Észak-Magyarország, 1997. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
Műhely ÉM-interjú Egészség A képeim célja A napjainkban nagy vitát A szép haj számára: a hangulatteremtés. Végül is kavaró földtörvény-tervezet az egészséges haj: fénylő, arra próbálok rámutatni, Szilágyi Sándor ügyvéd egyenletesen vastag hogy elszaladunk az értékek szerint újra viszonylag sűrű. mellett. Ahogy az évek mellett a nagybirtokok kialakulását Nem korpás, nem zsíros, is. Vegyük észre ezeket. vetíti előre. nem hullik, nem töredezett. II. oldal III. oldal IV. oldal A hét embere Bezecky Gyula, a sörbarát Marsbéli táj Fotó: Bujdos Tibor NagyDezsó Még ma is tart a sörfesztivál a megyeszékhelyen - a folyékony kenyér kedvelőinek legnagyobb örömére. De akik emelgetik a korsót, vajon tudják-e, hogy a sör Egyiptomból származik, akár gyógyszerként is alkalmazható, vagy hogy aperitifként is felszolgálható? Esetleg eszébe jutna-e valakinek, hogy a speciális sör- élesztőket sörélesztő-ban- kokból veszik a gyártók, és egy kémcsőnyi nyersanyag akár 200 márkába is kérőikét? Bezecky Gyula, a Borsodi Sörgyár műszaki igazgatója mindezzel tisztában van: a munkája egyben a kobbija is. Mindent tud a sörről, csak azt nem, hogy mennyit lenne képes meginni belőle, hiszen sörivó versenyre még soha nem nevezett be. Bezecky Gyula azon szerencsések közé tartozik, akik a sör közelében nőttek fel, édesapjának ugyanis saját kocsmája volt Márianosztrán. Mint mondja, tízévesen ivott először sört, de akkoriban még nem ízlett neki. Évekkel később aztán újra megkóstolta, és mivel az édes italokat nem szerette, megragadta a kesernyés, kerek íz, a sárgás szín, a fehér hab — a tökéletes harmónia.- A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Ka- rára jártam, amikor 1960-ban ösztöndíjat hirdetett a söripar- kezdi az igazgató, aki először a jelenlegi cége konkurenciájánál helyezkedett el 1965-ben: a Kőbányai Sörgyárban. - Négy év múlva indult be a borsodi üzem, és azóta itt dolgozom, szinte ugyanabban a beosztásban: hozzám tartozik a sörtermelés és az ezzel összefüggő tevékenységek. A szakembereink minden nap kóstolják a sört, és mondhatni én is iszom minden nap - mivel minősíteni kell... A jó sör - vallja a szakember- az, amelyik ízlik a fogyasztónak. Általában keserű, és jól oltja a szomjat. Am íze miatt újabb szomjúságot kelt. A komló egyik hatás az is, hogy nem telik el tőle az ember, sőt enyhe vizelethajtó. A sört nyugodtan lehet inni, szinte anélkül, hogy olyan mellékhatások is fellépnének, mint egy erősebb szeszesitalnál. Mivel komlóból készül, az ember könnyebben elálmosodik, így a sörözők nem válnak agresszívvé. A komlót egyébként az enyhe altatóknál is használják.- A sör egyik legfontosabb alapanyaga a sörélesztő, amit külföldön szinte az összes bioterméknél felhasználnak, Svájcban például a levesporok gyártásakor is - folytatja az igazgató. - A sörélesztőben az összes B-vitamin megtalálható a B-12 kivételével, így a sörben is. Emellett a sörnek magas a káliumtartalma, ez pedig a vérnyomásra van jó hatással. Az említett sörélesztőt speciális sörélesztő-bankokban árulják. Egy jobb minőségű sörélesztő kémcsövenként 200 márkába is kerülhet. A cégnél jelenleg öt féle élesztőt használnak. Európában körülbelül 1030- tól gyártanak a maihoz hasonló, komlóból készült sört, de maga a technológia egyiptomi eredetű. A mai sör alapanyaga a komló és a maláta (csíráztatott és szárított árpa), amelyet megőrölnek és vízzel kevernek. Ezt az anyagot különböző hőmérsékleten tartják, a keletkező enzimek lebontják a keményítőt és a fehéijét, majd az őrleményt leszűrik, forralják, lehűtik, és sörélesztóvel keverik. Ez utóbbi fajtája, és a hozzáadott anyagok mennyisége adja a sörfajták jellemző ízét. A színt a maláta, a keserűségét a komló adja, a finomsága az erjesztés! és a gyártási technológiától függ. A szakember leggyakrabban Borsodi sört iszik. Alkalmakhoz köti, mikor milyen sört fogyaszt. Á Holsten akár aperitifként is felszolgálható, a különleges sörök kedvelőinek azonban az új amerikai licenc alapján készült Rolling Rockot ajánlja, ebéd utáni desszertnek Borsodi Barnát javasolja, de akik vezetnek, azoknak is nagyon jó az alkoholmentes Póló. Míg az ünnepi alkalmakhoz - véleménye szerint - a legjobb a Stella Artois, meccsnézéshez pedig a dobozos sörök dukálnak. Egy azonban közös bennük: hidegen a legjobbak. Körülbelül 9-10 fokon célszerű inni, bár a belgák hidegebben szeretik. A szakember azt is hangsúlyozza, hogy a kulturált sörivásban fontos szerepe van a poharaknak és az alátéteknek is. Mostanában már minden sörfajtához poharat is gyártanak, illik ezekben felszolgálni az italt. A különböző talpaspoharakra gallért, más pohár alá pedig alátéteket tesznek (természetesen a sör márkájához rendelik ezeket is), a funkciójuk ugyanaz: a kicsapódó pára, víz összegyűjtése. (A csapolásnál ugyanis vízbe mártják a poharat, és leszedik a felesleges habot.)- A Borsodi sör megbízható, jó ital, a belga sörökkel egyszintű minősítést kap - mondja a szakember, így bárki nyugodt szívvel indulhat a sörfesztiválra: ő már csak tudja. Lányregény Bujdos Attila Szép és szomorú, mint egy lányregény. És ugyanolyan hamis. Mert hát ha valaki nem brit alattvaló, érzelmileg sem sok köze kellene legyen a szép hercegnő halálához. Illetve ez így nem teljesen pontos: bárkinek az elvesztése képes bizonyos emóciók kiváltására. Az első, amire az ember feleszmél, hogy ezt is túlélte. Sunyi kis érzés, lehet, hogy igazabbak mentek el, mint akik maradtak; élhettek volna még a saját boldogulásukra és másokéra is. Ha ismert ember távozik, a különbség még szembetűnőbb közte és a maradók között. Megsiratják persze, s nem csupán az együttérzés könnyeivel öntözik a sírhantot, de a bánatéval is: képesek vagyunk felmérni a veszteségeinket. De miért válik személyes gyásszá a hercegnő halála, távol Albiontól? /viert az mégiscsak túlzás, hogy a megrendítő hír bejelentése után két héttel még mindig a címlapokra kívánkozik ez a sztori. Meglepő az a mohóság, amellyel az emberiség mindent tudni akar a részletekről. Tényleg ivott-e a sofőr, és milyen nyugtatót szedett, villant- e bármi abban a párizsi alagútban, s ha igen, ki villogtatott: a rendőrök, vagy a lesifotósok vakuja kápráztatta el a beszedált pilótát. Mennyivel ment a falnak az autó. Valóban azt mondta a hercegnő, hogy „leave me alone", s ha igen, miért nem hagyták békén. És így tovább, és így tovább. Látható, hogy mennyire álszent volt bárki, aki kárhoztatta a paparazzikat: a világ és benne a sajtó bukik ezekre a hírekre. Még az olyanokra is, mint a szerencsétlen szardíniái turista esete: a Szent Jakab székesegyház elől csent el egy teddymackót. A fehér állatkát egy kislány helyezte el ott a virágok között a „Diana, szeretünk téged” felirattal - a halász a barátnőjének vitte volna haza, emlékbe. „Különösen becstelen és bántó lopásnak" minősítette tettét egy brit bíróság. Holott semmi más nem történt, mint hogy az illető megpróbálta kivenni a maga részét ebből a meséből. Miben különbözik, ha veszünk egy újságot a gyászoló tömeget megörökítő fotóval, vagy ha elvesszük a teddymackót. Mások életének, halálának, gyászának birtokba vétele képezi a tett tárgyát. Mindkettőért fizetni kell, de csak az egyik számít büntetésnek. Kíváncsi lennék: érzett-e lelkiismeretfurdalást az amúgy minden bizonnyal erkölcsös angol bíróság, nem találtatott-e bántónak, amikor a milliárdnyi tévénézővel együtt meredt a képernyőre és várta az újabb és újabb híradásokat, bizonyítván, mi magunk vagyunk az igény, hogy hírességekre lessenek a fotósok, kukkoljanak nekünk, helyettünk. Mást ne mondjak: a nem éppen royalista magyar közszolgálati televízióból is több híradó-különkiadásra futotta, s azért ez már jelez valamit. Nem szeretném persze, ha úgy tűnne, mintha lenne egyfelől a csúf emberiség, másfelől a fenti történetre fittyet hányok kis - pontosabban körül nem határolt - közössége, benne természetesen én. Én is néztem a tévét, jelentkezzen, aki nem ezt tette, le nem vettük a szemünket az évszázad temetésről, az anyakirálynőről, Tonny Blairről, a megrendült Pavarottiról, Elton Johnról - gyertya a szélben, ugye -, mást ne mondjak. De hát mi történt itt valójában? Történt-e olyasmi, amiről nem tudtunk? Azzal mindenki tisztában lehetett, hogy az életbe bele kell halni. Ez most egy hercegnővel történt, mint egy keserédes lányregényben, ahol a szerelmesek nem lehetnek az egymáséi. Megmondom, miről szól szerintem ez az egész - ha kíváncsi rá valaki. Az önismeret hiányáról. Totális hiányáról. Ez a románc nem volt annyira a szemünk előtt, mint a szomszéd lépcsőházból való anyóka haláltánca, a piacon elevenen enyésző férfi a rajta legelésző zöld legyekkel, a megannyi guberáló a nyikorgó kocsikákkal, a nyoldszáz forintos villanyszámla miatt a mindenséget elátkozó asszony dühödt arca. Mindezt látjuk, naponta, nem rendülünk meg, vagy ha mégis, igyekszünk megkeményíteni a szívünket. Az élet már csak ilyen. Nem lányregény. A rideg valóság a semmibe száműzte a meséket. És akkor ez a tragédia. Meg kell a szívnek szakadni. Mert hát jók vagyunk mi valójában, törődnénk a magunk baja mellett a máséval is, ha tehetnénk, ha nem csapnának át a fejünk felett a hullámok. Talán. Ha nem is vesszük észre, tele a lelkünk hétköznapi mesékkel, de már nem merünk hinni benne, hogy a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó a jutalmát.
