Észak-Magyarország, 1997. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-05 / 207. szám
4 ESZAK-Magyarqrszág Itt-Hon 1997» Szeptember 5., Fentek _Miskolci Történetek Győr, dió nélkül Balogh Attila Előfordul, hogy egy jó miskolci történetért az ország túlvégébe kell utazni. Legutóbb az ötszáz kilométerre lévő Győrben sikerült ráéreznem: a miskolci lét tényleg ad okot büszkeségre. Egy hónappal ezelőtt történt, hogy a nehézipar és a kilátó mellett a város harmadik nagy, országszerte ismert „jelképének" tekinthető diósgyőri futballcsapat egy bajnoki meccsre a Kisalföldre látogatott. Testvéremmel - minthogy egyébként is arrafelé volt dolgunk -, úgy időzítettünk, hogy közben mi is beugor- hassunk Győrbe. Velünk együtt is alig félszáz DFC-drukker képviselte idegenben kétszázezres szurkolótáborunkat (vélhetően a tévéközvetítésnek „köszönhetően"). A helyi rendőrség valamivel ennél nagyobb számban vonult fel - ennek ellenére nem volt balhé; részben annak köszönhetően tán', hogy végül, ha nem is könnyen, de győzött az ottani gárda. De amilyen helyzeteink nekünk voltak! Az öcsémmel csak némán néztünk egymásra a lefújáskor, azzal a leírhatatlan tekintettel, amit kizárólag a csalódott futbal/drukkerek tudnak produkálni. A csalódottság azonban csak addig tartott, míg helybeli vendéglátóink egy közeli italozóba nem invitáltak: ott nem várt fordulatot vett a történet. Hamar világossá vált a tévéközvetítést végigélvező kocsmai közönség számára, hogy vendégszurkolók cseppentek közéjük. A megszokott ellenséges reakció helyett azonban gratulációk valóságos özöne zúdult ránk.- Kitűnő csapatuk van, büszkék lehetnek rájuk — áradoztak a pultot támasztok. És még ez sem volt elég:- Uraim, hallom, önök diósgyőriek - állt meg asztalunk mellett az egység tulajdonosa. - Engedjék meg, hogy elismerésem jeléül meghívjam önöket egy italra! Merthogy ő is figyelte a meccset a képernyőn, s mint mondta, egyaránt magával ragadta a vendégcsapat játéka, s az a felismerés, hogy a diósgyőriek sem mind vademberek... Észrevettük - Szóvá Tettük Hírverést csaptak egy tapolcai rendezvénynek. A szervezők sajátos módját választották annak, hogy az érdeklődők tudtára adják, mikor és hol kezdődik a program. A strand melletti platánfák törzsére szögelték a plakátjaikat. Amúgy kulturális eseményre invitálták az embereket. A Lichtensteinek tettei és házai Az 1912-ben épült Lichtenstein palota - ma Fotó: Bujdos Tibor Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Miskolc történetében akadnak olyan neves családok, amelyek nemzedékeken át öregbítették a város hírnevét. Közülük valók a Lichtensteinek. Egyikük, az udvari tanácsosként elhunyt Lichtenstein József halálakor a Mis- kolczi Napló ezt írta: „E város ... őszinte fájdalommal sere- gelhetik hűlt teteme köré, amellyel együtt azonban nem fog a múlandóság martalékává lenni emlékének hálás megbecsülése és méltó megörökítése”... Az 1802-ben Miskolcon született Lichtenstein József volt a családi vagyon megalapozója. 1825-ben nyitotta meg első boltját, amely rövid időn belül a környék legnagyobb vaskereskedő üzletházává fejlődött. Emellett jelentős közéleti szerepet töltött be szülővárosában. Ó volt az egyik megalapítója a Miskolci Takarékpénztárnak, a Miskolci Nemzeti Kaszinónak, az első miskolci óvodának, a Pest-Eperjes közötti gyorsutazási vállalatnak, közreműködött minden helyi közhasznú és jótékony intézmény alakításában. E helyi tevékenysége mellett állandó levelezője volt több pesti újságnak, de ő alapította és szerkesztette a Miskolci Értesítő címen megjelent hetilapot, amely 1866-ban a Borsod címet vette fel - sorolja halála után 91 évvel visszaemlékezésében a Magyar Jövő. Mindezen érdemek ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy Borsod megy főispánja táblabíróvá nevezte ki. A méltó utód Fia, - szintén - József 15 éves volt, mikor atyját elvesztette, azonban méltó utódként lépett örökébe. Gimnáziumi tanulmányai után kereskedelmi pályára lépett, és társtagja lett az apja által alapított Lichtenstein és Fűrész cég néven ismeret kereskedői háznak. Élénken részt vett a kor társadalmi mozgalmaiban, közgazdasági témákban cikkei jelentek meg. Alapító tagja volt az országos iparegyesületnek, választmányi tagja a Borsod megyei gazdasági egyletnek, valamint a kereskedelmi és iparkamarának. Kezdeményezője, majd keletkezésétől elnöke volt a Miskolci Hitelintézetnek. Városi képviselőként a megye közigazgatási bizottságának tagja, de különböző minőségben tagjai közé sorolhatta csaknem mindegyik humanisztikus egylet. 1875 és 1881 között az országgyűlési képviselők soraiban találjuk. Szónok, 26,8 perces átlaggal Az Egyetértés című napilap egyik számában a következők jelentek meg: „A mérsékelt ellenzék szónokai közt Lichtenstein József 10 felszólalással 268 perccel szerepelt. Az 1880. évi budget (költségvetési) vita leghosszabb beszédeit Eötvös Károly és Lichtenstein József mondták, az előbbi 75, az utóbbi 70 percig szónokolt. Általában a leghosszabb beszédeket mondta Eötvös Károly, kinek egy-egy felszólalására 35 perc jutott, utána jött Lichtenstein József, átlag 26,8 perccel...” Á Miskolczi Estilap ezt írta miskolci képviselősége méltatásaképp: „Ha pedig valamelyik gyűlés tárgy- sorozatán szabályrendeletek szerepeltek, vett időt és fáradságot magának mindenkor, hogy odahaza előzetesen áttanulmányozza az ügyet, a tervezetet, melyhez széljegyzetekből valóságos pótszabályrendeletet készített. El lehet mondani, hogy szinte készült egy-egy közgyűlésre.” A méltóságos tekintetes A király 1902-ben a közügyek terén szerzett érdemeit magyar nemességgel tüntette ki, a Homrogdi előnév adományozása mellett, majd 1913-ban a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül magyar királyi udvari tanácsosságot kapott (ami a méltóságos címet vonta maga után). Halálát követően a polgármester a gyász jeléül a rendes ülést egy héttel elhalasztotta, és rendkívüli ülést hívott össze, amelyen megemlékeztek a város kiemelkedő személyiségéről. Ezen ülésen döntöttek arról, hogy képét megfestetik a közgyűlési terem számára, s hogy utcát neveznek el róla (a mai Ady Endre utcát). Háromszor főispán A 77 esztendős korában elhunyt Lichstenstein Józsefet hat gyermeke: négy fia és két leánya gyászolta. Közöttük volt Lichtenstein László, a bankár-utód, aki 1875- ben született Miskolcon. Neve szorosan összekapcsolódik a Széchenyi 29. szám alatt épített Hitelintézeti Palotával. Elődeihez hasonlóan évtizedeket dolgozott a város közigazgatási és pénzügyi bizottságaiban, s apja örökébe lépve a Miskolci Takarékpénztár, a városi Gőzgépgyár elnöki tiszte mellett néhány nagyvállalat (Villamossági Rt., Gőzmalom, Erzsébet fürdő) igazgatósági tagja volt. Háromszor, 1920-22 között, valamint 1932-35 között, majd 1938-tól 1944-ig volt Miskolc főispánja. 1949-ben hunyt el, az ő hamvait is a Mindszenti evangélikus temetőben lévő családi sírbolt fogadta be - tudhatjuk meg Dobrossy István Miskolc-monográ- fiáiból. A sírhelyen túl a család emlékét őrzi a 19. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben épült ház a Zsol- cai kapu 10. szám alatt, valamint Korlát a Zsolcay kapui házban az 1912-től a család tulajdonában lévő telekre 1912-től épült Lich- tenstein-palota, a Hunyadi utca 5. szám alatt. A kereskedőház A kapubejáró kivételével a földszinten üzlet- és raktárhelyiségek egész sora. Régen is így lehetett, csak nyilván mindez tisztább és rendezettebb kiadásban. A függőfolyosó korlátjánál álldogáló asszony igazít útba, mely lakásban lakik a legrégibb lakó: Nyizsnyik Lászlóné, a volt LKM nyugdíjasa. Az utcai fronton lévő emeleti lakása egyszerre kicsi és nagy. Mindössze egyetlen szobája van, azonban a belmagasság 4 méter 30 centiméter.- 1956-ban költöztünk ide a férjemmel, aki a lakáskarbantartó vállalatnál dolgozott. Közvetlenül előtte pártbizottsági emberek laktak az épületben, akik közül sokan hirtelen távoztak akkoriban, így ez a lakrész is megüresedett. Azóta százszor is el akartunk menni, mert se szénnel, se olajjal, se most, a gázzal nem lehet kifűteni a helyiségeket. Azt terveztük, hogy a kárpótlási jegyért - amit azért kaptunk, mert kitelepítettek, megjártuk a Horto- bágyot - megvásároljuk az önkormányzattól, aztán túladunk rajta. De a város ügy döntött, nem adja el a lakóknak a házat, így maradtunk, illetve - minthogy két éve megözvegyültem - maradtam benne bérlőként. Lehet, hogy már itt is maradok életem végéig. Végül is sok szép emlék köt ide. „Ki a másvilágra” A Nyizsnyik házaspár két gyermeket nevelt fel e falak között.- Szerettek itt lakni. A széles függőfolyosó kész paradicsom volt a számukra. Itt strandoltak, kádakban locspocsoltak, sőt még sátrat is vertek. Mi felnőttek is gyakran kint ücsörögtünk, a férfiak kártyáztak, az asszonyok pedig kézimunkáztak, trécseltek. Azóta sajnos a legtöbben elköltöztek, ki máshová, ki a másvilágra. A mostani lakók már nem élnek közösségi életet, és hát igen sokfélék is. De azért békésen megférünk egymás mellett. Csak hát ez már egy más világ. Érdeklődöm: mit tud a ház még korábbi múltjáról. A Lichtenstein név nem bukkan elő, de úgy sejti, hogy egy földbirtokosé lehetett.- Az biztos, nem lehetett akárki, már csak a földszinti télikert nyomaiból is erre lehet következtetni - teszi hozzá. A házat 1986-ban újították fel. Nyizsnyik Lászlóné szerint nagy pusztítást végeztek, állítja, a felújítás előtt különb volt a lakás parkettája és a festés is, mint azt követően. A családi palota A Lichtensteinekről elnevezett Hunyadi utcai palotában soká bolyongunk, míg olyan emberre akadunk, aki tud valamit a ház múltjáról. Gerhard Enikő, aki a Miskolci Beruházási Vállalat jogutódjaként itt maradt Privát MIBER Kft. dolgozója, 1994-től. Tőle tudjuk, hogy ma az épületnek egyetlen lakója sincs, csupán különféle cégek bérelnek több-kevesebb helyiséget. Sok üresen áll. Együtt szemléljük a durva belső átalakításokat - a félig befalazott kovácsoltvas korlátot, a befalazott nyílászárókat - mindezt még a jogelőd tehette, az alkalmi beszélgető- társunk szerint eredetileg egyházi vagy városi elöljáróság által épített épületen.- Hm! - mondja jelentőségteljesen. - Innen irányították a város összes építkezését. Még ma is megvan a „forró drót”, azaz a közvetlen telefonösszeköttetés a városházával. Az udvari faházat is ők húzták fel. A faház bérlője Ducsay István antikvárius. O tudja: főispáni palota portáján működik apró üzlete. Az egyik udvari épületen mutatja az egykori szénapadlás - a főispáni parádéslovak eledelének - helyét. (Cikkünk megírásában segítségünkre volt a Megyei Levéltár által rendelkezésünkre bocsátott anyag.) Légiesnek tűnő földi álom Közelebb szeretnék vinni Miskolcot és térségét a fővároshoz (is) Miskolc (ÉM - BK, SZK) - Cumulus néven alapítványt hoztak létre az ország északi régiójának fejlesztésére. A célok megvalósítását alapvetően különféle cégek támogatásából remélik - tájékoztatott Kris- ton Tamás, a még bejegyzésre váró alapítvány kuratóriumi titkára.- Elgondolásunk szerint az északi régió gazdasági pangásának az egyik oka a nehéz megközelíthetőségben rejlik. Ha egy üzletember például Németországból körülbelül egy óra alatt Budapestre repül, könnyen belátható: nem szívesen vállalja a csaknem kétórás vonatozást, hogy eljusson Miskolcra. A jelenlegi útviszonyok mellett pedig a még kellemetlenebb autózást ne is említsük. Ezen szeretnénk változtatni azzal, hogy megteremtjük a térség légiközlekedésbe való bekapcsolásának feltételeit - sorolja Kriston Tamás kuratóriumi titkár. Az alapító a Magyar Repülési Szövetség; az alapítvány kuratóriumának elnöke Szomolányi Ferenc, a Malév Boeing 737-es repülőgépének parancsnoka; tagjai: Kobold Tamás polgármester és Seregély István egri érsek. Ä Cumulus Alapítvány közvetlen célja egy-két üzleti repülő vásárlása. A titkártól kapott információ szerint egy ilyen - jó műszaki állapotban lévő - gép, amely külföldi utakra is alkalmas, 30 milliónál kezdődik. A működtetést biztosító, nemzetközi minősítés megszerzésére alkalmas repülőgárda kinevelését helyi emberekkel képzelik el. A távolabbi cél pedig egy betonos kifutóval rendelkező leszállópálya, amely az év minden napján alkalmas a fogadásra, az időjárástól függetlenül. A rádiónavigációval támogatott leszállást biztosító bevezető adó pedig egyelőre még a felhőkben úszó álom, amelyhez az út kilincseléssel kezdődik.- Sorba felkeressük majd a régió cégeit, s bízunk abban, hogy sikerül beláttatnunk: a befektetés számukra előbb-utóbb megtérül, hiszen a légiközlekedés jelentős Most a repülés még nem üzlet infrastruktúra-bővítést jelent, amely mind a befektetők és üzleti partnerek, mind az idegenforgalom számára vonzóerő.
