Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-07 / 105. szám

1997. Május 7., Szerda A Megyéből Jelentjük ÉSZAK^Magyarország 3 □ Flórián-gyűrű a polgármesternek Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Kuncze Gábor belügyminiszter a Magyar Köztársaság címerével dí­szített aranygyűrűt adományozott Király Bálintnak, Kazincbarcika polgármesterének Szent Flórián napja alkalmából, elsősorban a tűz­oltóság támogatása, a lánglovagok munkáját segítő eredményes tevé­kenysége elismeréséül. A miniszteri indoklás szerint a városvezető az önkormányzati tűzoltóság másfél éve alatt példamutató kapcsolatot alakított ki a helyi parancsnokság­gal, döntő szerepe volt a tűzoltók felszerelésének és munkakörülmé­nyeinek fejlesztésében, javításában. Két város, egy szándék Miskolc (ÉM) - Ma írja alá a két polgármester Kassán a szlovák vá­ros és Miskolc közötti gazdasági, kulturális és tudományos együtt­működésről szóló szerződést. Va­sárnap az ünnepélyes aktus hazai megismétlése következik, amikor is Kobold Tamás kassai kollégája, Rudolf Schuster főpolgármester a miskolci városünnep kapcsán a borsodi megyeszékhelyre látogat. A takarékszövetkezet negyven évéről Szendrő (ÉM - BGY) - Az első ta­karékszövetkezetek négy évtizede alakultak meg hazánkban. A Szendrő és Vidéke Takarékszövet­kezet is ott volt az elsők között. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tokaji után másodikként alakult meg 1957. március 3-án. A 40 éves jubileumot az alapító tagok közül csak kevesen érték meg és az idő haladtával mind kevesebben lesz­nek, akik emlékeznek a megalaku­lás körülményeire. Veres József és Forgács Bálint ezért úgy gondolta, érdemes meg­örökíteniük a szendrői takarékszö­vetkezet megalakulása és hálózat- fejlesztése történetét. Elhatározá­sukat tett követte: a napokban meg is jelent egy füzet a 40 esztendő legjelentősebb állomásairól. A kiad­ványban megtalálható az alapító tagok névsora, de az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, sót a dolgozók nevei,illetve a szendrői ta­karékszövetkezet működésének legfontosabb adatai is. A közbiztonság helyi útjai Miskolc (ÉM) - „A helyi közbizton­ság útjai” címmel rendez tudomá­nyos konferenciát a megyeszékhe­lyen a miskolci polgármesteri hiva­tal, a rendőrtiszti főiskola és a Hanns-Seidel Alapítvány május 8-9-én a városháza dísztermében. A települési önkormányzatoknak a közbiztonság fejlesztésében vég­zett-végzendő tevékenységét a kö­zéppontba állító, csütörtökön és pénteken lezajló tanácskozás házi­gazdája Kobold Tamás polgármes­ter lesz. Budapestiek „Borsodi klub”-ja Budapest (ISB) - A Borsod-Abaúj- Zemplén megyéből származó har­mincas-negyvenes korosztály is társaságot kíván alakítani Buda­pesten. A „Borsodi klub” abban kü­lönbözne a már nagy hagyomá­nyokkal rendelkező Borsod-Abaúj- Zemplén Budapesti Baráti Körétől, hogy nem előadásokon, szervezett programokon találkoznának, ha­nem klubszerű kötetlen baráti este­ken. Mint Lipcseiné Horváth Ág­nestől megtudtuk, egyelőre a szer­vezés stádiumánál tartanak, s a konkrét indulást őszre tervezik. Céljuk a saját szakterületükön in­formációt nyújtani egymásnak, és ha lehet, segíteni is. A klubössze­jöveteleket Rákoskeresztúron a Dó­zsa György Művelődési Házba (1173, Pesti út 113.) tervezik, hi­szen itt adottak a lehetőségek, az intézmény vezetője is az észak-ma­gyarországi térségből származik. A budapesti 256-46-26-os telefonon lehet velük kapcsolatot teremteni, s remélik, hogy a ma is Borsod- Abaúj-Zemplénben élő szülők, ba­rátok közvetítésével is elérhetik fő­városi földijeiket. Öngyilkos lett az ámokfutó Valószínűleg gyógyszertől kábán támadt másokra és magára Miskolc (ÉM - FJ) - Tébolyodott ámokfutásának öngyilkosság­gal vetett véget egy földi való­ságtól elrugaszkodott fiatalem­ber tegnap délelőtt Miskolcon. Tucatszámra érkező rendőrautók, felfegyverkezett rendőrök hada kel­tett felbolydulást tegnap Miskolc- Perecesen. Éppen csak golyóálló mellényt nem viseltek a támfával, gumibottal, sőt géppisztollyal is fel­szerelt egyenruhások. Valami súlyos bűncselekmény történt? Lehet, hogy csak „hadgya­korlat’? Netán megint Horn Gyula karambolozott? - találgattak a 6-os busz végállomásához özönlő bá- mész helybéliek. Fegyveres rablásként is aposzt­rofálható, fenyegetőzéssel és lövöl­dözéssel tarkított, kutyaöléssel te­tézett öngyilkosság történt - derült délután két óra után. Solymosi István alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osz­tályvezetője tájékoztatta munka­társunkat a szikár tényekről. Esze­rint, a helyi telephely védelmével megbízott őrző-védő cég egyik al­kalmazottja, bizonyos T. Lajos, rendes szolgálati ideje előtt órák­kal korábban érkezett meg tegnap délelőtt Perecesre. Az erőteljes testfelépítésű fiatalember lefegyve­rezte két munkatársát (egyiküket megkötözte, a másikat leütötte), majd kivégezte saját kutyáját. Go­lyóval és késsel... Az ép ésszel nem magyarázható támadást követően a 34 éves férfi elrohant a közeli er­dőség felé, ahol végül - jó pár órá­Rögtön öngyilkos lett, órákig keresték nyi keresés után - holtan találtak rá: fejbe lőtte magát a társától el­vett PA 63-sal. A végig rendkívül nagy erőkkel nyomozó-kutató zsaruk eddigi érte­sülései szerint T. Lajos a napokban összeveszett a Felsőzsolcán lakó apósával, akit életveszélyesen meg is fenyegetett. Miután pedig teg­nap este élettársa is elköltözött tő­le, szinte eszét vesztette a tarra nyírt, erőteljesen „kigyúrt” fiatal­ember. A rendőrségnek természete­sen gondja volt a feltételezhetően veszélyeztetett személyek (após, élettárs stb.) kommandósán ko­moly védelméről is. Ami teljesen indokolt volt még így utólag tekint­ve is, hiszen az (egyes állítások sze­rint gyógyszertól-alkoholtól kábult) T. Lajostól elméletileg bármi kitel­hetett volna. Holttestére egyébként jó 500 méternyire a telephelyről ta­lált rá az egyik kutatócsoport. Az elsődleges vélemények szerint a több órája halott fiatalember (tehát menekülése után közvetlenül vég­zett magával) bekapta a plasztik­magvas lőszerrel töltött fegyver csövét, úgy végzett magával. Fotók: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM) - Ragyogó kezdemé­nyezésként értékelte Kobold Ta­más, Miskolc polgármestere az Ist­ván barlangban tett látogatása után a légúti betegségekben szenve­dő gyerekek segítésére szervezett programot. Immár 5. éve folyik a komplex egészségnevelési program az István barlangban, amelyet Gyarmati Pétemé és Hájer György- né, a Bársony János Általános Isko­la két pedagógusa indított be. A gyerekek évente kétszer vesznek részt kéthetes kezelésen, melynek költsége fejenként közel kétezer fo­rint, plusz a gyerekek szállítása. A pénzhez a társadalombiztosítástól, pályázatok útján, illetve a szülők támogatásából jutnak hozzá. Mint azt Gyarmati Pétemé elmondta: je­lenleg 22 gyermeket kezelnek, de az általános iskolások mintegy 9-10 százaléka szenved valamilyen lég­úti megbetegedésben. A kezelés so­rán a gyerekeknek nem kell befe­küdniük a kórházba és nem marad­nak ki az iskolából sem. Polgármester a gyógyulás barlangjában Jelenleg 22 gyermeket kezelnek „Mi vagyunk a legprivatizáltabb cég” Cser Ágnes OEP-főigazgató új típusú kapcsolattartást ígér Miskolc (ÉM - BAL) - Új típusú kapcsolatteremtés kialakítását ígéri az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár (OEP) első szá­mú vezetője. Cser Ágnes saját helyzetét az OEP élén nem ele­mezte tegnapi miskolci látoga­tásakor, csak annyit mondott: dolgozik tovább. Az Országos és a Megyei Egészség- biztosítási Pénztár tartott tegnap munkaértekezletet Miskolcon, amelynek kapcsán Cser Ágnes, az OEP főigazgatója adott tájékozta­tást működésük aktuális kérdései­ről. A főigazgatóhangsúlyozta: új tí­pusú kapcsolattartás kezdődik az egészségbiztosítás szervei között, amibe bevonják a nyilvánosságot is. A cél az elveszni látszó bizalom visszanyerése. A legnagyobb problémának Cser Ágnes azt tartja, hogy a járulékfi­zetők, a munkáltatók nem ismerik sem a jogaikat, sem a kötelességei­ket. Ugyanakkor azonban az egész­ségbiztosító egész szervezete elju­tott teherbírása határáig.- Indul a ’98-as költségvetés előkészítése, a megadott sarokszá­mok alapján - ismertette a fóigaz­Cser Ágnes, az egészségbiztosító vezetője: Köszönetét mondok en­nek a megyének a konszenzus- készségéért Fotó: Vajda János gató. - Felelős költségvetési terve­zést várunk a parlamenttől, ami­hez a szakmai alapokat tudjuk biztosítani. Az általa irányított intézményt mint „a legprivatizáltabb céget” jellemezte: saját magukat tartják el. Szeretné, ha az állampolgárok is saját „cégüknek” tartanák, amelytől udvarias kiszolgálást vár­hatnak el. „Hogy áll a személyes ügye?” - hangzott egy kérdés Cser Ágnes­hez, akinek felmentését a közel­múltban javasolta az egészségbiz­tosítási önkormányzat, mire ó azzal felelt: „Az nem áll, folyik...”- Dolgozom tovább, a munka­társaimmal együtt - mondta. - Az elnökség által írt „vádiratot” ko­molytalannak tartom. A kormány deklaráltan a rendteremtő koncep­ciót támogatja, én ezen a törvé­nyességet értem. Ami hetek óta fo­lyik, méltatlan eljárás: nem válik az önkormányzat dicsőségére. A kórházi ágyszámleépítés kap­csán Cser Ágnes kijelentette: kö­szönettel tartozik megyénknek, amiért - a megkezdett peres eljá­rás ellenére - nagy konszenzus- készséget mutatott; a megye mind­egyik egészségügyi intézményének vezetésében megvolt a hajlandóság, hogy megtalálják a megoldást. A lényeg véleménye szerint, hogy a gyógyító tevékenység békében foly­tatódhat. Digép-számlák Diósgyőr (MTI, ÉM) - Tárgyalás útján teg­nap sikerült elhárítani azt a veszélyt a Digép feje fölül, hogy az ÉMÁSZ szerdán reggel ki­kapcsolja a cégnél az áramot, mivel az több­szöri felszólítás után sem fizette ki csaknem 70 millió forintra tehető áramszámláját. A keddi tárgyalások a két cég vezetői arról állapodtak meg, hogy péntek délutánig a Di­gép Í0 millió forintot átutal az ÉMASZ-nak. Áz áramszolgáltató a fennmaradó összegre részletfizetési ajánlatot tett a gépgyár tulaj­donosainak, egyszersmind közölte: ha a jel­zett időpontig nem érkezik be számlájára a 10 millió forint, s elmarad a további adósság tör­lesztése, leállítja a Digép energiaellátását. A Digép tulajdonosi csoportja arra hivatko­zik, hogy mindössze hatmillió forinttal tartoz­nak az áramszolgáltatónak, ami alig 20 napos adósságot jelent. A többi adósság szerintük korábban kelteződött, ugyanis ők úgy tudták, hogy a Digép társaságait per-, teher- és igény­mentesen vásárolták ki a felszámolásból. A rádiózás súlypontja vidékre húzódott Sárospatak (ÉM - BSZA) - A Miskolci Rá­dió Sárospatakon beindított stúdiója nemcsak a városé, hanem az egész térségé - mondta nyitó beszédében Jánosdeák Gábor polgár- mester a stúdió tegnapi beüzemelése alkal­mából megtartott ünnepségen. Hajnal József, a Miskolci Rádió szerkesztőségének vezetője hangsúlyozta, hogy a médiatörvény elfogadá­sa után, a Magyar Rádió részvénytársasággá való alakulásával jobbak lettek mozgási lehe­tőségeik. Fel kellett ismerniük, hogy a rádió­zás súlypontja immáron nem Budapesten van, hanem vidékre húzódott. A jövőben sze­retnék elérni azt, hogy a műsoridő egy része szóljon országos hírekről, a másik része a ré­giót célozza meg. Az emberek ugyanis egyre inkább szeretnének önmagukról és környeze­tükről hallani. A főszerkesztő elmondta azt is, hogy egyelőre csak kis lépésekben tudnak a kitűzött célok felé haladni, ám saját erejükből és a települések támogatásával talán sikerül megtenni ezeket a centimétereket. Ä megnyitó ideje alatt először kapcsolódott be élő adásban a stúdió a rádió műsorába. A pataki stúdió első számú képviselője a zemp­léni térségben Vukovich László lesz. Élőben: Karosai Nagy Éva interjúja Pataki Sándor tarcali polgármesterrel Fotó: Puskár T. Szakemberek — a kohászatért Miskolc (ÉM - MB) - A „Szakemberek a Kohászatért Alapítvány kuratóriuma tegnap a Tudomány és Technika Házá­ban tartotta első nyilvános ülését. A meghívott szakemberek, a kohászathoz közelálló szakmák képviselői üdvözölték az alapító Metaltrade Hungária Kft. kez­deményezését, és többen jelezték, csatla­kozni kívánnak az alapítványhoz.- Szerettük volna a közvélemény figyelmét felhívni egy olyan problémára - nevezetesen a szakemberképzésre, helyesebben annak hiá­nyosságára -, amely ma még nem érzékelhető probléma, de talán négy-öt év múlva időzített bombaként robbanhat. Az egyetemen alig van néhány hallgató a kohómérnöki karon, és a középiskolások körében sem vonzó a pálya - mondta bevezetőjében Lutherán László, az alapító Metaltrade Hungária Kft. igazgatója. Az alapítvány célja: az észak-magyarorszá­gi térség kohászatának fejlesztése érdekében dolgozó, felsőfokú végzettségű műszaki szak­emberek műszaki-tudományos fejlődésének támogatása, hogy a megszerzett többlettudás a kohászat területén kiemelkedő színvonalú szellemi alkotások létrehozásában öltsenek testet. A kft. 5 miihó forintos alaptőkével hoz­ta létre a „Szakemberek a Kohászatért” Ala­pítványt, amelynek felhasználásáról a kura­tórium dönt. A kuratóriumi tisztségviselők­nek neves szakembereket sikerült megnyer­niük. Az elnök Marczis Gáborné, az Ózdi Fi- nomhengermú Munkás Kft, ügyvezető igaz­gatója, a kuratórium tagjai pedig Farkas Ot­tó, a Miskolci Egyetem rektora, Mezei József, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazga­tója, valamint Schreiber György, a D&D Kft. vezérigazgatója lett. n

Next

/
Oldalképek
Tartalom