Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-18 / 269. szám
ÜGYELETI HÍREK • Városi rablók. Rablás alapos gyanúja miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság négy fiatalkorú ellen, akik fenyegetéssel arra kényszerítettek egy 14 éves fiút, hogy a nála lévő száz forintot átadja nekik. Alapos a gyanú, hogy előzőleg ezt már másokkal is megtették. Rablásnak minősül annak a 32 éves kazincbarcikai férfinak a tette is, aki megtámadott egy férfit, és elragadta tőle a mintegy ötszáz forint értékű élelmiszerekkel teli szatyrát - tudtuk meg a megyei rendőrfőkapitányságtól. • Emberölés kísérlete miatt indult eljárás Sz. F. húszéves miskolci fiatalember ellen, aki a szóváltást követően először hastájékon, majd hátba szúrta 44 éves édesapját, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. • Talált kulcs. Egy kulcstartóra felfüggesztett két kulcsot találtak tegnap délelőtt Miskolcon - a Sajtóház szomszédságában, a Bajcsy Zsilinszky u. 17. sz. alatt -, a Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére állított emléktábla előtt. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünk titkárságán. ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Dobos Klárát a 341-866/109-es vagy a 06-20/671-352-es telefonszámon. 10 órától 20 óráig várjuk hívását LOTTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 46. játékhét nyereményei - a személyi jövedelemadó levonása után - a következők. Az 5/90-es lottón 5 találatos szelvény nem volt. A 30 darab 4 találatosra egyenként 657 941; a 3229 darab 3 találatosra 6113; a 93 574 darab 2 találatosra 369 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó 5 találatos nyereményösszeg: 48 772 723 forint. Telitalálatos Joker-szelvény nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyereményösszeg: 29140 321 forint. A 6/9Q-ES lottón 6 találatos szelvény nem volt, az egy darab 5+1 találatosra 5 282139, a 65 darab 5 találatosra 81 264, a 3084 darab 4 találatosra 1713, az 53 421 darab 3 találatosra 346 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - nettó - 6 találatos halmozódó nyereményösszeg: 84 948 429 forint. HOROSZKÓP in. 21. -IV. 20. Vigyázzon, nehogy kissé nyers modorával megbántson valakit. Nem mindenki viseli el, ha a szemébe mondják az igazságot. ^ IV. 21. -V. 2ü Az utóbbi napokban többen megpróbálták, hogy letörjék az akaratát, s elvegyék a kedvét egy-két dologtól. Szerencsére nem sikerültek ezek a mesterkedések. Mv. 21.-VI. 21. Ügy tűnik, hogy most már annyi megpróbáltatás után valóban sikerül helytállnia. Elég jó passzban van már most is, s ez az állapot még fokozódik majd. *€;VI.22.-VIL22. Ma mintha a kisördög bújt volna önbe. Féktelen jó hangulatában azt sem tudja, mit csináljon. Arra ügyeljen, hogy a nagy jókedv nehogy átcsapjon veszekedésbe. a#vn.23.~vni. 23. A partnerével összetűzésre kerülhet ma sor, s önnek kell helyrehoznia a dolgokat. Ne meditáljon, hanem cselekedjen. vm. 24.-IX. 23. Sportoljon, legyen minél többet a friss levegőn, most erre van feltétlenül szüksége ahhoz, hogy helyt tudjon állni a munkahelyén s a magánéletben egyaránt. Ví IX. 24.-X. 23. Túl sok feladatot vállal mostanában magára, s félő, hogy ezekből néhányat elhanyagol, mivel nem bír egyszerre mindent elvégezni. Aludjon, pihenjen többet. 'Ki X. 24.-XI. 22. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért kételkedik állandóan, miért nem érzi magát biztonságban. A partnerével is rendbe jöttek a dolgok, s a munkahelyén sincs semmi probléma. XI. 23.-XII. 21. Különös élményekben lehet ma része, használja ki a lehetőségeket. Ma nem tudja senki kihozni a sodrából, pedig lesz, aki megpróbálja. xn. 22.-1.20. Az idegeskedés egyáltalán nem használ önnek, az egészsége láthatja kárát. A feszültség a nap folyamán ugyan kissé csökken önben, de a rossz kedve megmaradhat. ük, 1.21. - n. 20. Ma bátran belefoghat olyasmibe is, amitől eddig tartott. Jó napja lesz, minden sikerül, hajói gazdálkodik az energiájával. 25 n. 21. - in. 20. Lelkiismeret-furdalás gyötri, teljesen alaptalanul. Ne vegyen mindent annyira a szívére, s főleg ne akarja az egész világot megváltani. Bebetonozta halott élettársát Miskolc (ÉM - PT) - Az eltűnés miatt körözött Erdei-Nagy Natasát pénteken délután egy terasz alapjába betonozva találta meg a rendőrség. A hírt lapunk szombati számában már olvashatták. Az ügy részleteiről tartott tegnapi sajtótájékoztatón az is elhangzott: a lány élettársa ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt - ami akár gyilkossággá is válhat a boncolási eredmények alapján - őrizetbe vétele mellett indítottak eljárást. A még júliusban eltűnt tizenhat éves Natasa - akinek körözését lapunkban is közzé tettük - élettársi kapcsolatot alakított ki egy miskolci férfival. A lány nevelőszülei - akik hat hónapos kora óta gondoskodtak róla - tudtak a dologról, s elejétől nehezményezték a kapcsolatot. Amikor a lány hosszabb ideje nem adott életjelt magáról, kérdőre Kibontják a „betonszarkofágot" (rendőrségi felvétel) vonták az élettársat. A férfi azonban azzal küldte el az aggódó nevelőszülőket, hogy Natasa elhagyta őt, és valahova elutazott. A rosszat sejtő nevelőszülők ekkor tettek bejelentést lányuk eltűnése miatt. Az eltűnés után egyszer távirat érkezett Körmendről, amelyben Natasa bejelenti, hogy egy német férfival - a megadott külföldi címre - távozott és onnan nem kíván hazatérni. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a táviratot nem az eltűnt lány írta, és a cím is kitalált volt. A nyomozó hatóság az „áltávirat- tal” és más addig gyűjtött információkkal a birtokában őrizetbe vette az eltűnt lány élettársát, és annak édesanyját, illetve húgát is. A kihallgatás során a család beismerő vallomást tett. Állításuk szerint még július 24-én keletkezett vita az élettársak között, amit a férfi veréssel torolt meg. A családi perpatvart követően mindenki lefeküdt és másnap reggel vették észre, hogy Natasa meghalt. Ekkor döntöttek úgy, hogy eltüntetik a lány tetemét. Az élettelen testet az ágyneműtartóba rakták, és egy kisteherautóval a Bedeg-völgyi Ids hétvégi házba szállították. A gépkocsivezető azonban nem tudta, hogy mit fuvarozott. Az élettárs úgy határozott, hogy szabályos „betonszarkofágba” önti korábbi kedvesét. A ház bejáratához álcázásból egy szabályos betonteraszt épített. A fekete nejlon fóliába tekert testnek mintegy másfél méter mély gödröt ásott a fal tövében, majd vastag rétegben betont öntött rá. A kihantoláshoz a rendőrségnek légkalapács- csal kellett feltörnie a betonszarkofágot. Az elkövetők ellen őrizetbe vételük mellett folytatnak eljárást. A tetem boncolásának eredménye dönti majd el, hogy az életveszélyt okozó testi sértésnek induló ügy gyilkosság elkövetésének vádjával fejeződik-e be, vagy sem. Elektromos „kerítés: emberölés a vád Miskolc (ÉM - BAL) - Emberölés miatt emelt vádat a megyei főügyészség az ellen a sa- jókazai férfi ellen, aki néhány hónappal ezelőtt oly módon biztosította kertjét a tolvajokkal szemben, hogy annak következtében egy 18 éves fiú halálos áramütést szenvedett. Egy sajókazai telektulajdonos - saját elmondása szerint - annyira elkeseredett a kertjét dézsmáló tolvajok munkája miatt, hogy drasztikus lépésre szánta el magát. Hogy a zöldséggyümölcs rendszeres eltűnését „hatékonyan” megakadályozza, egy drótot feszített ki a portán, s áram alá helyezte. A szigetelet- len vezetéket szögeken, fákon, bokrokon vetette át - behálózva az egész veteményest -, a kábel végét pedig a konyhai konnektorba dugta. Mint bevallotta, a 46 éves férfi saját maga is belegabalyodott olykor, s az áram is megrázta néha. Idén július végén a rendszer bebizonyította „működőképességét”: amikor egy 18 éves helybeli fiú bemászott a kerítésen túlra - a társaságában lévő barátja elmondása szerint egy almát akart elemelni -, a védelmi háló huzaljaiba gabalyodott, és tragikus áramütést szenvedett; nem sokkal később meghalt. Az ügyben indított nyomozás végén kihallgatták a gyanúsítottat is, majd a múlt héten a megyei főügyészség megfogalmazta a vádat: több ember ellen elkövetett szándékos emberölés kísérlete. Mint Borsodi György csoportvezető ügyész elmondta: a vádiratot átadták a megyei bíróságnak, .amely várhatóan - tekintve, hogy az elkövető előzetes letartóztatásban van - soron kívül, néhány hónapon belül tárgyalja az esetet. Verik a sátrat, kérik a pénzt Szombattól már nem fog ki az időjárás az úszókon Sátrat vernek a miskolci Selyemréti - volt Augusztus 20. - Strandfürdő versenymedencéje felett. Várhatóan szombattól már az időjárás viszontagságaitól függetlenül is élvezhetik a vizet az úszni vágyók, addig azonban zárva tart a fürdő. Mint ismert: a sátor tulajdonosa a Sport és Szellem Alapítvány, mely egy megegyezés szerint állja az üzemeltetés többletköltségeit. Pénze viszont nincs rá elegendő, így forrást az önkormányzattól remél. A városi közgyűlés frakcióvezetői a napokban kapják kézhez a támogatásért folyamodó leveleket. (Felvételünkön: a sátorverés előkészületei.) Fotó: Farkas Maya ÄBÜW6 Naptár MÁV Inform 1 997. November 1 8., Kedd Időjárás Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak néhol bukkan ! elő a nap. Jelentős mennyiségű csapadék nem várható, j kisebb eső, hószállingózás azonban bárhol előfordulhat. Többfelé megélénkül az északkeleti szél. A legala- í j csonyabb éjszakai hőmérséklet 0, -3 fok, a keddi leg- i magasabb hőmérséklet 1, 3 fok körül várható. A Nap kel: 6 óra 53 perckor, nyugszik: 16 óra 05 perckor. A Hold kel: 19 óra 56 perckor, nyugszik: 10 óra 20 perckor. : Névnap: Jenő. Egyéb névnapok: Jolán, Jónás, Noé, Odó, Ottó, Ödön, í Pál, Péter, Román. Jenő egy honfoglaló magyar törzs neve. A 19. század névadási szokása hozta divatba, mint a latin Eugénius, Eugén magyar megfelelőjét. ■HŐMÉRSÉKLETI MAXIMUMOK || Miskolc $1 2° 1 Budapest 4° 1 Szombathely 2° i Pécs 6° Szeged 5° 1 Debrecen 3° 1 RAFFIPAX j Állandó forgalomkorlátozás: : m i | O Lillafüred-Ómassa között ; a Hámori-tónál félpályás útlezárás jelzőlámpás irányi- :: fással; © Szomolya belterületén 8 tonna tengelysúlykorlátozást : vezettek be. Félpályás útlezárás várható: A rendőrség tájékoztatása szerint megyénkben a következő ken várható traffipaxos ellenőrzés: 6.00-14.00 Kazincbarcika-26. sz. főút 14.00-22.00 Miskolc _______________________________________ h elyeA Miskolc-Felsőzsolca-Hi- dasnémeti útvonalon felsővezeték építése miatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Miskolc és Szikszó között november 20-ig naponta j 11 órától 14 óra 55 percig. . © 25. sz. út, Járdánháza j belterületén; ; 0 26. sz. út, Putnok belterü- i létén; : © 35. sz. út, Muhi- Nagy- ; j csécs között; : © 37. sz. út, Vámosújfa- jj lu—Sátoraljaújhely között; : 0 37. sz. út, Sátoraljaújhely í': belterületén; © A Sátoraljaújhely és Zemp- j lénagárd közötti összekötő- |f j: úton, az alsóberecki Bodrog-j í hídon, jelzőlámpás irányítás. ! í (Az információkat a B.-A.-Z. I j: megyei Állami Közútkezelő § fi Kht.-től kaptuk.)