Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-22 / 273. szám
1997. Novimbib 22,, Szómba? RIPORT ÉM-Hétvégi Qjj □ Harc 6786 forintért Bánhegyi Gábor „Elnézésüket kérem, amiért személyes problémámmal felkerestem önöket. Én már igazán megpróbáltam sok mindent, de az önkormányzatnál süket fülekre találok. Egy ideiben kaptam anyósom után az ápolási segélyt, mert érelmeszesedése van, cukros is és magas a vérnyomása. Sajnos nekem családi okok miatt el kellett mennem a háztól, így hazaköltöztem a szüléimhez. Amíg távol voltam, anyósom bement a hivatalba, hogy én már nem lakom itt, ne adják az ápolásit. Ó kap 9200 Ft szociális segélyt, és attól félt, hogy a jogtalanul felvett pénzt majd tőle fogják visszavonni... Még egy hónapig se voltam távol, mire visszajöttem, már nem kaptam a pénzt. Már többször is voltam bent a hivatalban, hogy' adják vissza az ápolásit, mert ez a 9200 Ft 3 embernek egy hónapi megélhetésre, anyósomnak gyógyszerekre, villanyra a mai árak mellett semmi...” - részletek Váradi Istvánná leveléből, amelyet Serényfalváról küldött szerkesztőségünkbe. Váradiékat keresve Serényfalván nem könnyű eltévedni. Amolyan tipikus három utcás - kettő hosszába’, egy pedig keresztbe’típusú - falu. Egy ilyen településen semmi sem maradhat titokban, hiszen itt mindenki ismer mindenkit. így az sem baj, hogy a Kossuth úton nem mindegyik házszám került ki az épület falára vagy a kapura. Az utcán hétköznap délelőtt is jámak-kelnek az emberek, csak meg kell szólítani bármelyiküket, máris hallható a pontos útbaigazítás. Gondolja a kívülálló szerfelett naivan, mert a fenti gondolatmenetet követve állt le beszélgetni a református egyház földszintes épülete előtt egy helybelivel, amely a következőképpen zajlott:- Jó napot kívánok!-Jó napot!- Váradi Istvánnét keresem. Itt lakik a Kossuth út 88. szám alatt. Hosszas töprengés, szemöldökráncolás, tétova körbetekintés, kezek csípőre tétele, azaz két szóval: teljes tanácstalanság.- Váradi Istvánná - hangzik el ismét a bűvösnek már kevésbé hitt varázsszó.- Több Váradi is lakik a faluban.- Itt a Kossuth utcán?- Itt is.-Azt meg tudná mondani, melyik a 88. szám?- Az is itt van valahol, talán egy kicsit feljebb. Idősebb néni közeleg, már jóelóre figyel, és bekapcsolódik a beszélgetésbe:- A Váradiékat keresi? Menjen be ezen a kapun, hiszen itt áll a ház előtt!- De ez a református egyház épülete... - vetődik fel a „Most már kétkedve fogadunk minden útbaigazítást”-diktálta bizalmatlanság, de a nénit nem lehet könnyen megingatni.- Itt laknak azok, csak egy kicsit beljebb kell menni az udvarban. Mórickáékat keresi - teszi hozzá a tanácstalan első beszélgetőpartnernek, akinek most már felderül az arca:- Ja, a Mórickáékat! Ők tényleg itt laknak. És lón. Míg az idegen ismét rádöbben arra, egy faluban nem utcát, nem házszámot kell megtudni, ha valakit keres az emberfia, mert attól első nekifutásra akár napokig is bolyonghat, hanem birtokában kell lenni az egyetlen üdvözítő tudásnak, az oly1 kifürkészhetetlen eredetű beceneveknek. (Mint később kiderült, a faluban nincs ember, aki tudná, Móricka mitől lett Móricka, de annál többen vannak, akik Váradi Istvánt rendes Polgári nevén nem is ismerik.) Mire mindez végiggondoltatok;, már a háziasszony a lakás konyhájában hellyel is kínálta a levélben invitált vendéget.- Hol kezdjem a történetet?- Ha lehet, akkor az elején - hangzik az elég bugyuta válasz, ami lehet egyértelmű, magától értetődó közlés, „tréfás” kapcsolatteremtés, vagy felülről jövő, vérig sértő utasítás. Szerencsére Vámdiné is a legelső változatra gondol, mert szinte levegőt sem vesz, és sorolja is a levélben már ismertetett kálváriáját. Koldulni nem mehetek ~ Az anyósom, Proda Mózesné után kaptam az ápolási díjat, legalább négy éve. Azért, mert sehol nem tudtam elhelyezkedni, a féljem sem kapott munkát, így hárman kellett megélnünk abból a szociális segélyből, amit az anyósom kapott. Nem volt sok ez a pénz, havonta 6786 forint, de ebből az összesen tizenhatezer forintból - ha szűkösen is, de - meg lehetett élni valahogy. Idén márciusban aztán összevesztünk a féijemmel, és J>gy döntöttem, hazaköltözöm a szüléimhez Sajójára. Szegény anyósom megijedt, ha megtudják a hivatalban, hogy nem lakom itt, és közben sdják a pénzt, nemcsak azt veszik el tőle, de még a szociális segélyt is megvonják. Ezért átment a l hivatalba, és visszamondta az ápolásit. Aztán | rendbejött a kapcsolatunk, és nem egészen egy hónap múlva visszajöttem. Azóta viszont hiába Proda Mózesné és a fényképeken a családtagok járok a hivatalba, nem akarják visszaadni az ápolásit. A polgármester és a háziorvos eleinte szóval biztatott, de utána mondta a jegyző, a képviselő-testület úgyse fogja megszavazni, és neki lett igaza. Az anyósomnak közben eltört a lába, így nem elég, hogy hatvanhét százalékos rokkant, hogy érelmeszesedése van, hogy cukros, hogy magas a vérnyomása, most még bottal is alig bír járni. Miért gondolják a hivatalban, hogy én csak a pénzt akarom elvenni, amikor ez nekünk tényleg a megélhetéshez kell. Próbáltam elhelyezkedni, de sehol nincs felvétel, de messzire nem is állhatok el, mert az anyósomat nem hagyhatom magára.- Ez a 9200 forint mire elég?- Semmire - válaszolja Proda Mózesné. - A múltkor is csak a villanyszámla 4200 forint volt. Akkor kivettem a fülbevalómat, eladtam a szomszédban, hogy ki tudjuk fizetni valahogy. A gyönyörű falióránk is így kótyavetyélődöt.t el, de lassan már nincs mit eladni a házból. Hetes száraz kenyeret eszünk, mert az a kis pénz kell a gyógyszerekre. Csak nézzen be a szobába, az a kis asztal tele van velük. Azt mindet szednem kell, annyiféle bajom van.- A boltos rendes, ad hitelbe - veszi vissza a szót Váradiné -, de az ö nyakára se járhatok örökké. Volt, hogy a ruháimat is el kellett adnom, amikor anyósom a kórházban volt, mert eltört a lába. Még most is hordania kell ezt a levehető gipszet. Hiába teltek már el azóta hónapok, nem akar neki rendbejönni. Erre amikor hazajött a kórházból, a hivatalból kiküldték a Pannika nénit, hogy nézze már meg, tényleg el van-e törve a Prodáné lába. Koldulni, kéregetni nem mehetek az ismerősökhöz meg a rokonokhoz, mert mindenkinek megvan a maga baja. A múltkor hazamentem Kazára a szüléimhez, hogy kérjek tőlük kétezer forintot, hogy valami normális ételt tudjunk venni. Annyit nem tudtak adni, mert nekik sem volt, de jól jártam, mert adott az öcsém ötven forintot, az édesanyám meg húsz forintot, így vonattal el tudtam jönni egy darabig. Buszra már nem maradt pénzem, de a sofőr ismert, és ingyen hazahozott.- Az ápolási díjra mit mondtak, miért nem adják vissza?- Azért, mert az anyósom szerintük már nincs rászorulva. Négy évig rá volt, most meg, amikor még több baja van, már nincs?!- Próbált fellebbezni?- Már mindent megpróbálta, volt, amikor elvesztettem az önuralmamat és a hivatalban verni kezdtem az asztalt. Azt sajnálom, de az utóbbi időben egyre gyakrabban borulok ki, mert nem Fotó: Vajda János tartom normális dolognak, hogy az anyósom pénzéből vagyunk kénytelenek élni. Egyszer már infarktust is kaptam az utcán. Teljesen lezsibbadt a bal oldalam, összeestem. Az emberek meg elmentek mellettem, azt hittek, be vagyok rúgva. Volt olyan, aki még meg is nevetett. Pedig aki ismer, az tudja, egyáltalán nem vagyok a szesz barátja. Ha valami bajom van a férjemmel, akkor az, hogy néha megissza a maga sörét. De ez se olyan nagy baj, mert ó meg elnézi nekem, hogy cigizek. Ha nem tudunk ebből a helyzetből kilábalni, akkor előbb-utóbb bedilizek. Jön a tél, nincsen tüzelőnk, mehetünk majd a hóban az erdőre fáért, de azt is csak vigyázva, mert azért is büntetnek. Happy end Szeme Csaba polgármester a szociális törvény idevonatkozó passzusára hivatkozik. Az ápolási díj orvosi szakvélemény után adható. Ha az orvos megállapítja, hogy az érintett személy önmaga ellátására képtelen, akkor a képviselő-testület megállapítja az ápolási díjat, ami a mindenkori létminimum hatvan százaléka. Ebben az esetben nem tudnak mit tenni, hiszen Proda Mózesné tavasszal maga kérte az ápolási díj megszüntetését, és az újbóli igényléskor a háziorvos úgy döntött, Prodáné nem szorul állandó ápolásra. Serényfalván jelenleg ketten kapnak az önkormányzattól ápolási díjat. Vékony Sándor, Váradiék háziorvosa megerősíti a polgármester szavait. Véleménye szerint Proda Mózesné képes önmaga ellátására, így nem látott okot arra, hogy ettől eltérő szakvéleményt adjon ki. Arra a kérdésre, hogy ezelőtt négy évig miért minősítették mégis rászorulónak Prodánét, csak annyit mond: egy kis szociális érzékenység is lehetett az akkori döntés hátterében. Herczeg Tibor jegyző szerint a képviselő-testület az orvosi szakvélemény után döntött a kérelem elutasításáról. Váradinénak jogában állt volna, hogy a döntést megfellebbezze az ózdi vagy a miskolci bíróságon, ahol elrendelhették volna Prodáné szakorvos általi megvizsgálását. Erre lett volna harminc napja, de nem élt ezzel a lehetőséggel. Azt egy kicsit furcsának találja, hogy Váradiné fiatal kora ellenére az ápolási díjért harcol - ahelyett, hogy munkát keresne. A történet azonban mégis happy enddel zárul. Amikor újból meglátogattuk Váradiékat, csak Proda Mózesnét találtuk otthon. A menyére sokáig kellett volna vámunk, mert Váradi István- nénak a putnoki kirendeltség talált munkát az erdészetben ahol még a legminimálisabb bér is több, mint amennyi az ápolási díj lenne. így élnek a tanárok Novák Gábor Kétezerötszáz pedagógus körében végzett kérdőíves felmérést Nagy Mária, az Országos Közoktatási Intézet munkatársa. Elsősorban a nevelők életmódjára, közérzetére, a munkájukkal való megelégedettségükre volt kíváncsi. A válaszokból kirajzolódó képről Nagy Máriát kérdeztük. □ Nos, milyen a pedagógusok közérzete? • Nem készítettünk mélyinterjúkat, ám a kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a tanárok többsége elégedett iskolája általános képzési színvonalával, a szülőkkel való kapcsolattal, a kollégák segítőkészségével, a munkahely világával. Elégedetlen viszont a fizetésével, társadalmi megbecsültségével és az önkormányzattal, az iskola- fenntartóval. Érdekes, hogy az önkormányzattal való elégedetlenségük még a fizetésnél is erősebben jelentkezik. Egy másik furcsaság, hogy miközben jónak tartják az iskola mikrovilágát, kifogásolják a tanulók szorgalmát, felkészültségét, érdeklődését. Főként a gimnáziumi és a szakképző intézményi pedagógusok. □ Regionális szempontból megállapítható valamilyen jellegzetesség? A fiatalabbak elvágyódnak 9 Legelégedetlenebbek a Budapesten, Észak-Ma- gyarországon, illetve az Észak- és Dél-Dunántúlon éíő pedagógusok; a legelégedettebbek pedig a Dél- Alfóldön és a Kelet-Magyarországon élők. □ A közérzetet talán legjobban befolyásoló tényező a kereset. Mit mutat a vizsgálat? 9 Kicsi a jövedelmük, de ez nem hat annyira negatívan a közérzetükre, mint amennyire gondolnánk. Úgy látszik, a pálya más örömforrásai csökkentik a kis kereset miatti esetleges rossz hangulatot. Egyébként az alapbéreket tekintve nincsenek nagy különbségek. A jövedelmet is alig növelik az iskolai plusz elfoglaltságokból származó forintok. Főként a középkorúak és az idősebbek számára jelent kiegészítő jövedelmet a túlóra, a helyettesítés'. A fiatalabbak - különösen a férfiak - az iskolán kívül keresnek újabb pénzforrásokat. □ A kereset, a közérzet nyilván kihat a pálya tekintélyére is. Mit tapasztaltak? 9 A közvélemény szerint a tudás szempontjából nagyra értékelt pálya a pedagógusi, ámde a keresetet, a hatalmat, a befolyást tekintve kevésre taksálják. Annak ellenére, hogy becsülik a tanárokat, általában rokonszenveznek velük. Legalábbis ezt tárják fel a közvéleménykutatások, és erre következtethetünk a mi kérdőíveinkre adott válaszokból is. Továbbá egy érdekességre: a közvéleményben elfoglalt helyüknél is alacsonyabbra helyezik magukat a tanárok a hatalom, a jövedelmek és a befolyás szempontjából. Pesszimistábban látják saját helyzetüket, mint a kívülállók. □ Nyilván jellemző rájuk a pályaelhagyás. így van? 9 Mi azt kérdeztük meg, ld mit csinál öt év múlva. Hetvenöt százalékuk marad az iskolájában, a beosztásában, 7,8 százalékuk ott szeretne vezető lenni, ahol most dolgozik, 6,3 százalékuk valószínűleg nem az oktatás területén dolgozik majd, 3,9 százalékuk másutt, de az oktatás területén, 1,8 százalékuk pedig nyugdíjas vagy munkanélküli lesz. A pályaelhagyásra készülők aránya nem tekinthető nagynak, és többnyire a fiatalabbakra jellemző az elvágyódás. Ez is természetesnek mondható, hiszen a fiatal általában még sokféle pálya- és élettervet forgat a fejében. □ Korábban nagy vonzerőt jelentett a város. Változatlanul sokan kívánkoznak nagyobb településekre, elsősorban városokba? Erős túlsúlyban a nők 9 Inkább a kisebbről nagyobb településre költözés a jellemző. Budapestnek és az agglomerációjának még mindig nagy a vonzása, ám a regionális mozgás is erős. Például különösen kedvelt Pest megye és Dél-Dunántúl. □ A település, a pálya megtartóerejét növelik a pedagógusdinasztiák. Vannak ilyenek egyáltalán? • Bizonyára vannak, ahogyan más foglalkozások esetében is. Mi az apák foglalkozására kérdeztünk rá. Kiderült, hogy az apák 7-8 százaléka szintén pedagógus volt, viszont a házastársakat nézve 26,7 százalékuk tanár. Megállapítható, hogy ez a pálya korántsem olyan zárt, mint az orvosi vagy az ügyvédi, miképpen az is, hogy a pedagógusok szeretik a foglalkozásukat, de rendszerint nem jó szívvel ajánlják a gyerekeiknek. Mégis, sok pedagógus szülő gyereke lesz tanár. Úgy látszik, ezen a pályán nem minden mérhető a pénzzel, a pedagógussá válásnak vannak a hajlamban keresendő motívumai is. □ Változott-e a férfi-nő arány? 9 A mintába kerültek 70 százaléka nő, 25 százaléka férfi. Ez szinte tökéletesen megegyezik az országos képpel. Nincs tehát előbbrelépés ezen a téren, változatlanul a nők vannak túlsúlyban a katedrákon.
