Észak-Magyarország, 1997. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11 / 238. szám

1997. Októrbr 11.. Szombat A MEGYÉBŐL JELENTJÜK riffnr SSJ KOMMENTÁR Szinháztűznézöben Filip Gabriella /A színház - a közönség számára - este 7- től színház. Akkor kezdődik a varázslat, ami­kor felmegy a függöny. A színházi élmény az előadás sikerétől függ. Azért megyünk a szín­házba, ami a színpadon történik. Pedig me­hetnénk magáért az épületért is. /A Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó társu­lati ülésén a színészeket is invitálták: nézzék meg az új létesítményeket. Tegnap pedig a hi­vatalos átadáson járhattuk végig a hatalmas épületegyüttest. Olyan építészeti csodával gaz­dagodott a város, hogy ezt - műsoron kívül is - érdemes lenne megmutatni az idelátogatók­nak. De talán a miskolciaknak sem lenne ha­szontalan megtekinteni a színházat - mint épí­tészeti alkotást. Ez már másnak is eszébe ju­tott. Tavaly Eszenyi Enikő szervezeti egy ilyen „túrát". Igaz, nem városnéző programot hirde­tett, hanem az Egymást érintő-sorozat egyik előadásnak részeként vitte át a színészeket és a közönséget az alagsori folyosókon át a Csar­nokból a Kamaraszínházba, majd vissza. Persze, a színház egész nap működik. Nem lehet napközben kinyitni minden ajtót. Nem lenne olyan nagy élmény a színészek, zené­szek, énekesek számára, ha a próba közben kirándulók bolyongnának a folyosókon, a próbatermekben, a nézőtéren. Egyelőre csak kívülről csodálhatjuk meg az épületet, illetve napközben a Színháztörténeti és Színészmú­zeum várja az érdeklődőket, este pedig meg­nyílik a közönség előtt a színház. Tegnap a Kamaraszínházban volt előadás, hétfőn kon­cert lesz a Nagyszínházban, szerdától ismét játsszák a Hétfejű tündért, csütörtöktől a Hel­lo, Dolly!-t, a Játékszínben készül az Antigo­né, ismét lesz előadás a Csarnokban, nyáron a Szabadtéri Színpadon... Előbb-utóbb valamennyi játszóhelyre eljuthat a néző. De egyszer talán a kulisszák mögé is bekukkanthat a miskolci közönség. Bizonyára meg lehetne találni az idejét, amikor nem za­varják a művészek munkáját a bámészkodók. Valahogy meg kellene mutatni az itt élő pol­gároknak: mi az, amire áldozott a város, és mi az, amire igazán büszkék lehetünk. Szakemberhiány Felsőzsolca (ÉM) - Felsőzsolcán tartott előadást a képviselőknek az önkormányzatokkal kapcsolatos változásokról, a közeljövő feladatairól Kara Pál, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős he­lyettes államtitkára tegnap. Kara Pál beszédében kiemelte a november 1-től induló városi gyámhiva­talok szerepének fontosságát, ugyanakkor hozzá­tette: nehezíti a helyzetet a szakemberhiány. Önkormányzatoknak Bocs (ÉM) - A megyei önkormányzatok évente megrendezett konferenciájának tegnap Bőcs adott otthont. A Pénzügyminisztérium és a Belügymi­nisztérium illetékesei az 1998. évi költségvetési törvényjavaslat helyi önkormányzatokra vonatko­zó szabályozásairól, illetve az önkormányzati beru­házások finanszírozásról szóltak. A Magyar Állam- kincstár megyei képviselője a kincstár és a terület- fejlesztés kapcsolatát elemezte. Nyíltan, de diszkréten Miskolc (ÉM) - A férfiak legalább 8-10 százalékát érinti - és legalább ugyanennyi nőt -, mégis kevés szó esik róla, éppen szeméremből, s mert sokan azt hiszik, nincs is belőle kiút. A potenciazavarról van szó. A férfi potenciazavarok kezelésére mostantól - pontosabban október 14-től - egy izraeli-magyar kö­zös vállalkozás indul, erre szakosodott urológus és angiológus főorvosok részvételével. A cég az ország­ban 6-7 ilyen klinika létrehozását tervezi egy-két éven belül, melyek közül később - a most elsőként nyitott - Miskolci lenne a szakmai centrum - hang­zott el a tegnapi sajtótájékoztatón. A hálózat alapel­vei között szerepel az egységes szakmai elvek betar­tása, az igényekhez igazodó technikai felszereltség, s más szakmai szervezetekkel (kórházakkal, rende­lőintézetekkel) való együttműködés, melyek a kü­lönféle diagnosztikai és vizsgálati tevékenységükkel kiegészítik a klinikai kezelést. Ezt a hátteret Mis­kolcon a B.-A.-Z. Megyei Kórház biztosítja. Kérdésünkre: milyen anyagi pontencia birtoká­ban érdemes felkeresni a klinikát, a válasz: egy ke­zelés díja 5 ezer forint, egy adag (kereskedelemben nem kapható) injekció ára 2400 forint. A telefon­szám: 46/413-402, 413-403,413-404. A rendelés ide­je: kedden és csütörtökön délután 4 és 7 óra között. Dupla terület, szimpla költségvetés Befejeződött a Miskolci Nemzeti Színház hatéves rekonstrukciója Miskolc (ÉM - FG) - A Miskolci Nemzeti Színház re­konstrukciójának köszönhetően megduplázódott a színházi épületek alapterüiete, ebben az évadban már öt helyszínen tartanak előadásokat. Viszont az intézmény működtetéséhez szükséges költségvetés reálértékben azonos a tavalyival. Ennek ellenére nem kell attól tartani, hogy „szénszünet” lesz a szín­házban. Legalábbis Kohold Tamás polgármester a legújabb létesítmények átadása alkalmából tartott tegnapi sajtótájékoztatón azt mondta, az önkor­mányzat biztosítja a zavartalan működéshez szük­séges támogatást. Az Antigoné (egyelőre csak jelzésnek használt) díszle­tei között a Játékszínben kezdődött tegnap délelőtt az új színházi létesítmé­nyek átadása. Kobold Ta­más polgármesterrel Szil- vási Zsuzsa, a rekonstruk­ció polgármesteri megbí­zottja, Bodonyi Csaba épí­tész-tervező, Simon Gábor, a beruházás létesítményi főmérnöke, legfőbb kivite­lező képviseletében Far­kas László, az FK-Raszter igazgatója, és Hegyi Árpád Jutocsa, a színház igazga­tó-főrendezője járta végig a megújult színházat. Bár a hivatalos átadás csak tegnap volt, a balett-te­remben, az énekkar próba­termében már dolgoztak a táncosok, az énekesek, és A Színháztörténeti és Színészmúzeumban megtekint­hető - a tervezés idejében készített - maketten el­lenőrizhető, minden a helyére került-e Fotó: Farkas —------------------— —— -----------------------------------------:............- — t................ ,,'i|r A SZÍNHÁZI REKONSTRUKCIÓRA FORDÍTOTT TÁMOGATÁSOK MILLIÓ Ft-BAN 1991-94. 1995-97. 1991-97. Címzett támogatás 870 341 1 211 . ■ Önkormányzati támogatás 130 270 400 Európa Tanács 12­12 Alapítványi hozzájárulás­10 10 ÜzieteEadás (pl. a szinészház alatt)­14 14 Egyéb (pl. kamatok) 5 4 9 Összesen 1 017 639 1 656 (A táblázat nem tartalmazza a IMIK Rt. kezelésében lévő önkormányzati rehabilitációs alapból a színházi térrendezésre fordítható 35 millió forintot.) ^ . 11 Forrás; Mfstcotci Önkormányra* zenekar termében is min­den készen áll arra, hogy megkezdődjenek a próbák. Bár apróbb javítások, ki­egészítések még hiányoz­nak, illetve hátra van még a jegyiroda felújítása, vala­mint a második színészház megépítése, de a magyar színháztörténetben egye­dülálló rekonstrukció befe­jezettnek tekinthető. A tör­ténet kezdete 1991 tava­száig nyúlik vissza, akkor fogadta el a város közgyű­lése a Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész- tervező által készített kon­cepciót. Ebben a Nagyszín­ház felújítás mellett szere­pelt az új Kamaraszínház, a Játékszín, a Szabadtéri Színpad, a Színháztörténe­ti és Színészmúzeum ki­alakítása, illetve a kiszol­gáló épületek és a színész­házak felépítése is. A Mis­kolci Galéria és a Városi Könyvtár elköltözése után ugyanabban az épület- együttesben kapott helyet minden színházi létesít­mény. Jelentős címzett tá­mogatást kapott a város, de szükség volt a helyi se­gítségre is. így az önkor­mányzat mellett a kivitele­ző vállalatok által létreho­zott Déryné Alapítvány is hozzájárult a költségek­hez, és az Európa Tanács is támogatta a beruházást. A tegnapi bejárást köve­tő sajtótájékoztatón Ko­bold Tamás polgármester elismerően nyilatkozott Bodonyi Csaba terveiről, külön is kiemelte Simon Gábor és Szilvási Zsuzsa munkáját. Az ő - jó érte­lemben vett - megszállott­ságuknak köszönhető, hogy különösebb zökkenők nélkül befejeződött a re­konstrukció, mondta a pol­gármester. Majd megkö­szönte a kivitelezők mun­káját, és a színház dolgo­zóinak türelmét, együtt­működését, hiszen egye­dülállónak számít az is, hogy a felújítás ideje alatt is játszott a színház. Stadion-ügy: nem ugyanazt a meccset nézik Fotósok 27. találkozója Miskolc (ÉM-BAL)-Az elmúlt fél év során szá­mos alkalommal kezde­ményezte a szocialista párt miskolci szerveze­te, hogy az önkormány­zat keresse a módot: ho­gyan tudná biztosítani a privatizáció előtt álló kohászathoz tartozó sportlétesítmények to­vábbi működtetését. A város előbb pályázatot nyújtott be a stadion át­vételére, majd tárgyalá­sokat folytatott egy kö­zös kht. létrehozásáról. Most mégis úgy tűnik: lemaradtak a sport- komplexumról - az a DAM vevőjének tulaj­donába kerül. Eredménytelenül zárult az egyezkedés a Diósgyőri Acélművek Rt. és a miskol­ci önkormányzat között - jelentették be a minap érte­sülésüket a szocialista kép­viselők. Annak ellenére ela­kadt az ügy, hogy a miskol­ci önkormányzat korábbi határozatával kezdemé­nyezte egy, a kohászattal közös közhasznú társaság létrehozását, amely a ter­vek szerint a privatizációs csomagból kikerülő létesít­mények működtetéséről gondoskodna. A város erre a célra ki is emelt a költség- vetésben egy 110 millió fo­rintos alapot. Most a stadi­on és a hozzá kapcsolódó objektumok további fenn­tartásának fontosságát mindvégig hangsúlyozó szocialisták csalódottak: úgy látják, a város - bár hó­napok álltak rendelkezésé­re - mégiscsak elkésett. Ezt támasztja alá szerintük az a levél, amelyet a privatizá­ciót felügyelő miniszter kül­dött a héten az önkormány­zat vezetőjének. Ebben Csi- ha Judit tudatja Kobold Ta­mással: örül, hogy a sport- létesítmény hasznosítással kapcsolatos pályázat nyer­tese az önkormányzat. „Másrészt sajnálattal ve­szem tudomásul - szól a le­vél -, hogy a létesítmény privatizációjával kapcsola­tos megállapodás - annak ellenére, hogy azt a DAM Rt. igazgatósága és me­nedzsmentje is szorgalmaz­ta - a mai napig nem jött létre.” A kohászat eladása im­már folyamatban van, így a korábbi elképzelések nyomán létrehozandó kht.-be az új tulajdonos döntése nélkül már nem lehet a sportlétesítménye­ket apportálni. Esély már csak arra van, hogy a vá­ros a haszonbérletbe vétel­ről tárgyaljon a vevővel.- A városi vezetés nem értesült az új fejlemények­ről - közölte lapunkkal Pintér Zoltán, a téma vá­rosházi illetékese. Hozzá­fűzni annyit tudott: az ön- kormányzat továbbra is tárgyalásban van a kohá­szattal a kht. létrehozásá­ról, a stadion és a többi, Miskolc számára koránt­sem közömbös létesítmény jövőjének együttes alakítá­sáról. Sárospatak (ÉM - DK) - Az elmúlt évben Eger volt, jövőre Salgótarján lesz a házigazda. Az idei - 27. - Eszak-ma- gyarországi Fotóművé­szeti Szemlének pedig a sárospataki Művelődés Háza ad otthont...- Óriási eredmény, hogy több mint két és fél évtize­de minden évben megren­dezik az Észak-magyaror­szági Fotóművészeti Szemlét Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megyék kiemelkedő fotó­sainak részvételével - mondta megnyitójában tegnap délelőtt Hazag Mi­hály, a megyei önkor­mányzat főtanácsosa. - A fotó egyetemes nyelv, amit mindenki megért. De a kö­zönség elérésén túl e ren­dezvény fórumot is jelent, lehetőséget nyújt arra, Miskolc (ÉM) - Az Észak­magyar Téglaipari Rt. idei eredményeit, jövő évi el­képzeléseit ismertette teg­nap Mátó Gyula marke­ting és termelési igazgató. Észak-Kelet Magyaror­szág legjelentősebb tégla­gyártó cége idén már há­rom gyárában (Mályi, Se­rényfalva, Fehérgyarmat) húsz százalékkal növelte a termelését és hasonló arányban nőtt az értékesí­tés is. A kép azonban csaló­ka, hiszen az elmúlt évek­ben komoly visszaeséssel kellett számolniuk: kevés lakás épül az országban. Ezárt Mályiban is szá­mos takarékossági intézke­hogy a környező megyék fotóművészei baráti esz­mecserét folytassanak egymással. Az idei pályázatra 82 al­kotó 337 alkotást küldött be, a zsűri (Bán András műkritikus, Dobrik István művészettörténész és Ko­csis Iván fotóművész) 59 alkotó 151 alkotását fogad­ta el. Persze, nem minden kép került a falra, hiszen dia kategóriában is lehe­tett nevezni. A megnyitó közönségének ezek közül is levetítették a legjobbakat. A díjakat is tegnap ad­ták át. A következők része­sültek jutalomban: Har- sáczki György (Eger), Ju­hász Miidós (Miskolc), Do- bosy László (Ózd), Mészá­ros Domonkos (Gyöngyös), Szathmári-Király Ádámné (Sajógalgóc), Kóczán Gábor (Eger) és Herbst Rudolf (Jobbágyi). dés bevezetése mellett to­vább növelik termékeik mi­nőségét: Mályiban kezdi meg működését januárban a Nemzeti Akkreditáló Tes­tület engedélyével az or­szág első akkreditált téglai­pari laboratóriuma, amely az eddiginél is szigorúbb gyártásellenőrzést, így jobb minőségű tégla előállítást tesz lehetővé. Ez sem elegendő azon­ban ahhoz - hallottuk Má­tó Gyulától -, hogy elke­rüljék az áremelést. Janu­ártól mintegy 10-15 száza­lékkal növekednek az árak az Északmagyar Téglaipa­ri Rt.-nél, ám elbocsátáso­kat nem terveznek. Miskolc (ÉM - ND) - Az „Egészség- megőrző Kórházak” hálózatának me­gyei tagjai tartottak konferenciát tegnap a megyeházán. A tanácskozás céyá az volt, hogy minél több fekvő­beteg-intézmény csatlakozzon a programhoz. Mint Marczinkó Andrea, a megyei kór­ház humánpolitikai osztályának vezetője elmondta: minden, a programhoz csatla­kozó intézménynek legalább négy pro­jekttel kell rendelkeznie. Ezek az elkép­zelések, széles skálán mozoghatnak: a betegségek kialakulását megelőző felvi­lágosító programoktól kezdve, a dohány­zás elleni küzdelmen keresztül, a pre­venciós (megelőző) szűréseken át, egészen az egészséges étkezésig. De fon­tos szerepet tölt be a programokban a sportra, az egészségesebb életmódra való nevelés is. A konferencián előadásokat tartottak többek között a hálózat 25 magyar kórhá­zának legjobb programjairól, a sportolási lehetőségekről a borsod megyei kórház­ban, az emlőrák szűrésről, a diabeteses gyermekek táboroztatásáról. Halmos Tamás professzor, a hálózat el­nöke tájékoztatójában elmondta: a prog­ram, melyről az a hír járja, hogy „lebontja a kórházak falait”, a betegellátásban is segít, jobb körülményeket szeretnének biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, többek között megelőző tbc- és AIDS-szú- réseket szervezenek, és arra törekszenek, hogy a hálózathoz csatlakozó kórházak modellként szolgáljanak a fekvőbeteg in­tézmények számára. A hálózat finanszí­rozását pályázatok útján oldják meg. • Gyilkosság történt tegnap Ózdon, a déli órák­ban. Egy lakásban egy 47 éves férfi - eddig nem tisztázott indítékok miatt - szívtájékon szúrta 43 éves barátnőjét, aki a helyszínen életét vesztette. Áremelés igen, elbocsátás nem Akik „lebontják a kórházak falait”

Next

/
Oldalképek
Tartalom