Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

*>-V- ' \ " '’S'' > ' , "< v íf/ j.y' ' 'í"''v‘; hti/J'' K*"'S • MÚLTIDÉZŐ Az MDF tíz éve: elégedettek és csalódottak SERFŐZÓ SlMON író-költő ma a Felsőmagyarország Kiadót vezeti. Tíz éve a Miskolcon megjelent Nap­jaink című irodalmi folyóirat egyik szerkesztőjeként dolgozott. Soha nem lépett be az MDF-be. Ott volt viszont 1987. szeptember 27-én a la­kiteleki találkozón, ahol először esett szó nyilvánosan a társadalom egészét foglalkoztató ügyekről. Elemzése szerint a Magyar De­mokrata Fórum születése egy folya­mat része. A Lezsák Sándor kertjé­ben felvert sátorig vezető út állomá­sai közé tartozik az írószövetség 1982-es közgyűlése, ahol a tollforga- tók a hatalom törekvéseivel szembe­szegülve demokratikusan választot­ták meg a szövetség teljes vezetősé­gét. Három évvel később, október 22-én ugyancsak Lakiteleken, az Antológia című grafikai kiállítás megnyitását követő irodalmi esten hangzott el 1956 óta először nyilvá­nosan Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse. E rendez­vényen ott volt Miskolcról több író ember is: Hajdú Gábor, Furmann Imre, Répássy Tamás, Útry Attila. A Kelet Irodalmi Alkotócsoport tag­jainak később az MDF miskolci szervezetének megalakításában is fontos szerep jutott.- Érezhető volt 1985-től, hogy ke­vés, amit az addigi közmegegyezés nyújt a társadalomnak: a gazdaság nem fejlődött, az életszínvonal csök­kent, keserves sorsra jutott a határon túli magyarság. Az 1987-es lakiteleki találkozó résztvevői - a helyzet által kikövetelve - az egzisztenciális fenye­getettségek ellenére is vállalták, hogy minderről nyíltan akarnak beszélni - mondja Serfőzó Simon. A „mezei hadat" felkészületlenül érte a változás A nyilvános beszéd élménye mel­lett a „nem vagyunk egyedül” élmé­nyét adta Lakitelek a tanácskozás résztvevőinek. Ez azért volt fontos, mert a pártállam atomizálódott társadalmában bárki úgy érezhet­te: maga van, csak magára számít­hat. Ami az MDF születését illeti - hangsúlyozza Serfőző Simon ez mozgalomként indult. A benne részt vevők kezdetben nem is akartak párttá alakulni. A nem éppen a pártszerű gondolkodásukról, menta­litásukról ismert - a pártszerű kö­vetelményeknek megfelelni nehe­zen, vagy egyáltalán nem tudó - ér­telmiségieknek mégis fel kellett is­merniük, hogy csak pártosodva jut­hatnak döntési helyzetbe. A mozga­lom vagy párt dilemmája volt az el­ső olyan polémia, amelyik megosz­totta a Magyar Demokrata Fórumot. A „mezei hadat” felkészületlenül érte a rohamléptekkel érkező válto­zás is.- Lakitelek után felgyorsult az idő. Mindenki kapkodta a fejét, hogy mi lesz ebből. Nem a lehetősé­gektől rettentek meg az emberek, hanem azt mérlegelték: hogyan le­hetne a szavakat tettekre változtat­ni - mondja ma az író-költő, aki sze­rint azért válhatott mégis 1990-ben kormányzati tényezővé az MDF, mert az államszocializmussal való biztos szakításra, ugyanakkor a las­sú és megfontolt átmenetre vágyó szavazók valóban ezt a pártot látták a „nyugodt erőnek”. A fórum tör­vényszerűen lett a rendszerváltás áldozata: a rá váró népszerűtlen fel­adatok elől nem térhetett ki, még akkor sem, ha nyilvánvaló volt, hogy „kamikáze-kormány” lesz An­tall Józsefé. Serfőző Simonnak az a meggyőző­dése, hogy az első tíz év vitái és vá­lásai ellenére az MDF ma is a kiszá­mítható, megbízható gondolkodást képviseli a hazai közéletben. A pár­tot alkotó, elsősorban vidéki értel­miségieknek rá kellett jönniük, hogy a letorkolló hangok és a meg­bélyegzések ellenére is vállalniuk kell önmagukat. Csalódottság és elégedett­ség —ez a kettősség jel­lemzi a félmúlt meghatá­rozó eseményével kap­csolatos nyi­latkozatokat. Tíz éve tartot­ták a lakitele­ki találkozót, amelynek résztvevői —zömében po­litikai tapasztalatokkal nem rendelkező írástu­dók — új útra léptek. El­határozásuk — hogy ez­után a nyilvánosság előtt beszélnek a társadalmat foglalkoztató ügyekről — egy mozgalom, majd egy párt megszületéséhez ve­zetett. A Magyar Demok- , rata Fórum azután rész­ben előidézője, részben áldozata lett a rendszer- változásnak — vallják ma azok az ismert emberek, akikben közös, hogy bár egykor közük volt az MDF-hez, ma egyikük sem tagja a jelenleg ellenzéki pozícióból poli­tizáló pártnak. A fórum tíz évéről kérdeztük őket. 1997. Oki6ui 18., Szombat Eredendően nem a politizálási kényszer hozott össze minket az MDF miskolci megalapítóival rum lényegi változáson ment át. Cél­szerűen dőlt el a mozgalom vagy párt dilemmája, az utóbbi változat javára. Megjelent egy profi politikus az MDF élén: Antall József. A következő szakasz a választási győzelmet követő eufórikus; időszak volt. Politikai gyakorlattal nem rendel­kező emberek kerültek a parlamentbe, akik - s közéjük sorolja magát is Mile Lajos - a demokrácia fejlődésével pár­huzamosán járták ki ezt az iskolát.- A parlamentben eltöltött négy esz­tendő alatt nyilván elkövettünk egy csomó esetlenséget, alkalmasint; hibát, amit érettebb fejjel, vagy nagyabb poli­tikai gyakorlattal megúszhattunk vol­na. De mégsem tudok kudarcként gon­dolni erre az időre, mert a gazdasági, társadalmi, politikai átalakuláshoz szükséges lépéseket ez a kormány megtette, jóllehet Antall József tudta: bele fog bukni - hangoztatja Mile La­jos, aki a következő időszak kezdetét Antall József halálától számítja. Bár a kormányzati munka töretlennek bizo­nyult, a párton belül nagy átalakulá­sok indultak el. Elveszítette legmeghatározóbb sze­mélyiségét a párt, másrészt olyan am­bíciók erősödtek meg, amelyekkel már nem igen lehetett azonosuln. Túlsúly­ba kerültek a tagságban a rrdikálisan elégedetlenek, és az MDF néhány meghatározó személyisége ú>y gondol­ta, hogy ezen belső pártközvdeményre támaszkodva tudja a saját elképzelése­it megvalósítani, a karrierje kiteljesí­tem. Az ellentétek miatt komoly nézet- különbségek alakultak ki, sezek vál­lalhatatlanná tették, hogy e: a társu­lat a továbbiakban együtt naradjon. Lényegileg politikai döntés vdt, hogy a fórumból kiválva létrehoztuk a Nép­pártot - álb'tja Mile Lajos. Mile Lajos - aki nem volt ott La­kiteleken - az előző parlamenti ciklus­ban az MDF miskolci országgyűlési képviselőjeként, illetve a párt megyei elnökeként is tevékenykedett. Jelenleg a Magyar Demokrata Néppártban po­litizál. Annak idején baráti szálon kapcso­lódott az MDF-hez. Egyetemistaként Debrecenben Csengey Dénessel közö­sen az univerzitás közéletének megre­formálásán fáradoztak. Nem sok ered­ménnyel: elfojtották ezt a kísérletet - „a korabeli hatalom nyilván megérez­te, hogy kicsiben a rendszer egészére kérdeztünk rá” - emlékezik Mile La­jos, aki Miskolcra kerülve Furmann Imréék társaságának tagjaként került közel az MDF-hez.- Eredendően nem is a politizálási kényszer hozott minket össze a miskol­ci MDF-szervezet megalakítóival,- de rövid idő után kiderült: hasonlóan gon­dolkodunk társadalomról, politikáról. Rendkívül örültem, amikor az ellenzé­ki szervezetek kezdtek megjelenni a színen. Hiszen annak idején ügy fog­tuk fel: történelmi kihívás, hogy az MSZMP egyeduralmát meg tudjuk-e szüntetni. Az MDF történetét korszakokra osz­tó politikus az első szakasz betetőzésé­nek tartja az 1990-es választást. A fó­Pipi Szöveg: Bujdos Attila, fotók: Vajda János és Bujdos Tibor Az MDF szervezőjeként láthattam, valós igény hívta életre ezt a mozgalmat Furmann Imre jogász szintén íróként volt ott az első la­kiteleki találkozón. Az MDF későbbi alelnöke - akinek avasi lakásában alakult meg az MDF egyik első vidéki szervezete - a fórumban dúló viták nyomán kapott sebei miatt lépett ki 1993-ban a Magyar Demokrata Fórumból, ahol ekkor már úgy érezte: alkotó energiáit szinte teljesen a pártharc köti le. Ma pártonkívüli, ismert kisebbségi jogvédő.- Lakitelek nagy élményt jelentett a tanácskozás résztve­vőinek. Ekkorra érett meg az idő a nyilvános beszédre: ki- mondtunk olyan dolgokat, amikről addig csak lakásokon, iro­dalmi összejöveteleken esett szó. Érződött, hogy itt valami el­kezdődött. Hogy pontosan mi, azt nem lehetett tudni. Szó sem volt arról, hogy itt pillanatokon belül többpártrendszer lesz, szabad választásokkal - emlékeztet Furmann Imre, aki elismeri, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt reformkörei­nek jól jött az MDF-tanácskozás: az állampárton belüli viták­ban lehetett rá hivatkozni, hogy az MSZMP-n kívül is megje­lentek azok az erők, amelyek változásokat sürgetnek. De hogy az MSZMP-nek köze lett volna az MDF megalakulásá­hoz, azt teóriának tartja.- Ha lett volna is ilyen forgatókönyv, ennek a szerzői alapo­san alábecsülték a társadalmi mozgásokat. Az MDF szerve­zőjeként akkoriban rengeteg emberrel találkoztam. Láthat­tam: valós igény hívta életre ezt a mozgalmat, s nem Jent” döntötték el, hogy megszülessen - hangoztatja. Furmann Imre úgy látja: a többpártrendszer kialakulásá­nak kezdetén a politikai erőket - ide értve az MSZMP re- formszámyát is - alig valami különböztette meg egymástól. Céljaik, törekvéseik nagy vonalakban hasonlítottak. Ez ugyanúgy letagadhatatlan, mint az, hogy a rendszeráltozás békés jellege az akkori hatalom és az ellenzék politika kultú­ráját dicséri. Akárcsak az élet számos területén bekivetke­zett, emberi léptékkel is átlátható változás: a világútle’éltől a falvak csatornázásáig, a telefonbekötésekig. Ami az MDF-et a kezdeti időkben mégis megkülönbcztette a többi párttól: néppártként a társadalom minden réegét képviselte és képviselni is akarta, és a társadalom égiszét érintő mozgást szeretett volna megindítani. Ezzel adós isma­radt, de nem csupán az MDF. Furmann Imre ezt nagyol ve­szélyes dolognak tartja.- Ma ugyanaz a húsz ember határozza meg a politikai Je­tet egy-egy párton belül, aki az elmúlt években is vezető p<zí- cióban volt. Márpedig ha megmerevedik egy struktúra, ni- közben a társadalom mozgásban van, teljesen új alakzatok jj- hetnek létre. Nem jó, ha nem átlátható, kiszámítható a társv- dalom működése - magyarázza. Az MDF-re visszatérve: ő is törvényszerűnek gondolja a párt 1994-es választási vereségét. Nemcsak azért, mert még sokáig büntető szavazatokat fognak osztogatni a magyar választók. Az MDF esetében az is közrejátszott, hogy számottevő politikai tapasztalatok nélkül került ha­talomra. Az MDÉ teljesítette történelmi hivatását azál­tal, hogy az első szabad választásokat megnyerte, és olyan folyamatokat indított el, amelyek visszafordítha­tatlanná tették a rendszerváltozást.- Számomra, aki a megyéből az egyetlen olyan ember vol­tam, aki nemcsak részt vett a lakiteleki találkozón, de alaoító tagja, majd egyik vezetője lettem a pártnak, elfogadhatatlan volt, hogy a csurkai szélsőség, vagy az antalli konzervatív-ke­resztény irányzat között kelljen választanom. Az MDF létre­hozásában - velem együtt - az a vidéki értelmiség játszotta a meghatározó szerepet, mely egy modern európai ország mag- teremtéséért vett részt a változtatásokban. De vállalhatatlan volt az az út is számomra, hogy a pártpozíciókat az egyéni ha­szonszerzésre, önös karrierépítésre használták fel nagyon so­kan - foglalja össze Furmann Imre.- Robika jó kutya, Robika leül! - mondja anyáskodva, olyan ked­vesen, mintha kisunokájának mondaná a moher hangú nénike, akinek egykori szépségéből még hagyott valamit mutatóba az idő. Dús haja, mint alkonyaikor az árvalányhaj a hegyi tisztáson. Robika valóban jó kutya, csillo­gó szemmel bámul a gazdira, el­lenkezés nélkül leül. Elszaladni különben se tudna, hiszen a pó­ráz szabad végét a reszketeg uj­jak a postaláda tartójához cso­mózzák. Robika tisztában van vele, a gazdinak dolga van a postán, az a legkevesebb, hogy türelmesen vár rá. Csöndben né­zelődik. Bámulja a tovasiető em­bereket, csak tudná, hova rohan­nak mindig, nézi errefelé tévedő, kóbor testvéreit. Legjobban a gyerekeket szereti nézegetni, ve­lük szemben bizalmat érez. Hagyja, hogy megsimogassák. Azt első ránézésre látni lehet, hogy Robika a faji előítéletekre fittyet hányó szülők nászából született. Szeretetreméltó lényé­ből hol egy uszkár, hol egy tacs­kó ölt nyelvet a pedigrére. Robi­ka okos, mindent tud, amit egy szeretett kutyusnak tudnia kell. De azt nem tudja, nem tudhatja, miért hívják Robikának, hogy ő előtte sok-sok évvel Helén néni­nek már volt egy Robikája, igaz, kétlábú volt, és Helén néni, ak­kor persze még nem néni, élete első bálján az első keringőt tán­colta vele a Sétány úti tükrös bál­teremben a kukoricasárgára vik- szolt parkettán. Istenem, de szép is volt! Szólt a zene, zúgott a vér, a szív, ez a romantikus hentesáru sza­Fecske Csaba Robika porán vert, a csillárok szétszóró­dó fénye ragyogott a tükrökön, a fiúk és a lányok zárvány nélküli szemén, az olcsó bizsukon és a nagymamáktól kikunyerált arany ékszereken, fényes csatokon, hajtűkön, fülbevalókon, a behí­zelgő hangú hangszereken. Ro­bika remek táncos volt, Helénke úgy járta vele, mintha szárnyai volnának, lába alig érintette a földet, beleszédült abba a barna szempárba, szíve majd' kiugrott a helyéről, boldog volt, kacagott, arca kipirult, jólesett hát járni egyet lovagja karján a geszte­nyék alatt, holdas éjszaka volt, susogtak a lombok, amikor Robi­ka lágyan, forrón, hirtelen, de aligha váratlanul csókot lopott a szűz ajkakra, a vasgyári nimfa csücsöri, meggyszínű ajkára. Éle­te első szerelmes csókja volt, elakadt a lélegzete, lábaiból kifu­tott az erő, meg kellett kapasz­kodnia azokban az erős váltak­ban, azóta is azokba a váltakba kapaszkodik, pedig hát hol van­nak már azok a váltak, hol az a mohó száj, a hetyke bajusz alatt, hol a bajusz, mindössze a név maradt belőle, a többit elrabolta a háború... Robika olyan kíváncsian bámul rám fekete gombszemeivel, hogy szinte belepirulok. A farokcsóvá­lás, néhány szelíd vakkantás jel­zi, hogy megismert, tudja, én va­gyok az, aki azokat a finom csi­becsontokat szokta vinni neki. Ahogy elhaladok mellette, fejét alámerítve alulról fölfelé úgy bá­mul rám, mint a kisgyerekek, amikor azt mondják: kukucs, ku- kucs. Kukucs, mondom én is, s apró mosolyok gyűrűznek arco­mon. Három-négy lépést teszek, amikor Robika élesen felviny- nyog. Visszanézek, látom a föl­dön fetreng, lábai a semmit ka­szálják. Egy nagy mélák áll fölöt­te, belerúgott, maga se tudná megmondani, miért. Robika nem bír lábra állni, a gazdi ölben vi­szi haza a magatehetetlen testet. Mindkét szempárból szivárognak a könnyek. Úgy látszik a Robikáknak nincs kegyelem ezen a földön.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom