Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-10 / 133. szám
1997» Túnius 10., Kedd Megyei Körkép ÉSZAK^Magyarország 5 □ Az ár szab gátat - csak nem az árnak Tegnap visszahúzódtak medrükbe a hétvégén kiáradt patakok A homokos zsákoknak tegnap már nem sok dolguk volt, a Szinva is visszahúzódott a medrébe. A patak vízszintje azonban még így is magasabb volt a szokásosnál. Fotó: Vajda János Kobold Tamás köszöni a segítséget Miskolc (ÉM) - Közleményben mondott köszönetét a miskolciaknak Kobold Tamás polgármester azért a jelentős segítségért, amellyel a helybéliek az elmúlt hetekben a város rendbetételéhez hozzájárultak. Mint ismeretes, a polgármesteri hivatal idén is megszervezte a várostakarító akciót, amelynek részeként számítottak a megye- székhely lakóinak öntevékenységére is. „Csak együtt, egymást segítve lehet megőrizni lakóhelyünk értékeit” - emlékeztet rá a polgármester, aki kéri a miskolciakat: közös erővel lépjenek fel a város közterületeit elcsúfítok, a rongálok ellen. Mai és holnapi események... • BEMUT ATKOZIK A TERMÉSZETI TÖRVÉNY PÁRT. Lakossági fórumon mutatkozik be ma este 7 órától a Természeti Törvény Párt. A szervezet országos prog- ramismertető kampányának részeként tartott rendezvénynek a MÁV miskolci igazgatósága ad otthont (Szemere utca 26.). • GONDOLKODÓK KLUBJA. A Gondolkodók klubjába várják a fiatalokat a Drogambulancián (Miskolc, Bottyán János utca, az SZTK mellett) szerdán délután 2 órától, ahol minden felmerülő probléma téma lehet. A kérdésekre együtt keresik a választ. Készül az idősek bábái klubja Hejőbába (ÉM - FL) - Készül az idősek klubja Hejőbábán. Az önkormányzat a napokban fogott hozzá. Egy korábbi szolgálati lakást alakítanak át e célra: 40-50 idős ember töltheti majd itt napközben az idejét. Mint Juhász Barnabás polgár- mestertől megtudtuk: a klub megnyitását nyárra tervezik. r • •_______________ Pótolhatatlan értékeket keresnek Sajópetri (ÉM) - Ismeretlen tettes magával vitte egy miskolci szórakozóhelyről egy fiatal lány fekete válltáskáját péntek este. A benne lévő pénztárcában kétszáz forint volt, ezenfelül más személyes tárgyak és okmányok mellett egy 5560 forintos távolsági és egy miskolci buszbérlet. A leány édesanyja sírva telefonált szerkesztőségünkbe: özvegyen, rokkantnyugdíjasként él igen szűkösen gyermekével. Az eltűnt iratokat és a számukra nélkülözhetetlen tárgyakat jó darabig képtelenek pótolni, a bérletek híján pedig lánya nem tud bejárni munkahelyére sem. Kéri, aki megtalálta a táskát, legalább annak tartalmát juttassa el az igazolványban található címre, esetleg jelentkezzék a (46) 393-682-es telefonon. Miskolc (ÉM - BAL) - Rendkívül nagy mennyiségű csapadék hullott a hétvégén a megyében. A Tolcsva és a Szinva patak a szombati eső nyomán ki is lépett a medréből. Hétfőre visszahúzódtak a vízfolyások, de a vízszint még mindig jóval magasabb volt a megszokottnál. A károkról egyelőre nincs közelebbi információ. Hogy elkerülhető legyen a jövőben a hasonló katasztrófa, drága beruházásokra lenne szükség - pénz azonban nem nagyon van rá. Vámosújfalu, Tolcsva és Erdőhorváti térségében 38 milliméter csapadék esett szombaton. Az előző napok esőzése után ez a víz már nem tudott a talajba jutni - telítődött a föld. Néhány vízfolyás kilépett a medréből. így történt ez a Tolcsva-patakkal több helyen - tudtuk meg Antal Lászlótól, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vízrendezési osztályvezetőjétől. Vámosújfaluban kisebbfajta katasztrófahelyzet alakult ki: néhány házból ki kellett telepíteni a lakókat, polgári védelmi készültséget rendeltek el. Tolcsván a pincéket és az alacsonyan fekvő utakat öntötte el a patakból kiöntő, illetve a hegyoldalról lezúduló víz. Erdőhorvátiban szombaton délután nagy mennyiségű és erejű víz zúdult le a Tolcsván. A központban, a Nagykert utcában 60 centis víz öntötte el a portákat, pincéket. Négy ház lakói igazán veszélybe kerültek, a háziállatokat villámgyorsan ki kellett telepíteni. A környékbeliek nekiálltak „gátacs- kákat” összelapátolni - tudtuk meg Soltész Árpád polgármestertől, aki „természeti csapásnak” minősíti a történteket - ilyen „30 éve nem fordult elő”. A patakmeder ugyanis jól szabályozott, egyetlen problémás szakasz szorulna megerősítésre: a munka 10 milliós beruházást igényelne, amire a településnek önerőből nem telik. Gátat szabtak az árnak A Bükkben a Szinva-patak vízszintje emelkedett meg veszélyes mértékben a hétvégi esőzés következtében. Bükkszentkereszten 51, Jávorkúton 48 milliméter eső esett; az utóbbi helyen az erdészháznál 20 centis víz terítette be a mélyebben fekvő területeket. A helyiek kénytelenek voltak homokzsákokból épített gátakkal védekezni, hiszen helyenként alig pár centi hiányzott ahhoz, hogy az ár a házak küszöbét is átléphesse.- Szombat éjfél után nem sokkal érkezett a riasztás a városháza illetékeseihez, mire mozgósítottuk az ilyen feladatok megoldására (is) hivatott városi céget, a Városgazda Kft.-t - avat be a hétvége miskolci kalandjaiba Fejér István alpolgármester, akit éjszaka szintén az ágyából ugrasztottak ki a lillafüredi árvízhez. - Homokzsákokkal kellett eltorlaszolni a víz útját, mert az több családi házat is elöntéssel fenyegetett; két család már ki is menekült addigra az otthonából. A polgári védelem előírás szerint a városháza minden vezetőjét riasztani próbálta, több-kevesebb sikerrel. A gyorsan ébredő illetékesek hamar megszervezték a teendőket: az erdészet és a Városgazda Kft. segítségével megindult a mentés. Vanczák Zoltán hivatali csoportvezető tájékoztatásából kiderül: legalább kéttucatnyi ember dolgozott rohamtempóban, 15 köbméter homokot és félezer zsákot szállítottak ki a helyszínre két teherautóval. Nagyjából 150 méteres szakaszon kellett mesterséges partfalat létrehozni az áradás további útját eltorlaszolandó. Szerencsére kicsit lejjebb, az Erzsébet- sétánynál éppen két hete készült el a fél kilométernyi új mederburkolat - 24 millió forintos költséggel -, ami ott elegendőnek bizonyult a víz megfékezésére. Nem úgy, mint a fatelep magasságában: ott időlegesen 4-5 épület is veszélybe került; csak reggel kilenc tájban sikerült a homokzsák-gátat teljesen kiépíteni, ráadásul a Hámori-tó szintjét is meg kellett emeltetni. Ha volna pénz, lenne gát Életveszélyről szó sem volt - jelentette ki az alpolgármester, hozzátéve: mivel a Szinva kiáradása mégiscsak rendellenes állapot, ezért joggal nevezhető katasztrófának. A Szinva mély mederben folyó, gyors hegyi patak, így bizonyos tényezők szerencsétlen együttállása szükséges ahhoz, hogy ilyesmi - talán csak pár évtizedenként - bekövetkezzen - vélik a városházán. Épp ezért nem is terveznek rendkívüli intézkedéseket. Fejér István szerint biztosan készül majd egy terv a legveszélyeztetettebb (pár száz méter hosszú) lillafüredi medersáv melletti támfal megerősítésére, magasítására, a megépítését azonban nem sürgeti semmi; hátráltatja viszont, hogy költségvetési forrást igényelne. „Ha sok pénzünk lenne, meg lehetne építeni” - mondta az alpolgármester, s ugyanerre Vanczák Zoltán úgy reagált: a pénzhiány szab gátat annak, hogy újabb gátat „szabjon”, azaz építsen a város a veszélyeztetett szakaszhoz. Várják a „pénzesőt” A kis vízfolyások medrei nem árvíz- védelmi főművek - tudtuk meg a vízügyi igazgatóság szakemberétől. A legtöbb patak az érintett település önkormányzatának hatáskörébe tartozik, az felelős azért, hogy a meder biztonságos legyen. A legtöbb helyen azonban nincs meg a kellő pénz a folyamatos rendbentartásra - így alakulhatnak ki az átlagosnál nagyobb esőzés esetén a hétvégihez hasonló „katasztrófák”. Antal László úgy véli: több száz milliós összegre volna szükség, hogy a hiányosságokat megyeszerte pótolni lehessen, megelőzendő a további - netán még nagyobb - veszélyeket. Ezzel szemben maga az igazgatóság is csak 50-70 millió forintot képes a kisebb vízfolyások medrének karbantartására fordítani évente. _Notesz Bosszúságok Fecske Csaba Rosszul adtak vissza az újságosnál. Fölmegy a pumpa. Szállók föl a buszra, egy kétajtós szekrény méretű fickó félrelök. Eszem a kefét. Úgy látszik nagyon sietős neki. Bezzeg, ha én is olyan széles lennék, mint ő, jól megmondanám neki a magamét. Csakhogy akkor valószínűleg nem is lökött volna félre. Hát így van ez. Csak elgondolom a nyomdafestéket nem tűrő szavakat, de eszem ágában sincs kimondani azokat. Minden nap kijut a bosszúságból. Néha az az érzésem, csupán azért jöttünk a világra, hogy bosszantsuk egymást. Hogy keresztbe tegyünk a másiknak. Bizony, mindenkinek megvan a maga bosszankodnivalója, nincs olyan nap, hogy ne dagadna az ember feje, ne emelkedne az adrenalin-szintje. A boltban a hentes színhús helyett valami förtelmes cupákot csempész a papírba, az utcán egy eb a lábikrájába mar, otthon felejti a buszbérletét, persze, hogy jön az ellenőr és megbünteti, miután kellően megszégyenítette... Szóval mindenkinek kijut a bosszúságból. A baleknak hatványozottan. Séta közben találtam egy húszast a járdán, gyorsan lehajoltam érte. Bár ne tettem volna, a szűk nadrág az ülepemen szétrepedt. Nagyobb volt a kár, mint a haszon. Amit megnyertem a réven, elveszítettem a vámon, ahogy mondani szokták. Pórul jártam. Átkozott huszas, pont az én szemem elé kellett kerülnie! Kellett nekem szűk gatyóban páváskod- ni! Úgy kellett, káposztába hús kellett!- Hogy milyen emberek vannak! - mérgelődik a cimbora, postaládájáról minduntalan leszedik a névtáblát. - Ha ötször pótolom, ötször leszedik. Fölöttébb bosszantó, mert új postásunk van és még nem ismeri ki magát! Meg különben is! Próbálom megnyugtatni: én is túlestem ezen. Én már nem kínlódom a kis kartonlapocskával, fogtam magam és zománcfestékkel fölpingáltam a nevem. Nem mintha ezt nem lehetne eltüntetni, de jóval nehezebb. Több időt és energiát igényel. Kínlódjon meg az ebadta a gyönyörért, amit a bosszantásom szerez neki! Bevallom, kicsit én is élvezem a dolgot, hogy némi bosszúságot okozhatok annak, aki borsot tör az orrom alá. A fűzfánfütyülőjét! • SAJNÁLATOS HIBA MIATT TÉVESEN JELENT MEG a párt neve a Magyar Demokrata Fórum hétvégi, sárospataki rendezvényéről tudósító tegnapi cikkünk rímében. A hármas - ellenzéki - együttműködésben nem az MDP, hanem az MDF érdekelt. Hibánkért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük. „.Ellenpont Nőtt a zaj, repednek a házak A Szilágyi utcaiak szerint átgondolatlanul terelték a 3-asra a Volán buszait Miskolc (ÉM) - Tiltakoznak a Szilágyi Dezső utcában élők amiatt, mert a miskolci városháza intézkedésének köszönhetően június 1- jétől erre az útszakaszra terelték át a Borsod Volán Rt. Dél-Borsodból Miskolcra érkező, illetve innen arrafelé tartó járatait, amelyek eddig a Lévay utcán és a Csabai kapu érintésével közlekedtek. Ezzel az intézkedéssel lapunk is foglalkozott már. Mint megírtuk: a döntés rendkívül hátrányosan érinti a dél-borsodiakat is, akiknek minden eddiginél nehezebb eljutniuk a Semmelweis Kórházba, amelyhez az egészségügyi ellátás szempontjából tartoznak. A kórház egyik vezető tisztségviselője az intézmény tiltakozását jelentette be a szerinte nem éppen átgondolt intézkedés miatt. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Szilágyi utcaiak levelét. Az Észak-Magyarországban olvashattuk és azóta a valóságban is tapasztalhatjuk, hogy a miskolci önkormányzat döntése alapján a Miskolcról induló, déli irányban haladó, illetve dél felől érkező Volán autóbuszok útvonala megváltozik, illetve megváltozott. A közleményben elég titokzatos módon hozzák a lakosság tudomására, hogy 170 autóbuszjárat útvonalát a 3-as főútra terelik. Arról nem történik említés, hogy ez hány száz, illetve ezer autóbuszt jelent, s arról sem, hogy az említett útvonal egy szakasza a már forgalmilag amúgy is túlterhelt Szilágyi Dezső utca. Ezen utca lakói már az elmúlt évben is tiltakoztak szóban, írásban és lakossági fórumon az őket sújtó zaj- és rezgésterhelések elviselhetetlen volta miatt. A napokban utasította el az önkormányzat épületeink utólagos zajvédelmi megoldására előterjesztett kérelmünket, mely a nyílászárók utólagos zajszigetelését jelentette volna. Mi, Szilágyi Dezső utcai lakók felháborítónak tartjuk e döntést és tiltakozunk az ön- kormányzat átgondolatlan intézkedése miatt. Hogy ez így történt, azt az is alátámasztja, hogy az illetékes tárca csak három hónapra - ideiglenesen - hagyta jóvá, ha nem érkezik panasz a döntés ellen. Az utca forgalmáról és az itt uralkodó elviselhetetlen környezetszennyezési állapotokról jól tudnak az illetékesek. A környezetvédelmi felügyelőség mérési adatai is a megengedett zajszint feletti értékeket regisztrálták. A jelenlegi zöldhullámos jelzőlámpa-szabályozás nem ilyen forgalmi terhelésre van beállítva. A jelzőlámpáknál az autóbuszok feltorlódnak és elviselhetetlen gázfelhőt bocsátanak ki. A városi autóbuszok késve tudnak kiindulni a megállókból, amelyekben az utazók sokszor alig tudnak felszállni. A buszok akadályozzák egymást. Ez a forgalmi átterhelés szerintünk nem egy átgondolt és megtervezett intézkedés volt. Nagyon gyenge az az érvelés, hogy lakossági kérésre keriilt bevezetésre. Mi is lakosok vagyunk és nem másodrendű állampolgárok. Nem ismeijük a hozott döntés hátterét, de a megkérdezésünk nélkül döntöttek. Akkor, amikor mind az önkormányzat illetékeseinek, mind a közlekedési felügyeletnek, mind a környezetvédelmi felügyelőség illetékeseinek tudomása van az utcánkban jelentkező épületkárosodásoknak, a zaj- és lég- szennyezés mértékének nagyságáról. Hazaink a megnövekedett közúti terhelések hatására repedeznek, a zaj, a káros anyag és porszennyezés miatt egészségi állapotunk romlik. Ha már segítség iránti kérelmünket nagyvonalúan visszautasították, legalább ne növeljék gondjainkat, bajainkat. Nem ismeijük a Lévay utcai lakosok gondjait - akikre hivatkozva hozták ezt a döntést -, de úgy véljük, hogy utcájuk közúti forgalmi terhelése messze alatta marad a mi utcánkénak. A két forgalmi sáv és a meglévő előkertek miatt elviselhetőbb a forgalom miatt jelentkező, emberre és építményre károsan ható hatások. Ezt mi nem tudjuk elbírálni. Az SZTK-ba és a Semmelweis Kórházba való eljutás megítélése nem a mi feladatunk, de egyértelmű, hogy ez a bevezetett nyomvonalváltozat minden, csak nem polgárbarát és nem gazdaságos. Bízunk benne, hogy a betegek is hallatják majd hangjukat eme intézkedés ellen. Az érvényes jogszabályok szerint az, aki anyagi és/vagy nem vagyoni kárt okoz, az a törvény szerint felel a károk megtérítéséért, illetve a károk enyhítéséért. Ha a közúti forgalomból olyan mértékű kár ér bennünket - legyen az épületkár vagy egészségi károsodás - amely meghaladja az engedélyezett értéket, abban az esetben az önkormányzatnak kell vállalnia az ebből eredő felelősséget és kárenyhítést. Mi el vagyunk szánva arra is, hogy ha az önkormányzat nem tesz semmit helyzetünk javítására, kártérítési pert indítunk, de egyéb lépésektől sem riadunk vissza. Nagyon egyoldalú elvárás, hogy tartsuk tiszteletben a törvényeket, vállaljunk áldozatot a közösségért, ugyanakkor a város sorozatosan növeli terheinket és rákényszerít bennünket nemkívánatos lépésekre. A forgalomátterelés miatti panaszunkat eljuttatjuk a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumba, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumba és a Borsod Volán Rt.-hez is. A Szilági Dezső utcai lakók nevében Papp Lajos és Szabó Zoltán