Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-20 / 271. szám
■ MAQYARORSXAó 1997. Novimrbr 20.. Csütörtök Váltott a gasztronómiai aranycsapat Nemzetközi bajnokok főznek a hejőcsabai cementgyár dolgozóinak Az utánpótlás nevelését továbbra is fontosnak tartja Kandik Ferenc Miskolc (ÉM - NYI) - Néhány hete világ-, olimpiai és Európa-bajnoki aranyérmesek, helyezettek főztjét eszik a Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt. (HCM) üzemi konyháján étkező dolgozók. Az Andreo- li Kft. Központi Hidegkonyhai Üzemének és Jégvirág büféjének vezetője, Kandik Ferenc és néhány munkatársa ugyanis búcsút mondott a cégnek, s „Kandik és Tamás Mester Hidegkonyha Bt.” néven új céget alapítottak. Kandik Ferenc, Venesz-díjas mesterszakács, az Észak-Magyarországi Gasztronómiai Társaság elnöke harmincnégy évet töltött a volt Miskolci Vendéglátó Vállalatnál s annak utódjánál, az Andreoli Kft.-nél. U Nyilván fáj ez a válás... • Természetesen igen, különösen azért, mert szakmai pályafutásom is ide köt. Bármennyire is nem szeretek dicsekedni, az azért tény: sokat tettem a miskolci gasztronómia hírnevéért ez alatt a több mint három évtized alatt. Egyebek között Európa bajnoki aranyérmet, szakmai nagydíjat, világbajnoki- és olimpiai ezüstöt szereztem. Hatszor voltam tagja a nemzeti gasztronómiai válogatottnak. E mellett neveltem a szakmai utánpótlást, kezem alatt nőttek fel az utóbbi évek új, sikeres miskolci szakácsai.. Nem gondoltam, hogy ennyi siker után szakítani fogunk az Andreoh Kft.-vel. □ Hallhatnánk közelebbit az okokról?... • Három dologban nem egyeztünk az utóbbi időben a társaság tulajdonosával, Bigatton úrral. Nem éreztük igazán, hogy támogatná gasztronómiai versenyzési törekvéseinket, szerintem teljesíthetetlen szakmai követelményeket támasztott, és kevés volt a bér is. Akadt olyan tanítványom, aki más cégnél már a dupláját kereste mint én. □ A betéti társaság nevében szerepel a Tamás mester név is... • Tanítványomról, Tamás Csabáról van szó, aki szintén többszörös magyar gasztronómiai válogatott, világ- bajnoki bronz- és olimpia bajnoki ezüstérmes, többszörös Európa bajnoki aranyérmes. De mások is velünk jöttek... □ A „rangokat" hallva, nyilvánvalónak tűnik, hogy az üzemi konyhai feladat csak egy része lesz munkájuknak. • így igaz. Hiszen ez az étterem felszereltségénél fogva alkalmas arra, hogy színvonalas hidegkonyhai készítményeket álh'tsunk elő, akár egyéni megrendelőknek, akár viszonteladóknak. Vállaljuk nagyobb rendezvények ellátását is. De törekedni fogunk arra is, hogy magunk köré gyújtsuk a tehetséges fiatalokat, akikből nemzetközi rangú versenyzőket szeretnénk nevelni. □ Befejezésül: hogyan fogadták a híres mesterszakács csapatot a cementgyáriak? • A HCM Rt.-vel annyi a kapcsolatunk, hogy betéti társaságunk bérli az éttermet, s mi készítjük - megrendelésre - a helyben étkező dolgozók ebédjét. Őszintén reméljük: elégedettek lesznek velünk. ÁLLÁSPONT Megoldás) Kornya István De.. . Ha nem hallanánk olyan sokszor ezt a szócskát, úgy éreznénk, minden simán megy. Ám a dolgok nyugodt intézése egy- egy „de" miatt hirtelen kilátástalanul bonyolulttá válik. Joggal csodálkozik el - ha csak fel nem háborodik, ki nem kel magából - ilyenkor a sokat látott polgár. Életbiztosítást kötöttek gyermekük számára X.-ék. Aztán bejelentették, hogy szüneteltetik a befizetéseket. Az ok: egyikük rokkantnyugdíjas, másikuk munkanélküli lett, a gyerek is megbetegedett - sokat volt táppénzen, majd ő is elveszítette munkahelyét. X.-éknek sürgősen pénzre volt szükségük, ezért úgy gondolták, a biztosítás eddig befizetett összegét kérik vissza. Tudták, lehetőségük - mi több joguk -, hogy a meghatározott feltételek mellett visszakaphassák saját(l) pénzüket. De a pénz visszaigénylését - mint kiderült - rosszul időzítették. A biztosító ugyanis egy új számítógépes rendszerre állt át: szükséges fejlesztés, nyilván szolgáltatásaik színvonala javul ezáltal. A társaság törekvése dicséretet érdemel. A rendszer azonban az átállás kritikus pillanataiban felmondta a szolgálatot. S ha az imént dicséretet mondtunk, most megértésünket fejezzük ki, hiszen ilyen bárkivel előfordulhat. A hibát kijavítják és minden rendben. Ám ez esetünkben nem egészen így történt. De X.-né - bár a biztosító illetékese a rendszerhibára hivatkozva időt kért - ragaszkodott a pénzéhez. Hétfőn azt mondták neki, kedden, kedden azt mondták szerdán, szerdán azt mondták, jövő szerdán érdeklődjön. Ekkor jött a telefon a szerkesztősébe, segítsünk.- Kértük ügyfelünk megértését. A biztosítás visszafizetése bonyolult számítások eredménye - érvelt érdeklődésünkkor a helyi igazgató - s ezt csakis számítógép végezheti el.- Nem lehet az ügyfélnek egy méltányos összeget előre kifizetni? - így a laikus újságíró. - A becsült és a tényleges összeg közötti különbséget pedig kiegyenlítik később. A válasz: nem. Hívjam a budapesti központjukat. Illetékes azonban ott is nehezen találtatott. Számos telefonhívás után végre ígéretet kaptunk, utánanéznek, visszahívnak. Még aznap valóban kerestek a szerkesztőségben, s a fővárosi illetékes így szólt: „Az ügyfelet nem érdeklik a mi belső problémáink, s joggal elégedetlen, ha erre hivatkozva nem kapja meg a pénzét. Intézkedünk." Világos beszéd. El is intézték. X.-né szerdán kérte segítségünket, két napig telefonálgattunk, és tudomásunk szerint péntekre a hölgy meg is kapta a pénzt... De valóban ez lenne ma a dolgok intézésének a menete? Kétlem. • A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a harmadik negyedévben 45 millió ECU tartalékolás előtti bruttó eredményt könyvelhetett el, és ezzel 149,9 millió ECU-t az első kilenc hónapban, a tavalyi első kilenchavi 69,7 millió ECU után. A nettó haszon a tartalékképzés után 2 millió ECU volt a harmadik negyedévben, az első kilenc hónapban pedig 15 millió ÉCU, a tavalyi első kilenchavi 2 millió ECU helyett. HIRDETÉS PANNON 8SI Megérkezett a Pannon GSM szenzációs őszi divatkollekciója. A kifutón: hét rendkívül kedvező áron megvásárolható és bérelhető szupermodell. És a Pannon GSM a kollek- vx cióhoz illő kiegészítőről is gondosko- ’*'*'“*' dott: az előfizetési díj, készülék nélkül csupán nettó 15 000 Ft! De csak október 30. és november 22. között! Továbbá, hogy új mobiltelefonját Ön még gyakrabban használhassa, december minden hétvégéjén a Pannon GSM hálózatán belüli hívások ingyenesek! A Pannon GSM őszi kollekciójával közelebbről is megismerkedhet területi képviseletünkön (Miskolc, Városház tér 9., tel.: 06 46 500 250), vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 1 464 6020,06 20 200 200- as számon. A kedvezményes készülékárak és a bérleti lehetőség csak Pannon GSM előfizetés vásárlásával együtt érvényesek. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! \ megvásárolható készülékek csak Pannon GSM kártyával, a bérelhető készülékek csak a bérleti szerződésben hozzárendelt SÍM kártyával használhatók! Őszi Pannon-kollekció pannon gsm "J fi 1 v-' KB PANNON SSM | ■J PflWWWöw® I A 1 M fi ^j iillf w 'y.sl I •• • PfíNNQNBSM