Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-10 / 159. szám

4 ÉSZAK^Magyarorszag Megyei Körkép 1997. Julius 10., Csütörtök Megszűnne a vasúton a zsákutca Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Régi álom va­lósul meg, ha a főutcáról nyíló Bacsó Bé­la út folytatásaként elkészül a vasútállo­másra vezető út. Jelenleg a mezőkövesdi vasútállomás egy zsák­utcában található. A város keleti részében élőknek kerülőre volt és van szükségük ahhoz, hogy hazajussanak. A helybéliek már régóta szerették volna, ha arra a részre is nyílik egy utca. A város 1978-as rendezési terve is a meg­valósítandó elképzelések között jelöli ezt a sza­kaszt - tudtuk meg Sáth Pétertől, a város fő­építészétől. Az ötlet azért nem valósulhatott meg eddig, mert a terület - a volt dohánybe­váltó -, ahol az út haladt volna, nem a város tulajdonát képezte. Most is a megyei és főváro­si közgyűlés tulajdonában van. Sikerült mind a két intézménnyel megállapodásra jutni, hogy az út területét adják át a kövesdi önkormány­zatnak. Mintegy kétszáz méter hosszú, és ti­zennyolc méter széles szakaszról van szó, amit a város négyzetméterenként 10 forintért vesz át. Az út nem érintene épületeket, és majd­hogynem nyílegyenesen futna ki az állomásra, természetesen járdával együtt. A földhivatalban kérték a telekkönyvezési, s szeretnének pályázatot benyújtani az összekötő útra, ugyanis a beruházás feltehe­tően több mint tízmillió forintba kerülhet. Árkok a hegyről lefolyó víz ellen Szalonna (ÉM - SZA) — Belvízelvezetésre, il­letve a tó partjának ivóvízellátásra nyújt be pályázatot Szalonna önkormányzata a me­gyei területfejlesztési tanácshoz. Mint azt Hankó Gyula polgármester elmondta: esős időszakban a hegyről lefolyó víz a település alsóbb részeit elönti, ezért van szükség a már említett részeken a vízelvezetés megoldására. A Kossuth úton eddig 63 méter hosszan tet­ték rendbe a vízelvezető árkokat. _Ém-portré Miskolc (ÉM - SZA) - Háztartási-, vegyi- és iparcikk eladói végzettséget szerzett hajdanán a most 52 éves Vemyik László, aki jelenleg a miskolci Piac- és Vásár- csarnok Felügyelőségen dolgozik mint csarnokellenőr. Mivel édesapja meghalt, így édesanyja és testvére miatt kénytelen volt dolgozni, miköz­ben estin végezte az iskolát. Amikor felszaba­dult, a Borsodi Iparcikk Áruházba került, ahol tranzitraktárosként tevékenykedett. De zöldség-gyümölcs kereskedőként is kereste már a kenyerét. Aztán ót is elérte a munka- nélküliség. Nagy nehézségek árán sikerült elhelyez­kednie a Piac- és Vásárcsarnok felügyelősé­gén, ahol immáron ötödik éve csamokellenőr. Szereti a munkáját, de főleg azt a nyüzs­gést, ami nap, mint nap fogadja és körülveszi. Talán ennek köszönhető, hogy a ráháruló fel­adatokat nem érzi tehernek. Mint mondja: ó nyitja, zárja a piacot (ennek bizonyítására több kulcscsomót is kiemel zsebéből), biztosít­ja az árusok helyét, intézi a talált tárgyak sorsát és szükség szerint reklámokat olvas fel a hangosbemondóba. Ha kell, kivizsgálja a vásárlók panaszait. A piacon mindenki ismeri „Laci bácsit”. Ha netalán gond adódik, ő az első, akit megkeres­nek, amit egyáltalán nem vesz zokon. Szeret mindenről tudni, hiszen csak így tudja kéz­ben tartani a piaci életet. Végül megjegyzi: Ongán kertes házban la­kik, így nem fáj a feje azért, hogy honnan ve­gye a krumplit, vagy a babot a mindennapi főzőcskéhez. Milliókat kaptak, Ikarusra Ősszel új iskolabuszokkal utazhatnak harminchárom településen Budapest (ÉM - SZK) - Me­gyénk harminchárom önkor­mányzatának iskolabusz-vásár­lásra benyújtott pályázatát bí­rálta el kedvezően a Népjóléti Minisztérium: összesen 304 mil­lió 100 ezer forint támogatós­ban részesültek a tavalyi költ­ségvetésből. Az országban összesen 145 önkor­mányzat kapott iskolabusz-vásár­láshoz támogatást, ebből 33 Borsod- Abaúj-Zemplén megyei. Egyedül Múcsony pályázatát utasították el. A Belügyminisztérium sajtóosztá­lyán azt is megtudtuk: a BM Köz­ponti Beszerzési Irodája által isko­labusz-beszerzésre kiírt pályázatát az Ikarus nyerte, vagyis a közbe­szerzési törvény előírása alá eső (tízmillió forintot meghaladó érté­kű) buszok csak e cégtől vásárolha­tók. Azt is elmondták: a kapott pénzt kizárólag új járművek vásár­lására fordíthatják a nyertes pályá­zók. A vásárláshoz a pénz rendelke­zésre áll, tehát már szeptembertől új iskolabuszokkal szállíthatják az önkormányzatok nebulóikat. A harminchárom szerencsés önkormányzat (és az elnyert tá­mogatás, millió forintban): Abaúj- vár (12,5); Baktakék (19,2); Balajt (8); B.-A.-Z. Megyei Önkormány­zat (8); Csobád (12,5); Encs (12,5); Fancsal (5); Fony (8); Györgytarló (8); Girincs (5); Háromhuta (5); Hernádkak (5); Hernádvécse (19.5) ; Homrogd (12,5); Karcsa (12.5) ; Kelemér (8); Kács (5); Ke­nézlő (12,5); Komlóska (8); Láca- cséke (12,5); Olaszliszka (5); Osz- lár (5); Pálháza (19,2); Rásony- sápberencs (8); Sajómercse (5); Sajópüspöki (5); Sály (12,5); Sza­káid (8); Tiszakarád (5); Tokaj (19,2); Tömör (8); Vajdácska (5). Megfiatalítják a lánykollégiumot Október végéig lesz állványerdő mögött az újhelyi épület Megfiatalítják október végére a sátoraljaújhelyi, Kossuth utcai le­ánykollégium homlokzatát. Az épület jelenleg állványok mögött húzódik meg. A munkálatokra a megbízást pályázat útján nyerte el az Ujhely Kft. Fedőmé Fráter Zsófia jegyző kér­désünkre elmondta, hogy a 12 millió forintos beruházás felét a város vezetése az önkormányzati többletbevétel átcsoportosításából finanszírozza, a további hatmillió forintot pedig céltámogatásból áll­ják. A jegyző rámutatott, hogy ideje volt már rendbe hozni az egykor impozáns épületet a város Sárospatak felőli kapujában, mert eddig a határ menti városba érke­zőket ez a nagyon leromlott álla­potú építmény elszomorító látvá­nya fogadta. Pedig nem mindegy: milyen benyomásokkal érkezik a látogató a zempléni településre. Fotó: Puskár Tibor A cica-antennától a csillagpontosításig Két és fél év alatt „hálózza be" Kazincbarcikát az új rendszer Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Csillagpontos kábeltelevíziós hálózatot épít ki a Barcika TV Kft. 2000-ig az egész városban. Az idén 1300, jövőre és azután pedig további 7000 lakásban nyílik lehetőség az igényeknek és a pénztárcáknak megfelelő különböző műsorcsomagokra való előfizetésre. — A korábbi évtizedekben egyszerű cica-antennával (a hagyományos kétpólusú szohaantenna közkeletű neve - a szerk.), vagy tetőantenná­val is nézhető volt a földi sugárzá­sú két magyar adás, errefelé eset­leg a csehszlovák műsor - utal a múltra a helyzet taglalásakor a kábelüzemeltető vállalkozás ügy­vezető igazgatója, Szilágyi Sándor.- Mára megváltoztak a frekvenci­ák, nincs tokaji 04 adó, a TV2 pe­dig a technika fejlődésével hama­rosan műholdra kerül. Az egyéni műholdvevő-antenna drága, s a parabola-tükrök sem nyújtanak épületesebb látványt, mint a haj­dani antenna-erdő, ráadásul a műholdak üzemeltetői közül egyre többen áttérnek a digitális, kódolt jeltovábbításra. A fogadó berende­zés ára egy ilyen műsorcsatorná­nál 200-300 ezer forint, a pro­fesszionális készüléké megközelíti a 2 millió forintot (Kazincbarcikán e berendezés jóvoltából látható a TV3 műsora). Előbb-utóbb vala­mennyi műholdas adás digitális és kódolt lesz, s ebből élvezhető ké­pet előállítani még hosszú ideig csak a hálózatüzemeltetők képe­sek. Ebbe nem árt belenyugodni, hiszen a televízióhoz szinte min­denki ragaszkodik. Az igények persze sokfélék. Vannak, akik a mai 22 tv-csatorná­nál kevesebbel is beérnék Barci- kán, mások azonnal keresik a mű­sorújságban megjelenő legújabb adásokat. A választás lehetősége rejlik a csillagpontos házhálózat­ban. Tervei szerint az I. műsorcso­magban továbbítja a kft. az összes országos és helyi közszolgálati tv-, illetve rádióműsort. Ez alapszolgál­tatás - ha ma indulna, a csatorna- üzemeltetési díj a törvény szerint 9 televízió- és 4 rádióműsor után áfá­val együtt 180 forint lenne. A II. és a III. csomag ára és tartalma egye­lőre bizonytalan, itt ugyanis belép a kereskedelmi adók jogdíja, s nem tudható, hogy a műsorokért egy­két év múlva mennyi pénzt kérnek a csatornatulajdonosok.- Arra törekszünk, hogy a leg­nézettebb külföldi csatornákon kí­vül elsősorban magyar programok közül választhassanak a nézők. A legdrágább, III. csomag havi előfi­zetési díja is ezer forint alatt ma­rad szándékunk szerint (ebben 23 tv-, és 8 rádióműsor vételét bizto­sítjuk). A nyári hónapokban szerelik Barcikán a csillagpontos rendszert. Az idén 1300, jövőre 3500 lakásba jutnak el, 1999. december 31-ig pe­dig a fennmaradó otthonokban is ott lesz a lehetőség a választásra. Tény-kép: Fu - ha Elsőbbséget kell adniuk az autó­soknak a miskolci Testvérváro­sok útja végén található kerék- párút-kereszteződésben. Több­nyire adnák is, ha látnák, hogy kerekezik valaki Tapolca felől - az embermagasságúra nőtt fű miatt ennek megállapítása nem egyszerű feladat. Ne legyen iga­zunk: baleset lesz a vége. A ke­rékpáros biztonságát veszélyez­tető autóst nyilván jól megbünte­tik majd. A büntetés kiszabása­kor esetleg enyhítő körülmény­ként mérlegelik, hogy a fű korlá­tozta a sofőrt a látásban és nem feltétlenül az ő dolga lett volna a gyom sarabolása. Talán a szo­morú eset okán észbe kap majd az az illetékes, akinek a kaszál- tatást meg kellett volna rendel­nie. Talán ezzel megelőzi a to­vábbi baleseteket. Csak azt az egyet nem, ami miatt végül in­tézkednek majd. Biztos, hogy meg kell ezt várni? Fotó: V.Cs. Eladó a fagyigép Putnok (ÉM) - A Péczeli József ÁMK Általános Iskola vagyonában lévő fagylaltgép régi típusú, mérete miatt nehezen mozdítható, nagy helyigényű és felújításra szorul, emiatt az iskolának nem gazdasá­gos a használata. így az önkor­mányzat hozzájárult, hogy a 83 ezer forint értékű gépet 20 ezer fo­rintért értékesítse a Péczeli és a be­folyt összegből konyhai eszközöket vásároljon. Felújítás, fejlesztés Tokaj (ÉM - PT) - Megkezdődött a tokaji egészségügyi gyermekotthon­ban az a pedagógiai munka, melyet az ombudsman a tavaly végzett vizsgálata során hiányolt. A fogéko­nyabb gyermekek foglalkoztatásá­val, nevelésével járó fel­adatokat már kilenc - főiskolai vég­zettségű - szakképzett gyermek- gondozó látja el. így a gyermekott­honban a gondozottak életkörülmé­nyeinek javulása után a szakmai munka is fejlődésnek indul. Iszaptalanítanak Szalonna (ÉM - SZA) - Iszaptala- ru'tják a közhasznú munkások a te­lepülést mintegy két kilométer hosszan átszelő patak medrét. A foglalkoztatásra pályázaton nyert pénzt Szalonna önkormányzata: fél éven keresztül 9 embernek tudnak így munkát adni. Járda, harangláb Berzék (ÉM - SZA) - Járdaépítés­re, valamint felszíni vízelvezetésre nyújt be pályázatot a megyei terü­letfejlesztési tanácshoz Berzék ön- kormányzata. Mintegy 2,8 millió forintot szeretnének elnyerni. Ha igényüket kedvezően bírálják el, si­kerül megóvniuk a település Kos­suth utcáján lévő műemlék refor­mátus harangláb állagát. Mivel Berzék főútján körülbelül 400-500 méteres szakaszon nincs járda, így szeptemberben az önkor­mányzat a biztonságos gyalogos forgalom alapvető feltételét itt is megteremti majd. Kiránduló sorstársak Miskolc (ÉM) - Kirándulást szer­vez sorstársai részére a Mozgáskor­látozottak Sárospataki Egyesülete. Hajdúszoboszlóra utazhatnak ve­lük az érdeklődők július 19-én és 26-án. A jelentkezőket az egyesület irodájában - a sárospataki város­háza udvarán -, vagy a (47) 312- 605-ös telefonszámon várják. Parkoló a temetőnél Sajólád (ÉM - SZA) - Aszfaltoz­zák a járdát Sajóládon a Dózsa György út temető előtti szakaszá­nál, mintegy 500 méter hosszan, valamint parkolót alakítanak ki a temető mellett, ahol körülbelül 20 személygépkocsi várakozhat majd. A helyi önkormányzat 5 millió fo­rintot különített el költségvetéséből a munkálatokra. Szárnyrekonstrukció Erdőbénye (ÉM - SZA) - A Köz- művelődési és Közoktatási Minisz­térium által meghirdetett pályáza­ton nyert összegből kívánja Érdő- bénye önkormányzata felújítani a Szent István Általános Iskola régi épületszárnyát. Nemcsak a teljes rekonstrukcióra kerítenek sort, de az óvoda düledező kerítéslábazata helyett is újat építenek. Teljesen közművesek Uppony (ÉM - SZA) - Befejezés előtt áll Upponyban a szennyvízel­vezető rendszer kiépítése. Amikor ez augusztus végére elkészül, telje­sen közművesítetté válik a telepü­lés. Ezt követően az önkormányzat megkezdi a járdák, utak, kapubejá­rók helyreállítását, amire a több­szöri földmunkák miatt idáig még nem kerülhetett sor. A helyi önkor­mányzat részben pályázat útján, részben saját forrásból kívánja az ehhez szükséges fedezetet előte­remteni. A csarnokellenőr

Next

/
Oldalképek
Tartalom