Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-12 / 161. szám
Július 12., Szombat ÉM-interjú ÉM-hétvége III □ „Emberszemű” szuperszámítógép Dobos Klára Analogikai számítógépek és bionikus szem címmel tartott előadást nemrégiben Miskolcon Roska Tamás kutatóprofesszor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A cím ugyan elég „ijesztő”, rossz álmokat sugallhat: a gépek majd nagy szemükkel figyelik az embert. De a beszélgetés során kiderült: a szuperszámítógép nagyon is „kedves”, sokat segíthet az emberiségnek... □ Ön villamosmérnökként olyan területtel kezdett foglalkozni, amely a biológiához is közel van. Gondolom, az eredményes munka érdekében bele kellett ásnia magát az agykutatás rejtelmeibe... • Igen, villamosmérnök vagyok, elektronikával, számítástechnikával foglalkozom. De a szuperszámítógép olyan architektúrát, olyan felépítést követ, amely nagyon közel van az élő rendszerek, konkrétan a látás mechanizmusához. A ’80-as évek végén Hámori József professzor úrral, kiváló agykutatóval, a látás szakértőjével kezdtem együtt dolgozni; a kaliforniai Berkeley egyetemen pedig, ahol Leon 0. Chua professzor úrral dolgozom, szintén találtunk egy biológus társat, Frank Werblint, aki a retina híres szakértője. Kooperációban tevékenykedünk, így jönnek össze a neurobiológiai és a számítástechnikai ismeretek. Természetesen tanulunk is egymástól. Én magam is az elmúlt tíz évben igyekeztem megtanulni egy másodéves biológus hallgató szintjéig a neuronműködés, az idegtudományok alapismereteit, hogy egyáltalán beszélgetőpartnere lehessek azoknak, akik ehhez értenek. □ Hámori professzor is ért már valamennyire a számítógépekhez? • Fontos dolog, hogy ebben az együttműködésben én nem egy rossz biológus szeretnék lenni, ő pedig nem egy rossz elektronikus. Azokat a pontokat próbáljuk megtalálni, ahol tudunk nyújtani valamit egymásnak. De a mostani doktoranduszok között Beszélgetés Roska Tamás „agykutató" villamosmérnökkel már nagyon sok biológus tanul több matematikát, fizikát. Budapesten, a doktori iskolában, amelyet nemrég szerveztem, és ahol Hámori professzorral közösen dolgozunk, az orvos, neurobiológus és a mérnök, fizikus alapképzettségű doktoranduszok együtt kutatnak. Ez újdonság szerte a világon, computational neuroscience-nek nevezik, ami olyasmit jelent, hogy számítógépszerű idegtudomány. Ezen a területen a két alapképzettséggel kell rendelkezniük a fiataloknak. □ Vagyis új tudományág születik? • Nem mondanám, hogy ez új tudományág. Inkább azt hangsúlyoznám, hogy egyrészt nő az idegtudományokban a matematikai fizika szerepe, másrészt pedig az elektronikában, számítástechnikában nő azoknak az eszközöknek, mikroprocesszoroknak a szerepe, amelyek a természetben is meglévő mozgásokat próbálják lemásolni. U Az új típusú gépek a jövő gépei? Háttérbe szorítják majd a „szokványosokat”? • Nem hiszem, hogy például abban a kérdésben versenyre kelhetnek a digitális gépekkel, hogy nagy, verbális adatbázisokból kikeressék mondjuk az adott betűvel kezdődő szavakat. Azonban mikor a feladat egy arcnak a felismerése, ott már inkább szerephez juthatnak. Egy galamb a másodperc törtrésze alatt megismeri saját páiját az ezer ott repkedő galamb közül. □ Mi a végcél? Lesz majd például mesterséges szem? • Attól még nagyon messze vagyunk, hogy egy embernél kiesett retina-funkciót „mesterséges retina” beépítésével pótoljuk. Első lépésben van néhány olyan chipünk, amely bizonyítja, hogy' az elv jó. Van néhány olyan alkalmazás, ahol megmutatjuk, hogy szükség van ezeknek a chipeknek a különleges gyorsaságára. Fontos szerephez juthatnak például a mellrák korai felismerésében. Ugyanis a röntgenképeken vannak olyan alig felismerhető geometriai jelek, amelyeket ha időben észrevesznek, még megelőzhető a műtét. Egy radiológus rengeteg képet néz. És az emberi szemnek korlátái vannak. Néha öt-tíz percig is kellene nézni egy felvételt, hogy minden apróságot észrevegyen az emberi szem. A gép viszont gép, nem fárad el! És ha felfedez valamit, utána az orvos már „más szemmel” nézheti újra... Lehet alkalmazni az ultrahangos szíwizsgálatnál is. Ezeknél a képeknél - pláne első ránézésre - fantázia kell, hogy' felismeije az ember, hol a szív, hol vannak a kamrák. A balatonfüredi szívkórházban Tahy Ádám professzor úrral és munkatársaival kezdtük el azt nézni, hogyan lehet ebben célzottan keresni... Segítheti a rendszer a repülőgépek biztonságos leszállását rossz időjárási körülmények között. Ott két képet, az infravörösét, illetve a normált kell úgy összehozni, hogy a pilóta ne csak azt lássa, ami a szemének feltűnik. Itt valóban fontos a gyors képfüzió, hogy a pilóta gyakorlatilag a másodperc törtrésze alatt lássa, mi történik. Hangsúlyozom, mindennek a legelején vagyunk. Ott tartunk nagyjából, ahol a digitális gépek voltak mondjuk negyven évvel ezelőtt. □ Kibújik az emberből a büszkeség: nagyok vagyunk mi magyarok „számítógépben”. Neumann, Kemény stb... Az amerikaiak egyszerűen csak Roska Tamás akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár 1958 - az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségizett 1964 - a Budapest Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán kitüntetéssel szerzett diplomát 1967 - egyetemi doktor 1973 - a műszaki tudományok kandidátusa 1982 - a műszaki tudományok doktora 1974 - a kaliforniai Berkeley egyetemének kutatója 1989 - a Veszprémi Egyetemen megszervezte a műszaki informatika szakot 1993 - a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1993 - az Academia Europeae tagja 1993 - az IEEE {Institute of Electrical and Electronics Engineers) magyarországi elnöke 1993 - Gábor Dénes-díj 1994 - Szentgyörgyi Albert-díj, S.zéchenyi-díj .,Marslakóknak” hívják a magyar tudósokat. Mi erről az ön véleménye? • Ez érdekes dolog. Most már kilencedik éve járok Berkeley-be, az évből négy hónapot ott töltök. A doktoranduszaim is zsinórban mennek ki, és ez korábban elképzelhetetlen lett volna ilyen csúcstechnológiai területeken. És általában nagyon sok híres tudós és művész került ki eddig is hazánkból. Sokszor megkérdezik, mi ennek a titka. Sokat gondolkoztam, hogy valami olyasmit mondjak, ami talán igaz. Azt hiszem, nálunk az elmúlt száz évben az átlagosnál nagyobb társadalmi presztízse volt a tudásnak. Érdemes figyelni arra, amit híres történészek - Kosáry Domokos, Glatz Ferenc - mondanak a Klebelsberg-féle kultúrpolitikáról. Nálunk a két háború között a középiskolák színvonala hihetetlenül magas volt. Azt hiszem, azt remélem, ebből mára is maradt. Ezért tartom borzasztó tragikusnak, hogy félrecélozzák az iskolarendszert. Nekünk fizikából, matematikából, zenéből a képzésünket nem tönkretenni, hanem megerősíteni kell. Két évvel ezelőtt, amikor az Akadémián néhányunkat összehívtak, és elmondták ezt az uj koncepciót, akkor szinte majdnem mindenki elszörnyülködött: vajon kikkel konzultáltak?! Az én szakmám az informatika. De nem az Internetre való rálépés jelenti a tudást a gyerekeknek. Ez szerintem félrevezeti a képességek kifejlesztését. Hámori professzor szokta mondani, tréningeztetni kell az agyat, és ezt passzívan nem lehet. Egy fejlődő fiatal intellektusát kihívásoknak, feladatoknak kell kitenni. Az Internet nem önmagában rossz, nagyon jó játék, a gyerekek hamar belejönnek. De ha csak ezzel foglalkozunk, az intellektus tréningje és az alkotótevékenység kimarad. Ha kevésről is, de erről meg vagyok győződve... □ A tudomány mai „presztízsére” nem az jellemzőbb inkább, hogy önt is az USA haditengerészete támogatja? • Én szerencsésnek és jó helyzetben lévőnek érzem magam, viszonylag gazdag intézetben, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében dolgozom. Az én esetemben nagyon jók a kutatási feltételek itthon is, nem beszélve Berke- ley-ről. De ez szerencse kérdése. Jó időben kezdtem el a témával foglalkozni. Mikor Leon 0. Chua professzor ’88-ban eljött, arról beszélgettünk, ki mivel foglalkozik. Kiderült, ó felfedezte ezt a CNN-archi- tektúrát, én pedig azzal kezdtem foglalkozni, hogyan lehet kombinálni az analóg, folytonos processzálási képességeket, neuronhálózatokat, és a logikait... A haditengerészeti kutatási program külön pályázat volt, ami arra vonatkozik, hogyan lehet ezeket az eszközöket programozással pontosabbá tenni. Ez egyébként alapkutatási szerződés. Nem titkos. A titkos esetleg az lesz, amit ebből továbbfejlesztenek. De azt már nem bízzák se külföldiekre, se oktatókra. □ Gondolom, a chipek nem nálunk készülnek... • Ilyet itthon nem lehet csinálni. Viszont az én laboratóriumomban készültek el azok a berendezések, amelyek ezeket a - Kaliforniában meg Sevillában készülő - chipeket programozhatóan elkezdik használni és vizsgálni. Vagyis nálunk a működtető rendszer, ami nélkül nem sokat ér maga a chip! Palántázás az üvegházban Gróf Lajos A Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét ebben az évben Maróth Miklósnak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészdékánjának adományozta. A kitüntetés azt a munkát jutalmazza, mellyel a dékán a mai körülmények között megszervezett egy új egyetemet. Ez persze olyan hatalmas munka, amit egy ember nem tud egyedül elvégezni, de hogy döntő érdemei vannak az egyetem megszervezésében Maróth Miklósnak, az biztos. Beszélgetésünk elején erről, a szervezőmunkájáról kérdeztük. • • Elég nehéz erről beszélnem, mert amikor az ember benne van az események sodrában, akkor nem látja át az egészet. Amikor engem Erdő Péter, az ismert kánonjogász és a köréhez tartozó néhány ember megkérdezett, nincs-e kedvem részt venni egy katolikus egyetem alapításában, akkor én azonnal igent mondtam. Úgy éreztem, hogy amit nekem a bencés gimnázium indításként adott, az most beérhet. Bele sem gondoltam, hogy nem őrültség-e, van-e realitása. Csanád Béla, a KÉSZ alapító elnöke is ebben az időben kérdezte, meg tudnék-e szervezni a Keresztény Értelmiségiek Szövetségén belül egy bölcsészszekciót. Neki akkor igent mondtam, de amikor a bölcsészkar épületében ültem, és azon tanakodtam, hogy kit kérhetnék fel ehhez, rájöttem, hogy az egész magyar bölcsészvilágból négy vagy öt ember jöhet szóba. Akkor átéreztem, hogy a vallásos emberek, és ezen belül a katolikusok teljes egészében kiszorultak a bölcsészettudományok területéről, és itt valami mást kel! csinálni. Amikor tehát engem megkerestek, úgy gondoltam: itt a lehetőség, hogy üvegházi körülmények között elkezdjünk palántázni. Ami annyit jelent, hogy nem voltak illúzióim egy induló bölcsészkar katolikus jellegét illetően. El kell indulni és ebből egyszer, valamikor lesz egy katolikus egyetem, de azért a szellemét már most meg lehet úgy fogni, hogy különbözzék a többitől, ami versenyhelyzetet is jelent, és ez az állami oktatási szférára is nagyon jó hatással lehet. □ Tehát más egyetem ez, mint a többi... • Más szeretne lenni, de a Magyarországot jellemző általános problémák mindenféle tekintetben, tehát mentalitás kérdésében is jelen vannak ezen a karon. Mi nem jelentünk kivételt az országon belül, legfeljebb itt talán nem annyira sötét a helyzet. □ Említette, hogy az egyik fontos feladatuk egy új, katolikus értelmiség felnevelése. Valóban remélhető, hogy az idejárok egy részéből katolikus értelmiségi lesz? • Az egyetem - és itt most csak a bölcsészkarra korlátoznám a mondanivalómat - megszületése után sok olyan kollégáról kiderült, hogy katolikus, akiről én ezt nem tudtam. Ez korábban nem került bele a köztudatba, nem tudtunk egymásról. Nos, közülük sokan maguk jelentkeztek, hogy ők katolikusok, és inkább egy' katolikus intézményben szeretnének tanítani. Ugyanez jellemző a diákokra is. Ha nem is mind, aki ide jár, de az „állami” átlaghoz képest nagyon sok azért jön, mert katolikus intézményben akar tanulni. S mert itt szem előtt vannak, amennyiben tehetségesek és rátermettek, valóban felnevelhetünk belőlük egy' új, katolikus értelmiséget. Még a szerény kezdetek ellenére is. Nem a legjobb tehetségekből állt össze ugyanis a gárda, egy új oktatási intézménybe nem a legjobbak jönnek, hanem akik máshonnan már kimaradtak, de jönnek sokan elkötelezettségből is, és ezekből azért már egy nagyon jó gárdát össze lehet szedni. Egykét generáció felnő, s aztán tényleg lehet ebből egy igazi katolikus egyetem. □ Elindult az egyetem, m inden szép és jó volt... • Kívülről szebbnek, belülről csúnyábbnak látszott... □ ...de aztán már lehetett hallani problémákról, például arról, hogy az oktatók közül néhányon eltávoztak. • Ennek egyik oka - ami mindenkit nyomaszt - az általános anyagi helyzet. Amikor mi elindultunk, megállapítottunk egy bizonyos fizetést, ami azóta nem változik, hiszen az állami támogatás sem változik, amit kapunk, illetve ha mégis, akkor inkább lefelé, mint fölfelé. Tehát fizetést nem tudunk emelni. Van egy másik nehézség is. Amikor elindul egy intézmény, diákok és mások is látják, hogy ki van írva: katolikus egyetem, de ezt a katolikus szót nem veszik komolyan. Egy idő után, mikor elkezdődik a tisztázás, hogy végül is milyen egyetemet akarunk, merre menjünk tovább, akkor egyesek úgy látják, nem teljesen olyan, mint amit ók elképzeltek. □ Mennyire függnek az egyháztól? • Anyagilag teljesen függetlenek vagyunk. Nem adnak nekünk pénzt. De hogy erkölcsi súlyukkal és tekintélyükkel mögöttünk állnak, az például az állammal folytatott tárgyalásokban nagyon sokat számít. Az építkezési pénzek és más támogatások megszerzésénél az a tény, hogy a püspöki kar mögöttünk áll, nagyon fontos. □ Milyen az állam, a kormányzat és az egyetem kapcsolata, elsősorban a támogatás, az anyagiak szempontjából? • Mi olyan képződménynek számítottunk, amilyenre nem volt példa még Magyarországon. Az Antall-kormány idején nem tudtak velünk mit kezdeni. Megadták nekünk a teológiai normatívákat azzal, hogy majd ha a felsőoktatási törvényt elfogadják, abban meg lesz a helyünk és megkapjuk az állami egyetemekével azonos támogatást. 1993-ban elfogadták ezt a törvényt úgy, hogy akkor már a költségvetési elképzelések készen álltak, ezért a kormány utolsó évében nem kaptuk meg az állami támogatási összeget azzal, hogy majd ’95-tól megadják. Ez azt jelenti, hogy az először 1992/93-ban kaptunk 72 ezer forintot diákonként évente, 93/94-re pedig 92 400 forintot. Ezek után vártuk 1995-re a teljes támogatást, ehelyett meglepetésre továbbra is a teológiai normatívát kaptuk. Maróth Miklós, egyetem szervező dékán a katolikus értelmiség neveléséről amit közben levitték 80 ezerre. Az An- tall-kormány utolsó évében kapott összeget az inflációval összevetve, most ennek a normatívának körülbelül 200 ezer forintnak kellene lennie, ehelyett már harmadik éve kapjuk a 80 ezer forintot. Egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Azt senki nem tudja megmondani, hogy más egyetemeken hogyan alakultak ezek az összegek, mert minden magyar egyetem különböző alkupozícióban van, eltérő pénzeket kapnak, de azt tudom, hogy az esztergomi Vitéz János Tanárképző Főiskola, amely „állami korából” hozta a finanszírozást, nem 80 ezer forintot kapott egy diák után, hanem 480 ezret. Énnél kevesebbet kaptak a zsámbékiak, de még mindig többszörösét, mint mi. Van egy új támogatási rendszer, ami szeptemberben lépett életbe, ebből viszont bennünket azonnal kihagytak. Ráadásul ezen a támogatáson belül is van számos buktató. Megállapították az ún. képzési normatívát, ez 160 ezer forint egy bölcsészhallgató után egy évre, ha kétszakos, és van egy nagy, egy ennél jóval magasabb fenntartási támogatási összeg. Hogy’ miért ez az arány a képzés és fenntartás között, azt senki sem tudja, de mi ez utóbbit nem kapjuk meg mondván, hogy' azt fizesse a fenntartó, azaz a katolikus egyház. Utólag ez módosult, és hajlandók a képzési normatívának - ami mondom 160 ezer forint - a felét, azaz 70-80 ezer forintot fenntartási költségként adni. A kifejezés egyébként félreérthető, mert nem a fenntartást, tehát építést, javítást szolgálja, hanem a fűtés- és világításszámlát fizetünk belőle, tehát működési célokat szolgál. Minket a működési költségekből eleve kizártak, ennek egy kis részét hajlandók csak pro fonna adni. A tananyaggal kapcsolatos fejlesztéseket pályázati összegekből próbálják támogatni. Ezeket az összegeket 70-30 százalékban megosztották, a 70 százalékból lehet a nagyokat pályázni, a 30 százalékból a kicsiket. Mondanom sem kell, hogy a 70 százalékból ki vagyunk zárva. □ Ez a packázás veszélyezteti a katolikus egyetem létét? • Tavaly a 80 ezerből éppenhogy „centire” kijöttünk. Idén, a változó tb-szabá- lyok miatt eleve 20 millióval több kiadásunk lesz, a változó energiaárak miatt már most biztosra mondható, hogy nem lesz elég a pénz. □ Gondolom, állandóan folynak a tárgyalások a megoldásról. • Először is az egyetem az Alkotmánybírósághoz fordult, még 1995 elején, amikor kiderült, hogy nem kapjuk meg az államival azonos ellátást. 1995 végére megszületett az Alkotmánybíróság határozata, amiben nekünk adtak igazat. Ezután kezdődött a határozat „magyarázása”: hogy nem is nekünk adott igazat - de nyugalom, mondták, 97-ben majd bevezetjük a normatívát és az megoldja a problémákat. Be is vezették, de az ránk nem érvényes. Úgyhogy most újból, képviselői beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz. Kétségkívül meg fogjuk nyerni, mert egyszer már megnyertük, de tudjuk, ezután az állam széttárja a karját, hogy sajnos nincs több pénz... Következésképpen a kalapunk mellé tűzhetjük a bírósági határozatot.
