Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11 / 238. szám
Dosszié Szűnjön meg végre az az anomália, hogy Nyugat-Euró- pában tízszer, bizonyos helyeken akár százszor annyiba kerül egy hektár föld, mint Magyarországon. II-4IL oldal Műhely _______ A z alkotás lélektanából következik, hogy> nem lehet úgy dolgozni, hogy az ember néha meg ne mutassa. Bár ezt egyfajta szkepszissel élem meg... IV. oldal Hi*éle*_______________ A por Vilmos győri püspököt most boldoggá avatják. De rajta kívül folyamatban van több magyar hitvalló és vértanú boldoggá avatási eljárása is.. VI. oldal Találkozás Fotó: Bocsi Krisztián A hét embere Csizmadia Sándor, aki negyven éve a fák között él Papp Tímea Vasárnap ér véget az Országos Erdészeti Egyesület által hirdetett Erdők Hete. A szervezők e néhány nap alatt igyekeztek ráirányítani a figyelmet az erdők nélkülözhetetlenségére. Csizmadia Sándor számára mindez kezdettől fogva természetes. Nem véletlenül döntött úgy: erdész akar lenni - negyven éve az erdőnek él. JMocsolyástelep egy alig kétszáz lelkes falu, amelynek már a gyökerei is az erdészethez kapcsolódnak. Kétszáz évvel ezelőtt a Felvidékről telepítettek lde erdei munkára tizenhárom családot, később ezen a helyen alakult ki az erdészet egyik központja. Itt kerületvezető erdész Csizmadia Sándor.- Már a nagyapám, a dédapám is erdész volt, s a fiam J8 ezt a szakmát választotta. Talán nem is a hagyomány miatt alakult így, aki olyan természet közeli helyen él, mint mi, az nehezen szakad el annak szépségétől. A világon minden változhat, de a természethez csak egyféleképpen lenét viszonyulni. Az állandó törvényekkel működik. Sokan nem ismerik ezt fel, legaláb- P}8> akik az erdőt pusztítják, mztos nem... Az utóbbi évek szomorú tapasztalata: a vandálok egyre többször vágják ki a fákat - nem kímélve a csemetéket sem -, és az orvvadászok pusztításai sem csökkennek. Szomorúan látja a szakember, hogy az erdők állagának megóvására költött összegek semmivé lesznek, mikor egész erdőrészletek tűnnek el, s mikor értelmetlenül ölnek meg állatokat a ga- rázdálkodók. A hurokkal elejtett szarvast nem egy esetben napokig hagyják vergődni, elpusztulni, végül a tetem már semmire sem használható. Az igazságszolgáltatás sem segít sokat a dolgon: ha a tetteseket meg is találja a rendőrség, a büntetés kisebb, mint amilyen kárt okoztak.- Hiába, az erdő körül nincs kerítés, azoknak, akik a „természet oldalán” állnak, össze kellene fogniuk a bűnözők ellen. Az erdészeknek és a természetvédőknek együtt, az élővilág érdekében. Szerencsére az én kerületemben ez így is történik, de tudom, hogy nem ez a jellemző. A héten megrendezett Erdők Hete programsorozat egyik célja, hogy megváltoztassa azt a tévhitet a lakosságban és a természetvédőkben, miszerint az erdőgazdálkodás elsődleges célja a fakitermelés. A kerületvezető szerint a „zöldek” minden egyes rovarnak, növénynek helyet akarnak biztosítani az élővilágban, az erdészek pedig ha kell, pusztítják a kártevőket, és kitermelik a fákat, hogy kiszolgálják az ipart, helyet teremtsenek az újabb fanemzedéknek. A két nézetet összhangba lehetne hozni: olyan erdők legyenek, amelyek biztosítják a faanyagot, miközben nem csorbulnak a természeti értékek sem.- A fákat természetesen nem termeljük ki úgy, hogy nem ültetünk helyettük újat, sőt, tulajdonképpen a fapótlás az erdészet lényege. Ha van természetes szaporulat, azt hagyjuk meg, ha nem, akkor a nagyok alá telepítjük a csemetéket, és hagyjuk, hadd fejlődjék a „szülők” árnyékában. A csemetéknek ugyanis - mint a kisgyermeknek a bölcsőben -, szükségük van a nagy fák védelmére. Emlékszem, volt olyan, hogy egy néhány hétig tartó tavaszi szezonban egymillió csenietét sikerült elültetnünk. így, hogy a saját kezem munkája is benne van az erdőben, még fájóbb érzés látni, hogy egy részét avatatlan kezek már letarolták. Az emberek életterének növekedésével csökkent az erdők területe, s egyben az ott található ragadozók száma is, mára eltűntek a farkasok, a medvék, a hiúzok a hazai erdőkből, amelyek a természetes ellenségei voltak a vadaknak. így a vadállomány túlszaporodásá- nak megakadályozása az ember feladata lett.- Van, aki ellenzi a vadászatot, mert sajnálja az állatokat, de én úgy gondolom: a vadászat az erdészet szerves része. A sok vad kárt okoz, de nélkülük üres az erdő. A vaddal is gazdálkodni kell, és hagyni, hogy ott pompázzon természetes környezetében. Persze, én sem mindig tudok ilyen hideg fejjel gondolkodni, más egy otthon nevelgetett jószág levágása, és más, mikor az erdőben vadászok egy „idegen” vadra. Egy viszont biztos, minden állatot tisztelek. Szomorú szüret Bkackó István Szüretre vagyok hivatalos, de nem megyek el. Igaz, kikészítettem a gumicsizmát, a pulóvert, az esőkabátot, a bicskát, de aztán hagytam magam a kedvetlenség okán eltántorítani az utazástól. Hiába a langyos indián nyár, hiába a történelmet idéző táj kellemes látványt és levegőt ígérő csábítása. Nem akarok mellékszereplője lenni egy szomorú szüretnek. Inkább óborral múlatom az időt, s megnézem a sorsdöntő focimeccset a finnek ellen. Pedig jónak ígérkezik az idei szőlő. A termésbecslők 350 000 mázsát prognosztizáltak Hegyalján, s a cukorfok is megfelelőnek tűnik. Ám tudom azt is, hogy a pincékben szerte az országban 1 millió hektó nemes nedű vár vevőre, s legalább ugyanennyi pancsolt lőrét koboztak el a hatóságok, s ki tudja, látott-e tőkét az az innivaló, amelyet alkalmi kimérőhelyeken műanyag kannában kínálnak. Ixorábbi őszi akciók emlékét idézem, sejtve azt, hogy - a búza-ügyből okulva - nem az „kaszál" nagyot, aki arat. Fölösen sok a gabona, a cukorrépa, baj van az almával, kukoricából is túlkínálat mutatkozik, s az idei szőlő és a must felére nincs vásárló. Ezért nem megyek, s nem az ősi figyelmeztetés ellenére korábbra hozott dátum miatt savanyú az idei szőlő. Ugye ismerős a rigmus? „Akár haszon, akár kár: Simon, Júda a határ." Persze, az a tízegynéhány nap már nem számít, nem úgy, mint a finoman fogalmazva zaklatott körülmények között kitűzött november 16-i népszavazásnál. A szőlővel bíbelődő ember kezén nyomot hagy a bogyó. A kétágú, az egyik legkegyetlenebb szerszám, kérgessé teszi a tenyeret, a szőlőszem nyomot hagy a bőrön, a ruhán. Vízzel nem jön le, mosószer kell. Hegyalján mindenkinek szí- neváltozó a keze, olyan, mint az ötszázas bankó. Nem véletlen a gondolattársítás. A szüret nemcsak mustillatú, hanem pénzszagú is. A gazdák begyűjtik, kifacsarják az áldott szemeket, és számolgatnak. Mennyit ad a földi Mennyi lett a must? Hány százalékos lesz a cukorfok? Jobb üzlet-e most eladni, vagy várják meg, amíg kiforr? Az emberek teszik a dolgukat, és bosszankodnak. Éveken át a sok esőhöz képest kevés volt a napfény. Savanyú volt a szőlő, a szó valóságos és képletes értelmében is. A hét szűk esztendőben házigazdám elfintorította az arcát a nyelvhegynyi kóstoló után: ecetnek volna jó... Ha beletenném, kiugrana belőle az uborka. Bár Anatole France állítja, hogy a Tokaji a feledés itala, de jónéhány szüret feledhető a Kopasz-hegy környékén. Alkalmi vendégeskedéseim tapasztalatai nyomán állíthatom, hogy egyetlen vidám szüreten sem vettem részt. De esőben, sárban, nyomott felvásárlási árak mellett is volt valami igézőén szép ennél az őszi szertartásnál. S nemcsak az elődök ma is élő bölcsessége édesítheti meg a mostani szüretet, hanem a cukor is. Korábban, ha gyengének tűnt a hegy leve, akkor följavították. Vették, vitték a cukrot. Hol, mikor, s egyáltalán szabad-e? Nem firtattam. Kezembe nyomtak egy lapátot, eveztem a böhömnyi kádban, hogy a cukor ne üljön meg, s ne álljon össze. Aztán mindenki a fo- kolót leste. Egy dekával sem kerülhetett több édesítőszer a lébe, mert az már ráfizetéses, de kevesebb sem, mert akkor nem lesz bor... Reggel hattól este tízig tartott a nap. Kétezer tőkére voltunk vagy tizenöten. Tizenvalahány hektó mustot csorgattunk le. A gazda - városi ember, de érti a dolgát, mert a szedőnek felfogadott helybéliek hallgattak rá, és nem mosolyogták meg a háta mögött - gyors számvetést csinált. A várható hozamból levonta a kapálás, a metszés, a permetezés és a cukor költségét. Haszon nincs. Nem elégedetlen, soha nem káromkodott. Nem a piacra, hanem saját fogyasztásra, ajándékozásra termelt; kegyeletből, a nagyapától megörökölt nadrágszíjparcellán. Aki irigyli, csinálja utána. Megteheti. Hegyalján egy doboz jobb cigaretta áráért bérelhető vagy vásárolható a szőlő négyszögöle. Egy üveg magyar bor 1-1,5 dollárt ér a világpiacon. A fiatalok félik, az idősebbek már nem bírják a régi regula szerinti munkát. Nevezetesen: nyitás, metszés, venyi- geelhordás, karózás, első, azaz mélykapálás, aggatás, első permetezés, második kapálás, kötözés, csonkozás, visszavágás, harmadik kapálás, újabb permetezés, szüret, fedés, trágyázás... A nagyüzemi gazdaságok a gépesített műveléssel teszorultak a vulkános sziklákról a szelídebb völgybe, a szoknyára. Hiába figyelmeztet bölcs eleink intelme: „az aljban a szüretet kerüld és csak a meredeken termettet igyad!". Sok kis parcella elvadult, elárvult. Tokaj környéke a bortól világhíres, de Hegyalja már nem a szőlőből él. Fölösleges okoskodó nosztalgia ez? A parlamentben a héten hangzott el, hogy a szőlő a leghumánusabb növény. De az sem titok, hogy a bor nemcsak fehér, vörös, aranysárga lehet, hanem eladhatatlan és fekete is... Ráadásul pálinkát és sört vedel a hajdan borissza magyar. Szóval ezért is utasítottam vissza a szíves invitálást. Van nekem elég bajom, miért növesszem gondjaim púpját egy szomorú szüret élményeivel?! Pedig a közmondás szerint: „borban az igazság", vagy csak a bor beszél belőlem ezen a szomorú szüreten?!
