Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-20 / 245. szám

Magyarország EREDMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1997. Okt6bkr 20.. NItpö I Gergelyfí Martina a „kétjobbkezes” Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Folytatta veretlenségi soroza­tát a Miskolci VSC NB I-es női röplabdacsa­pata. A soros áldozat ezúttal a forduló előtt a táblázat élén álló Angyalföldi DRC csapata volt, amelyet Gergelyfí vezérletével 3:1 arányban győzött le a miskolci gárda. Miskolci VSC - Angyalföld 3:1 (12, -12,8,9) Miskolc, 200 néző. Vezette: Varga, Széphalmi. MVSC: Kaposvári, Bazan, Puskás, GERGELYFÍ, Pallós, SIKE. Csere: TÓTH CS, Dobos. Edző: Kő­halmi Richárd. Angyalföldi DRC: KISS B„ JUHÁSZ ZS., Villá­nyi, Juhász G., MESTER, Bonczos. Csere: Józsa, Szentgróti, Kiss A. Edző: Kiss András. Az első szettben 1:5 után kezdett éledni a hazai társaság, de csak ll:ll-nél sikerült utolérni a ven­dégeket. A szívós felzárkózásban sokat segített, hogy az angyalföldiek nem számítottak arra, hogy Gergelyfí ballal ugyanolyan jól üt mint jobbal, va­lamint az is, hogy Tóth Csilla csereként ismét szárnyakat adott csapatának. A tizenhat percig tartó játszma végét Juhász Zs. vonalas ütése jelen­tette, amit Varga játékvezető outnak látott. A második játszma a váltott vezetések jegyében telt (3:0, 3:4, 7:6, 7:11, 12:11). Ebben a szettben a hazaiak második cseréje, Dobos zavarta meg a fő­városiak sorait, hiszen a vendégek csalódottan vet­ték tudomásul, hogy egy másik kiválóan mezőnyö- ző feladó is pályára lépett. Ennek ellenére a végjá­tékban két apró hazai figyelmetlenség után fordí­tani tudtak az angyalföldiek, és Kiss B. ászával, valamint Juhász G. ütésével hozták a játszmát. A harmadik szettben az első ponttól eltekintve 7:7-ig folyamatosan a vendégek vezettek. A hazai­ak szerencséjére a mezőnyben is elsőrangúan telje­sítő Gergelyfí mellé a két miskolci center, Sike és Puskás is felzárkózott, így - bár változatlanul sok volt a forgás - egy pillanatig sem forgott veszély­ben az újabb részsiker. A negyedik szettben 1:1 után Gergelyfi-parádé következett, aki egy gyönyörű beforgatással, egy okosan helyezett tolással és egy bombaütéssel megnyugtató előnyhöz juttatta a hazaiakat. 8:1 után szívós felzárkózásba kezdett az Angyalföld, de 9:7 után Pallós és Sike ásza, valamint Tóth blokkverése ismét lehiggasztotta a kedélyeket (13:7). Még két vendégpont következett, de Bazan fogadhatatlan nyitása és Józsa hálóba verése meg­hozta az összesen másfél órás küzdelem végén a hazai sikert. KŐHALMI Richárd: - Nehéz szülés volt. A lá­nyok pszichikailag továbbra sincsenek rendben, pedig most már elhihetnék, nemcsak küzdeni, ha­nem játszani is tudnak. KISS András: - Lelkesen és jól játszottunk, még­sem tudtunk nyerni. Egy kis szerencse is elkelt volna a mi oldalunkon. Sike (jobbra) ütését próbálja meg sáncolni Mester (7). A miskolci térfélen Bazan (balra) és Puskás (középen) kíséri figyelemmel az ak­ciót. Fotó: Végh Csaba KOSÁRLABDA NB l/B Budapest, Nyíregyháza (ÉM) - Idegenben sze­repeltek a hétvégén megyénk kosárlabdacsapatai az NB I/B-ben. TFSE - Phoenix KK 73-87 (32-39). Budapest, 150 néző. Vezette: Pázsitka, Porpáczy. Phoenix: Saftescu (13), SISKA (29/3), Brunyánszky (6), Filó- tás (7), Szabó Z. (13/3). Csere: HAJDÚ (13), ifj. Bráz (4), Nagy N. (2). Edző: Szendrey Tibor, Pogo- nyi Sándor. SZENDREY Tibor: - A megfelelő taktikával egységes együttes benyomását keltet­tük, amellyel visszavágtunk a TF-nek az osztályo- zón elszenvedett fájó vereségért. NYTK-Isobau - MEAFC 72-70 (25-31). Nyíregy­háza, 300 néző. Vezette: Demjén, Jobbágy. MEAFC: JÁVORSZKI (24/3), TÓTH G. (20), SNEIDER (17/3), Vadkerti (-), Vitális (-). Csere: Bene (9). Edző: Miien Vukicsevics, Kovács Péter. Miien VUKICSEVICS: - A védekezésünk ez alka­lommal jó volt, ám a vége felé kipontozódott Vitális, s ez valamelyest megbontotta az egységünket. A hazaiak remekül használták ki testi erejüket, ám ennek ellenére nem érdemeltünk vereséget. Katmár-Nagy Dóra + Palmer = 70 pont Női kosárlabda NB I: DKSK-BorsodChem - Szekszárd 100-68 (51-28) Kalmár (labdával) 34 pontot dobott a Szekszárdnak Fotó: B.T. Pásztor Attila Miskolc (ÉM) - Hazai környe­zetben ismét nagyarányú si­kert aratott a DKSK-Borsod- Chem női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek Palmer és Kal- már-Nagy ponterős játékának köszönhetően 32 ponttal győz­ték le a Szekszárdot. Miskolc, 1000 néző. Vezette: Bagi, Benczúr. DKSK-BorsodChem: Hardmon (18), PALMER (36), KALMÁR- NAÓY (34), Molnár (-), Anitics (12). Csere: Balogh (-), Hegedűs (-). Edző: Király Sándor, Áron Ba- lázsné. KSC Szekszárd: Veres (9), Klu- csik (12), Russai (8), MADARAS (20), Kiefer (6). Csere: Bihari (-), Krasznai (6), Kranyecz (7). Edző: Újvári Miklós. Hatalmas elánnal kezdett a ven­dégcsapat, zsinórban háromszor találtak a hazaiak gyűrűjébe, ami­kor 2 és fél perc után Kalmár- Nagy révén megszületett az első diósgyőri dupla, 2-6. Mindkét gár­da sok technika hibát vétett, en­nek következtében jelentős kü­lönbség nem is alakult ki a küzdő felek között. Palmer rázta meg magát, de Klucsik hibátlan tempó­ja ismét egyenlővé tette az állást (13-13), amikor Hardmon megsze­rezte első pontjait, és mintegy „varázsütésre” megtáltosodott a DKSK. Érezte is a veszélyt Újvári Miklós, ám időkérése után a Pal­mer - Kalmár-Nagy duó nem tu­dott hibázni, így rövid időn belül másodszor is „magához rendelte lányait”, 27-15. Ezt követően két­perces kosárcsönd következett, a „pontiszonyt” a piros-fehérek tör­ték meg, olyannyira, hogy 32 pontra léptek meg Russaiéktól, 41-19. Madaras igyekezett a hazai pontgyárosok után, ám kettesei csak tartani és nem csökkenteni tudták a különbséget, ami a félidő végéig még egy ponttal nőtt. A szünetet követően az első per­cekben még az „öltözőben marad­tak” a csapatok, hiszen mindkét együttes sokat hibázott, és nem csak a palánkok alatt. A Diósgyőr­ben tovább szorgoskodott Palmer és Kalmár-Nagy, míg a szekszár­diak folyamatos cserékkel próbál­ták „frissen tartani” magukat. Ek­kor Hardmon is remekelt, nem­csak kihagyhatatlan passzokat adott, hanem maga is szórta pon­tokat. A 30. percben 73-47-es ál­lásnál már csak az volt a kérdés, hogy a lefújásig eléri a 100 pontot a DKSK - s bár a végjátékban so­kat hibáztak Molnárék - az igenlő választ Palmer két értékesített büntetője adta meg. KIRÁLY Sándor: - Elégedetlen vagyok a mutatott teljesítmé­nyünkkel, néhány játékosom nem koncentrált 100 százalékosan. Egyetlen pozitívum, hogy Kal­már-Nagy ma remekül megoldot­ta feladatát. ÚJVÁRI Miklós: - Ezeken a meccseken nem lehetnek vérmes reményeink, ám a realitások tala­ján maradva ez egy tisztes vere­ség. Meg vagyok elégedve csapa­tommal. Vojcsik „Golyóék” kategóriagyőzelme A Vojcsik-Kovács kettős a pécsi rali egyik gyorsasági szakaszának rajt­jánál. A miskolci kettős kategóriagyőztes lett. Fotó: Gál Péter Pécs (MTI) - Meglepetéssel ért véget a magyar ralibajnokság idényzárója, a 30. nemzetközi Mol-Mecsek rali, hiszen a 16 gyorsasági szakasz időeredmé­nyei alapján Bathó Zoltán és Kosztolányi Tamás győzött egy Subaru-Imprezával. Az N-csoportban már korábban el­dőlt a bajnoki cím - a bajai Vízin László és Gönczi László javára -, így most az ezüstéremért folyt a harc, amelyre a legnagyobb esélye az Oroszlán testvéreknek volt, és ők meg is szerezték a második helyet. A Formula 2000-es csoportban az utol­só gyorsasági szakaszig nyitott volt a bajnoki cím sorsa, és Túri Tamás és Tóth Imre valóban az utolsó mé­tereken győzte le az Opel Astra GSI-t kormányzó Hényel Gyulát és Tóth Vilmost. Ám amíg a nagy ve- télytársak egymásra figyeltek, a cso­portot a sokszoros magyar bajnok Feijánez Attila nyerte. Az abszolút sorrend: 1. Bathó, Kosztolányi (ECS Motorsport, Suba- ru-Impreza) 1:16:28 ó, 2. Szeleczki, Neon (Cross-Box Motorsport, Ford- Escort) 1:16:56, 3. Ranga, Büki (Mól Rallye Team, Subaru Impreza) 1:17:17. N-csoport, abszolút sorrend: 1. Vojcsik, Kovács (Vojcsik Rallye SE, Ford-Escort) 1:20:59, 2. Hideg, Taj- nafői (Casablanca Rallye Team, Ford-Escort) 1:21:19, 3. Gerencsér, Gábor (Pász-Ger „Titi” SE, Ford-Es­cort) 1:22:02. F-2000:1. Ferjáncz, Tóth Cs. (Váci Autó SE, Renault-Megane) 1:18:41, 2. Túri, Tóth I. (KOKO Motorsport, Nissan) 1:18:51), 3. Hényel, Tóth V. (Autó Ágo Club, Opel Astra) 1:20:30. A magyar bajnokságban az abszo­lút első helyet ifj. Tóth János és Ger­gely Ferenc már két erőpróbával ko­rábban bebiztosította, míg az ezüst­érem a Ranga, Büki kettősé, a bron­zérem pedig az ezúttal a versenyen nem induló Érdi, Varga párosé lett. A felsorolásban már jegyzett Vojcsik - Kovács kettősön kívül indult me- gyénkbeli versenyzőnk eredményeit holnapi lapszámunkban közöljük. Csak egy negyed Miskolc (ÉM) - Újabb bajnoki mérkőzését ját­szotta vasárnap délelőtt a Selyemréti strandon a Miskolci Vízművek OB I/B-s férfi vízilabdacsapa­ta. Miskolci Vízművek - Békéscsaba 8-12 (1-3, 1- 3, 2-3, 4-3). Vízművek; DOBAI - Hatvani Z. (1), Batta(l), SZILECZKY (3), MEGGYESI (3), Németh Z., Sztankovics. Csere: Né­meth G., Tamás Zs., Fu- ruglyás, Kisely. Edző: Hat­vani János. Kosárlabda NB II Mezőcsát (ÉM) - Hazai környezetben szenvedett vereséget a Mezőcsát női gárdája: Mezőcsáti DSE - Nagykőrösi KK 67-71 (38-37). MDSE: JÁSZKA (13), VARGA (12/12), No- votni (10/3), Szűcs (14/6), REIDLINGER (13). Csere: Nagy (2), Kormos (2), Gál (2), Kis (-), Dévai (-). Edző: Kondrák Mihály. KONDRÁK Mihály: - Végig nekünk állt a zászló az NB I hatodik helye­zettje ellen. A rekordbevétel felét elvitte a Ferencváros Beszélgetés Kövy Zoltánnal, a Diósgyőri FC ügyvezető elnökével Berecz Csaba Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC labdarúgócsapata a tavalyi döcögős szekerét egy menő sportautóra cserélte le. Az NB I újonc gárdája magasan az előzetes várakozások felett tejesít: a bajnokságban a táb­lázat első felében állnak a pi­ros-fehérek, míg a Magyar Ku­pában a legjobb 16 között van­nak. A Diósgyőr ügyvezető el­nökét, Kövy Zoltánt a „mögöttes” dolgokról kér­deztük. □ Az idei év rekord nézőszámát hozó mérkőzés csúcsbevételt sejtet. Mihez kezdenek ezzel a temérdek pénzzel? • Sajnos nem olyan szép a me­nyasszony mint amilyennek lát­szik. Ugyanis a Magyar Kupa ki­írás értelmében a bevétel 50 szá­zaléka - a költségek levonását kö­vetően - a vendégcsapatot illeti meg. A rekordbevétel emiatt el­maradt, de azzal, hogy a Ferenc­várost fogadtuk, nagyságrendek­kel jobban jártunk, mintha egy NB I/B-s együttes ellen kellett volna „kupáznunk”. □ Az elmúlt hetekben váratlanul visszaesett az MLSZ fegyelmi bi­zottságának „toplistáján” a DFC. Ez azt jelenti, hogy egyetlen klub felé sincs tartozásuk ? • Két egyesületnek vagyunk adó­sai. A Békéscsabai EFC-nek a Kulcsár és Kovács T. átigazolási díjának áfájával tartozunk, míg a Csepelnek a Jakab-féle utolsó tör­lesztő részletet kell még kifi­zetnünk. □ S van-e olyan klub, amelyik önöknek tartozik? • A Pécsi MFC Tóth Gy. vételárát még nem egyenlítette ki teljes egészében. A fizetési határidő ugyan már lejárt, de mi várunk türelemmel. Áz biztos, hogy nem fogunk az MLSZ-hez fordulni. □ Nem okoz-e „kellemetlenséget” a csapat jó szereplése? Hiszen a játé­kosok szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat, s ezzel együtt a prémi­umpénzeket is... • Á csapat remek szereplése óriá­si öröm számomra. Büszke va­gyok az eddigi eredményeinkre, bajnoki helyezésünkre és kupa­szereplésünkre. Úgy érzem, hogy a nívós szakmai munka mellett az én munkám is része ennek a si­kernek. A várakozáson felüli sze­replés természetesen többletki­adásokat von maga után. A pénzt nem könnyű előteremteni, de in­kább emiatt legyenek álmatlan éj­szakáim mint egy gyengébb soro­zat miatt. □ A közelmúltban a pontlevonás veszélyének időszakában megmen­tőként érkezett szponzorok kilétét - egy kivételével - a mai napig ho­mály fedi. Annak ellenére, hogy a, pénz megérkezését követően azt nyilatkozta, hogy hamarosan hi­vatalosan is bejelenti őket. • Valóban, eddig csak az A-Z Top- Ker Kft. nevét „fedtem fel”. Ez a cég jelentős támogatást nyújtott a klubnak, s ők azok, akik legin­kább üzleti megfontolásból szer­ződtek velünk. A többi szponzor egyelőre még nem akar „rivalda­fénybe” kerülni, és nem kénysze- ríthetem őket arra, hogy álljanak ki a nyilvánosság elé. Égyébként a napokban is aláírtam egy szpon­zori szerződést, s kicsit furcsa, hogy ez a cég is - az A-Z TopKer Kft.-hez hasonlóan - Heves me­gyei. Nagyon örülnék annak, ha egyszer arról tudnék beszámolni, hogy borsodi patrónusra leltünk. □ Ezek az új szponzorok nem vágynak különböző funkciókra a Diósgyőri FC-nél? • Véleményem szerint nem, hi­szen erre utaló kijelentést nem tettek. Úgy látom, hogy a klubot szponzoráló cégek vezetői felké­szült gazdasági szakemberek, akik belátják, hogy két különböző dolog egy cég vezetése és egy sportegyesület irányítása. Mi ugyan felajánlottuk nekik funkci­ókat, de ók ebből nem kértek. Megelégszenek azzal, hogy kijár­nak a csapat mérkőzéseire, s ve­lünk együtt örülnek sikereinknek. Q Korábban szó volt arról, hogy köz­gyűlést fog tartani az egyesület: Van-e ennek már kitűzött időpontja? 6 November elején fogjuk megtar­tani a közgyűlést, de konkrét idő­pontot még nem határoztunk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom