. Egyet­len fejlett gazdaságú or­szágban sem teszik ki tel­jes egészében a mezőgazda­ságot a piacgazdaság törvé­nyeinek, minden államban - kivéve hazánkat - védi a hazai mezőgazdasági ter­melőket, például védővá­mokkal, védőárakkal vagy garantált árakkal. Mintegy ötszázan gyűl­tek össze - részben vidék­ről érkezett gazdák, rész­ben hozzájuk csapódott fő­városiak - Budapesten a Műcsarnok melletti terüle­ten. A tüntetők különböző jelszavakat skandáltak, s ezekkel főként a nagy erőkkel kivonult rendőrö­ket szidalmazták. A tö­megnek nem volt hivata­los vezetője: Zacsek Gyu­lát, a Metész sztrájkbizott­ságának tagját ugyanis a rendőrség elvitte a hely­színről és előállította. Mi­után a városközpontba igyekvő gépkocsikat elte­relték, többen gyalogosan indultak az Országház irá­nyába. Nem sokkal egy óra előtt már mintegy 200 em­ber volt a Kossuth téren, akik a magyar föld védel­mében tüntettek. A de­monstráció résztvevői kor­mányellenes és antiszemi­ta jelszavakat kiabálva el­sősorban a kivezényelt rendőrök ellen irányították haragjukat. Nemsokkal ezután a Kossuth téren a rendőrség megkezdte az ott összegyűlt tüntető tö­meg feloszlatását.A Mártí­rok terén mintegy 200 sze­mély skandálta: „vesszen Horn”, amikor a kivezé­nyelt rendfenntartó erők kezdték kiszorítani az em­bereket a térről. A rendőri fellépés kemény és határo­zott volt. A rendőröknek sikerült elválasztani a szervezők körétől Kosa Gyulát, a Metész elnökét, akit elvezettek.- A Horn-Kuncze kor­mány legszégyenteljesebb napja a mai nap - jelentet­te ki elvezetése előtt Kosa Gyula, a Metész elnöke. Hozzátette: a tömeg csak alkotmányos jogaival kí­vánt élni, de a kormány bevetette a „kommandót és a NATO-katonákat”. - Azt hiszem ezzel a Horn-Kuncze kormány bemutatta igazi arcát: va­lódi rendőrállamban élünk. Ez egy figyelmezte­tő tüntetésnek indult, s mi sem gondoltuk, hogy ilyen visszhangja lesz, és nem sejtettük, hogy a hatalom ennyire megretten tőlünk - hangsúlyozta a Metész elnöke, aki azt ígérte: újabb tüntetések lesznek a következő hetekben. Budapest (MTI) - Az erő­viszonyok terén a világban óriási a változás, nagy­mérvű átrendeződés megy végbe. A versenyben csak azok az országok tudnak helytállni, amelyek felis­merték a tudomány, az oktatás fontosságát, s je­lentőségének megfelelően foglalkoznak a tudomá­nyos fejlesztések és a ku­tatások eredményeinek hasznosításával. Mi az utóbbiak közé akarunk tartozni, ezért - az ország teherbíró képességét fi­gyelembe véve - növelni kívánjuk a tudomány, a Magyar Tudományos Áka- démiának juttatandó költ­ségvetési támogatást. A magyar kormány partne­rének tekinti az Akadémi­át, ha annak törekvései az ország érdekeit szolgálják - hangsúlyozta hétfőn Horn Gyula a Magyar Tu­domány Napjának meg­nyitó ünnepségén az MTA dísztermében. Horn Gyula szólt arról is, hogy az Európai Unió hazánkat a legfejlettebbek közé sorolta országértéke­lésében. A dokumentum számottevőnek tartja ha­zánkban a képzés, az okta­tás és a kutatás terén elért eredményeket, hozzátéve, hogy a magyar tudomá­nyos élet több ráfordítást érdemel. Glatz Ferenc, az MTA elnöke bejelentette: a Tu­dománypolitikai Alapelvek című akadémiai tervezet vitája november 17-én kezdődik. Többek között arra is választ keresnek, mire kell az államnak vál­lalkoznia a tudomány te­rületén. Áttekintik a tudo­mányos műhelyek munká­ját, és mely területeket ér­demes a vállalkozóknak támogatniuk. A tudo­mánynak új viszonyt kell létesíteni a politika és a piac kapcsolatában, a ma­gyar vállalkozókra vár az a feladat, hogy megfogal­mazzák, milyen típusú ku­tatási műhelyrendszer az, amely az ő megrendelése­iknek megfelel. Az egyesülési jog szerint... Alkotmányellenes az egyesülési joggal visszaélés tény­állásának azon rendelkezése, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki bűncselekmé­nyek elkövetésére létrejövő, vagy bűncselekményt el­követő társadalmi szervezetet vezet vagy szervez. Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozatában kimondta azt is, hogy az alkotmányellenes jogszabály alapján lefolytatott és jogerős ítélettel lezárt büntető­eljárást felül kell vizsgálni, kivéve, ha az elítélt már mentesült a hátrányos következmények alól. A hatá­rozat szerint önmagéban nem alkotmánysértő, hogy a tiltott célra szerveződő, tiltott tevékenységet végző társadalmi szervezet vezetését a jogalkotó szankcio­nálja, a Btk. más szakaszai a büntetőjogi felelősségre vonásra eddig is és a jövőben is módot adnak. Három alkotmánybíró párhuzamos indokolást fűzött a hatá­rozathoz, véleményük szerint a kifogásolt tényállás nemcsak a jogállamiság elvét sérti, hanem aránytala­nul és szükségtelenül korlátozza az egyesüléshez való alapvető jog gyakorlását is.-------------- Hirdetés—-------------------------------------------------­E U-érdekeket sért a francia útblokád Brüsszel (MTI) - Az Európai Bizottság felszólította a francia szakszervezeteket és a kamionsofőrök munkaadóit, hogy folytassák a tárgyalásokat, és találja­nak mindenki számára kielégítő megol­dást vitájukban. Neil Kinnock közleke­dési és Pádraig Flynn szociálisügyi EU- biztos olyan megállapodást remél, amely a munkahelyeket megőrzi, és mind az alkalmazottaknak, mind a munkáltatóknak előnyöket hoz Európa- szerte. A két brüsszeli felelős sajnálatát fe­jezte ki, hogy a kamionosok sztrájkja a tárgyalások ellenére megkezdődött. A sztrájk egyrészt sérti a javak szabad áramlását garantáló EU-alapszerző- dést, továbbá a kis- és középvállalatok működését a zavartalan ellátás akadá­lyozásával, és mindezek által negatív következménnyel jár a foglalkoztatásra. Az akadályok megszüntetése ugyan az érintett tagország kötelessége, de a brüsszeli bizottság felel e kötelesség tel­jesítéséért - emlékeztetett a Kinnock és Flynn. A végrehajtó testület ezért mie­lőbbi megoldásra szólította fel az érin­tett szerveket. AMatav Rt. megbízásából eladásra kínáljuk a következő ingatlanokat: 890 m2 iroda+raktár Mezőkövesd, Kertész u. 2. 138 m2 közművesítetlen telek Mezőkövesd, Bükkfa köz 9. ajánlati ár: 100.000 Ft — Hj: 1 1 -»"«í 1 ___. :____________________ f i 20 m2 raktár &**•**•* 20 m2 raktár Onga, Méra, külterület, Hrsz. 1232, zártkert Hrsz. 077/16 ajánlati ár: ajánlati ár: ídW** 45.000 Ft I 40.000 Ft ...r~ii....r'ir'urrrrrrrwiHiTr rti ii. PF r További Információ: ••W-W'XÍÍS X nntEsnMAi. INGATLANFORGALMAZÁSI, BEFEKTETÉSI ÉS GAZDASÁGI TANÁCSADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 266-6124 1052 Budapest, Városház u. 8. W £ , I Az ára?ÁFÁnélkül értendők. WF4 3j| í§ I* &J: a ; Debenham Zadelhoff Central and Eastern Europe 269 6999 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 21. E-mail: geninfo@dtz.hu - Internet: www.dtz.se/hungary IIY m fii & lú -J , P Az ingatlanok tulajdonosa fenntartja magának a jogot; hogy az értékesítés Teltételeit módosítsa, vagy attól elálljon ■vb W % 8 .z0tt % * ' 8$ ■ # •; $ mm. ■» - *•••

Next

/
Oldalképek
Tartalom