Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
ILI Észak-Magyarország EREDMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1997. Októbir 27., Hétfő Betegen nem megy Dunaújváros (ÉM - JG) - Nem sikerült a kirándulás a Kazincbarcikai VSE férfi extraligás röplabdacsapatának, hiszen Dunaújvárosban vereséget szenvedtek a kék-sárgák. Dunaferr SE - Kazincbarcikai VSE-RSZ 3:1 (4, -4, 10,6). Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Kovács G., Simái. Dunaferr: Klimenko, Nagy A., Schildkraut, Forgó, Szűcs, Gelencsér. Csere: Gubik. Edző: Kelemen István. KVSE: Nagypál, Jánosi, Kiss I Zsolt, Toronyai, Toma, Bencsik. Csere: Begov. Edző: Dudás András. Villámrajtot vettek az első két játszmában a csapatok, az elsőben a hazaiak taroltak, majd egyenlítettek a borsodiak, akik közül Nagypál és Bencsik lázasan is vállalta a játékot. A fordulópontot az hozta, hogy kelem edző a gyenge teljesítményt produkáló Schildkraut helyére Gubikot küldte pályára. Ez a húzás már Kazincbarcikán is bevált, most hazai pályán is meghozta a dunaújvárosiak számára az eredményt. DUDÁS András: - Elfogytak a cseréink. Erdei és Kovács világbajnok Budapest (MTI) - Közel 6 ezer néző várta szombaton a budapesti ökölvívó világbajnokságon az est magyar érdekeltségű döntőjét. Erdei Zsolt a 75 kg-os döntő első menetében középen várta a mozgékonyabbnak tűnő kubai ellenfél támadását, aki egyszer be is talált. A második menetben Erdei nagyobb sebességre kapcsolt, űzte-hajtotta ellenfelét. Erdei hihetetlen fegyelmezett öklözéssel, pontos, erős, értékelhető ütéseivel fölényesen 8-2-re győzte le a kubait. Erdei Zsolt: - Még mindig nem tudom elhinni, hogy világbajnok vagyok. Meggyőző fölé- nyű pontkülönbséggel nyertem, de a szorítóban ez sokkal szorosabbnak tűnt. A vb utolsó napján a pehelysúlyú döntőben Kovács István, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok a tavalyelőtti Eb-bronzérmes Fáik Hustéval mérkőzött. Az első kétszer két perc kevés ütéssel telt el. A mérkőzés felétől aztán a valódi Kovács Istvánt láthatták a BS-be kilátogatok. Győzött 6-2-es pontozással, s ezzel 1991 után másodszor is amatőr világbajnok lett Kovács István, akinek ez volt az utolsó mérkőzése ilyen minőségében, a budapesti vb után már a profiktáborában folytatja tovább. A budapesti ökölvívó világbajnokság végeredménye: 48 kg, világbajnok: Maikro Roméro (Kuba), 2. Reel Velasco (Fülöp-szigetek), 3. Rudolf Dydi (Szlovákia) és Daniel Petrov (Bulgária). 51 kg, világbajnok: Manuel Mantilla Rodriguez (Kuba) - Ilfat Razjapov (Oroszország), 2. Ilfat Raz- japov (Oroszország), 3. Omar Narvaez (Argentína) és Bolat Dzsumachlov (Kazahsztán). 54 kg, világbajnok: Rairikur Malahbekov (Oroszország), 2. Valdemar Font Quintéro (Kuba), 3. Soner Karaöz (Törökország) és Aram Ramazjan (Örményország). 57 kg, világbajnok: KOVÁCS ISTVÁN (MAGYARORSZÁG), 2. Falk Huste (Németország), 3. Száján Szahcsat (Oroszország) és Rudinelson Hardy (Kuba). 60 kg, világbajnok: Alekszandr Maletyin (Oroszország), 2. Tumentseetseg Utumen (Mongólia), 3. Eun-Chul Shin (Koreai Köztársaság) és Ko- ba Gogoladze (Grúzia). 63,5 kg, világbajnok: Dorel Simion (Románia), 2. Pata Gvasalia (Oroszország), 3. Lukas Konecny (Csehország) és Tonton Semakala (Svédország). 67 kg, világbajnok: Oleg Szaitov (Oroszország), 2. Szergej Dzinziruk (Ukrajna), 3. Marian Simion (Románia) és Juan Hernandez Sierra (Kuba). 71 kg, világbajnok: Alfredo Duvergel (Kuba), 2. Ermakan Ibraimov (Kazahsztán), 3. Adrian Diaco- nu (Románia) és Arslan Ercüment (Törökország). 75 kg, világbajnok: ERDEI ZSOLT (MAGYARORSZÁG), 2. Ariel Hernandez Ascuy (Kuba), 3. Dirk Eigenbrodt (Németország) és Jean-Pa- ul Mendy (Franciaország). 91 kg, világbajnok: Rusan Csagajev (Üzbegisztán), 2. Felix Savon Fabre (Kuba), 3. Mike Hanke (Németország) és Tue Björn Thomsen (Dánia). KOSÁRLABDA illitt Miskolc (ÉM) - Mindkét NB I/B-ben szereplő férfi kosárlabdacsapatunk Magyar Kupa selejtező mérkőzésen lépett pályára. Az eredmények: MEAFC - Nyíregyházi TK-Isobau 105-57 (61-21). MEAFC: JAVORSZKI (13/6), Vadkerti (12), Tóth G. (6), Vitális (7), SNEIDER (28/9). Csere: Bene (7), Kovács (18), Balogh (2), Tvordy (8), Dohány (4). Edző: Miien Vukicsevics, Kovács Péter. Miien VUKICSEVICS: - Önbizalomnövelő győzelem volt, minden játékosom nagyon akart, és végre a játékunk is „sült”. Debreceni EAC - Tiszaújvárosi Phoenix KK 75-98 (43-47). Phoenix: Saftescu (20), Siska (18/9), Brunyánszky (17), Hajdú (3), Filótás (23/15). Csere: Szabó Z. (8), Fazekas (5), Nagy (4), Bráz (-). Edző: Szendrey Tibor, Pogonyi Sándor. SZENDREY Tibor: - Könnyed mérkőzést játszottunk, a lényeg az, hogy továbbjutottunk. Az összkép alapján: elszalasztott lehetőség Női kézilabda NB I: Miskolci Honvéd-Sajóüveg - Debrecen 23-25 (11-13) Túlerőben a debreceniek a miskolciakkal szemben. A mérkőzés is a vendégek sikerével zárult. Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - PA) - Nem sikerült a bravúr a Miskolci Honvéd-Sajóüveg csapatanák, hiszen fordulatos mérkőzésen hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedtek a Debre- centőL Miskolc, 400 néző. Vezette: Ambrus, Hummel. Miskolc: PATAKI - Demeter A. (1), Mocut (7), Hollóné (4), Benes (5), Andrem (1), SZÁNTÓ (4). Csere: DEMETER B. (k), Krisztof (1), Bellér (-), Jámbor (-), Kovács (-). Edző: Palkó János. DVSC-Sym- phonia: SZAMOZVANOVA - KEREKI (6), BODENCSUK (7), Kocsik (-), Csernus (3), Virincsik (7), László (1). Csere: Barkasziné (k), Nyilas (-), Szabó (-), Sándomé (-), Gábor (1), Csirinyi (-), Halcsik (-). Edző: Árva Csaba. A várakozásoknak megfelelően a Löki kezdett jobban, 1-3-ra húztak el. Egyenlíteni a 6. percben Mocut büntetőjével sikerült a Miskolcnak, akik ettől lendületet kaptak, és a vezetést is átvették, de 1-2 gólnál jobban nem tudtak meglépni. A gólok egészen a 17. percig felváltva estek, amikor egy emberelőnyös helyzetet remekül használt ki a Debrecen, és Boden- csuk vezérletével ismét a maga javára fordították az eredményt, 9-12. A hazaiak kapujában Pataki remekelt, ezért nem nőtt a különbség a csapatok között, mivel társai hadilábon álltak a helyzetkihasználással. A félidő utolsó periódusában kapkodtak a küzdő felek, amiből a vendégek eszméltek hamarabb, így ők vonulhattak előnnyel az öltözőbe. A fordulás után villámrajtot vett a DVSC, feljavult kapusa Szamozvanova teljesítménye, és ekkor Virincsik is megszórta magát, így már 14-18-ra húztak el. A miskolciak kapaszkodtak, és a félidő közepén egyre zárkóztak Benes beállós gólja után, 17-18. Az egyenlítési lehetőség a hazaiakat zavarta meg, amit „büntetett” a vendéggárda, és Kereki szélsőgólja után már 19-24 állt az eredményjelzőn. Ezután még egyszer felcsillant a pontszerzés lehetősége a Sajó- üveg előtt, zsinórban négyszer zörgették meg Szamozvanova hálóját, ám 23-24-es állásnál, egy debreceni időkérés után Virincsik hetesgólja állította be a végeredményt. PALKÓ János: - Nem tudtuk összeszedni magunkat a Fradi meccs után, ráadásul sokat hibáztunk ÁRVA Csaba: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen a miskolciak négy hazai meccsükből hármat megnyertek. A szünet után jobban játszottunk, ezért rászolgáltunk a győzelemre. Nyögvenyelős győzelem a Viharsarokban Női röplabda NB I, 4. forduló: Békéscsaba - Miskolci VSC 2:3 Békéscsaba (ÉM - KR) - Ismét megnehezítette saját dolgát a Miskolci VSC NB I-es női röplabdacsapata, de a zöld-fehér társulat végül hozta a papírformagyőzelmet Békéscsabán. Békéscsaba - Miskolci VSC 2:3 (-8, -6,9il2,-5) Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Csikós, Szabó F. Békéscsaba: KOLAROVSZKY, Nagy J„ SZIKSZAI, Tóth É„ So- mogyvári, Kazár. Csere: Matics. Edző: Oroszi László. Miskolci VSC: Bazan, Puskás, Ger- gelyfi, Dobos, SIKE, Kaposvári. Csere: Szurkos, Tóth Cs., Pallós. Edző: Kőhalmi Richárd. Az első két játszmát a fiatalokkal megtűzdelt miskolciak magabiztosan nyerték. Köszönhető volt ez egyrészt annak, hogy a borsodiak rengeteg ászt nyitottak. Másrészt pedig annak, hogy a hazaiak nem tudták bejátszásaikkal megjátszani a közepet, ennek következtében legveszélyesebb játékosuk, a Kecskemétről igazolt Szikszai gyakran volt munka nélkül. Ezt látva Oroszi László a harmadik szett elején Szikszait kitette első ütő pozícióba. A szett azonban nem ezért lett a csabaiaké, hanem azért, mert ebben a játékrészben a Szurkos, Dobos, Kaposvári ifista hármas nem állt feladata magaslatán. Mezőnyben és a hálónál egyaránt gyakran bizonytalankodtak a vendégek, ezen kívül rengeteg nyitásfogadás- beli hibát vétettek. Ez olyannyira felhozta a Csabát, hogy első nyert játszmájuk után lendületből hozták a másodikat is, pedig ekkor már a megszokott hatosfogat volt a miskolci térfélen. Az addig cserepadon üldögélő Tóth Cs. és Pallós nehezen találta a ritmust, de 14:5 után fantasztikus szériát produkálva 14:12-re zárkóztak fel a zöld-fehérek. Ekkor azonban Puskás rontott el egy fogadást, és következhetett a „lutri” játszma. Az utolsó szettben vagy a csabaiak nem bírták idegekkel a csatát, vagy a miskolciak figyeltek oda Ger- gelyfi vezérletével a kelleténél is jobban, de tény, hogy a hazaiak öt pontja ebben a játékrészben a Vasút ajándéka volt négy rontott nyitás és egy figyelmetlen nyitásfogadás „képében”. OROSZI László: - A tartalékos MVSC dolgát megnehezítettük, a végjátékban azonban a teljes csapata talmár nem tudtunk mit kezdeni. KŐHALMI Richárd: - Simább eredményt vártam. A végén a szerencse is mellénk állt. Sajnos nem oldódik a lányokban a görcs, nem látszott rajtuk az öröm a megszerzett pontoknál, hatalmas teherként nehezedik rájuk az esélyesség. Vízilabda Miskolc (ÉM) - Vereséget szenvedett a Miskolci Vízművek SC gárdája a vízilabda NB I/B küzdelmeiben: Cegléd - Miskolci Vízművek 15-6 (2-1, 4-2, 3-2, 6-1). Vízművek: Dohai - Hatvani Z. (2), Batta (2), Szileczky, Meggyesi, Sztankovics, Kisely. Csere: Németh G., Furuglyás. Edző: Hatvani János. Koreai a vb-n Toldó (Reuter) - Huszonegyedikként a Koreai Köztársaság labdarúgó válogatottja biztosította helyét a jövő évi franciaországi vb-n, miután a csoport 2. helyén álló Egyesült Arab Emírségek csak 1-1-es döntetlent ért el Japánban. A dél-koreaiak 16 ponttal vezetnek a B-csoportban, és már biztos csoportgyőztesek. Szabó és Szurdok: arany, Veszprémi: ezüst Három érmet nyertek az MVSC-Bonus Eco judokái az ifi országos bajnokságon Miskolc (ÉM - BCS) - Két miskolci aranyérem és egy ezüstérem született szombaton a City Rádió Kupa országos ifjúsági cselgáncsbajnokságon a miskolci városi sportcsarnokban. A lányok 61 kg-os súlycsoportjában Szabó Kinga végzett az első helyen, míg a fiúk versenyében a 45 kg-os mezőnyben Szurdok János állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A Miskolci VSC-Bonus Eco harmadik érmét az 55 kg-os Veszprémi Péter nyerte, aki a második helyen zárta a viadalt. Az eredeti időponthoz képest két órával később kezdődött meg a verseny, hiszen a judósok egy csoportja még 10 órakor is a mérlegelésnél tülekedett. Persze emiatt egyetlen ember sem dohogott, a fiatalok békésen tűrték a várakozás perceit, s bemelegítéssel múlatták az időt. Ekkoriban jegyezte meg a verseny díszvendége, Illyés Miidós, az MVSC-Bonus Eco felnőtt magyar bajnoka, hogy az idejét sem tudja, mikor látott utoljára együtt ennyi judóst. A több mint kétszáz versenyző 11 óra után néhány perccel sorakozott fel az ünnepélyes megnyitóra, amelyet Angyal András, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Judo Szövetség elnöke és Jaczenkó István, a miskolci City Rádió résztulajdonosa tartott. Ezt követően kezdődtek el a csatározások, melynek során a lányoknak 3 perc-, míg a fiúknak 4 perc küzdőidő alatt kellett dönteniük a továbbjutásról egyenes kieséses versenyben. Egyetlen súlycsoportban, a lányok 61 kg-os mezőnyében bonyolítottak le körmérkőzéses versenyt, hiszen itt volt a legkevesebb - szám szerint hat - induló. Közöttük volt az MVSC egyik éremvárományosa is, s Szabó Kinga kitűnő versenyzéssel minden ellenfelét legyőzte úgy, hogy közben egyszer sem használta fel a rendelkezésére álló teljes mérkőzésidőt. A nap első aranyérmét tehát miskolci judós szerezte, s a következő vasutas érem-meccsre a befejezésig kellett várni. Ekkor két miskolci fiú került a figyelem középpontjába, akik közül Veszprémi Péter kissé „váratlanul” került a fináléba, s edzője, Flórusz János már ezt is bravúrként könyvelte el. A döntő azonban nem Veszprémié volt, de erre szokták azt mondani: szépen csillog az ezüst is. Az ob utolsó fináléjában nagy hangpárbaj közepette - az egyik oldalon az újpesti judósok, a másik oldalon a miskolciak buzdították klubtársukat - a szombati nap talán legizgalmasabb döntője Szurdok János sikerével zárult, s ezzel az MVSC cselgáncsozói keretbe foglalták a City Rádió Kupát, hiszen az első és az utolsó aranyérmet is ők nyerték. A City Rádió Kupa, ifi ob eredményei: Lányok, 36 kg: 1. Baumstark Beáta (Leányvár), 2. Perge Ilona (Szajol), 3. Hajdú Anikó (Mosonmagyaróvár) és Szabó Emese (Kunszállás). 40 kg: 1. Zelei Mónika (Szajol), 2. Kunder Katalin (Csík DSE), 3. Szalai Annamária (Pápa) és Monori Zsuzsanna (Ceglédi VSE). 44 kg: 1. Ónodi Beáta (Tata), 2. Szabó Brigitta (Ceglédi VSE), 3. Csengő Enikő (Baja) és Rácz Henrietta (Győr). 48 kg: 1. Fekete Zsuzsa (Debreceni Sí), 2. Morvái Klaudia (Margitszigeti AC), 3. Sastin Marianna (Mosonmagyaróvár) és Gáspár Emőke (Baja). 52 kg: 1. Varga Ildikó (Kaposvár), 2. Csermoch Katalin (Margitszoigeti AC), 3. Konya Katalin (Gyomaendrőd) és Dobai Hajnalka (KSI). 56 kg: 1. Bejczi Zsuzsanna (Koroncó), 2. Budai Anita (Kaposvár), 3. Bohács Andrea (KSI) és Baumstark Éva (Leányvásár). 61 kg: 1. SZABÓ KIN- GÁ (MVSC-Bonus Eco), 2. Kiss Orsolya (DSI), 3. Köpöczi Anna (Baj). +61 kg: 1. Bors Gabriella (Tata), 2. Molnár Ildikó (Koroncó), 3. Sándor Klaudia (Leányvásár) és Csikós Bernadett (Kunszállás). Fiúk, 45 kg: 1. SZURDOK JÁNOS (MVSC-Bonus Eco), 2. Monos Dávid (ÚTÉ), 3. Geszler Zsolt (Koroncó) és Busch Dietmar (Leányvásár). 50 kg: 1. Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), 2. Éder Dániel (Mosonmagyaróvár), 3. Soltész László (ÚTÉ) és Hága László (ÚTÉ). 55 kg: 1. Nagy András (Mosonmagyaróvár), 2. VESZPRÉMI PETER (MVSC-Bonus Eco), 3. Kuszmann László (ÚTÉ) és Csömör Benny (Szegedi VSE). 60 kg: 1. Neu Gábor (Szegedi VSE), 2. Marosi Ádám (ÚTÉ), 3. Szilvás Attila (ÚTÉ) és Neu László (SZVSE). 65 kg: 1. Mezei András (DSI), 2. Nyiri Ferenc (KSI), 3. Hegyes Lajos (SZVSE) és Kállai Zoltán (Szajol). 71 kg: 1. Székely Attila (ÚTÉ), 2. Stumpf Norbert (ÚTÉ), 3. Huszár Tamás (MAC) és Esőssy Ákos (Tata). 78 kg: 1. Balogh Zsolt (DSI), 2. Győrik Győző (ÚTÉ), 3. Dubnicz Péter (Mosonmagyaróvár) és Tóth Gábor (Kecskemét). 86 kg: 1. Szaitz László (ÚTÉ), 2. Potyi Gábor (Szombathely), 3. Nagy Péter (Szeged) és Hadfi Dániel (Bp; Spartacus). +86 kg: 1. Szilágyi László (KSI), 2. Truczán Norbert (IJTE), 3. Ulbert Miklós (Paksi ASE) és Deli László (Pápa).