Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-19 / 167. szám
Műhely Egy szakemberrel vitatkozni felelőtlenség, de egyel biztosan tudok. Nemigen voltak nemzedékek, melyek annyira vágytak volna az önállóságot, mint a mostaniak. II. oldal ÉM-interjú________________ Kányádi Sándor: „Én már lenyeltem, hogy huszonöt évvel ezelőtt azt mondták nekem: te tényleg nem vagy oláh, milyen jót beszélsz magyaruU” III. oldal Egészségi _______ A jó cipőnek fognia kell a sarkat, ami a sarokrész kimélyítésével is elérhető ellenkező esetben a testsiíly kétharmada a lapos talpon csak egy ponton érintkezne... VII. oldal Fülelek, fülelünk Egy kis nyugalom... Fotó: Bocsi Krisztián A hét embere Tóth „Lujó” István, a rangidős diósgyőri, játékos” Brackó István Sikerdíjként egy fületlen gomb ellenében áfa-mentes fülesbaglyot ajánlok föl annak, aki megmondja: mi az összefüggés egy kutyát sétáltató mai miskolci nő; egy múlt századi saját korában meg nem értett festő; Evander Holyfield; valamint egy harminc évvel ezelőtt elrabolt milliomos csemete között. Mielőtt megadnám a választ, könnyítő utalásokat teszek a felelet kihüvelyezésére - mégpedig a fenti sorrendnek megfelelően: rottweiler, borotva, Tyson, Déry Tibor... Aki hegyezi a fülét, az már kapizsgálhatja, honnan akarok elindulni, s mi a közös nevező a negyvennégy éves miskolci hölgy, Vincent Van Cogh, a nehézsúlyú profi világbajnok, s a magas kort megélt író kisregényének hőse, a félfülű között... PLiff neki! Lelőttem a poént. Illetve leharaptam. Honfitársunk fülét egy barátságtalan véreb szakította le július 3-án. A rendőrök zseblámpával keresték a cim- pát. A napraforgók posztimpresszionista piktora egy gyönge pillanatában egy híján száztíz esztendővel ezelőtt önkezével nyisszantotta le kagylóját. A börtönviselt bunyós a világbajnoki döntőn nemcsak az öklét használta, hanem a fögát is. Harapott, zsákmányát kiköpte, s a maradékot nem lehetett visszavarmi. Ha ez a lökött ökölvívó - csak - veszít, akkor 15 milliót kasszíroz. De így a büntetése 3 millió dollár, s lehet, hogy örökre eltiltják. A milliomos gyerek fülének szakszerű eltávolítása arra szolgált, hogy apuka nagyobb nyomaték kedvéért fizessen váltságdíjat, s ne nyomoztasson a merénylők után. Ha nem lenne véresen komoly mind a négy történet, akkor még viccelődhetnék is, de ez illetlennek és kegyeletsértőnek tűnne. Ám induljunk ki abból, hogy az ember szárny nélkül is tud repülni, a Föld túlsó felén lévő ismerősével képes kommunikálni anélkül, hogy egy lépést is tenne, alkalmas arra, hogy klónozzák, azaz pontos hasonmást készítsenek róla, amint az megesett Dollival, a valaha is volt birkák leghíreseb- bikével. A Marson aprócska robot kutat az élet nyomai után, az ufósok egyre nagyobb hangerővel állítják, hogy már itt vannak, és figyelnek bennünket az elálló fülű apró kis zöld emberkék. Csodálatos a világ, akár így, akár úgy, a következő évezred kapuján kopogtató földlakó szemét és fülét a jövő kulcslyukára tapasztja. Mi lesz? Mi várható? Vajon beigazolódnak a vajákosok, a táltosok korszak- váltó pesszimista jóslatai?! Vajon a híres Nostrada- musnak lesz-e igaza, aki 2000 környékére egyszerre és együtt ígér járványt, természeti csapást, háborút, békétlenséget?! Az újságolvasó, a televíziónéző csak kapkodja a fejét; hiszen Magyarországon tűzelhalás pusztítja a gyümölcsösöket, északi szomszédainknál az árvíz okoz rettenetes károkat, Koreában csak lőszerre telik, ennivalóra nem, vallási és etnikai gyűlölködés dúl az arabok és a zsidók, a görög és török ciprióták, az írek és az angolok, a baszkok és a spanyolok között. Az ember alig hisz a saját fülének, mennyi rettenetét produkál még a civilizáltnak mondott XX. századi Nem volt elég két nagy háború, tucatnyi forradalom, ellen- forradalom, puccs, diktatúra, atomrobbanás, jugoszláviai válság, csecsen vérengzési! Csütörtöki a hír: Tyson 12 szőrös malacfület kapott postán. A morbid ötlet aligha vigasztalja a királyi koronát azóta is viselő öklöző áldozatot. Füle ugyan kisebb lett, de folyószámlájának összege nőtt, s a már idézett Déry Tibor után szabadon, fél füllel is meg lehet hallani azt a morajlást, ami baljós kimenetelű végkifejletet ígér abban a korban, amelyben az ember nemcsak a fülét, hanem a hitét, sok régi értékét, s az emberségét is elveszítheti. Berecz Csaba A Diósgyőri stadionban ezen a hétvégén négy év után ismét NB I-es labdarúgó-mérkőzést rendeznek. Jelentős állomás ez az együttes életében. Különösen azoknak, akik régen itt dolgoznak. A labdarúgócsapat legöregebb „bútordarabja” Lujó, a gyúró. Bizonyára jó néhány piros-fehér drukker - és lehet, hogy még egy-két játékos is - zavarba jönne, ha az örök kispados, karikás járású gyúrót polgári nevén kellene megneveznie. „A gyúró”-t Tóth Istvánnak hívják, aki egy esztendő híján három évtizede szaladgál be a pályára egy-egy sérülés után, és ugyanennyi ideje készíti elő a mindenkori diósgyőri labdarúgók izomzatút az igénybevételekre. Az 52. évében járó, a Diósgyőrt 29 éve szolgáló férfi - természetesen - nem született egyből gyúrónak, hivatását a véletlennek köszönheti.- A férfifodrász szakmát a miskolci 101-es szakmunkásképzőben tanultam ki, és ezt követően három éven át a villanyrendőri fodrászüzletben dolgoztam. Innen családi okok miatt szülőfalumba, Tiszalúcra mentem vissza, ahol egy sarokházban lévő fodrászüzletben fogtam ismét ollót és beretvát, tulajdonképpen ez a sarokház változtatta meg az életem. Történt, hogy egy alkalommal a derékszögű útkanyarulatban lévő házba belerohant a DVTK busza, amely Tiszadobra, a kajak-kenu edzőtáborba tartott. Ekkor találkoztam ismét Fü- geczky Róberttel, a DVTK akkori elnökével, aki korábban a 101-esben tanárom volt. Már ekkoriban is rendszeres látogatója voltam a futballmeccseknek, az MVSC és a DVTK hazai összecsapásain tiszalúci- ként is minden alkalommal ott voltam. így aztán örömmel mondtam igent az elnök invitálására, amely a labdarúgócsapat gyúrói munkájának kisegítésére vonatkozott. 1968-tól két éven át, a mecs- cses hétvégeken Tiszalúc és diósgyőri stadion között ingázott, s közben igyekezett elsajátítani az „új szakma” fortélyait.- Akkoriban Gomercsics Józsi bácsi, becenevén Csocsó bá’ volt a csapat gyúrója. Azonban a keze már nem nagyon bírta a masszőri munkával járó igény- bevételt, ennek elsősorban az volt az oka, hogy hétközben a gyárban is azzal kereste kenyerét. Ezért volt szükség a „fiatalításra”, emiatt kerültem a DVTK-hoz kisegítőnek. Amikor aztán Csocsó bá’-t nyugdíjazták, 1971-ben én lettem a csapat gyúrója. Ekkor már egy éve Miskolcon laktam, és a gyárban dolgoztam. Tóth István 24 évesen elvégezte a budapesti Sportkórházban a sport- és gyógymasszór tanfolyamot, és immár hivatalosan is gyúrónak vallhatta magát. zespalackkal és egy fagyasztóval „feltámasztani” a megsérült játékosokat.- A mi munkánk a színfalak mögött, a gyúrói szobában zajlik. Az, hogy a mérkőzéseken is be kell ugranunk, csak egy szükséges plusz. Korábban gond nélkül mehettünk be a pályára, ma azonban komoly harcot kell vívnunk a játékvezetőkkel, akiknek az engedélye nélkül nem léphetünk át a pályát szegélyező mészcsíkon. Pedig ma is előfordulhat olyan eset, ami egykor Kiss Pistával esett meg. Történt, hogy egy novemberi bajnoki mérkőzésen, a jeges pályán a felugró játékos sarka az érkezéskor megcsúszott, és hanyatt esett. Balszerencséjére a tarkója ért először talajt, és rögtön elájult úgy, hogy közben a nyelvét is lenyelte. Ha akkor mi nem rohanhatunk be a pályára, csak azután, hogy a játékvezető megnézi a játékost, komoly baj lehetett volna. így azonban kihúztuk a nyelvét és mesterséges légzéssel visszahoztuk az életbe. Lujó szemefénye a kisuno- ka, aki a nagypapához hasonlóan ízig-vérig diósgyőri.- Ramona 7 és fél éves, de annak ellenére, hogy kislány, a foci - és ezen belül a DFC - mindennél jobban érdekli. Ha csak teheti, mindig a stadionban van, és természetesen a hazai mérkőzéseknek állandó résztvevője. így aztán biztos lehetek abban, hogy a családban lesz, akiben tovább él a Diósgyőrért bennem lángoló szerelem.- Nagyon jó csapat volt itt akkor. Preiner Kálmán edzósé- ge alatt olyan játékosok kergették itt a labdát, mint Hajas Imre vagy éppen Horváth Bandi. A fiúk hamar befogadtak, és az idő haladtával gyűltek az emlékek. A Preinert váltó Szabó Gézával a remek eredményeknek köszönhetően beutaztuk a világot, és ekkor még én is olimpiai válogatott lettem. A Lakat Karcsi bácsi irányította ötkarikás csapat háromnegyed részt DVTK-s játékosokból állt, és még a masszőr is piros-fehér volt. A legnagyobb élményeim közé tartozik, hogy Olaszországban a Latina ifjúsági csapatánál, majd később a Kaiserslautern felnőtt együttesénél tölthettem el egy-egy hónapot gyúróként. Sok embernek csak annyi ugrik be a masszőrökről, hogy ezek az ipsék szokták egy vi
