Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-02 / 126. szám

4 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Levelezés, Szólástér 1997. Iúnius 2., Hétfő 2-Magyarország levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Lakótelepi vigasságok Május utolsó vasárnapja neve­zetes nap. Ilyenkor városszerte különböző programokkal ked­veskednek a gyermekeknek. Ezt tette lakótelepünk (Szentpéteri kapu) kedvenc kis üzlete is. Ezen a napon igazán kitettek magukért. Délután két órától hat óráig különböző ügyességi programokat szer­veztek részükre: kerékpárver­senyt, fánk- és joghurtevő ver­senyt, görkorcsolya-bemutatót, múmia készítést, rajzversenyt és dekázási versenyt, - a gyer­mekek nem kis örömére. Nagy volt a versengési láz, egyre több gyerkőc nevezett be a különbö­ző ügyességi játékokba. Nagy volt az izgalom, az öröm és a győztes gyermekek kacagása bearanyozta a lakótelep csend­jét. Minden versenyszám után díjazásra került sor, csokolá­dék, rágógumik, császári kari kák, ivólevek és sok más finom­ság talált gazdára. De a lakóte­lepen működő szolárium és vi­deotéka is ajánlott fel díjakat ingyenes szolárium és videoka­zetta kölcsönzés erejéig, és a re­pülőtéri Aero Klub is ingyenes sétarepüléssel ajándékozta meg a győztes gyermekeket. A gör­korcsolya-bemutatót tartó nagy fiúk ügyességükkel szórakoz­tatták a kicsiket, amiért szin­tén köszönet jár. Úgy érezzük, a szervezők­nek és szponzoroknak tarto­zunk legalább egy köszönettel azért, hogy feledhetetlenné tet­ték a gyermekek számára ezt az amúgy is szép napot. A Szentpéteri kapui lakók nevében: Horváth Ferenc Gyermekvárosi köszönet A Gyermekvárosban többna­pos rendezvénysorozattal ün­nepeltük meg a gyermeknapot. Intézményünk dolgozói és tá­mogatóink péntek déltől vasár­nap estig tartó programsorral tették emlékezetessé ezt az ünnepet. Tanár-diák sportmér­kőzések, vidám versenyek és vetélkedők, aszfaltrajzverseny, gyermeknapi vásár és diszkó tette színessé, változatossá a hétvégét. Részt vettünk a váijátéko- kon, ahol nagy sikert arattak a körzet zeneiskolásaiból össze­állt „100 tagú fúvószenekar” műsorszámai. Köszönjük támogatóink és patronálóink segítségét, hiszen nélkülük nem lett volna ilyen vidám, boldog, gondtalan hét­végénk. Horváth Róbert a gyermekönkormányzat vezetője Az öröklési illeték mértéke Több olvasónk érdeklődött az érvényben lévő öröklési illeték mér­tékéről, amelyet az alábbiakban táblázatban közlünk: Csoport Az illeték ált. mértéke Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke 1. Az örökhagyó gyermeke, házas­társa, szülője, valamint a háztartás­ban eltartott szülő nélküli unokája terhére. (Az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fo­gadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik.) 1t % 2,5 % II. Az örökhagyó 1. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, test- ■ vére terhére 15% 4% III. Minden más örökös 21 % 5 % Az illetékről szóló, többször módosított 1990. évi XCIII. törvény ki­vételeket is megjelöl, amely alapján mentesül az örökös az illeték megfizetése alól. Ezek:- a hazai tudományos, művészéti, oktatási, közművelődési, köz­jóléti célra juttatott örökség (hagyomány),- az értékpapír, a takarékbetét, a gazdasági társaság tagját megillető vagyoni betét (üzletrész) öröklése,- az egy örökösnek jutó ingó örökség 300 000 Ft forgalmi érté­két meg nem haladó része,- a lakástulajdon haszonélvezetének, használatának a túlélő házastárs általi öröklése,- az örökség, ha az örökhagyó kiskorú és hagyatékát szülője - ideértve az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülőt is - örökli,- a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni há­nyadának), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ha az örökös az örökölt ingatlanon a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül lakóházat épít,- az örökös tulajdonszerzése, ha a termőföldre (tulajdoni há­nyadára) az örököstársak által tett nyilatkozat alapján ingyenesen szerez tulajdonjogot.. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. .Szólástér. Kulturális centrum a kultúra romjain(?) Nincs új a Nap alatt. Ezen tű­nődöm most, mert hiszen már jó ideje egy „Dabas-Sári”-ban történt incidenshez hasonló esemény borzolgatja a hejőcsa- bai patrióták, szülők és iskolai tanulók idegeit. Az ok egyszerű: a városi önkormányzat meg akaija szüntetni a helyi Gárdo­nyi Géza Általános Iskolát. He­lyesebben: nem bezáratni akar­ja, óh dehogy! Isten őrizz! Csak egyelőre: közös vezetés alá kényszerítené a tőle elég messze eső 45-ös számú általá­nos iskolával. Persze a távoli - azaz nem is olyan távoli - terv: a „Gárdonyi” tanulóit fokozato­san „átcsoportosítani” a 45-ös- be, így megnyílna a lehetőség arra, hogy a település legré­gibb, legpatinásabb iskolájának épületét kulturális centrummá privatizálják. Állítólag ezen rengeteg pénzt meg lehetne ta­karítani. Hát ez az: hogy erre az érve­lésre még a legnyugodtabb em­ber zsebében is kinyílik a bics­ka. Mert van, illetve volt ne­künk egy nagyon szép művelő­dési házunk szabadtéri szín­paddal, gyönyörű parkkal, százéves fákkal, gyermekját­szóhellyel, díszkapuval, kelle­mes időtöltést, pihenést bizto­sítva a környék gyermekeinek, és felnőtt lakosságának egy­aránt. De mivel nem volt pénz a kultúrcentrum őrzésére, így a díszkaput elhordták, a mellék- helyiségeket összetörték, ki­fosztották, a színpadot megron­gálták és mikor már minden ro­mokban hevert, akkor - és csak akkor - körülkerítették a park egy részét, a benne lévő épüle­tekkel együtt, és azóta már ku­tyával is őrzik a területet. (Ad­dig miért nem lehetett?!) Akkor már „lett rá” pénz! „Ej, no, hiszen több is ve­szett Mohácsnál!” - mondanák az arra illetékesek. De nézzük meg már azt is, mit vesztett Hejőcsaba az utóbbi tíz évben. Volt nekünk egy műemlék jellegű községházánk, amelyik még alig tíz évvel ezelőtt hejő- csabai tanácsházként funkcio­nált. Mi lett belőle? Hát ké­rem: az épületben helyet ka­pott egy élelmiszer-bolt, női fodrászat, söröző - és ha valaki már túl sokat ivott: egy temet­kezési vállalat irodája. Aztán: volt nekünk egy mozink, ahol most egy zenei klub működik. (Gondolom nyugdíjasok és munkanélküliek részére.) De hogy szomjan ne haljon a ma­gyar, a lakótelepen bőven talál alkalmat (helyet) száraz torká­nak a leöblítésére. Nem sok ez azért egy kicsit? (Vagy még egy ópium-barlang is kellene melléjük?) Érdekes! A fölös létszámú „becsületsüllyesztőket” senki sem akaija megszüntetni. Ám­bár lehet, hogy akarták, csak elfelejtették. A „Bárczay-kert” nevű park még bekerítetten része szintén szomorú képet mutat. Minden összetörve, szétrombolva, ping­pong- és sakkasztalok romjai, vagy árva helyei, kivágott fél- évszázados fák csonkjai, a volt utak betonlapjainak már csak a helye látszik. Mennyi ve­szendőbe ment érték! Ezek őr­zésére nem volt pénz -, de egy új kultúrcentrum életre hívá­sára lesz?! Azt mondják, minden fa mellé nem lehet rendőrt állíta­ni. De ha állítanánk is, ahogy olvassuk a napi sajtót, tőlük nyugodtan el lehetne lopni még a Szűz Mária kötényét is. Visszatérve az iskolára. „Nem vesszük el a földet, csak közösen művelik!” - mondták anno dazumal egyáltalán nem bölcs, és nem „őseink”. Mi lett a vége? Olyan ez, mint az a bizo­nyos tízezer kórházi ágy meg­szüntetésé. Gyakorlatilag hasz­nát nem lehet kimutatni, hát­ránya viszont annál több. Az operáció sikerült, de a beteg meghalt. Csornák Jenő Miskolc Ellopott és „helyettes” ideák Nem elég, hogy maga az ország és a lakosság túlnyomó többsége szegé­nyedik tulajdonában, megélhetésé­ben, de még eszméinket is ellopják. Jó példa a szuverenitás, független­ség ideája, amelyre szerencsés bir­toklói mindig büszkék, akiknél meg hiányzott, azok sokszor súlyos vérál­dozatok árán is meg akarták szerez­ni. Számomra nagyon kedves, de fá­jó az a mély igazságú „vicc”, hogy az ’56-os szovjet bevonulást az váltotta ki, hogy „beavatkoztunk saját bel- ügyeinkbe”. Hogy aztán a Kádár­rendszerben mire volt elég a „függetlenségünk”? Semmire. Még egy olimpiai részvételre sem (1984). De az akkori kormány legalább a meghívás elutasítását a Magyar Olimpiai Bizottsággal szavaztatta meg és független döntésnek hazud­ta. Manapság? Gyakran halljuk, hogy külföldi követségek (USA, né­met, holland) szólnak bele privatizá­ciós ügyeinkbe (vevő, ár, profit) és például legutóbb jogosan (de illeték­telenül!) tiltakoznak egyes étterme­ink „árszínvonala” ellen. (Nagy kár, hogy tiltakozásuk nem terjed ki a magyar lakosság bérszínvonalára, de úgy látszik, a multinacionális vállalataiknak extraprofitot hozó „másságot” ez esetben tolerálniuk kell.) Kormányunk és médiája pedig eléggé el nem ítélhetően sulykolja belénk, hogy a mai világban a füg­getlenség elavult fogalom, mert megvalósíthatatlan (?). Tagadhatat­lanul van viszont korrupció, ami így hát természetesen „természetes”. El­lentétét, a tisztességét olyan kevés­sé propagálják, hogy az szintén „okafogyott”, elkopott fogalom. Vezetőink! Könyörüljetek legfon­tosabb emberi eszméinken, mert nélkülük az országnak és társadal­mának sok mindene (?) lehet, de szabad, emberhez méltó jövője soha. ' D.Zs., Miskolc A szociális hálóról A „Beszéljük meg” rádió­műsor egyik betelefonálója szerint a társadalombizto­sítás a szociális háló leg­fontosabb eleme. Ez óriási tévedés! Mert a nyugdíj és a táppénz nem segély, ez utóbbi pedig nem a biztosí­tottak kiváltsága. Napjainkban a politoló­gusok éppen arról vitat­koznak, hogy ’90-ben meg­történt-e a rendszerváltás, vagy sem. Mind a két né­zetnek vannak meggyőző- déses hangadói. Mint az előbbi példa is mutatja - a fejekben legalább is - még nem fejeződött be a folya­mat. Valójában a tb zilált helyzete és a kialakult ál­datlan vita is ennek a fele­más állapotnak tudható be. Mert valódi piacgazda­ságokban az elnevezésnek megfelelően biztosítási rendszerben működnek, valahogy úgy, mint a (tévé­beli) Fekete erdei klinika. Ahonnan például a reni­tens beteget egyaránt kite­szik, legyen akár fizető, akár biztosított. Az ellen­kező végletet pedig - mondjuk - a Vöröskereszt ruandai sátortábora képvi­seli. Nálunk összehasonlít­hatatlanul több a kedvez­ményezett mint az (elméle­ti!) befizető, és ha jól meg­nézzük, a kórházi ápoltak­nak cirka a fele szenvedély beteg. De változás aligha várható, hiszen itt semmi sem örök, csak a partalan viták és az ideiglenes meg­oldások. K.J., Miskolc Levélváltás egy közlekedési rendelkezésről Újabban az MVK Rt. autóbusz- vezetőinek önkényuralma nem ismer határokat. Történt ugyanis, hogy május 19-én, pünkösd másnapján Miskolcta­polcán sétálgattunk a férjem­mel. Idős emberek lévén úgy gondoltuk, hogy hazafelé jövet a strandnál felszállunk a tapol­cai végállomás felé tartó 2-es buszra, hogy a Búza térig fér­jem a fájós lábával ne legyen kénytelen végigállni az utat. Nagy meglepetésünkre a tapol­cai végállomáson a sofőr közöl­te, hogy itt márpedig mindenki­nek le kell szállnia. Ide vonat­kozó rendelkezés ismerete hiá­nyában nem szánhattunk szembe a sofőrrel. Vajon a fordulós végállomá­son a buszvezető leszállíthatja- e az utasokat, amit más bu­szoknál (21-es, 67-es 33-as stb.) eddig még soha nem tapasztal­tunk? - kérdezi levelében Gál Istvánná miskolci olvasónk. * Felvetésére a Miskolci Városi Közlekedési Rt. elnök-igazgató­jától, Szilágyi Istvántól a követ­kező választ kaptuk: Az autóbusz-vezető nem kö­Máshol szállhatunk fel, és máshol le a kiépített autóbusz-végállo­másokon Fotó: Jármy Loretta vetett el mulasztást akkor, amikor Miskolctapolca autó­busz-végállomáson a leszállás­ra kijelölt helyen az utasokat leszállásra szólította fel. A kö­zúti autóbusz-forgalom szerve­zése során a végállomási rend meghatározásakor - melyet a 763720/77. sz. alatt jóváhagyott Forgalmi Utasítás, valamint a társaságon belül az Útvonal­technológiai Utasítás is tartal­maz - biztosítani kell az utasok biztonságos le- és felszállását, a járművek rendezését. Társaságunk ennek megfele­lően Miskolctapolca autóbusz­végállomáson külön jelölte ki a leszálló, illetve a felszálló he­lyet. Az érkezési oldalon min­den utast le kell szállítani, majd továbbhaladva a megfor­duló helyen át kell beállni az indulási helyre. A forgalom ilyen módon történő szervezésé­nek elsősorban biztonsági (megfordulási gyorsulás) és ta- rifális okai (a vonaljegy átuta­zásra nem jogosít) vannak. To­vábbá az autóbusznak az előírt várakozási időt ki kell tölteni, s ezalatt a jegykezelő készüléken kódot kell változtatni stb., de fennmaradás esetén a jegyel­lenőrzés is bonyolulttá válik a járművezető számára. Ez a forgalmi rend valameny- nyi kiépített autóbusz-végállo­másra - Repülőtér, Tiszai pu. stb - vonatkozik. Mindezekre tekintettel a járművezetőnk nem önkényeskedett, csupán az előírásoknak megfelelően vé­gezte a munkáját. A levélben említett (21-es, 67-es, 33-as) járatok külső vég­állomásán nincs külön kijelölve a le- és a felszállási hely, így odaérkezéskor csak a tarifális utasításokat tarthatja be az au­tóbusz-vezető. A felemelkedés útját keresni és megtalálni Hétvégi találkozóra jöttek össze a miskolci Földes Ferenc Gim­náziumban az 1942. évben érettségizett VIII. B osztály di­ákjai. Az akkori Fráter György Királyi Katolikus Gimnázium végzős növendékei az idén tar­tották 55 éves találkozójukat. Először is körsétát tettünk az iskolában, majd hála-istentisz- teleten vettünk részt a Minori­ta templomban. A közös ebéden és a baráti beszélgetések során kitűnt, hogy az iskolai nevelés keretében megszerzett erkölcsi és nemzeti szellem erős alapot adott ahhoz, hogy a különböző politikai széljárások idején az idők próbáját kiálltuk. Az összejövetelünkre jellemző volt, hogy aki csak tehette, eljött, még a nagy távolság sem volt akadály. így érkezett meg Nor­végiából Terray László evangé­likus lelkész is, aki a kolozsvári Protestáns Teológia díszdokto­ra, Balatonfüredről pedig Sze­pesi Barnabás igazgató-főorvos - a többiek pedig az ország egyéb részeiből. Arról is tanács­koztunk, hogy igen nagy szük­ség lenne napjainkban az em­berek minőségi megváltoztatá­sára, más szóval egy erkölcsi újjáépítésre. Nagyon szeret­nénk, ha a keresztény erköl­csi értékrend és felfogás köz­kinccsé tételét az illetékes mé­diák jobban szorgalmaznák, és ezzel egész nemzetünknek fel­becsülhetetlen értékű, hasznos szolgálatot tehetnének. A talál­kozás, az együttlét, az eszme­csere boldog élményként marad meg emlékezetünkben. Morzsa Bertalan a jubileumi találkozó ügyvivője

Next

/
Oldalképek
Tartalom