Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-28 / 278. szám
1997. November 28., Péntek A MEGYÉBŐL JELENTJÜK KOMMENTÁR Mississippi - Verzió Méhes László \/annak „jó", és vannak „nem jó" környezetvédők - sejtette a Duna-ügyre megoldást kereső felelős magyar kormánybiztos a bős-nagymarosi tárgyalás harmadik, Pozsonyban tartott fordulóját követően. Mint mondta: „Jónak indult mozgalmak és vezéreik is a nemzet koloncaivá tudnak válni, amikor saját érdekeik alapján hazudnak..." Sértődésre okot adó vádak. A hivatalából , adódóan kormányvéleményt tolmácsoló Nemcsók János eszerint nem mást állít, minthogy a „jók" csoportjába ma azok tartoznak, akiknek a vízlépcső-problémáról az jut eszükbe, hogy a Szigetköz természeti katasztrófáját elhárítani ma már csak úgy lehet, ha gátrendszer épül, ami nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági előnyöket is biztosít. A „nem jók" pedig azok, akik továbbra is csak kukacoskod- nak, a hivatalosan képviselt tervezetek helyett más gyógyírt ajánlanak a problémára, így kerékkötői a szlovák-magyar megegyezésnek. Szakértői vélemények feszülnek egymásnak, így már az is nyitott kérdés: ki az igazi szakértői Az, aki többek között legutóbb - a szlovák fél elismerését kiváltó - Mississippi-jellegű, azaz több kis vízlépcsőből álló visszaduzz- asztást ajánlott, vagy az, aki elzárkózik bármiféle gátépítés előli A héten tartott bősi tárgyalások nyomán a magyar delegáció vezetője azonban nem pusztán a környezetvédők típusai között húzott éles határt, de kihúzta a gyufát a vélhetően ugyancsak a megoldáson tanakodó politikai erők között is a Mississippi-verzióval. A Duna Chartához csatlakozó ellenzék máris Nem- I csók fejét követelte, miközben a kormánykoalíció kisebbségi oldala, amely felől mind ez idáig gátépítés ellenes hangokat lehetett hallani, azt találgatta: vajon a kormánybiztos saját, vagy a kormány véleményét képviseltei A tegnapi kormányülésen tisztázódott: Nemcsók államtitkár - úgymond - a miniszterek szűkebb körű grémiumának felhatalmazásával javasolt „hármat is" Pozsonyban, ezek között ' volt a kis vízlépcső-terv, tehát csak tette a dolgát, nyilvánvalóan élvezi a kormány bizalmát. Nos, az SZDSZ így vagy tudott a tervekről, vagy ismét le kell nyelnie azt a békát, hogy olykor kirekeszthetik országos ügyekből. Nem elvetendő hát az a mértékadó kisebbségi körökből érkezett javaslat: parlamenti bizottság ügyelje, egyeztesse a magyar javaslatokat, mielőtt azokat Szlovákiába vinnék. Mert nemcsak ott, de itthon is egyezségre illenék jutni a témában. „Visszahívott” tárgyak Miskolc (ÉM - DK) - Magyarországon igen nívós tárgyi kultúrát állított elő a századforduló manufaktúrája. Az egykori eszközök közül sok érdemes arra, hogy visszaszólítsuk mai életünkbe. Esetleg úgy is, hogy megvásároljuk az Első Miskolci Aukciós Ház harmadik árverésén vasárnap 17 órától a John Bull Pub-ban.- A tárgyak szolgálnak minket egész életünk során. S hogy milyenek a tárgyaink, az jelzi életünk minőségét is - kezdte Ács Érmes Károly műtárgyszakér- tó a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. A vasárnap árverésre kerülő mintegy száz tárgyról szólva elmondta: egyik fele használati eszköz, a másik pedig kép (olajfestmény, grafika). Van például a század- fordulón csurgatott technológiával készült Zsolnai- kaspó, aminek 85 ezer forint a kikiáltási ára. Rendkívül értékes darab a 18. századi Úr-völgyi jegyespohár, amit csak az tud értékelni, aki ismeri a kul- túrhistóriáját, történelmi szerepét, és tudja, hogy fehérhollóként jelenik meg az aukciókon egy-egy darab... Kalapács alá kerül egy ezüst cukortartó, ami egykoron polgári létszimbólum volt. Természetesen ékszereket is vásárolhatnak az érdeklődők, a legdrágább - egy gyémánttal díszített női gyűrű platinából - 550 ezer forint. A képek egy részét jónevű alkotók készítették, de vannak kevésbé ismert, ám érdekes munkák, például Máté László Téli erdőrészlet az Avasalján című festménye. Vasárnap délelőtt Ács Érmes Károly ingyenes értékbecslést tart, bármilyen típusú tárgyról megtudhatja tulajdonosa, mennyiért adhatná el. Egyébként ő vezeti a délutáni árverést is. Mint elmondta, próbálkoztak színészek, humoristák is ezzel a műfajjal, a tapasztalatok alapján azonban úgy tűnik, legjobb, ha szakmai háttérismerettel rendelkező személy vezeti az aukciókat. A kalapács alá kerülő tárgyakat ma és holnap délelőtt 10 órától megtekinthetik az érdeklődők. Pontosabban nem kalapács koppan majd a sikeres üzletet jelzendő, hanem egy széphangú japán csengő cseng, ami a kikiáltó személyes tulajdona. Új fejőházzal előre menekülve A szirmai telepen extra minőségű tejet állítanak elő Tömöri Zsolt telepvezető és Németh Zsolt fejős ismerkedik az új berendezésekkel Fotó: Bujdos Tibor Miskolc-Szirma (ÉM - FL) - Nyolcmillió forintos mezőgazdasági beruházás műszaki átadása történt meg tegnap a Szirmaterm Kft. szirmai szarvasmarhatelepén. A kft. az extra minőségű tejtermelés feltételeinek megteremtése és a tejmennyiség növelése érdekében új fejőházat létesített, amely „mindent tud” a kíméletes fejéstől kezdve a jószágok egyéni nyilvántartásává bezárólag. A Szirmaterm Kft. szarvasmarha-állománya jelenleg 165 darabos, közülük 145 a fejős tehén. Éves átlagban tehenenként 7000 liter tejet fejnek, ami jó eredménynek számít. Állományukat 200- ra szeretnék gyarapítani, és a tejminőségjavítása érdekében építették meg az új fejőházat. A Taur-Irmov Agrár Innovációs Kereskedelmi Kft. által beépített Alfa Laval fejési technológia világszínvonalú, csúcs- technológiának számít a szakmában, a XXI. századot képviseli. A beruházás azért is érdemel különös figyelmet, mert régiónkban az utóbbi években jelentősen csökkent a tehenek száma, a terület tejimportra kényszerült. Ritka kivétel az olyan üzem, amely a fejlesztésben, illetve új beruházásban látja az előre menekülés útját. A beruházók számoltak azzal, hogy a hazai vásárlók közül napjainkban kevesen vásárolják az extra minőségű tejet, de hosszabb távon a vásárló- közönség gyarapodására számítanak. A szarvasmarhatelepen jelenleg 61-en dolgoznak, de a két hét múlva bekövetkező technológiai váltás után kevesebb emberre lesz szükség. A Szirmaterm Kft. vezetése kénytelen megköszönni nyugdíjasai munkáját, a megmaradt dolgozók pedig - telepvezetőtől kezdve a ta- karmányozóval bezárólag - elvégzik az új technika alkalmazásához szükséges tanfolyamot. Hamis volt a tiltás feloldása Botrány a közbeszerzési tanácsnál, aggályok az önkormányzatnál Sajószentpéter (ÉM - SZN) - Hamisított faxüzenet érkezett a közbeszerzési tanács hivatalos fejlécével a pé- teri önkormányzathoz, aminek alapján a polgármester szerződést kötött egy kivitelező céggel a Szabadság-telep szennyvízhálózatának kiépítésére. Az ügyben jelenleg hatósági vizsgálat folyik. Samu István polgármester a képviselő- testület tegnapi ülésén egyebek között beszámolt a Szabadság-telepi szennyvízberuházás kapcsán történt közbeszerzési eljárásról, amely egy részleteiben egyelőre ismeretlen hamisítási ügy miatt megrekedt. Az önkormányzat a 260 millió forintos beruházás kivitelezésére meghirdetett pályázat 9 ajánlattevője közül októberben a miskolci Colas-Egut Rt. mellett döntött, a kazincbarcikai Tamók Művek Kft. második lett. A barcikai vállalkozás kifogásolta a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, hogy a nyertes nevén nem szerepel bejegyzett részvénytársaság a cégbíróságon. Kiderült, hogy az Egri Útépítő Rt. valóban nem Colas-Egut néven került cégnyilvántartásba, a társaság nem is miskolci székhelyű, így a döntőbizottság megtiltotta az önkormányzatnak a vele való szerződéskötést. Az Egut arra hivatkozott: csupán jelezni kívánta, hogy a Colas csoport tagja, a pályázatban megadott név és cím egyébként bejegyzett adataival összhangban van, s kérte a tiltás módosítását. November 19-én délután háromnegyed 4-kor faxüzenet érkezett a sajószentpéteri polgármesteri hivatalba, amelynek élteimében a szerződéskötés megtiltását a Közbeszerzési Döntőbizottság mégis hatályon kívül helyezi, az önkormányzat megkötheti a megállapodást a pályázat nyertesével. A furcsa csak az volt - mondja Samu István -, hogy egyedül ők kapták meg a határozatot, amit másnap reggel eljuttatott a Tamók Művek Kft. jogi képviselőjének is. A faxon három név - két közbeszerzési biztos és egy ombudsman neve - is szerepelt külön-külön pecséttel, s minthogy november 20-án déli fél 1-ig egyéb reakció nem érkezett, a polgármester Egerbe utazott szerződést kötni. Három órával később jött a döntőbizottság elnökének levele, amely szerint a szerződés megtiltásának feloldását tartalmazó fax hamis, ilyet a Közbeszerzési Döntőbizottság nem küldött, az ügyet rendőrségi kivizsgálásra átadták. Az Egut kivitelezői a felvonulást követően visszavonultak, a városvezetés pedig aggódik: a beruházáshoz pályázati úton nyert 40 millió forint kerül veszélybe, ha az idén nem kezdik el a munkát. Márpedig a dolgok jelen állása szerint erre vajmi kevés az esély - véli Samu István. Kivételes év után Több mint 450 millió hiányzik Miskolc (ÉM - SZK) - Minthogy a parlament még nem fogadta el a költségvetési törvényt, és nem készült el több, ágazatot szabályozó rendelkezés sem, a megyei közgyűlés költség- vetési koncepciója számos bizonytalan elemet tartalmaz. Elfogadását hosszas vita előzte meg a testület tegnapi ülésén. Hozzászólás nélkül, egyhangúlag határoztak viszont a megyei önkormányzat tulajdonában lévő, de attól függetlenül gazdálkodó Borsodkomm Kommunális Kft. kötelező kéményseprési díjának jövő évi 20 százalékos nö- vekedésérőL Az idei sikeres év után, mely a reméltnél is jobban alakult a privatizációs bevételeknek köszönhetően, jövőre nagyon takarékos gazdálkodásra lesz szükség - mondta Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke a testület tegnapi ülésén. Kiemelte, a költségvetési koncepció több mint 450 milliós hiánnyal számol, holott az önkormányzat maximum 200 millió forintig hitelképes. A részletezés során elhangzott: csak a november 1-jén újraszabályozott nevelőszülői támogatás mintegy 200 millió többletkiadást ró egy évben a megyei önkormányzatra. De az egészségügyi intézmények minimumfeltételeinek biztosítása is 187 milliót tesz ki jövőre. Az elnök hangsúlyozta: iskoláikban csaknem 900 fővel csökken a tanulólétszám, ezért - mint azt burkoltan megfogalmazta - „a struktúrát is ehhez kell igazítani”. Utalt arra: az ózdi két középiskola elmaradt összevonása 60 miihó többletkiadást jelentett. A szociális bizottság azon felvetését, hogy a 13. havi fizetést is foglalják bele a tervbe, az elnök azzal utasította el: ez életveszélyessé tenné a működést. A több ezer dolgozó 13. havi juttatását - miként hét év óta - továbbra is az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. Bár hozzátette: ahol nehézség adódott, ott eddig is segített az önkormányzat. A közgyűlés a koncepciót 42 igen, 3 nem szavazattal és 4 tartózkodással lényegi változtatás nélkül elfogadta. A fő napirendi pontok tárgyalása után került sor a kötelező kéményseprőipari közszolgáltatás jövő évi díjának meghatározására. Az írott anyag szerint a lakossági kéményseprési díjak 20 százalékkal növekednek az ideihez képest, vagyis minden működő kémény után évente 650 (áfával 728) forintot kell fizetni. A tartalékkémények után pedig ezen összeg felét. Rosszul lettek az idősek Valószínűleg nem ételmérgezés Ózd, Miskolc (ÉM) - Feltehetően nem ételmérgezés miatt lettek rosz- szul azok az idős ózdi emberek, akiket hasme- néses, hányásos, hideg- rázásos tünetekkel szállítottak szerdán és tegnap a Semmelweis Kórházba. A tömeges ételmérgezés gyanúja az ózdi Bulcsú úti ápoló-gondozóházban merült fel, ahol 38 ápolt él. Két nap alatt több mint tízen betegedtek meg. A zömében idős fekvőbetegek nyomó- és görcsös hasi fájdalmakról panaszkodtak. Sokuknak volt hányingere, illetve többen hánytak is. Néhány esetben hasmenést és hidegrázást, lázat észleltek. Közülük tizenegy beteget a mentők a miskolci Semmelweis Kórház fertőző osztályra szállítottak. A gyomor-, és bél- rendszeri tünetekkel járó betegség eredetének vizsgálata folyamatban van. A kórházban arról értesültünk, hogy bár egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, az már valószínűsíthető, hogy nem ételmérgezésről lehet szó. Az itt ápolt ózdiak valamennyien más-más étel elfogyasztásáról számoltak be. A rosszullétük okáról akkor lehet majd többet tudni, ha befejeződik a székletminták vizsgálata. Az idős emberek most már jól vannak, infúzióra egyikük sem szorult. Előreláthatóan a jövő hét elején engedik őket el a kórházból. Álomból - új galéria Egy képzőművésznek készült, s végül irodatechnikaiszámítástechnikai vállalkozást választó művészet- pártoló álma valósult meg azzal, hogy tegnap megnyílt Kazincbarcikán az Eprom Bt. Galéria. Olyan magánvállalkozás ez - mondta a tulajdonos, Nagy Sándor (képünkön) -, amelyben a képzőművészeti, az iparművészeti, a dísztárgyak mind egyedi, és akár részletre is megvásárolható darabok. Fotó: Sz.K.Á-né Ütésváltás helyett stílusváltást Miskolc (ÉM - BAL) - Választási etikai kódex elkészítését és aláírását javasolja a Fidesz - Magyar Polgári Párt a jövő tavasszal várhatóan országgyűlési képviselőjelöltet állító pártok számára. Erre az elmúlt napok szóbeli „háborúja” sarkallta a fiatal demokratákat. Az egyik miskolci körzetben két héttel ezelőtt lezajlott időközi választás kapcsán olyan megnyilvánulások láttak napvilágot, amelyek kimerítették a „negatív kampány” ismérveit - véli a Fidesz megyei és városi vezetése. A Magyar Szocialista Párt miskolci elnöke a november 16-i voksolást megelőzően, majd e héten is személyeskedő hangvételben igyekezett a rivális jelöltet lejáratni a Déli Hírlap című napilap hasábjain, illetve a Nonstop rádió akkori adásában - tájékoztatta lapunkat Répássy Róbert, megyei Fidesz-elnök -, a helyett, hogy saját jelöltjük, avagy pártja programjának népszerűsítésével foglalkozott volna. A Fidesz egyértelműnek látja, hogy a „támadás nem az időközi választásra szólt, hanem előre mutat”. Valós apropója valójában a jövő évi országgyűlési választások már most megindult kampánya. A fentiek fényében az ilyen, mindeddig a miskolci közéletre nem jellemző stílus ellen tiltakozó párt elhatározta: akciót kezdeményez a hasonló jelenségek elbuijánzása ellen. Javasolják: minden, a jövő tavasszal vélhetően képviselőjelölteket indító párt üljön össze - jövő csütörtökön -, és közösen fogadjon el egy választási etikai kódexet.- Úgy gondolom, nem hiba, ha egy másik párt programjáról szólunk, vitát indítunk arról. Nem kell belevinni olyan személyes motívumokat, amik nem érintik a választókat, ám ami közügy, azt feltétlenül - reagált a „személyes megtámadta- tás” okán megkérdezett szocialista politikus. Tompa Sándor lapunknak kifejtette: pártjához közel áll a javasolt megállapodás, a találkozóra elmennek, bár korainak tartják. Nem érzik azonban, hogy megsértették volna a miskolci közéletben korábban kialakult gyakorlatot, átléptek volna valamilyen hallgatólagos határt.- A Fidesz - MPP a kampány során közzé tett felvetéseink - miszerint jelöltjük mái’ amúgy is tagja a városi közgyűlésnek - által találva érezhette magát, s most láthatólag offenzívába megy át - mondta