Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-20 / 245. szám
O ÍsZAK'MAQYARORSZAG h'.'fi < IliiPROFIT - HIRDETÉS jyfe, 1997. Októbir 20.# Hétfő A tervek közt autókölcsönzés is szerepel A kereskedést hitel nélkül alapították, és remélik, bejön a számításuk A konkurencia ellenére bíznak a sikerben Fotó: Gál Péter Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Két barát összefogott - egyiknél a nagyobb tapasztalat volt, másiknál a több tőke és nyitottak egy autókereskedést. Bizományi adás-vétellel, autóeserével várják pár napja megnyílt telepükön az érdeklődőket, de a jövőben autókölcsönzéssel is szeretnének majd foglalkozni, ha hosszabb távon beválik az üzlet. Attól nem félnek, hogy most induló vállalkozásukba belebuknak, mert kereskedésük szinte hitel nélkül jött létre. Thomán József és Barczi Gábor már évek óta barátok. Valójában egyiküknek sem „szakmája az autó”, mégis összefogtak, s néhány napja megnyitották Mezőkövesd második autókereskedését, vagyis inkább bazárét, hiszen a nevük is így szerepel a cégtáblán: Autóbazár.- Üzemmérnöki végzettségem van, dolgoztam külföldön, és persze sokat voltam munka- nélküli is - kezdi Barczi Gábor. - Időnként besegítettem ismerőseimnek az autóeladásba, később - még telep nélkül - ezzel is foglalkoztam, és úgy találtam, hogy megéri.- Építésztechnikus vagyok, és van egy felsőfokú kereskedelmi végzettségem is - veszi át a szót Thomán József. - Utoljára Budaörsön dolgoztam egy autószalonban, ami természetesen más, mint a mi vállalkozásunk. Itthon én nem nagyon ismerem a terepet, ez a barátom területe. A két fiatalembernek komoly álma vált valóra azzal, hogy megnyitották a Autóbazárt. Megvásároltak egy ingatlant minimális hitellel, felújították, s belevágtak az üzletbe - a megtakarított pénzükből. Az összberuházás úgy kétmillió forint körül volt, aminek nagy részét József állta, s ehhez teszik hozzá Gábor nagyobb tapasztalatát, helyismeretét. Hiszik, hogy a kettő együtt, ha nem is egy-két éven belül, hanem hosszabb távon, de jól működik majd. Attól kicsit ugyan tartanak, hogy nem jön be a számi-1 tásuk, de rövid számolás után kiderül: ha nem jönne be az üzlet, ha később fel kellene számolniuk vállalkozásukat, akkor sem veszítenének többet száz- százötvenezer forintnál, mert az ingatlan saját tulajdonban van, s azt bármire hasznosíthatják. A telepen már áll néhány autó, s igaz üzletet még nem kötöttek, de a nyitás első napjai még ilyenek. Égyébként összesen húsz-huszonöt autónak van hely. Bizományi adás-vétellel és cserével is foglalkoznak. Úgy tervezik, hogy az ötszázezrestől kezdve az egymillió forintosig kínálják majd a vevőknek a kocsikat - szerintük ennek van most a legjobb piaca -, de természetesen, ha valaki száz-kétszázezer forintos autóját viszi hozzájuk cserére, vagy eladásra, azt sem fogják elutasítani. Az autókölcsönzés még távlati terv, viszont egy bankkal már felvették a kapcsolatot, hogy hitelre is vásárolhassanak náluk az érdeklődők használtautót, így minden ügyintézéstől megkímélnék a vevőket. Üzletüket nemcsak a városra „építették”, hanem az egész régiót szeretnék kiszolgálni, úgy hogy ne alakuljon ki komolyabb konkurenciaharc a Kövesden már meglévő autókereskedéssel. Amivel szeretné a vásárlókat megfogni az induló vállalkozás, az az udvarias és hozzáértő kiszolgálás mellett egy nyereményakció, ami azt jelenti, hogy a velük közvetítési szerződést kötő autósok között, decemberben háromszor tízezer forintot sorsolnak ki. Remélik, hogy a telep már korábban megtelik eladandó autóval. Október 20. A havi adóbevallásra kötelezettek előző havi, az évközi adóbevallásra kötelezettek előző negyedévi adóinak bevallása. Általános forgalmi adó: a negyedévente, havonta és gyakrabban fizetők adóbevallása és befizetése Ä forgalmi adó és a fogyasztói-ár kiegészítés negyedéves összesítője. Társasági adó: a havonta és a negyedévente fizetők adóelőlegének befizetése A játékadó befizetése Október 28. A fogyasztási adó előlegének befizetése. KAMARAI HÍREK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA • Munkavédelem és tűzvédelem címmel ingyenes tájékoztató előadást rendez a kereskedelmi és iparkamara szerencsi képviselete október 21-én 13 órai kezdettel a szerencsi Népházban (Kossuth tér 1.). Az előadás témái: az 1993- as munkavédelmi törvényből adódó biztonságtechnikai felülvizsgálatok elvégzése, a helyi munkavédelmi szabályzatok, valamint a tűzvédelem általános szabályai. További információt Jolsvay János képviseletvezető ad az előadással kapcsolatban a 47/364-001-es telefonszámon. • A dán kooperációs lehetőségekről tart rövid előadást, majd konzultációt, Anne Marie T. Voetmann dán kereskedelmi attasé október 21-én 14 órai kezdettel a megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A rendezvényen a tolmácsolás biztosított, a részvétel ingyenes. Érdeklődni és jelentkezni a BÖKIK nemzetközi osztályán lehet, a 46/328-642-es telefonszámon. AmCham-aj ándék Budapest (MTI) - Az idén is folytatja a hálaadás ünnepe alkalmából évek óta megrendezett jótékonysági gyűjtési akcióját a több mint 400 tagot számláló, Magyarországon működő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham). Az AmCham tagjai 1989 óta 8 millió dollárt fordítottak jótékonysági célokra. Az összegyűlt adományokat - mind pénzbeni, mind tárgyi - az AmCham a legnagyobb amerikai családi, ám nem vallási ünnep előtt, a november 25-i hálaadás ünnepét megelőző napokban adja át a két nyertes pályázónak. Az idén az „Értünk” Szegedi Csecsemőotthoni Alapítvány és a budapesti Pikier Émmi Intézetben nevelkedő gyermekekért tevékenykedő Lóczy Alapítvány kapja az okmányokat. Az AmCham 13 ország 430 cégét tömöríti. Az amerikaiakon kívül a szervezet tagjai között európai cégek és egyre több magyar vállalat is van. Alkalmazottainak száma meghaladja a 70 ezret. INGYENES REKLAMTANACSADAS Az Észak-Magyarország szolgáltatása induló vállalkozóknak, vállalkozásoknak: ingyenes reklámtanácsadás. Ha érdekli Önt, hívja munkatársunkat a 46/411-425-ös telefonszámon! INGYENES REKLÁMTANÁCSADÁS Hirdetés Mert vannak egyértelmű dolgok Ha biztosítás. akkor ÁB. „Garainé Oláh Ágnes vagyok, az ÁB üz/etkö- tője Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt váqa tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befektetési tanácsokkal segítem Önöket döntéseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek benne. Az ÁB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerűek, testreszabottak, ezért valódi biztonságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biztonsága, megalapozott és nyugodt jövője megteremtésében. Befektetés a biztonságba.